2020. május 2. szombat

máj. 2
0:00
Drámai bejelentés jöhet: szinte biztos, hogy Kim Dzsong Un már halott (Hírstart)
Egy Észak-Koreából elmenekült, Dél-Koreában minap parlamenti mandátumot szerzett képviselő, Ji Seong-ho, ma azt állította, hogy 99%-os valószínűséggel múlt hétvégén meghalt Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor és várakozása szerint a halálhírt ezen a hétvégén be is fogják jelenteni – számolt be a drámai hírről a Korean Times.
máj. 2
0:03
Derékba kapta őket a vírus, most azonban apró reménysugár csillant (Infostart)
Örömmel fogadták a virágteremlők és kereskedők azt a hírt, hogy anyák napja előtt ismét hosszabb lehet a virágüzletek nyitvatartása – mondta az InfoRádiónak a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke.
máj. 2
0:03
Amerika jókora mínuszba került (Napi)
Csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
máj. 2
0:07
Még a legófiguráknál is jobb dolgok jönnek most le a gyártószalagról Nyíregyházán (Infostart)
A tervezéstől a gyártásig összesen három hét telt el.
máj. 2
0:11
Nagy ára van a túlélésnek a Lufthansánál (Infostart)
65 nap alatt a 65 évvel ezelőtti szintre zuhant vissza a légiközlekedés, ennek tanulságait vonták le a németek.
máj. 2
0:15
Lesújtó magyar és nemzetközi eredmények a koronavírus-járvány közepette (Infostart)
A koronavírus-járvány közepette megélhetési felmérés készült.
máj. 2
0:54
Több mint ezer munkás tesztje lett pozitív egy murmanszki építkezésen (Hírstart)
Oroszország északkeleti részén egy építkezési területen több mint ezer munkás koronavírus-tesztje pozitív lett, a hatóságok egy 2500 fő szállítására alkalmas üdülőhajót küldtek pénteken a helyszínre, hogy segítsen a fertőzöttek elkülönítésében.
máj. 2
1:03
A Fehér Ház új szóvivője őszinteséget ígér (ProfitLine)
Első sajtótájékoztatóján, pénteken a Fehér Ház új szóvivője, Kayleigh McEnany őszinteséget ígért.
máj. 2
2:03
Eljött az idő a felnőttképzésre már az óvodában (ProfitLine)
Az online távoktatásra való gyors áttérés rávilágított arra, hogy a digitális kompetenciák, a hatalmas mennyiségű információ közötti lényeglátás képességének, a problémamegoldó készségek, illetve a logikus gondolkodásmód fejlesztése nem várathat tovább magára. A koronavírus-járvány után ezen a területen újratervezésre lesz szükség. Ha azt akarjuk,
máj. 2
4:03
Családi pótlék - Mikor érkezik a májusi családi pótlék, mikor utalják azt? (ProfitLine)
Mikor fogja átutalni a MÁK (a Magyar Államkincstár) a május havi családi pótlékot? Május hónap elején valójában az április havi (az április hónapra járó) családi pótlék fog megérkezni minden arra jogosult ember számára. Mutatjuk a pontos határidőt, és azt is megtudhatod cikkünkből, hogy az év hátralévő részében, az egyes hónapokban mikorra van ütem
máj. 2
5:03
Ezeket kell most tudnia minden cégnek (ProfitLine)
A vírushelyzet miatt hozott intézkedések cégmérettől és tevékenységi körtől függetlenül igen komoly kihívások elé állítják a vezetőket, mivel szinte minden területet alapjaiban befolyásolnak. A 20. K&H családi vállalatok klub tudástára ezért abban nyújt segítséget a családi vállalkozások számára, hogy könnyen átlátható szakmai információkat és gyor
máj. 2
5:24
Akár 55 évesen is igényelhető kamatmentesen Diákhitel (Hírstart)
A koronavírus járvány miatti vészhelyzet következtében sokan elveszítették az állásukat, és közülük sokan idén már nem is nagyon fognak tudni újra dolgozni. Ebben a helyzetben lehet megoldás az átképzés, ám ennek költségeit nem mindenki képes megfinanszírozni. Ezért körbejártuk a Diákhitel lehetőségeit, ami ráadásul a legújabb változtatásoknak kösz
máj. 2
5:45
Már megint változott a készpénzforgalom, egy címlet fogyóban van (Infostart)
Több készpénz forog a magyarok kezében, az 500 forintosok viszont visszaszorulóban vannak.
