2020. május 5. kedd

máj. 5
0:03
Márki-Zay pont annyival csökkenti a fizetését, amennyivel Orbán megemelte a magáét, a különbözetet bajba került családok kapják (168 Óra Online)
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere a következő három havi bérének 11,4 százalékát ajánlotta fel a bajban levő családoknak. Ez az arány szimbolikus, ugyanis pont akkora, mint amennyivel nemrég a parlamenti képviselők fizetése emelkedett.
máj. 5
0:06
Vegyes napja volt a forintnak - hol jár az árfolyam? (Napi)
A forint az euróval szemben a pénteki szintek közelébe tért vissza némi erősödés után, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengébb szintekre került.
máj. 5
0:06
Iránban új pénzt vezetnek be, négy nullát vágva (444)
Ami eddig 10 000 riál volt, az mostantól 1 tomán lesz.
máj. 5
0:09
25-30 százalékkal esett vissza az üzemanyag-értékesítés Magyarországon (ProfitLine)
A márciusi állapothoz képest a gázolaj értékesítése 25 százalékkal, míg a benziné ennél nagyobb mértékben, akár 30 százalékkal is visszaesett áprilisban Magyarországon - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
máj. 5
0:21
Van egy állami szoftver, ami a telefonra telepítve képes követni a magyarok mozgását (Portfolio)
A járvány miatt elrendelt hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésének lehetőségéről jelent meg rendelet a hétfői Magyar Közlönyben. Ezek szerint a járványügyi hatóság és a rendőrség mindent tudni fog a házi karanténra kötelezett emberek mozgásáról és bizonyos egészségügyi adatairól, ha az illető önkéntes nyilatkozatot tesz, hogy vállalja a m
máj. 5
0:33
Jól vizsgáztak az olaszok az újraindulás első napján (ProfitLine)
A belügyi és egészségügyi hatóságok értékelése szerint jól vizsgáztak az olaszok a majdnem két hónapja tartó korlátozások utáni újraindulás első napján, hétfőn: nem áradtak ki tömegesen az utcára, és betartották a továbbra is érvényes óvintézkedéseket.
máj. 5
1:03
Becslések szerint kétmillióan kaphatták el a vírust Németországban (ProfitLine)
Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint.
máj. 5
1:33
Egy hét alatt több mint 700 erdőtüzet oltottak el Oroszországban (ProfitLine)
Oroszországban április 27. és május 3. között 134 843 hektár területen 717 erdőtüzet oltottak el - közölte honlapján hétfőn a légi oltásért felelős szövetségi szolgálat, az Avialeszoohrana.
máj. 5
2:03
Csökkentek az új megrendelések az amerikai gyáriparban (ProfitLine)
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai gyáripari új megrendelések márciusban.
máj. 5
2:09
Itt egy újabb adat arról, hogy mekkora ütést vitt be a világ legnagyobb gazdaságának a koronavírus (Hírstart)
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai gyáripari új megrendelések márciusban. Abban a hónapban még nem fejtette ki hatását igazán a járvány, a márciusi visszaesés ennél nagyobb van.
máj. 5
3:03
Érdemes-e élni a nőknek a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével? (ProfitLine)
A nyugdíjba vonulás szigorú szabályai szerint 2019-ben is csak a teljes nyugdíjkorhatár betöltésétől állapítható meg öregségi nyugdíj, mivel a korai nyugdíjba vonulási lehetőségek már évekkel ezelőtt megszűntek. Csak egy kivétel létezik: a negyven év jogosultsági idővel rendelkező nők esete. Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogo
máj. 5
3:09
Csökkentek az új megrendelések az amerikai gyáriparban (Hírstart)
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai gyáripari új megrendelések márciusban.
máj. 5
3:33
A koronavírus elleni védőoltás globális gyártását célzó együttműködést kötött az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem (ProfitLine)
A Covid-19 elleni vakcina globális fejlesztését, gyártását és forgalmazását lehetővé tevő megállapodást kötött az AstraZeneca nemzetközi innovatív gyógyszergyártó vállalat és az Oxfordi Egyetem. A megállapodás értelmében a Magyarországon is aktív AstraZeneca a védőoltás világszintű gyártásáért és forgalmazásáért lesz felelős.
