2020. május 16. szombat

máj. 16
0:03
A második csata a munkahelyek megvédése és visszaépítése lesz (HR Portál)
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádió interjújában elmondta, hogy az első csata a járvány megfékezéséről szól, a második a munkahelyek megvédése lesz.
máj. 16
0:06
Az Indotek vette meg Tiborcz István Appeninn részvényeit (444.hu)
A cég 24 százaléka került ezzel a Gellért Szállót és a Corvin Plázát is bíró csoporthoz.
máj. 16
0:06
Bamosz: Fél százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon áprilisban (Biztosító Magazin)
Áprilisban 0,5 százalékkal, 27 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége az Mti-vel pénteken.
máj. 16
0:10
Mészárosék az ország második legnagyobb bankját hoznák össze (444.hu)
Egyesülne a Takarék és az MKB.
máj. 16
0:14
Csányi Sándor szerint nem baj, hogy a kormány nem költött ennél sokkal többet a válság kezelésére (444.hu)
Szerinte a magyar bajnokság teljesítménye alapján nem indokoltak a több tízezer eurós focifizetések.
máj. 16
0:33
Amit a koronavírus sem állíthat meg: még 82 milliárd forintot költ a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalra (Portfolio)
A pénteken megjelent Magyar Közlönyből kiderül: a gazdaságvédelmi alap terhére a kormány 82 milliárd forintot csoportosít át a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására, az idén betervezett eredeti 61 milliárd forintos kiadáson felül.
máj. 16
0:37
Megjelent a rendelet, így enyhítik tovább a járvány miatt hozott kijárási korlátozást Magyarországon (Portfolio)
A pénteki Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a védelmi intézkedések következő üteméről szóló rendeletét, melyben a kijárási korlátozások lazításának következő fázisa szerepel. Ez az intézkedéscsomag a vidéken kívül már Pest megyére is kiterjed.
máj. 16
1:03
2000 milliárd eurós helyreállítási csomagra lesz szükség a járvány után (ProfitLine)
Az Európai Parlament (EP) állásfoglalást fogadott el az új uniós hétéves pénzügyi keretről (MFF), valamint arról, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk kiegyensúlyozására egy legalább 2000 milliárd eurós helyreállítási csomagra van szükség.
máj. 16
2:09
Holding társaságot alapít az MTB és az MKB Bank (ProfitLine)
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), amelybe a két pénzintézet egyenlő tulajdonrésszel lép be. A Magyar Bankholding Zrt. feladata nemzetközi tanácsadók bevonásával megvizsgálni és előkészíteni egy új, jelentős piaci súllyal rendelkez
máj. 16
4:03
Hogyan számoljon egy leendő nyugdíjas? (ProfitLine)
A magyar lakosság többsége úgy véli, hogy már 30 éves kor előtt el kellene kezdeni takarékoskodni a nyugdíjra, 41 százalékuk úgy érzi, nagyon nehezen élne meg pusztán az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint a nyugdíj semmire sem lesz elég, és mindössze 23 százalék bízik ugyanolyan vagy jobb életszínvonalban, mint amiben most része van - állapít
máj. 16
4:12
Koronavírus – Orbán: május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást (GazdaságPortál)
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón. Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges
máj. 16
4:45
Támrendszeres konzervuborka termesztése II. – Kémiai talajtulajdonságok (Agrofórum)
Előző cikkünkben, a konzervuborka-termesztés számára alkalmas talajok szerkezetével foglalkoztunk, de nem volt szó azokról a talajkémiai tulajdonságokról, amelyek szintén nagyon fontos szerepet játszanak a sikeres uborkatermesztésben.
máj. 16
5:06
Koronavírus nélkül is aggasztó jelenség bukkant fel a boltokban (Infostart)
Tíz év alatt 25 ezerrel, egy év alatt kétezerrel csökkent a boltok száma, a legfrisebb statisztika szerint. Most már csak 127 ezer boltba mehetünk vásárolni.
máj. 16
5:09
Rekordösszegű adó-visszatérítésről rendelkezhetnek az OTP Nyugdíjpénztár tagjai (ProfitLine)
Idén május 20-án jár le az adóbevallások benyújtásának, vagy az e-Szja felületen való jóváhagyásának határideje. Az OTP Nyugdíjpénztár tagjai idén összesen több mint 4,5 milliárd forintnyi adó-visszatérítésre lesznek jogosultak, a tavalyi 17,5 milliárd forintnyi egyéni befizetés és idén először a 5,3 milliárd forintnyi munkáltatói befizetés után.