máj. 2
6:03
Horvátországban és Szlovéniában is csökken az új fertőzöttek száma (ProfitLine)
Horvátországban és Szlovéniában is tovább csökken az új típusú koronavírussal újonnan megfertőződtek száma, utóbbi országban egy hónap óta a legalacsonyabb - derült ki a válságstábok pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 2
6:09
Koronavírus: nagy lazítás jön mától Ausztriában (Privátbankár)
Az összes üzlet kinyithat nyugati szomszédunknál a mai naptól. Május negyedikétől fokozatosan újraindul az oktatás is, a hónap közepétől pedig az éttermek és bárok is felhúzzák a rolót. Az osztrák kormány Európában az elsők között enyhített a karanténon.
máj. 2
6:12
Hogy alakult a magánpraxisok piaca Magyarországon? (Menedzsment Fórum)
2016-ban a budapestiek 60 százaléka vett igénybe magánorvosi ellátást, szemben a 2014-es 49 százalékos aránnyal – mondta Vereckei Péter, a Pfizer magyarországi ügyvezető igazgatója, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke egy tavalyi konferencián.
máj. 2
6:15
Épp akkor tűntek el a magyar munkanélküliségi adatok, amikor a legfontosabbak lennének (Portfolio)
A munkanélküliségi adatok transzparenciája jelentősen romlott a koronavírus-járvány kirobbanása után a Portfolio-nak nyilatkozó szakértők szerint. Számos, nagyon fontos adat nem elérhető a munkanélküliséggel kapcsolatban, így a kutatók megbecsülni sem tudják, hogy mi vár Magyarországra a következő hónapokban.
máj. 2
6:48
Mészáros leépítve építi birodalmát (Népszava)
Nyertesként jöhet ki a válságból a felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozó, most épp 800-850 ember elbocsátásával takarékoskodó Hunguest Hotels Zrt.
máj. 2
6:54
Készpénz vagy bankkártya? Alapjaiban változott meg az életünk (Piac és Profit)
Földcsuszamlásszerű változásokat hoztak a mindennapokban, így a bankolásban és a vásárlásban is a koronavírus-járványhoz köthető intézkedések, köztük például a kijárási korlátozások. Az online bevásárlások átlagos értéke 17 ezerről 20 ezer forintra nőtt, tízből heten ritkábban látogatják a bankfiókokat, és egyre gyakrabban fizetnek bankkártyával. A
máj. 2
7:00
Készpénz vagy bankkártya? Alapjaiban változott meg az életünk (Hírstart)
Földcsuszamlásszerű változásokat hoztak a mindennapokban, így a bankolásban és a vásárlásban is a koronavírus-járványhoz köthető intézkedések, köztük például a kijárási korlátozások. Az online bevásárlások átlagos értéke 17 ezerről 20 ezer forintra nőtt, tízből heten ritkábban látogatják a bankfiókokat, és egyre gyakrabban fizetnek bankkártyával. A
máj. 2
7:02
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről (Hírstart)
Az első újraindított járatot a Wizz Air teljesítette Berlinbe.
máj. 2
7:03
Távellenőrzést tartott a finn nukleáris biztonsági hatóság a Hanhikivi-1 projekt orosz fővállalkozójánál (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatt távösszeköttetésben háromnapos egyeztetést tartott a Stuk finn nukleáris biztonsági hatóság a Hanhikivi-1 Atomerőmű építési projekt orosz fővállalkozójával, a Raos Project Oy céggel.