máj. 5
3:39
A koronavírus elleni védőoltás globális gyártását célzó együttműködést kötött az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem (Hírstart)
A Covid-19 elleni vakcina globális fejlesztését, gyártását és forgalmazását lehetővé tevő megállapodást kötött az AstraZeneca nemzetközi innovatív gyógyszergyártó vállalat és az Oxfordi Egyetem. A megállapodás értelmében a Magyarországon is aktív AstraZeneca a védőoltás világszintű gyártásáért és forgalmazásáért lesz felelős.
máj. 5
4:03
Nagy lehetőség van az OTP részvény vásárlásában - Csányi is veszi (ProfitLine)
Lassan áll csak talpra a magyar részvénypiac és vele együtt az OTP is. A magyar bankpapírt övező pesszimizmust túlzónak tartjuk, ezért a jelenlegi szinteken jó beszállási lehetőséget látunk. A bank válságállóságát növeli a kiemelkedő, bőven 100% feletti céltartalékképzés, a saját részvény vásárlások kellő bizalomépítő hatással járnak, az értékeltsé
máj. 5
4:07
OTP elemzés (ProfitLine)
.
máj. 5
4:33
Áprilisban 58 százalékkal esett vissza a magyarországi ingatlanpiac (ProfitLine)
Áprilisban 58 százalékkal esett vissza a magyarországi ingatlanpiac az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 5971 ingatlan cserélt gazdát szemben a tavaly azonos időszaki 14 166-tal - közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslését az MTI-vel hétfőn.
máj. 5
5:03
Áprilisban felfelé indultak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
A nemzetközi tőzsdéket áprilisban mérsékelt optimizmus jellemezte. A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója, az európai börzékhez hasonlóan, óvatosan lépdelt felfelé, a BUX végül 33 138 pontról, 35 181 pontig emelkedett. A vezető részvények közül az Opus, a Richter, illetve a Magyar Telekom intenzívebben, a Mol és az OTP kisebb mértékben emelkedet
máj. 5
5:09
A június már a vendégek érkezéséről szólhat (Hírstart)
Fokozatosan nyitnak a vidéki szállások, éttermek és kávézók teraszai
máj. 5
5:11
ÉVOSZ: a lakásépítéseknél előfordulnak csúszások (Hírstart)
Főként Ukrajnából és Szerbiából jöttek munkások.
máj. 5
5:24
A koronavírus ráfogta a puskát a vadászokra (Infostart)
8-10 ezer nagyvad kóvályog a földek környékén, a külföldi vadászvendégek sehol.
máj. 5
5:42
Újabb neobank zár be (FinTechRadar)
Véget ér a brit Natwest neobankos kísérlete. Alig hat hónappal a Bó nevű, cégen belül fejlesztett digitális bank elindítása után be is zárják a bizniszt.
máj. 5
5:48
Újabb neobank zár be (Hírstart)
Véget ér a brit Natwest neobankos kísérlete. Alig hat hónappal a Bó nevű, cégen belül fejlesztett digitális bank elindítása után be is zárják a bizniszt.
máj. 5
6:00
Kezdődik: elszabadul a pokol a lakáshiteleknél a moratórium leple alatt? (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank szigorító lépései nyomán négyéves csúcspontra emelkedtek a rövid lejáratú bankközi kamatok Magyarországon áprilisban. Mivel a májusi fordulónappal rendelkező változó kamatozású hitelek kamatozása ezt követi, több százezer lakossági és vállalkozási hitelszerződés törlesztőrészlete ugorhat meg ebben a hónapban. Akik éltek a törl
máj. 5
6:06
Számtalan ötlet a turizmus újraindításához (Infostart)
A tagállamok közötti közlekedés, ezen belül is a légi forgalom újraindítása a legfontosabb a turizmus szempontjából. Erre jutottak videókonferenciájukon a turisztikáért felelős uniós miniszterek - mondta Fóris György, a Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.