máj. 16
5:09
Az idegenforgalom és a kiskereskedelem bértámogatással, az ipar munkaidőkeret kiterjesztéssel reagál a vírusra (Márkamonitor)
A Process Solutions elemezte az ügyfelei körében tapasztalható válságkezelési módokat és reakciókat. Varga Judit, a PS senior managerének tapasztalatai szerint elsősorban az idegenforgalom és a nem-élelmiszer kiskereskedelem területén dolgozó ügyfelek érdeklődnek a kormány által biztosított bérkiegészítés után.   „Ezekben a szektorokban számos eset
máj. 16
5:33
Itt a kormány döntése: nagy változás jön a közmunkában (Portfolio)
A kormány ezen a héten elhangzott ígéretének megfelelően fontos határozat jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben, ami a koronavírus-járvány miatt munkájukat elvesztőknek szól.
máj. 16
6:03
Nagy a kereslet a Diákhitel plusz iránt (ProfitLine)
Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt, töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az MTI-vel.
máj. 16
6:06
Eddig még nem látott ábrán a koronavírus-járvány: a számok alapján jöhet a budapesti enyhítés (Menedzsment Fórum)
Elkészítettük a területre bontott járványgörbét, mely alapján jól látszik, ha csak a napi új fertőzöttek számát nézzük, nincs akadálya a budapesti korlátozások enyhítésének.
máj. 16
6:09
Vége a koronavírusnak, vagy még évekig szenvedünk tőle? Megszólalnak a szakértők (Portfolio)
Újranyit a világ, így sokan reménykednek abban, hogy az új típusú koronavírus által okozott gazdasági sokkot kordában lehet tartani, a járvány azonban hatékony orvosság és oltás híján jó eséllyel egy ideig még velünk marad. Mindezek ellenére egyes egészségügyi szakértők szerint akár idén is elkészülhet az oltóanyag a koronavírus ellen és jövőre meg
máj. 16
6:09
Magyarországon is elérhető a Revolut Junior (Márkamonitor)
A több mint tízmillió ügyféllel rendekező Revolut globális pénzügyi platform, bevezette Magyarországon a Revolut Juniort, egy 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást.   Az új alkalmazással a Revolut azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, a Revolut Ju
máj. 16
6:45
Mi a tájfragmentáció, hogyan befolyásolja a vándorló állatfajok életterét? (Agrofórum)
Évezredes kultúránk folyamatosan alakítja át, pusztítja a természetes élőhelyeket a mezőgazdasági művelés, az utak és egyéb vonalas infrastruktúra elemek építésével és a beépített területek folyamatos növekedésével. Nemcsak az okoz problémát, hogy megszűnnek a természetes élőhelyek, de a beépített területek növekedése és főleg az utak, vasútvonalak
máj. 16
6:51
Koronavírus: gőzerővel tesztelik a vakcinákat Kínában (Portfolio)
Az új koronavírus elleni öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában - jelentette be Zeng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese.
máj. 16
6:54
Közel 300 olyan település van Magyarországon, ahol egyetlen bolt sincs (Piac és Profit)
A legfrisebb statisztika szerint tíz év alatt 25 ezerrel, egy év alatt kétezerrel csökkent a boltok száma. Több a bolt nélküli település is. Változtak a vásárlási szokások.
máj. 16
6:57
Koronavírus: elkezdődött Európában a határok nyitogatása, Budapest sorsa ma dől el (Portfolio)
Készülnek a határaik nyitására az európai országok, Szlovénia, Olaszország már bejelentette a nyitást, és várhatóan hamarosan Horvátország is beáll a sorba. Itthon már Pest megyében is lazulnak a kijárási korlátozások, Budapest sorsáról pedig ma délután születhet döntés.