máj. 2
7:12
Nő a választék, de aknamezőre lép, aki most vesz repülőjegyet (G7)
Számos járat indult újra május 1-jén, de nem csak a Közép-Magyarországra május 4. után is érvényes kijárási korlátozás akadályozhatja az utazást.
máj. 2
7:16
Koronavírus: negyedmillióhoz közelít a halálos áldozatok száma (Portfolio)
Tovább tombol a koronavírus-járvány a világban: a szombat reggeli adatok szerint a fertőzöttek száma meghaladta a 3,3 milliót, a halálos áldozatoké pedig lassan megközelíti a negyedmilliót. Cikkünkben a nap folyamán bemutatjuk a járvány legfontosabb aktualitásait.
máj. 2
7:24
Koronavírus: 2942 fertőzött, 12 új halott Magyarországon (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélege
máj. 2
7:26
Érettségi koronavírus-járvány idején: minden, amit tudni érdemes (Portfolio)
A koronavírus járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak.
máj. 2
7:30
Izer Norbert: A turizmus adókedvezményei a vállalkozásokat és a családokat is segítik (Mandiner)
A Szép-kártyák elkölthető keretösszege csaknem megduplázódik, és felére csökken a kártyára utalt összeg utáni adóteher – mondta el az államtitkár.
máj. 2
7:36
Közelít a 3000-hez a koronavírus-fertőzöttek száma, 12-en meghaltak (Menedzsment Fórum)
1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. 16-an viszont meggyógyultak az elmúlt huszonnégy órában.
máj. 2
7:36
Tömegével utaznának a magyarok a járvány után - A kormány besegít (Portfolio)
A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos azonnali adóintézkedés segíti. Emellett egymillió munkavállalót érinthet a SZÉP-kártyát érintő kedvezmény, miszerint csaknem megduplázódik az elkölthető keretösszeg és felére csökken a kártyára utalt összeg utáni adóteher. A vendégeknek pedig 2020. december 31-éig nem kell megfiz
máj. 2
7:36
Főként raktárkészletből lehet új autót kapni Magyarországon (Hírstart)
A koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz most egyedi megrendelésű új autókat kapni.
máj. 2
7:42
15 éve nem fordult elő ilyen a magyar nyolcadikosok körében (Portfolio)
A középfokú oktatásban továbbtanulók közel kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé. A legnépszerűbb szakképzési intézménytípusba magasabb arányban nyertek felvételt a diákok, mint bármikor az elmúlt másfél évtizedben - közölte az ITM.
máj. 2
7:48
A magyarok utazni akarnak a járvány után (Hírstart)
A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos azonnali adóintézkedés segíti. Emellett egymillió munkavállalót érinthet a SZÉP-kártyát érintő kedvezmény, miszerint csaknem megduplázódik az elkölthető keretösszeg és felére csökken a kártyára utalt összeg utáni adóteher. A vendégeknek pedig 2020. december 31-éig nem kell megfiz
máj. 2
8:00
Koronavírus: március végén még tartották magukat a magyar cégek (Portfolio)
Kevesebb cég működött Magyarországon 2020 első negyedévében, mint az egy évvel korábbi időszakban, de a csökkenés mértéke nem ugrik ki jelentősen az előző pár év hasonló időszakának adataihoz képest, vagyis a koronavírus-járvány miatti nagy leállás még nem érződik a számokon – derül ki a Bisnode március végi adataiból. Az ágazatok közül csupán egyb
máj. 2
8:06
Sikeres a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz (ProfitLine)
atalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.
máj. 2
8:06
Online is beadható a fűszerpaprika-termelők de minimis kérelme (Agrofórum)
Megjelent a Magyar Államkincstár 32/2020. (Iv. 28.) számú közleménye a fűszerpaprika-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásának igénybevételéhez szükséges 2020. évi nyomtatványok rendszeresítéséről.
