2020. május 5. kedd

máj. 5
0:03
Szakértő: az elektromos rollerek szabályozása égetőbb lenne (Infostart)
Az InfoRádiónak nyilatkozó közlekedési szakjogász szerint a korlátozásoknak mindig a forgalmi és baleseti adatokra kell épülniük, az általános, egységesen kiterjesztett szabályozás problémás lehet.
máj. 5
0:03
Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó így reagált Kövér László kijelentésére (Blikk)
A közvéleményt az elmúlt napokban megosztó kérdések szinte mindegyike terítékre került az országgyűlés hétfői ülésén, amelyen ezúttal is alacsonyan szálltak a beszólások és kemény kritikák.
máj. 5
0:03
Márki-Zay Péter: Az elvonások miatt augusztusban lehet, hogy már bért sem tudunk fizetni (444.hu)
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a kormány politikai okok miatt szorongatja az önkormányzatokat, népszerűtlen intézkedéseket tolva rájuk.
máj. 5
0:07
Koronavírustesztet végeztek a kiválasztott lakosokon Berettyóújfaluban (Blikk)
Mintát vesznek egy nő orrnyálkahártyájáról a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének munkatársai Berettyóújfaluban, a Nadányi Zoltán Művelődési Házban kialakított mintavételi állomáson. A koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban négy egyetem – a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szeged
máj. 5
0:11
Novák Katalin: bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni politikai támadások alaptalanok (Blikk)
Bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni politikai támadások alaptalanok – hangsúlyozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke hétfőn az MTI-hez eljuttatott videóüzenetében.
máj. 5
0:15
Így számoltak be a diákok a magyarérettségiről (Blikk)
Viszonylag könnyű volt a hétfői magyarérettségi – erről számoltak be az írásbeli vizsgát befejező diákok a Blikknek. Idegeskedés csak a vizsga miatt volt, a koronavírus miatt nem aggódott szinte senki. Bár évtizedek múlva visszanézve, a mostani fotókat is rögtön látszik majd, hogy nem szokványos érettségi volt az idei.
máj. 5
3:15
„Elképzelésem sincs, mi lesz Annával” – Teljesen kétségbeesett egy inárcsi család, mert nem találnak ovit agyvérzéses kislányuknak (Blikk)
Teljesen kétségbe van esve egy inárcsi család, nagyon félnek, hogy 3 éves kislányukat egyetlen óvodába sem veszik fel. A csodaszép Anna agyvérzéssel született, ezért speciális ovira lenne szüksége, amiből viszont meglepően kevés van egész Magyarországon, a szülőket pedig eddig mindenhonnan elutasították.
máj. 5
4:21
„A sípcsontom kilógott, a bal lábam leszakadt” – Először mesélt szörnyű balesetéről a magyar űrhajós fia: így érzi magát most (Blikk)
Csodával határos módon Magyari Béla (†68) űrhajós fia, Gábor (30) teljesen felépült a négy évvel ezelőtti súlyos repülőbalesetéből. Bár a bal lábát 16 csavar tartja össze, felállt a kerekesszékből, és újra repül. Sőt oktatja is a pilótanövendékeket.
máj. 5
5:24
Sok nehézséggel jár, hogy újraindul az élet vidéken (ATV)
Jelentősen megváltozott az élet a múlt héthez képest vidéken. Hétfőtől az üzletek teljes nyitva tartással dolgozhatnak, megnyitnak a teraszok, a strandok és a szabadtéri kiállítások. A korlátozások feloldásával azonban nem mindenhol éltek azonnal, mert sok helyen újra kell szervezni a dolgozókat és a munkarendet.
máj. 5
5:30
Tetszik vagy sem: ezért van joguk most a pestieknek lemenni a nyaralóikba (Pénzcentrum)
A COVID-19 okozta válság épp a legszegényebbeket hozta még kilátástalanabb helyzetbe. Szirmai Viktória, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora szerint azonnali segítségre...
máj. 5
5:42
Jelentés a Balaton partjáról: koronavírusos beteget senki sem látott, de a kassza kiürült (Menedzsment Fórum)
Mintha mi sem történt volna: készül a nyári szezonra Balatonszemes. Bizonyítottan fertőzött koronavírusos beteg nem volt eddig a faluban, ellenben az önkormányzat pénztárcája lapos lett, talán a fűnyíróba tudnak olajat venni. Helyzetkép a kijárási korlátozás után.
máj. 5
6:12
Az egyetemi vizsgaidőszak sem egyszerű járvány idején (ATV)
Az egyetemeken is indul a vizsgaidőszak. Ezt úgy kell megszervezni, hogy a lehető legkisebb legyen az esélye a vírus terjedésének. A járvány miatt új technikákkal, leginkább az online alkalmazásokkal próbálják pótolni a személyes megjelenést, de van, amikor erre nincs lehetőség.
