2020. április 13. hétfő

ápr. 13
0:03
Katonai vegyvédelmi alakulat vonult ki a Pesti úti idősek otthonához fertőtleníteni (Biztosító Magazin)
Elkezdődött a Pesti úti idősotthon fertőtlenítése, vasárnap reggel katonák érkeztek a helyszínre és elkezdték a munkát, ami várhatóan napokig tart majd - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
ápr. 13
3:03
Új immunológiai vizsgálat, amely megállapítja, hogy ki védett koronavírussal szemben (ProfitLine)
A WHO szigorú előírásainak megfelelő immunológiai vizsgálat vált elérhetővé a CMC Déli Klinikán, amely egy nap alatt megállapítja, hogy az új koronavírussal szemben ki az, aki már védett, illetve ki az, aki fogékony a fertőzésre. A gazdaság újraindítása szempontjából kritikus, hogy minél több szektorban, minél több munkáltatónak és munkavállalónak
ápr. 13
4:03
Nyugdíjba menne? Akár 50 évig is meg kell őrizni a munkaügyi iratokat! (ProfitLine)
Akár fél évszázadig is őriznie kell a munkaügyi iratokat a munkáltatóknak – hívta fel a figyelmet a Mazars egy korábbi elemzésében. Egy 2018. végén hatályba lépett törvénymódosítás miatt - az eddigi, kiállítástól számított öt év helyett - ugyanis a munkaadóknak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kell megőrizniük a jövedelemre von
ápr. 13
4:42
A csapdázás természetvédelmi célokat is szolgálhat (Agrofórum)
„Nemcsak a vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi célból is történik csapdázás. Idehaza egyre több területen folytatnak csapdázást, a vadgazdálkodást folytató vadászatra jogosultakon túl a nemzeti parkok is, amelyek a védett területeken ezzel biztosítják például a földön fészkelő madárfajok fennmaradását.” Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázá
ápr. 13
5:03
Erdogan nem fogadta el a belügyminiszter lemondását (ProfitLine)
Recep Tayyip Erdogan török elnök nem fogadta el Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnapi lemondását, amelyet ő arra hivatkozva nyújtott be, hogy a nagyvárosok lakosságának hétvégi kijárási tilalmáról szóló, péntek este tíz óra körül tett minisztériumi bejelentés után országszerte százezrek tódultak az utcákra a koronavírus-járvány veszélye ellenére
ápr. 13
6:09
Bevetette szuperfegyverét is az MNB - Mi lesz most a forinttal? (Portfolio)
Kedden ismét lépett a jegybank: kiszélesítette a kamatfolyosót, ezzel egyszerre nyílik leheősége a rövid oldalon szigorítani, hogy megfékezze a forint gyengülését, a hosszú oldalon viszont lazítani, hogy támogassa a gazdasági növekedést. A szakemberek szerint rövidtávon enyhülhet a nyomás a forinton a shortolás megdrágulásával, de az kérdés, hogy a
ápr. 13
6:15
Az Apple Watch Series 5 beépített 4G hálózati képességgel már elérhető a Magyar Telekomnál (Márkamonitor)
A Telekom megkezdte az Apple Watch Series 5 készülék értékesítését, amely a beépített 4G hálózati képességnek köszönhetően áttörést jelentő kommunikációs, fitnesz, egészségügyi funkciókkal és GPS-szel, valamint állandóan aktív kijelzővel rendelkezik. Az Apple Watch Series 5 (GPS+Cellular) felhasználóinak támogatása érdekében a Telekom egy speciális
ápr. 13
6:21
Az Alpokaljától az Antarktiszig (Piac és Profit)
„Már a fényképezőgép keresőjében tudatosan megkomponálom a képeimet.” Életéről és a védjegyévé vált minimalista, csupa fehér képeiről beszélgettünk Kércz Tiborral.
ápr. 13
6:24
Nemzetközi Beruházási Bank: a titokzatos bank (Menedzsment Fórum)
Az, hogy Magyarország kiemelt jelentőségű a Nemzetközi Beruházási Bank számára, több tényezőben is megmutatkozik. Székhelyét tavaly júniusban Moszkvából Budapestre tette át, majd szeptemberben Magyarország az NBB második legnagyobb részvényesévé vált, miközben tulajdoni hányadánál magasabb arányban részesedik a bank kihelyezéseiből.
