2020. május 25. hétfő

máj. 25
0:03
Koronavírus - kiderült, kik kaphatnak Magyarországon az ígéretes japán gyógyszerből (Infostart)
Hat helyszínen összesen száz betegnek adják be az Avigant, amit Magyarország az elsők között kapott meg és vizsgálhat.
máj. 25
0:03
Sérült rókát mentett meg a 63-as busz hős sofőrje (Blikk)
- Buszsofőrnek köszönheti az életét az a róka, amelyik a 63-as járat útvonalán sebesülten feküdt az út szélén.
máj. 25
0:03
Nem derül ki a kormány rendeletéből, mikor nyílhatnak meg a fogyatékos személyek nappali ellátását biztosító intézmények (444.hu)
Így a hozzátartozók sem tudják, mikor térhetnek vissza a munkába.
máj. 25
0:07
Két új középiskola épül Magyarországon (Infostart)
A debreceni mellé Hódmezővásárhelyen és Székesfehárváron építhetnek új katonai középiskolákat.
máj. 25
0:07
Egymilliót adtak Gáspár Laciék a síelős videóért (Blikk)
Nem is sejtette a Made in Karantén hatodik, egyben utolsó nyertese, Mohácsi Marcell (18), hogy van esélye egymillió forintot nyerni.
máj. 25
0:07
Az önkormányzat hétvégenként lezárná az autók elől Belső-Ferencvárost a Kálvin tértől a Kinizsi utcáig (444.hu)
A Facebookon szavaztatnak róla.
máj. 25
0:11
Nem véletlenül "nyunyókázott" Müller Cecília (Infostart)
Az operatív törzs egyik tájékoztatóján Müller Cecília dobta le a "nyunyókabombát”; az InfoRádió kiderítette, mi is az a nyunyókázás. Léder László pszichológus szerint mélyről fakadó pszichológiai jelenségről van szó.
máj. 25
0:11
Két hidat támasztottak meg a Mol gépszörnye miatt (Blikk)
Egy 544 tonnás járművön szállíttatta a Mol a tiszaújvárosi üzemébe az új vegyipari tornyot, de természetesen a gépszörnyeteg mozgatása nem ment nagyon egyszerűen.
máj. 25
0:11
A rendőrség 750 ezerre büntetett egy dudáló tüntetőt, és bizonyítékként a Vadhajtások videóját használták fel (444.hu)
Hadházy Ákos elmondta, hogy a 70 éves úrnak egyébként negyvenezres nyugdíja van, de mivel ligetvédő, visszaesőként kezelik.
máj. 25
0:15
Kinyílt a világ! Járvány előtti és utáni kép a Római-partról és a pécsi Király utcáról (Blikk)
Önfeledten kapcsolódhattak ki a szabadban vagy éppen a vendéglátóhelyek teraszain a családok, barátok a hét végén: a koronavírus miatti kijárási korlátozásnak ugyanis hivatalosan is vége az országban.
máj. 25
3:45
Koronafóbia: ha vége is lesz a járványnak, a félelem sokáig velünk marad (Blikk)
A koronavírus-járvány lassan visszaszorul, az általa okozott félelem és az azzal járó mentális problémák viszont még velünk maradhatnak.
máj. 25
5:21
Budapest kivételével mától mindenütt újra nyitva lesznek az óvodák és a bölcsődék (ATV)
Hétfőn - Budapest kivételével- mindenütt újra nyitva lesznek az óvodák és a bölcsődék. A fővárosi intézmények június 2-án térnek vissza a régi rendhez. A tantermen kívüli digitális oktatás viszont marad, a tanév hossza nem változik. A Pedgagósuk Szakszervezete elégedett a kormányrendelettel, de mint mondták a digitális oktatás sikerességéről csak
máj. 25
5:27
Nagy változás mától a kormányhivatalokban (Infostart)
Enyhítések jönnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások után.
máj. 25
6:06
Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, készenléti rendőrök vezették le a szülést (SzMo)
A baba, aki a Blaha Lujza téren jött világra, jól van, a Noel nevet kapta.
máj. 25
6:09
Vigyázzba állítják a kórházakat (Alternatív Energia)
Míg Kásler Miklós szerződés-stopot hirdetett a kórházakban, Pintér Sándor szerdára kérte az ágazat prominenseitől az egészségügy átalakításáról szóló javaslataikat.
máj. 25
6:09
A Blaha Lujza téri villamosmegállóban szült egy nő, rendőrök segítettek neki (ATV)
A 4-es és a 6-os villamos Blaha Lujza téri megállójában szülte meg gyermekét Budapesten vasárnap este egy nő, akinek rendőrök segítettek - közölte a Készenléti Rendőrség a Police.hu-n.