máj. 5
6:18
Kérdőív dönthet arról, mehetünk-e fogorvoshoz, avagy sem (Blikk)
A kormány – más európai országokhoz hasonlóan – egyes korlátozások enyhítése mellett döntött, így most már újra el lehet menni a szakorvosi vizsgálatokra, azonban vannak olyan rendelések, ahová csak akkor lehet bejutni, ha előtte negatív teszteredményt tud az érintett felmutatni.
máj. 5
6:18
Vidéken hétfőn újraindult az élet (444.hu)
Sokan már éttermek teraszain ebédeltek, söröztek hétfőn, amikor vidéken feloldották a korlátozásokat. Maszkokat nem nagyon viselnek a járókelők, és sokak szerint korai volt még az enyhítés.
máj. 5
6:36
Érettségi a koronavírus idején: továbbra is szigorú biztonsági intézkedek mellett folytatódnak ma a vizsgák (Blikk)
A hétfői naphoz hasonlóan – a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett – reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
máj. 5
6:36
Észrevétlen nyitás: tesztkáosz van, miközben próbálják a betegeket lassítani (Alternatív Energia)
Egy fülgyulladás miatt is kötelező a drága vírusteszt, de a szaktárca késlekedik a világos utasítások kiadásával, így a rendelőkben inkább időt próbáltak nyerni.
máj. 5
6:36
A matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségik (SzMo)
Hétfőhöz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
máj. 5
6:38
Kormányzati számmisztika: Fejér, Komárom és Zala is nagyobb bajban van, mégis puhultak a korlátozások (Alternatív Energia)
Vidéken enyhítettek a kijárási és nyitva tartási szabályokon, pedig a lakosságszámra vetítve több megye is jobban fertőzött mint Pest megye.
máj. 5
6:42
Hétfőn bedobta a Kdnp, kedden már szavaz is a parlament az Isztambuli Egyezmény elutasításáról (444.hu)
Hollik István szerint az egyezmény „a liberálisok és genderisták trójai falova”.
máj. 5
6:45
A matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák (Infostart)
A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
máj. 5
6:48
Mostantól háromszor annyi idő alatt adják ki a közérdekű adatokat (444.hu)
15 nap helyett 45 nap alatt kaphatjuk kézhez az adatokat.
máj. 5
7:00
Ismét nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb betegek vesztették életüket (Blikk)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3065 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 363 főre emelkedett az elhunytak száma, 709-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1993 fő. Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhuny
máj. 5
7:00
Koronavírus-helyzet a Balatonon az újraindulás után: „béreket ki tudjuk fizetni és a fűnyírókba olajat tudunk venni" (ATV)
Az Mfor Balatonszemesen készített egy összeállítást, mi most a helyzet azt követően, hogy máus 4-vel enyhítettek a bevezetett szabályozásokon.
máj. 5
7:00
A matek írásbelikkel folytatódnak a vizsgák (Igényesférfi.hu)
A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
máj. 5
7:03
3065 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 krónikus beteg (Infostart)
Egy nap alatt harminc új megbetegedést regisztráltak Magyarországon. Budapesten 1503-ra nőtt az igazolt Covid-19-betegek száma, az új betegek kétharmadát itt regisztrálták.
máj. 5
7:06
Újabb 12 beteg hunyt el: így már 363-ra emelkedett az elhunytak száma (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3065 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 363 főre emelkedett az elhunytak száma, 709-en...
máj. 5
7:09
Beroskadnak a falvak a pluszfeladatok súlya alatt, Orbánék meg nézik (Alternatív Energia)
Egyelőre úgy tűnik, semmi ellentételezésre nem számíthatnak a települések.
máj. 5
7:11
Orbán határozott, Karácsony emberséges (Alternatív Energia)
A Pesti úti idősotthonban történtekért a legtöbben a kormányt teszik felelőssé – erről tanúskodik a Publicus Intézet felmérésének eredménye.
máj. 5
7:12
Koronavírus: elhunyt újabb 12 beteg, 3065-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon (SzMo)
Az aktív fertőzöttek száma 1993 fő. 982 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen.
máj. 5
7:13
Matematika írásbelikkel folytatódik az érettségi (Alternatív Energia)
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.
máj. 5
7:18
Fontos határidő közeleg a nyugdíjasok számára (ATV)
Május végéig használhatók fel a megmaradt rezsiutalványok - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel.