ápr. 13
6:39
Az amerikaiak 60 százaléka hónapról hónapra él (FinTechRadar)
Kibukkannak az amerikai gazdasági rendszer hibái.
ápr. 13
6:45
Most elárulják, mekkora lyukat ütött a koronavírus Kínán és Amerikán (Portfolio)
A húsvét miatt ismét rövid hetünk lesz, azonban így is jönnek lényeges makrogazdasági adatok. Amerikában a kiskereskedelem és az ipar friss számaira lesz érdemes figyelni, Kínában pedig már az első negyedéves gazdasági visszaesést is bejelenthetik. Közben itthon továbbra is elsősorban a jegybank eszközei mozgathatják a piacot.
ápr. 13
6:57
Az Egyesült Államok valamennyi tagállamát katasztrófa sújtotta területté nyilvánították (Portfolio)
Az Egyesült Államok valamennyi tagállamát katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította vasárnap este Donald Trump elnök.
ápr. 13
7:03
Nem hiszed el: ennyivel kaphatnak több fizetést a válság-ágazatok dolgozói (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés elhárítását célzó első intézkedések már lassan egy hónapja, március 18-án megjelentek: az első intézkedéscsomag egyik legfontosabb eleme a hiteltörlesztő moratórium mellett, hogy...
ápr. 13
7:09
Hiába született történelmi megállapodás, az olajpiaci válság még legalább az év végéig el fog tartani (Portfolio)
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Szalmán szaúdi koronaherceg vasárnap folytatott telefonbeszélgetésében üdvözölte, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a szervezeten kívüli nagy olajtermelő országok OPEC+ néven ismert informális közössége megállapodott a kitermelés csökkentéséről.
ápr. 13
7:11
Megszólalt a kormány a szép csendben eldöntött óriási munkaügyi módosításról (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a 24 hónapos munkaidőkeret egyoldalú elrendelésének lehetőségével a kormány a munkaszervezést igyekezett rugalmasabbá tenni.
ápr. 13
7:15
A koronavírus sem ment meg a klímakatasztrófától, de soha nem volt még ilyen jó lehetőségünk elkerülni (444.hu)
A 2020-as gazdasági visszaesés tényleg közelebb vitte a bolygót a párizsi klímacélok tartásához, idén 7-8 milliárd tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátunk ki. De hogy ezt később se pótoljuk be, ahhoz most nagyon okosnak kell lennünk.
ápr. 13
7:15
Csaknem 4400 fészektartóval várja az E.On a gólyákat (Márkamonitor)
A gólyákat az idén is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja az E.ON. Korábban összesen 4 343 ilyen eszközt telepítettek, idén tavaszra újabb 56 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. Az Őrségi Nemzeti Parkban emellett 100 vörös vércse költőládát szereltek a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira. Minden mu
ápr. 13
7:15
Az Mkb Bank felkészült a kormány és az Mnb által bejelentett vállalati termékek bevezetésére (Biztosító Magazin)
Az Mkb Bank a gazdaság újraindítása érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel összhangban, a magyar vállalatok támogatására létrehozott finanszírozási programokon keresztül támogatja ügyfeleit.
ápr. 13
7:27
PwC elemzés: Milyen eszközei vannak a munkáltatóknak a karantén alatt? (Biztosító Magazin)
Sok vállalat esetében, ahol a távmunka releváns alternatíva, közel egy hónapja elszigetelten dolgoznak a munkavállalók. Mi történik azokkal, ahol ez nem lehetséges? Milyen lépésekre kényszerülhetnek a cégek a jelenlegi bizonytalan helyzetben?
ápr. 13
7:27
„Abban segítünk nekik, hogy ne haljanak éhen” - így próbálja meg túlélni a válságot néhány magyar cég (G7)
Mosoda, ruhagyártó, moslékbegyűjtő és szervezetfejlesztő cég – mihez kezd négy kisebb vállalkozás, amelynek összezuhant a piaca?
ápr. 13
7:45
Koronavírus: 1458 fertőzött, 10 új halott Magyarországon (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1458 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 idős, krónikus beteg. Ezzel 109 főre emelkedett az elhunytak száma. 120 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavíru
ápr. 13
7:45
BASF: A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás (Agrofórum)
A gazdálkodás a biztonságos élelmiszer-ellátás kulcsa. A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – főként mostanában.
