2020. április 21. kedd

ápr. 21
0:06
Óriásit esett az amerikai olaj ára (444.hu)
Csurig vannak a tárolók.
ápr. 21
0:06
Napos száraz idő várható kedd estig az ország területén (Biztosító Magazin)
Éjszaka továbbra is derült lesz az ég, legfeljebb délnyugaton, délen lehet kevés fátyolfelhő. Kedden napos idő várható, de az ország déli felén erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani.
ápr. 21
0:09
Szlávik János elmondta, hogyan kerülhető el az apokaliptikus járvány Magyarországon (Portfolio)
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra "kifut" koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.
ápr. 21
0:10
Matolcsy György szerint Szingapúr lehetne Magyarországból (444.hu)
Legalább 20 százalékban már most is az vagyunk. Nagy átalakítások kellenek, és mágnes és csomópont leszünk.
ápr. 21
0:12
Először csökkent az aktív fertőzöttek száma Olaszországban (ProfitLine)
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta - közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
ápr. 21
0:14
1 (egy!) dollárnál is olcsóbb egy hordó májusi olaj Amerikában (444.hu)
Elemzők szerint hamarosan a termelők fizetnek, hogy valaki átvegye tőlük az olajat.
ápr. 21
0:18
Nem élte túl a járványt Vajna Tímea fánkozója (444.hu)
RIP Mr. Funk.
ápr. 21
0:36
A GVH is csatlakozik a korrupcióellenes együttműködéshez (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is csatlakozni kíván az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kezdeményezett nemzeti korrupcióellenes együttműködéshez - közölte a számvevőszék hétfőn az MTI-vel.
ápr. 21
1:03
Kellenek az orvosok: ismét gyógyíthatnak a 65 év felettiek Magyarországon (Portfolio)
Ha máshogy nem oldható meg az ellátás. Vagyis kikényszeríti az élet. Az orvosok megfontolják.
ápr. 21
1:06
26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon (ProfitLine)
Több mint 26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon, az abból származó nettó árbevétel 104,5 milliárd forint volt, amely 4,7 százalékkal múlta felül az előző évi bevételt - derült ki a Naik Agrárgazdasági Kutatóintézet (Naik AKI) hétfőn megjelent jelentéséből.
ápr. 21
2:36
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram közvetítését (ProfitLine)
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.
ápr. 21
3:06
A napokban folytatódik a szúnyogirtás (ProfitLine)
A következő napokban a Körösöknél és egyes Tisza-holtágaknál, illetve a Csepel-szigetnél folytatódik a szúnyogirtási program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
ápr. 21
3:36
Online előadásokkal jelentkeznek a magyar színházak (ProfitLine)
Újabb két korábbi előadást - A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót - tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Újszínház pedig egy Stuart Mária életéről szóló drámával jelentkezik az interneten.
ápr. 21
4:12
Külföldi befektetések 2019/2020 - szakértői tanulmány (ProfitLine)
A Mazars és a Mergermarket közösen publikált szakértői tanulmánya megállapította, hogy a kelet-közép-európai (CEE) régió – a számos kedvezőtlen gazdasági esemény ellenére – kedvelt célja volt a nemzetközi tőkebefektetéseknek 2019-ben is. A „CEE Látkép: Külföldi befektetések 2019/2020” című jelentés a 2019 során megvalósult regionális vállalati össz
ápr. 21
4:36
A koronavírus gazdasági és tőzsdei hatásai - elemezés (ProfitLine)
A globális gazdasági leállás jelentős mértékben meg fogja tépázni az idei vállalati nyereségeket – erről tanúskodik a Fidelity International legfrissebb elemzői hangulatfelmérése.
ápr. 21
5:06
Vajon mikor nyithatnak majd a strandok? (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatt elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól - ha óvintézkedések mellett is - fogadhatnak majd fürdőzőket. A Balatonnál várhatóan májusban sem indulhat el a hajózási szezon.
ápr. 21
5:12
A Mustang lett a világ legkelendőbb sportkocsija (Márkamonitor)
Az 56 éves Mustang két globális címet is magáénak mondhat, hiszen ez a modell a világ legkelendőbb sportkocsija, és immár sorozatban ötödik éve a világ legnagyobb darabszámban eladott sportkupéja. És ha ez nem lenne elég: az elmúlt 50 évben Mustangból adtak el legtöbbet az USA sportkocsi-piacán. “Büszkék vagyunk a Mustang tartós sikerére – nyilatko
ápr. 21
5:36
Május végéig élnek a vezetési és pihenőidők könnyített szabályai (ProfitLine)
A kormány biztosítja a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy az áruellátás a koronavírus-járvány idején is folyamatos legyen, a magyar emberek mindent meg tudjanak vásárolni, amire szükségük van - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
ápr. 21
5:39
Elindult az NHP Hajrá a Budapest Banknál (KKV Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank április elején jelentette be gazdaságvédelmi intézkedéseinek egyik legfontosabb elemét, az új Növekedési Hitel Program Hajrá konstrukciót. A vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a hazai gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése.