máj. 5
6:06
Az EKB rontotta euróövezeti makrogazdasági előrejelzését (ProfitLine)
Az idén jelentős gazdasági gyengülést, jövőre ennél kisebb mértékű erősödést jelez előre az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közzétett SPF-prognózisa.
máj. 5
6:12
Milyen lesz a kilábalás? V, U, L vagy W alakú? (Privátbankár)
A válság lefutása megjósolhatatlan, de kevéssé valószínű, hogy nagyon hosszú és mély lenne. A kormányok és jegybankok, a gyógyszer- és oltásfejlesztők óriási erőfeszítéseket tesznek a megoldására. Érdemes részvényeket vásárolni, de több csomagban, átlagoló technikával. Interjú.
máj. 5
6:15
Mostantól 45 napig ülhet az állam a közérdekű adatokon (Menedzsment Fórum)
Háromszor több ideje, 45 napja lesz a válaszadásra az állami feladatot ellátó szervezetnek.
máj. 5
6:18
Mit kezdjünk a régi mobiltelefonnal? (NRGreport)
A hibás vagy megunt mobilok legtöbbször a szekrény mélyére kerülnek, mivel a felhasználók többsége hosszú évekig képes őrizgetni a régebbi készülékeket, azt remélve, hogy egyszer még jók lehetnek valamire, de azok rendszerint végül a kukába kerülnek, amivel jelentős kárt veszélyt jelentnek a környezetnek.
máj. 5
6:36
Áprilisban feleannyi új személyautót helyeztek forgalomba, mint egy éve (ProfitLine)
A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt áprilisban az előző évinél mintegy 50 százalékkal kevesebb, 6170 új személygépkocsit és 33 százalékkal kevesebb, 1408 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján
máj. 5
6:39
WHO: 2021 végéig nem lesz vakcina (24.hu)
Hosszú időt vesznek igénybe a vizsgálatok.
máj. 5
6:42
Magas a félelemérzet (KKV Magazin)
Nemcsak a vírusjárvány terjedésének megelőzésében, de annak kezelésében is nagy szerepe lehet most a pénzügyi tudatosságnak. A K&H ugyanis május 1-jétől támogatási programot indít, amelyben az online banki tranzakciók és bankkártyás fizetések után akár 50 millió forint értékben támogatja majd a járványkórházakat. Az egyhónapos kampány emellett abba
máj. 5
6:48
Extra adókkal vonul le a vírus? (Hírstart)
Az Európai Központi Bank (EKB) prognózisa szerint a járvány utóhatásaként hosszabb távon is magasabb marad a munkanélküliség. Az Allianz Research tanulmánya arra jut, hogy magas adókkal és inflációval lehet számolni. És még nem ez a legkedvezőtlenebb forgatókönyv.
máj. 5
6:54
A bűnözők megijedtek a koronavírustól (Piac és Profit)
Március eleje óta érzékelhetően csökken a bűncselekmények száma Magyarországon, a járvány kitörése a jelek szerint szűkítette a bűnözők mozgásterét is.
máj. 5
6:54
Mostantól 45 napig ülhet az állam a közérdekű adatokon (Hírstart)
Háromszor több ideje, 45 napja lesz a válaszadásra az állami feladatot ellátó szervezetnek.
máj. 5
7:00
Koronavírus: Bulgária nem hosszabbítja meg az egészségügyi veszélyhelyzetet (Portfolio)
Bulgária nem hosszabbítja meg a koronavírus járványa miatt március 13-án elrendelt egészségügyi vészhelyzetet május 13-át követően, mert már nem szükséges - jelentette be hétfőn este Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter a szófiai kabinet rendkívüli ülését követően.
máj. 5
7:00
Sokkterápiával modernizáljuk az oktatás után az egészségügyet is (G7)
A járvány miatt számos olyan intézkedést is meg kellett hozni, amelynek következtében évtizedeket ugrik előre a két nagy, forráshiányos állami alrendszer. Csakhogy mindkettő előkészítés nélküli vakugrás.