ápr. 13
7:51
Már 1458 fertőzöttje és 109 halottja van a koronavírusnak (Menedzsment Fórum)
A budapestiek különösen ki vannak téve a járványnak - figyelmeztet az operatív törzs.
ápr. 13
7:51
A veszélyhelyzet után is fennmaradhatnak egyes rendkívüli intézkedések Magyarországon (Portfolio)
Az intézkedésekről a parlament dönt majd, így ezek a döntések "szabályos törvények, és nem rendeletek" lesznek.
ápr. 13
7:51
1458 beazonosított fertőzött és 10 újabb idős halott Magyarországon (Biztosító Magazin)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1458 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 idős, krónikus beteg. Ezzel 109 főre emelkedett az elhunytak száma. 120 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.
ápr. 13
7:57
Újabb 10 idős beteg hunyt el, 1458-ra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Pénzcentrum)
1458 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 idős, krónikus beteg, így 109 főre emelkedett az elhunytak száma. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19)...
ápr. 13
8:03
100 fölé nőtt az elhunytak száma (Privátbankár)
A budapestiek különösen ki vannak téve a járványnak - figyelmeztet az operatív törzs.
ápr. 13
8:09
Térképen a legfertőzöttebb területek: így terjed a koronavírus Magyarországon (Pénzcentrum)
Hétfőre 1458-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon, és 10 ember halt bele a fertőzésbe, mindegyikük idős, krónikus beteg - így már 109 áldozata van a járványnak hazánkban. Térképen mutatjuk, melyik megyében hány esetet...
ápr. 13
8:15
Formabontó lapszámmal reagált a koronavírus-helyzetre az Elle (Márkamonitor)
A glossyk magyar történetében előfordult már, hogy a címlapsztár saját magát fotózta, de – reagálva a körülöttünk zajló eseményekre – itthon az ELLE magazin jelentkezik először olyan címlappal, amelynek fotóját maga a főszereplő, Epres Panni háttérstáb nélkül készítette önmagáról. A magazin szerkesztősége alig két hét alatt rakta össze az új élethe
ápr. 13
8:36
Koronavírus: egyre többen betegek a Nyugat-Balkánon (Portfolio)
Továbbra is folyamatosan nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az exponenciális vagy robbanásszerű növekedés azonban elmaradt, ami az illetékesek szerint jó hír a térség számára.
ápr. 13
8:42
1,85 millió a fertőzöttek száma világszerte (Portfolio)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre 72 861-gyel emelkedett és elérte az 1 850 527-et a világon - írja az MTI a Johns Hopkins Egyetem összesítése alapján.
ápr. 13
8:44
Tombol a koronavírus, de azért van egy jó hírünk is (Portfolio)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre 72 861-gyel emelkedett és elérte az 1 850 527-et a világon, ugyanakkor az új fertőzések száma 5378-cal, az új haláleseteké 7057-tel volt kevesebb, mint az előző 24 órában. Az Egyesült Államok valamennyi tagállamát katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Donald Trump elnök. Hétfőre ú
ápr. 13
8:48
Szakszervezet: a munkaügyi módosítás akár két évre is eladósíthatja a dolgozókat (Pénzcentrum)
Nincsenek elragadtatva a szakszervezetek az új munkaügyi módosítástól, amelynek lényege, hogy a 24 hónapos munkaidőkeretet a vállalatok egyoldalúan elrendelhetik. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint az intézkedés gyakorlatilag azt...
ápr. 13
8:48
Brrrrr: Hidegfront érkezik a hét elején, később majd melegszik az idő (Biztosító Magazin)
Hidegfront érkezik a jövő hét elején, keddre mintegy 10 Celsius-fokot esik a hőmérséklet, a hét második felében viszont ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
ápr. 13
8:48
Koronavírus: a digitális átállás már nem nyitottság kérdése (Márkamonitor)
A koronavírus egy hónap alatt feje tetejére állította a digitalizációhoz fűződő viszonyunkat: míg a Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint februárban minden második honfitársunk offline, hagyományos csatornákon intézte ügyeit, elzárkózott az új technológiai megoldások elől, valamint harmadunk elutasította az online hitelügyintézést, addig valószínű
ápr. 13
8:48
John Deere precíziós vezérlés régebbi traktorra is (Agrofórum)
A gyár AutoTrac Controller 300 nevet viselő precíziós vezérlési rendszerét új és régebbi traktorokra is fel lehet szerelni.