máj. 25
6:21
Fordulat az újpesti lövöldözés ügyében (Infostart)
Kiderült, mi történt, amikor egy családi vita lövöldözéssé és késeléssé fajult vasárnap. Hajtóvadászat után lettek meg az elkövetők.
máj. 25
6:27
Feladta magát a rendőrségen az újpesti lövöldöző (ATV)
Vasárnap kora délután a Temesvári utcában két család tagjai szólalkoztak össze.
máj. 25
6:30
Veszélyben az egész ország: perceink vannakhátra, amíg jégesővel lecsap a vihar (Ripost)
Az OMSZ által kiadott első fokú riasztás az egész országra érvényes.
máj. 25
6:39
Egyre többen választanak hazai célpontot a külföldi, tengerparti nyaralások helyett (ATV)
A koronavírus-járvány következtében egyre többen választanak hazai célpontot a külföldi, tengerparti nyaralások helyett. Sokan vidéki szálláshelyekre mennének. A Turisztikai Ügynökség megbízásából készített felmérésből az is kiderült, hogy a Balaton vezető helyét nem veszítette el, de egyre többen keresnek kevésbé felkapott helyeket is az ország kü
máj. 25
6:42
Rendőrök vezettek le egy szülést a Blaha Lujza téren (Alternatív Energia)
Az alig két és fél kilogrammos babát egy villamosmegállóban szülte meg édesanyja.
máj. 25
6:44
3-as metró: vizsgálat lesz, de a kényes kérdés hiányzik (Alternatív Energia)
A szerződéstervezet szerint fontos felvetésre nem keresik a választ a metrókocsitender vizsgálatánál: újak vagy felújítottak a szerelvények?
máj. 25
6:45
Koronavírus: a magyarok többsége szerint indokolt a "rendkívüli jogrendet lehetővé tevő" veszélyhelyzet bevezetése (Blikk)
A magyarok túlnyomó többsége, 78 százaléka utólag is indokoltnak tartja, hogy az elmúlt bő két hónap koronavírusjárvány-fenyegetésében "rendkívüli jogrendet lehetővé tevő" veszélyhelyzet volt Magyarországon, míg 17 százaléka nem ért vele egyet - közölte a Nézőpont Intézet az MTI-vel legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kuta
máj. 25
6:57
Újra a kormányt kérdezik a képviselők (Infostart)
Két óra áll rendelkezésre az azonnali kérdésekre és válaszokra.
máj. 25
6:57
Ismét nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, meghalt újabb öt beteg (Blikk)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma, 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
máj. 25
6:57
Az orvosi kamarával nem egyeztettek a háziorvosi ellátás államosításáról (444.hu)
A szervezet elnöke, Kincses Gyula a Facebookon reagált a hírekre.
máj. 25
7:03
Itthon 3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 krónikus beteg (Infostart)
Az elmúlt egy nap alatt 15 embernél regisztrálták az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Magyarországon. 1711-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
máj. 25
7:03
15 új fertőzöttet regisztráltak vasárnap, öt idős, krónikus beteg elhunyt (444.hu)
Budapesten most több az aktív fertőzött, mint vasárnap volt. Az öt halálos áldozatból négy vidéki.
máj. 25
7:09
Új koronavírus-járvány: 3756 főre nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Pénzcentrum)
3756 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...
máj. 25
7:15
Több száz milliós mínusz az Erzsébet-utalványok forgalmazójánál (Alternatív Energia)
December végén még több mint egymilliárd forint értékű utalványt nem váltottak be.
máj. 25
7:15
Országos figyelmeztetést adtak ki: bárhol lecsaphatnak zivatarok (ATV)
Hideg ugyan nem lesz, de gyakorlatilag bárhol jöhet kisebb-nagyobb felhőszakadás.
máj. 25
7:15
A Blaha Lujza téri villamosmegállóban szült egy nő - Friss hírek 2020. május. 25. 07:11 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. Ráadásul a hírfelolvasónk tényleg egy robot hang. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/05/25/489/
máj. 25
7:17
Meghalt öt beteg, 3756-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma (Alternatív Energia)
Egy nap alatt 15 újabb esetet diagnosztizáltak. Az aktív fertőzöttek száma 1554-re csökkent.
máj. 25
7:19
Koncentrált és tervszerű lejáratás folyik (Alternatív Energia)
Mindegy, hogy angyal vagy ördög kerül pozícióba, ellenőrizhetőnek kell lennie – hangsúlyozza Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.