máj. 5
7:02
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a friss adatok (Portfolio)
3065 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 363 főre emelkedett az elhunytak száma, 709-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1993 fő. Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 51%-a budapesti vagy Pest megyei. 982 koronavírusos beteget ápol
máj. 5
7:06
Az év családbarát irodáit díjazták (ProfitLine)
Az év irodája verseny 10 éves történetében idén először díjazták a családbarát irodákat, a kategória győztese a Magyar Telekom és T-Systems székház lett, amely egyúttal elnyerte Az év irodája vállalati székház díjat is, amelyet szintén idén adtak át először - közölték az ingatlanszakmai verseny szervezői hétfőn az MTI-vel.
máj. 5
7:18
Váratlan fordulat a szuperállampapír forgalmában (Infostart)
Április utolsó két hetében felpörgött a kereslet, ennek köszönhetően a múlt hónap értékesítési számai meghaladták a márciusit.
máj. 5
7:18
Venezuelában készenlétbe helyezték a katonaságot egy elvetélt puccskísérlet miatt (Portfolio)
Venezuela készültségbe helyezte hétfőn a hadsereget a "terrorista zsoldosok" elvetélt partraszállását követően, amellyel összefüggésben - legfrissebb értesülések szerint - tizenhárom embert vettek őrizetbe a latin-amerikai ország partvidékén.
máj. 5
7:24
Magához tért a szuperállampapír – 155 milliárd fogyott áprilisban (Hírstart)
Április utolsó két hetében felpörgött a szuperállampapír-kereslet, ennek köszönhetően a múlt hónap értékesítési számai meghaladták a márciusit.
máj. 5
7:27
Közel 2 ezer aktív koronavírus-fertőzött, 12-en meghaltak (Menedzsment Fórum)
A halálozási ráta 11,5-ről 11,8-ra nőtt, ugyanakkor utoljára ennyire kevéssel március 24-én nőtt a fertőzöttek száma.
máj. 5
7:36
Koronavírás: nem sprintszám lesz, hanem maraton (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások egyszerre több tagállamban beindult fokozatos feloldása nem jelentheti azt, hogy az élet visszazökken a normális kerékvágásba. Meg kell értetni az emberekkel, hogy ez egy maraton lesz, nem pedig sprint – figyelmeztetett hétfőn parlamenti képviselők kérdéseire válaszolva Andrea Ammon, a stockholmi
máj. 5
7:38
Újfajta koronavírus-teszt: otthoni mintavétel, laboratóriumi elemzés (Portfolio)
Jelentősen megnőtt az érdeklődés az otthon elvégezhető koronavírus-tesztek iránt az elmúlt hetekben. Néhány magánklinikán lehetőség van különféle vírustesztek elvégzésére, májustól pedig elérhető egy új típusú eljárás is a magyar piacon: ennek lényege, hogy ötvözi a személyes érintkezést mellőző, otthoni önmintavételi eljárást a laboratóriumi elemz
máj. 5
7:42
Belehúzott a forint reggel (Napi)
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggel a hétfő esti szintekhez képest.
máj. 5
7:42
Egyre inkább átláthatatlan a magyar költségvetés (Népszava)
Az elmúlt két évben tovább romlott a magyar büdzsé átláthatósága. Komoly problémák vannak, amit az is jelez, hogy a kormány nem nyújtotta be határidőre az idei konvergencia programját sem.
máj. 5
7:45
Milliárdos munkát kapott Mészáros Lőrinc öccse (24.hu)
Mészáros, de nem Lőrinc!
máj. 5
7:47
Egy nap után szavaznak a KDNP-s javaslatról (24.hu)
Szerintük az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.
máj. 5
7:48
Koronavírus: nem sprintszám lesz, hanem maraton (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások egyszerre több tagállamban beindult fokozatos feloldása nem jelentheti azt, hogy az élet visszazökken a normális kerékvágásba. Meg kell értetni az emberekkel, hogy ez egy maraton lesz, nem pedig sprint – figyelmeztetett hétfőn parlamenti képviselők kérdéseire válaszolva Andrea Ammon, a stockholmi

Keresés