máj. 5
7:18
Térképen az ország legfertőzöttebb területe: így terjed hazánkban a vírus (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3065 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma 1993 fő. A hivatalos adatok szerint az aktív fertőzöttek...
máj. 5
7:18
Újabb magyar állampolgárok fertőződtek meg (Igényesférfi.hu)
Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 51%-a budapesti vagy Pest megyei.
máj. 5
7:18
Országos körkép: így nyitnak fokozatosan a vidéki települések (SzMo)
Elindult a balatoni komp, nyitnak a piacok, játszóterek, sportpályák. Hasznos tudnivalók Egertől Pécsig, Soprontól Tiszafüredig.
máj. 5
7:24
Az isztambuli egyezmény ratifikációjának elutasításáról szavaz ma a Ház (Igényesférfi.hu)
Szó lesz még a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról, valamint a belügyminiszter polgárok biztonságát erősítő javaslatairól is.
máj. 5
7:33
Fordult a kocka: pártjukat pénzelnék magyar politikusok (Infostart)
Az Országgyűlés kedden szavaz a gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az isztambuli egyezményhez való csatlakozás elutasításáról szóló kereszténydemokrata politikai nyilatkozatról, és tárgyal nyolc javaslatot.
máj. 5
7:42
Elhunyt 12 beteg, 3065 az igazoltan koronavírusos esetek száma (Alternatív Energia)
Egy nap alatt 30 újabb fertőzöttet regisztráltak Magyarországon.
máj. 5
7:44
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt (Alternatív Energia)
Napközben 20 fokot is mérhetünk, késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.
máj. 5
7:45
Ennyi diák veselkedik ma neki az érettséginek: 3 órájuk lesz a feladatokra (Pénzcentrum)
A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel. Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása...
máj. 5
7:54
Egy állami szoftverrel követnék nyomon a hatósági karanténba helyezett magyarok mozgását (444.hu)
Önkéntes alapon lehet vállalni a szoftveres megfigyelést, de a járványügyi hatóság is elrendelheti.
máj. 5
8:00
Így kezdett a forint - itt vannak a részletek (ATV)
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggel a hétfő esti szintekhez képest.
máj. 5
8:03
Május 23-án újra lesz magyar foci (Igényesférfi.hu)
A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel indul újra a honi futballélet.
máj. 5
8:12
Itt a rendelet: magyar állami szoftvert vetnek be a koronavírus elleni harcban (Infostart)
A járvány miatt elrendelt hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésének lehetőségéről jelent meg rendelet a hétfői Magyar Közlönyben – szúrta ki a Portfolio.
máj. 5
8:12
Novák Katalin: "mi nem akarunk Donald Tusk játszótársa lenni" (ATV)
A Die Welt című konzervatív német lap "Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson" címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.
máj. 5
8:15
Telefonra telepíthető szoftverrel is lehet ezután ellenőrizni, hogy betartják-e a házi karantént az arra kötelezettek (Alternatív Energia)
Aki nem vállalja, azt személyes jelenléttel fokozottan ellenőrzi a rendőrség.
máj. 5
8:15
Szentkirályi Alexandra a Bory-várat és az Andrássy-kastélyt mutatja be (Igényesférfi.hu)
A kormányszóvivő Székesfehérváron és Tiszadobon kalauzol minket közösségi oldala segítségével.
máj. 5
8:15
Telefonos szoftverrel ellenőrizné a magyar hatóság a házi karantén betartását (SzMo)
A szoftver telepítését önkéntesen lehet vállalni. Viszont, aki később kijátssza pénzbírságot kaphat. Külföldi állampolgárként pedig kiutasíthatják az országból.
máj. 5
8:18
Kedden 11 órakor tájékoztat az operatív törzs – élőben itt és az InfoRádióban (Infostart)
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről az operatív törzs ülése után számolnak be.
máj. 5
8:33
Novák Katalin a Néppárt elnökéről: Ha a gyerekek durcásak voltak, férjemmel becsuktuk az ajtót és hagytuk, hogy kitombolják magukat (444.hu)
A családügyi államtitkárnak gyermekei dackorszaka jutott eszébe Donald Tusk nyilatkozatáról.
máj. 5
8:39
Gyurcsány Orbánnak üzent: “egy világ választ el minket egymástól” (ATV)
"Van valaki, aki a járvány kirobbanása óta úgy nyilatkozik, mintha főparancsnok lenne, az ország pedig háborúban állna" - mondja a Demokratikus Koalíció elnöke legújabb Facebook-videójában. Üzenik ugyanis a miniszterelnöknek: "ez nem háborús helyzet! A háború a legrosszabbat hozza ki az emberből, most pedig partnerségre, segítségre, békére van szük

Keresés