ápr. 21
5:42
Ők a mentőcsomag nagy vesztesei: a tömeges leépítések miatt ezzel foglalkozni kell (Pénzcentrum)
Ha van a jelenlegi veszélyhelyzetnek pozitív hozadéka, akkor az az, hogy rugalmasabbá fog válni a munkaerőpiac - vallja Rónai Dániel. A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, illetve tanácsadással foglalkozó Wyser magyarországi...
ápr. 21
5:42
Már 36 milliárd dollárt ér a Stripe (FinTechRadar)
A cégnek nem a fennmaradáshoz kellett az új befektetés, hanem terjeszkedéshez és termékfejlesztéshez.
ápr. 21
6:03
Műtéten esett át Kim Dzsong Un (Menedzsment Fórum)
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "nagy veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után.
ápr. 21
6:03
Az önálló monetáris politikánk most előny, csak nem tudunk élni vele (Infostart)
A mostani válságban az önálló monetáris politikának nagyobb előnye lehet, mint az euróövezeti tagságnak, de Magyarország jelenleg tudja kihasználni ezt – mondta az InfoRádiónak Bihari Péter, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa, a Monetáris Tanács korábbi tagja.
ápr. 21
6:06
Februárban emelkedett az euróövezet külkereskedelmi többlete (ProfitLine)
Emelkedett az euróövezeti külkereskedelmi mérleg többlete februárban az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által hétfőn közzétett előzetes adatok szerint.
ápr. 21
6:09
Ez már történelem: soha nem látott pánik az olajpiacon, a mínusz 40 dolláros olajár (Portfolio)
A piacokon már többször láttuk azt a történelem folyamán, hogy bekerítik a shortosokat (short squeze), és a bepánikolt eladók csillagászati árakon kénytelenek visszavásárolni a korábban eladott eszközt, legyen akár részvényről, vagy árupiaci termékről szó. De az nagyon nem szokott jellemző lenni, hogy a vevők kerülnek bajba, és pánikszerű eladásoka
ápr. 21
6:12
Koronavírus: hasonló digitalizációs problémákkal küzdenek a magyar és az amerikai cégek (Márkamonitor)
Az új típusú koronavírus sok szempontból teszi próbára a vállalkozásokat mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban. Sokaknak meglepő lehet, de a digitalizáció terén több szempontból ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeniük a vállalatoknak mindkét országban – derül ki a magyar és amerikai piacon is aktív, magyar tulajdonú informatikai cé
ápr. 21
6:27
Úgy tűnik, az Orbán-kormánynak van fontosabb a munkahelyeknél (Privátbankár)
A magyar kormány ugyan hangzatos gazdasági akciótervet kommunikált a koronavírus apropóján, ám ennek a döntő többsége csupán korábbi döntések és források újraértelmezése és átcímkézése. Valójában meglehetősen alacsony összeget mozgósít Orbán Viktor kabinetje, amely hátterében az állhat, hogy a költségvetési fegyelem megtartását fontosabbnak ítélik,
ápr. 21
6:27
Megjött az adat: 280 ezer munkanélküli volt márciusban Magyarországon (Portfolio)
Márciusban a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon. A következő hónapok a munkanélküliség meredek emelkedését hozhatják.
ápr. 21
6:39
A koronavírus hatására kiugróan nőtt az arany adásvétele (Menedzsment Fórum)
Az árak közel 6 százalékos növekedése mellett a londoni tőzsdén kívüli piac volumene az év első három hónapjában 4320 milliárd dollárt ért el, ami 44 százalékkal magasabb érték az előző negyedévinél.
ápr. 21
6:39
Most funkcionál igazán menedékként az arany (Privátbankár)
Az árak közel 6 százalékos növekedése mellett a londoni tőzsdén kívüli piac volumene az év első három hónapjában 4320 milliárd dollárt ért el, ami 44 százalékkal magasabb érték az előző negyedévinél.
ápr. 21
6:51
Összeomlott az olajpiac (Infostart)
Nagy olajárcsökkenést okozott hétfőn a túltermelés befogadására alkalmas olajtározók szűkössége, az amerikai WTI nyersolaj éppen lejáró májusi kontraktusának jegyzése negatívba fordult.
ápr. 21
6:51
Komoly veszélyben van Kim Dzsong Un? (Portfolio)
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos h
ápr. 21
6:51
Egy hét után máris barkácsolni kell a munkahelyvédő programot, de miért lett ennyire szűkmarkú? (G7)
Van közgazdasági racionalitás amögött, ha nem másoljuk le egy az egyben a német kurzarbeitot, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány elmérte az arányokat.