máj. 16
7:03
Amit a veszélyhelyzet alatt tudni érdemes a Babaváró hitelekről (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint márciusban a családok 61,4 milliárd forint új szerződéses összegű Babaváró hitelt vettek fel, amely összeg október óta nem volt ilyen magas. A járványhelyzet első hónapjában az adatok alapján tehát nem csökkent az igénylési kedv, ráadásul azóta számos, jelentős könnyítést jelentettek be a folyamatokban. A Duna H
máj. 16
7:03
Koronavírus: egy hét alatt 7-ről 500-ra ugrott a halálos áldozatok száma Jemenben (Portfolio)
Több mint 500 olyan ember halt meg az elmúlt egy hétben a dél-jemeni Ádenben, aki a Covid-19 betegség tüneteit mutatta - közölték helyi egészségügyi tisztségviselők pénteken az AP hírügynökséggel. A múlt hétvégéig még csak hét halálesetet regisztráltak a polgárháború sújtotta arab országban, amelynek egészségügyi ellátórendszere romokban hever.
máj. 16
7:06
Csúnya leállás az autópiacon (Infostart)
A Volkswagen leállította a Golf nyolcadik generációjának kiszállítását szoftverhiba miatt.
máj. 16
7:09
Koronavírus: 4,5 milliónál jár a fertőzöttek száma a világban (Portfolio)
A világban 4 542 752-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 307 696, a gyógyultaké pedig 1 637 068  a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
máj. 16
7:09
A Red Lemon Media exkluzív partnerséget kötött az Enterie-vel (Márkamonitor)
A Red Lemon Media exkluzív partnerséget kötött az Enterie független nemzetközi PR-ügynökségi hálózattal, amely innovatív megoldásokkal kívánja segíteni a vállalati hírek áramlását. Kiemelt szolgáltatásuk, az EnterieGO egy sajtóközlemények kiadására, illetve újságírók és véleményvezérek tájékoztatására létrehozott platform.   Az Enterie egy olyan ne
máj. 16
7:21
Évek óta nem boncoltak ilyen keveset a magyar kórházakban, mint most (G7)
Márciusban korábban nem látott szintre esett a kórházakban a betegellátás. A szemészeti, az ortopédiai és a sebészeti ellátás csökkent leginkább, a rákos betegeket viszont kezelték.
máj. 16
7:36
Jobb, ha erről tudnak a magyar borkedvelők (Infostart)
Nem mindenki vette jól az akadályt, túl nagy problémákat okoz a vendéglátós forgalom kiesése.
máj. 16
7:39
Koronavírus: jó hírek érkeztek az egyik kezelésről, 100 százalékos siker eddig a teszteken (Portfolio)
Kedvező eredményekről számolt be egy kis kaliforniai biotechnológiai cég a Covid-antitest preklinikai fázisban járó tesztjeiről, aminek hatására több mint 150 százalékot száguldott a részvények árfolyama a pénteki kereskedésben.
máj. 16
7:45
Koronavírus Magyarországon: itt vannak a ma reggeli adatok (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb idős 6 krónikus beteg, ők 60 és 88 év közöttiek – derül ki a kormányzati portál ma reggeli jelentéséből.
máj. 16
7:51
Koronavírus: jó hírek érkeztek az egyik kezelésről, 100 százalékos siker eddig a kísérleteken (Portfolio)
Kedvező eredményekről számolt be egy kis kaliforniai biotechnológiai cég a Covid-antitest preklinikai fázisban járó tesztjeiről, aminek hatására több mint 150 százalékot száguldott a részvények árfolyama a pénteki kereskedésben.
máj. 16
8:09
Koronavírus-térkép: ezekben a megyékben terjed leginkább a járvány (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb idős 6 krónikus beteg. Ezzel 448 főre emelkedett az elhunytak száma...
máj. 16
8:09
A Haumann-család nappalijába vitte a televíziózás jövőjét a Vodafone (Márkamonitor)
Virtuális esemény keretében beszélgetett a tévézés és a filmkészítés múltjáról, jelenéről, illetve jövőjéről a Haumann színészcsalád és a Vodafone. Haumann Péter és gyermekei, Haumann Máté és Haumann Petra a saját nappalijukból csatlakoztak az online eseményhez, ahol a filmes szakma titkaiba és a művészvilág koronavírus-járvány miatti digitalizáció
máj. 16
8:15
Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport (ProfitLine)
Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport, a frankfurti, zürichi, stuttgarti és düsseldorfi járatok is elindulnak júniusban - közölte pénteken a cég magyarországi képviselete az MTI-vel.