máj. 25
7:21
Nézőpont: A kormánypárti szavazók 61%-a is megszüntetné a veszélyhelyzetet (ATV)
A magyarok túlnyomó többsége, 78 százaléka utólag is indokoltnak tartja, hogy az elmúlt bő két hónap koronavírusjárvány-fenyegetésében "rendkívüli jogrendet lehetővé tevő" veszélyhelyzet volt Magyarországon, míg 17 százaléka nem ért vele egyet - közölte a Nézőpont Intézet az MTI-vel legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kuta
máj. 25
7:24
Koronavírus-járvány: mától az óvodák is fokozatosan nyitnak (Igényesférfi.hu)
Elhunyt újabb öt idős, krónikus beteg.
máj. 25
7:24
Meghalt újabb 5 idős krónikus beteg a koronavírus miatt Magyarországon (SzMo)
Ezzel 491 főre emelkedett az elhunytak száma.
máj. 25
7:33
Hatalmas különbségek szomszédos megyék között is: így alakult a fertőzöttek száma (ATV)
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb koronavírussal fertőzött beteg, de a szomszédos Heves megyében alig 13 beteget regisztráltak. A legkevesebb fertőzött továbbra is Békés megyében van.
máj. 25
7:33
A veszélyhelyzet végére hivatkozva bocsátották el az anyukát (Ripost)
A járvány kitörésekor az emberek megrohamozták a boltokat, így a legtöbb helyen plusz dolgozókra volt szükség. Ekkor kapott munkát B. T. Mónika is. Árut pakolt egy nagyáruházban, miközben szaktanácsadói állással kecsegtették – aztán a veszélyhelyzet elmúlására hivatkozva egy pillanat alatt kirúgták.
máj. 25
7:35
A veszélyhelyzet 75. napja (Ripost)
A legfrissebb adatok, hírek a magyarországi koronavírus-járványról. Cikkünket folyamatosan frissítjük, amint bármi változás történik.
máj. 25
7:39
Szijjártó Péter már úton van, fontos bejelentésre készül (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalára posztolt egy fotót, amelyhez azt írta: irány a szerb magyar határ.
máj. 25
7:45
Nézőpont: a magyarok 78 százaléka indokoltnak tartja a veszélyhelyzet bevezetését (Infostart)
Az intézet felmérése szerint még a kormánykritikus szavazók fele (50 százalék) is egyetért abban, hogy ez a kormányzati lépés (a veszélyhelyzet kihirdetése) indokolt volt, míg a megkérdezettek 17 százaléka nem ért vele egyet.
máj. 25
7:48
Ismét figyelmeztetést adtak ki – Bárhol lecsaphatnak zivatarok az országban (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között valószínű.
máj. 25
7:48
Nézőpont: a magyarok 78 százaléka indokoltnak tartja a veszélyhelyzet bevezetését (Igényesférfi.hu)
Minden diktatúrát kiáltó, s különösen is Soros György, Jean-Claude Juncker, Donald Tusk, magyar baloldali ellenzék elvesztett egy fontos értelmezési csatát, írja az intézet.
máj. 25
7:50
Szárnyalás után zuhannak a húsárak (Alternatív Energia)
A koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenés mellett fagykár, aszály, afrikai sertés pestis és madárinfluenza is sújtja a hazai gazdákat. A támogatás itt is késik.
máj. 25
7:51
22 helyen nem tartották be Erzsébetvárosban az este tíz órás bezárást (ATV)
Az erzsébetvárosi önkormányzat munkatársai folyamatosan dolgoznak a vendéglátóhelyektől érkezett kérelmek elbírálásán.
máj. 25
7:52
Nem épül ipari kikötő Balatongyörökön (Alternatív Energia)
A januári lakossági fórum után még csak reménykedtek a balatongyörökiek, a Balaton Fejlesztési Tanács
máj. 25
8:03
Varga Mihály holnap benyújtja a jövő évi költségvetést, elárult róla néhány részletet (ATV)
A pénzügyminiszter videóban beszél a javaslatról, és azt is elmondja, miben hasonlít a 2021-es költségvetés az 1848-as javaslathoz.
máj. 25
8:09
Benyugtatózva aludta végig apja temetését Szilágyi István fia (ATV)
A színészt három nappal ezelőtt temették el, fia, aki egy kalapáccsal végzett vele, nem vehetett részt a szertartáson.
máj. 25
8:21
A magyarok többsége szerint nagyobb a drágulás, mint azt a számok mutatják (ATV)
A magyarok többsége (57 százaléka) úgy érzi, hogy az utóbbi egy évben két számjegyű mértékben, azaz több mint tíz százalékkal nőttek az árak a mindennapokban – derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.

Keresés