ápr. 21
6:57
Megtörtént a Suzuki trónfosztása (Infostart)
Szinte egyszerre jött a koronavírus-járvány kitörése és a nagycsaládos autóboom.
ápr. 21
6:57
Már látszik a fény az alagút végén, de a koronavírus így is komoly nehézségeket okoz (Piac és Profit)
A globális gazdasági leállás jelentős mértékben meg fogja tépázni az idei vállalati nyereségeket – erről tanúskodik a Fidelity International legfrissebb elemzői hangulatfelmérése.
ápr. 21
6:57
Szlávik János: nagyon sok beteg lesz még májusban is (Pénzcentrum)
A járvány május 3-ára várt csúcsa "egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban" de a koronavírus-járvány remélhetőleg júniusra kifut - mondta el Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának...
ápr. 21
7:03
Kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás (ProfitLine)
A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
ápr. 21
7:03
Koronavírus: Trump felfüggeszti a bevándorlást az Egyesült Államokba (Portfolio)
Az új típusú koronavírus okozta járvány miatt átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőre virradóra a Twitteren közölte ezt.
ápr. 21
7:03
Váratlan látványosság: óriási dugók formájában állnak sorba élelmiszersegélyért a vírus miatt elszegényedett amerikaiak (444.hu)
Új fotó- és videótéma született.
ápr. 21
7:05
Viharos időkben is állja a sarat a Richter (Portfolio)
A jelentős, márciusi zuhanás után a Richter ismét felpattant, bár nemrég úgy tűnt, hogy a papír hamarosan újra a februári csúcsa közelébe kapaszkodhat vissza, az árfolyam a múlt héten ismét lefordult, hogy aztán ismét emelkedéssel próbálkozzon meg. A hazai blue chipek közül az idei, egészen minimális erősödésével a Richter mutatja a legjobb teljesí
ápr. 21
7:09
Tegnap beléptünk a tartósan vízhiányos időszakba (Menedzsment Fórum)
Tavaly korábban hirdették ki, és június elejéig tartott.
ápr. 21
7:09
Hetekbe telhet, mire teljesen újraindul a gyártás a győri Audinál (Portfolio)
Múlt héten egy műszakban részlegesen újraindult a termelés a győri Audi-gyárban, a vállalat most arról tájékoztatta az Indexet, hogy a teljes visszarendeződés még hetekig tarthat, a dolgozók többsége egyelőre szabadságon van.
ápr. 21
7:11
Újabb 114 koronavírusos fertőzött és 14 elhunyt (Menedzsment Fórum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg.
ápr. 21
7:11
Bevásárol az olcsó olajból az amerikai állam (Portfolio)
A kormányzat 75 millió hordó nyersolajat vásárol a stratégiai tartalékok számára, és ehhez az energetikai minisztérium 77 millió hordó olaj tárolására alkalmas tárolót bérel - elentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Fehér Házban, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 21
7:13
Koronavírus: 114 megbetegedés, 14 újabb halott Magyarországon (Portfolio)
2098 főre nőtt a hazánkban a koronavírussal beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 213 főre emelkedett az elhunytak száma, 287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 842 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 82-en vannak lélegeztetőgépen.
ápr. 21
7:15
Megugrott a fertőzöttek száma: újabb 14 beteg hunyt el Magyarországon (Pénzcentrum)
2098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 213 főre emelkedett az elhunytak száma, 287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Újabb magyar állampolgároknál...
ápr. 21
7:15
50 millió forinttal támogatja a K&H; a koronavírus elleni küzdelmet (Márkamonitor)
A K&H 50 millió forintot adományoz a kiemelt járványkórházak számára, amelyek koronavírusos betegeket kezelnek. A május 31-ig tartó adományozási programban a lakossági és kkv ügyfelek minden online bankkártyás fizetése és átutalása után 10 forint kerül a kiemelt járványkórházak számlájára. Számításai szerint ez mintegy 50 millió forintot fog jelent
ápr. 21
7:21
Szlávik János: nagyon sok beteg lesz még májusban is (Pénzcentrum)
A járvány május 3-ára várt csúcsa "egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban" de a koronavírus-járvány remélhetőleg júniusra kifut - mondta el Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának...
ápr. 21
7:21
Magyar kutatók fejlesztenek szérumot a koronavírus ellen (Portfolio)
A koronavírusból kigyógyultakat keresi a Testnevelési Egyetem rekrorhelyettese által vezetett csapat, a cél, hogy egyszerre két hadüzenetet is küldjenek a koronavírusnak a magyar kutatók - írja az Infostart.
ápr. 21
7:21
MNB-szóvivő: a moratóriumon túl is védeni kell az adósokat (GazdaságPortál)
A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés – mondta az Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Binder István közölte, hogy a jegybank szükség esetén együttműködésre szólítja fel a bankokat, valamint a nehéz helyzetbe került lakossági és vállalati ügyfe

Keresés