máj. 16
8:21
Újabb információkat tudhatunk meg ma délelőtt a magyarországi koronavírus-helyzetről (Portfolio)
Ma is tájékoztat az operatív törzs a magyarországi koronavírus-helyzetről, a tervek szerint 11.00 órakor kezdődik az online tájékoztató, amiről élőben tudósítunk.
máj. 16
8:24
Meghalt 6 beteg, az aktív esetek száma pedig 1654 főre csökkent (Menedzsment Fórum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, közölte szombaton a kormányzati honlap.
máj. 16
8:27
Megjelent a rendelet: így enyhít a kormány Pest megyében, vidéken (Pénzcentrum)
A pénteki Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a védelmi intézkedések következő üteméről szóló rendeletét, melyben a kijárási korlátozások lazításának következő fázisa szerepel. Az intézkedéscsomag Pest megyére is kiterjed...
máj. 16
8:27
Az alapítványi fenntartással is maradnak a hallgatói juttatások az egyetemeken (Portfolio)
Továbbra is számíthatnak állami forrásokra a tervek szerint nyártól alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek, a felvételizőknek nem kell tartaniuk a képzések fizetőssé válásától. Megmaradnak a hallgatói juttatások és az ösztöndíjak is, az oktatókat pedig teljesítményalapú, rugalmas, megemelt bérezés várja - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
máj. 16
8:45
Egyre nagyobb az igény a precíziós eszközök iránt (Agrofórum)
Öt éven belül 7 milliárdról 12,8 milliárd dollárra növekszik a MarketsandMarkets új piackutatási jelentése szerint a precíziós mezőgazdasági eszközök piaca.
máj. 16
8:51
Hogy indult újra az élet a vidéki nagyvárosokban? Polgármesterek beszéltek tapasztalataikról (Portfolio)
Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András nyugodtan várja a járványvédelmi szabályok újabb enyhítését, mert jó tapasztalatokat gyűjtött az elmúlt két hétben. Eger első embere, Mirkóczki Ádám aggodalmát fejezte ki, szerinte a következő két hét kritikus lesz.
máj. 16
8:57
Részlegesen nyitja a határait Olaszország: egyelőre nem mindenki léphet majd be (Pénzcentrum)
Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként. A...
máj. 16
9:03
Hétfőtől indulnak a munkahelymegtartó és beruházási hitelek a KKV-k számára (ProfitLine)
Jövő hétfőtől válnak elérhetővé a KKV-k számára a Széchenyi Kártya Program új hitelei. Az új megoldásokat azzal a céllal indították útjára, hogy az eddigieknél nagyobb állami támogatástartalomnak köszönhetően a kedvező kamatozású termékek révén mérsékeljék a járvány gazdasági hatásait.
máj. 16
9:21
Komoly támogatás elektromos autók vásárlásánál: Vuhan próbálja újraéleszteni gazdaságát (Portfolio)
Nagy erőkkel próbálja újraindítani gazdaságát a kínai Vuhan városa. A település, amelyet az új típusú koronavírus kiindulópontjaként tartanak számon, jelentős kedvezményeket ad lakosainak, ha azok új, helyben gyártott járműveket vásárolnak.
máj. 16
9:21
Rengeteg magyar nyert az európai szuperlottón: ennyit ér most 4+1 találat (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/20. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza nem, de külföldön volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 21 millió euróért, azaz 7,3 milliárd forintért izgulhatnak majd...
máj. 16
9:33
Koronavírus: adókedvezményt kapnak a magyar légicégek, nagy segítség lehet a Wizz Airnek (Portfolio)
A koronavírus válság hatásait enyhítendő adókedvezményt kapnak a légijárműiparban tevékenykedő magyar vállalatok – derül ki a tegnap esti Magyar Közlönyből.
máj. 16
9:51
Koronavírus Magyarországon: orvostudományi vezetőkkel egyeztetett ma reggel Orbán Viktor (Portfolio)
Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat délelőtt.
máj. 16
9:53
Koronavírus: Magyarország a második hullám legyőzésére is képes lehet a SOTE rektora szerint (Portfolio)
Készen áll a fokozatos nyitásra Budapest - mondta az InfoRádióban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Keresés