ápr. 13
9:12
Otthon maradunk: most különösen fontos odafigyelnünk a beltéri levegő minőségére (Márkamonitor)
Átlagosan időnk 85-90 százalékát beltérben töltjük, ez az arány pedig az otthonról dolgozók körében most még magasabb, így a következő hetekben még inkább érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk a beltéri levegő minőségére. Nem véletlen, hogy sok vírusmegelőzési ajánlásban is megjelenik a gyakori és alapos szellőztetés fontossága. Ha viszont a kültér
ápr. 13
9:15
Tarolhat a SZÉP-kártya (Privátbankár)
Ha hagyja a válság.
ápr. 13
9:18
Estek az ázsiai tőzsdék (Portfolio)
Gyengüléssel kezdődött a hét a részvénypiacokon, az elemzők csendes kereskedésre számítanak, hiszen a legtöbb helyen zárva tartanak a tőzsdék a húsvéti szünet miatt.
ápr. 13
9:18
Meghaladta az 1,85 milliót a fertőzöttek száma a világon (Pénzcentrum)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre 72 861-gyel emelkedett és elérte az 1 850 527-et a világon. A Covid-19 nevű betegségben 114 245-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 430 455 - olvasható a baltimore-i...
ápr. 13
9:21
Összeomlóban a német repülőterek (Menedzsment Fórum)
Tavalyhoz képest 98 százalékkal zuhant be az utasforgalom április első hetében.
ápr. 13
9:36
40 százalékot zuhanhat az USA GDP-je a második negyedévben (Portfolio)
Soha nem volt ilyen mértékű hirtelen leállás az az Egyesült Államok gazdaságában - mondta Frederick Kempe, az Atlantic Council ügyvezető igazgatója.
ápr. 13
9:38
Újabb egészségügyi védőeszközök érkeztek Budapestre (Portfolio)
A kora reggeli órákban hat újabb repülőgép landolt Budapesten, 5 millió 300 ezer maszkot, 6 millió kesztyűt és 86 ezer izolációs köpenyt hoztak Pekingből és Sanghajból - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.
ápr. 13
9:39
Csökkentik az olajoshordók számát, hogy megállítsák az olajár zuhanását (Menedzsment Fórum)
Megegyezett az OPEC+ a kitermelés csökkentésében.
ápr. 13
9:42
Semmi értelme a dízelek korlátozásának? A koronavírus komoly bizonyítékot szolgáltat (Pénzcentrum)
Lecsökkent forgalom mellett is ugyanolyan nitrogén-oxid szinteket mérnek Németországban, mint a vírus kitörése előtt, egy cikk szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az Euro 5-ös dízelautóknak nincs sok ráhatása a levegő minőségére....
ápr. 13
9:43
#AllAtHome – az Accor szállodacsoport az otthonunkban kínál inspirációt (Márkamonitor)
Az Accor hűségprogramja, az ALL (Accor Live Limitless) #ALLathome néven indított digitális szórakoztató programsorozatot. A kampány a sport, a gasztronómia és a szórakozás köré építve kínál online exkluzív tartalmakat. A világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor jutalmakat, szolgáltatásokat és élményeket kínáló életmódprogramja, az ALL (Accor
ápr. 13
9:48
Koronavírus: drámai zuhanás vár az USA gazdaságára (Portfolio)
Soha nem volt ilyen mértékű hirtelen leállás az az Egyesült Államok gazdaságában - mondta Frederick Kempe, az Atlantic Council ügyvezető igazgatója.
ápr. 13
9:57
Trump barátja is belehalt a koronavírusba (Menedzsment Fórum)
Stanley Chera volt az egyik legmenőbb ingatlanfejlesztő Amerikában.
ápr. 13
10:09
Így alakul a gyümölcstermesztés - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Gyümölcstermesztés Magyarországon, 2000-2018
ápr. 13
10:12
Koronavírus: Csehországban nem enyhítenek a korlátozásokon, ha lazul a fegyelem (Portfolio)
Csehországban a kormány nem fog tovább enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, ha a húsvéti ünnepek alatt meglazult fegyelem következtében újra emelkedik a napi fertőzésszám, s eléri a 400-at - jelentette ki Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese vasárnap a közszolgálati televízióban.

Keresés