máj. 2
8:24
Így pörgetné fel újra a turizmust a kormány (Infostart)
A turizmusban biztosított adókedvezmények a vállalkozásokat és a családokat egyaránt segítik - mondta Izer Norbert államtitkár.
máj. 2
8:30
Koronavírus Magyarországon: új információk érkeznek az operatív törzstől (Portfolio)
A megszokottnál fél órával korábban, 10.30-kor tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs a koronavírus-járvány magyarországi alakulásáról az Országgyűlés 11 órakor kezdődő rendkívüli ülése miatt. A Portfolio az eseményről élőben tudósít.
máj. 2
8:30
15 éve nem fordult elő ilyen a magyar nyolcadikosok körében (Hírstart)
A középfokú oktatásban továbbtanulók közel kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé. A legnépszerűbb szakképzési intézménytípusba magasabb arányban nyertek felvételt a diákok, mint bármikor az elmúlt másfél évtizedben - közölte az ITM.
máj. 2
8:42
Riadót fújt Soros György a koronavírus miatt (Portfolio)
Egy lejárat nélküli kötvény kibocsátásával oldható meg a koronavírusválság az Európai Unió számára – ismételte meg korábbi javaslatát a német Spiegelben megjelent írásában Soros György.
máj. 2
8:42
Koronavírus Magyarországon: új információk érkeznek az operatív törzstől (Hírstart)
A megszokottnál fél órával korábban, 10.30-kor tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs a koronavírus-járvány magyarországi alakulásáról. A Portfolio az eseményről élőben tudósít.
máj. 2
8:48
Egymilliárd forintot kapnak a munka nélül maradt előadóművészek (Hírstart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a
máj. 2
9:06
Koronavírus: már közel 3,5 millió fertőzött, de több mint egymillió gyógyult (Menedzsment Fórum)
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel.
máj. 2
9:06
A karanténban rákaptunk a nyaralókra, házakra (Privátbankár)
Idén áprilisban országos szinten az érdeklődések több mint 51 százaléka házakra összpontosult, szemben a tavalyi 44 százalékos aránnyal. A nyaralók adták az összkereslet 6 százalékát, ami majdnem duplája a korábbinak.
máj. 2
9:21
A globalizmus és személytelenség ellen: ez a Lokalista Kiáltvány (Mandiner)
A koronavírus-járvány kapcsán egyre többször emlegetik a globalista ideológia végét és a helybeli felértékelődését, a lokalizmust. De vajon mit takar ez a lokalizmus? Két éve jelent meg a Lokalista kiáltvány című esszékötet. A lényeg: az elidegenedés és gyökértelenség helyett a helyi kötődések és helyi közösség, az emberi léptékek felértékelése, a
máj. 2
9:24
Kevesebb sört isznak a magyarok a járvány alatt (Hírstart)
Tizenhárom százalékkal csökkent a belföldi forgalom márciusban.
máj. 2
9:30
Hétfőtől ismét lehet Decathlonban vásárolni Magyarországon (Portfolio)
Hétfőn kinyitja vidéki áruházait a Decathlon - közölte a cég.
máj. 2
9:55
16 milliárdot költöttek agrárbiztosításra a gazdálkodók (Portfolio)
Tavaly 15,7 milliárd forint volt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele, a kárfizetések pedig 7,5 milliárd forintot tettek ki - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
máj. 2
10:00
A koronavírus hatására sokan fektettek aranyba (Menedzsment Fórum)
A befektetési célú sárganemesfém-vételek összességében az első negyedévben 539,6 tonnát tettek ki, ami 80 százalékkal magasabb a 2019. január-március közöttinél.
máj. 2
10:03
Hétfőtől ismét lehet Decathlonban vásárolni Magyarországon (Hírstart)
Hétfőn kinyitja vidéki áruházait a Decathlon - közölte a cég.
máj. 2
10:06
A koronavírus-fertőzöttek közel 30 százaléka gyógyult meg (Privátbankár)
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel.

Keresés