2020. április 10. péntek

ápr. 10
0:06
Új forrást találtak a járvány elleni védekezésre - kész a javaslat (Napi)
Az LMP parlamenti képviselői kezdeményezik a több mint 500 milliárd forintos kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakasza újjáépítésének leállítását, az így felszabaduló magyar költségvetési forrásokat pedig a koronavírus-járvány elleni védekezésre fordítanák. A kormány viszont felgyorsítaná a beruházás megvalósítását, é
ápr. 10
0:06
Újraindul a buszgyártás Debrecenben (444)
Két hétig tartott a leállás.
ápr. 10
0:06
Orbán Viktor ma bejelentette, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozást (Biztosító Magazin)
Határozatlan időre meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány miatt két hete elrendelt kijárási korlátozást - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Facebook-oldalán.
ápr. 10
0:10
Autós kötvényeket dobtak a piacra az MNB segítségével (Napi)
Túljegyzéssel zárult az AutoWallis csütörtöki aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. Az ajánlatokból elfogadott 3 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt 2,827 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg az intézményi befektetők.
ápr. 10
0:10
Az IMF elnöke száz éve nem látott gazdasági visszaesésre számít (444)
Dicsérte a bértámogatásokat és a munkanélküli juttatások kiterjesztését, de kritizálta az exportkorlátozásokat.
ápr. 10
0:10
Lelépett Párizsból az ottélők negyede a járvány miatt (Biztosító Magazin)
A koronavírus-járvány kisebb exodust idézett elő Párizsban, ahol a kijárási korlátozások kezdete óta a lakosság száma negyedével, csaknem 600 ezerrel csökkent - derül a francia statisztikai hivatalnak (Insee) az egyig legjelentősebb mobiltelefon-szolgáltatótól származó névtelen adatok alapján készített tanulmányából.
ápr. 10
0:14
Jelentősen szigorít az MNB egy kockázatos befektetési formánál (Napi)
Április 10-től csupán rendkívül korlátozott feltételekkel értékesíthetők Magyarországon a bináris opciók a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntése alapján. A különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodásokat (CFD) érintő korábbi korlátozások fennmaradnak: azokkal a továbbiakban is csak az ügyfél által elhelyezett kezdeti fedezet, biztosítékzárási és negat
ápr. 10
0:14
Az Mnb kéri, hogy a biztosításközvetítő cégek tereljék online csatornákra az ügyfeleket (Biztosító Magazin)
Az Mnb a járványhelyzet miatt vezetői körlevélben szólította fel – az eddig főképp személyes kommunikációval értékesítést végző – pénzügyi közvetítőket, hogy ügyfeleiket a továbbiakban lehetőleg telefonos, elektronikus úton szolgálják ki.
ápr. 10
0:42
Megjelent a húsvéti kormányrendelet: itt van minden a kijárási korlátozás hosszabbításáról (Pénzcentrum)
Április 9-én, késő este a Magyar Közlönyben megjelent a legújabb kormányrendelet. Ebben foglaltatik a meghatározatlan ideig bevezetésre került kijárási korlátozás, illet az is, hogy a húsvéti időszakra milyen plusz jogköröket kapnak...
ápr. 10
0:48
Megjelent a húsvéti kormányrendelet: itt van minden a kijárási korlátozás hosszabbításáról (Pénzcentrum)
Április 9-én, késő este a Magyar Közlönyben megjelent a legújabb kormányrendelet. Ebben foglaltatik a meghatározatlan ideig bevezetésre került kijárási korlátozás, illetve az is, hogy a húsvéti időszakra milyen plusz jogköröket kapnak...
ápr. 10
1:03
Önkormányzati intézkedések vidéken húsvét előtt (ProfitLine)
Húsvéti ételkiszállításról döntöttek, telefonos lelki segítségnyújtó szolgálatot indítottak, védőmaszkokat és adományokat osztottak szét az ünnepek előtt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a vidéki önkormányzatok.
ápr. 10
1:06
Új csúcs a magyarországi a fenntartható energiatermelésben (NRGreport)
A megújuló energiaforrások termelésében több korábbi rekord is megdőlt Magyarországon az első áprilisi hétvégén, és ebben különösen nagy szerep jutott a napenergiának.
ápr. 10
2:03
Franciaországban több mint 12 ezerre emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma (ProfitLine)
Franciaországban több mint 12 ezerre emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, az áldozatok több mint harmada az idősotthonokban vesztette életét - közölte csütörtök esti sajtótájékoztatóján a francia egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója. Jérome Salomon ugyanakkor kiemelte, hogy a járvány kezdete óta az elmúlt 24 órában elős
ápr. 10
3:33
Korlátlan megfigyelési jogot kapott az Operatív Törzs? (ProfitLine)
Az április 7-én a Magyar Közlönyben közzétett 93/2020. (IV. 6.) számú kormányrendelet feljogosítja az Operatív Törzset (OT), hogy bármely szervtől, jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől adatszolgáltatást kérjen. Ezzel az OT lényegében a hatályos adatvédelmi jogszabályokra tekintet nélkül korlátozás nélkül ismerhet meg
ápr. 10
4:03
Túlóra éjjel-nappal! Ez vár ránk a koronavírus után (ProfitLine)
Immár mindenki számára világos, hogy a koronavírus járvány következtében rég nem látott mértékű munkanélküliség alakul ki. Eltérő becslések szólnak az egyes szektorokat sújtó mértékről és a munkából kiesők összesített számáról. Emellett számos további tünet is sújtja majd a munkaerőpiacot a járvány elvonulása után – figyelmeztetnek a Work Force Hun
ápr. 10
4:09
Túlóra éjjel-nappal! Ez vár ránk a koronavírus után (Hírstart)
Immár mindenki számára világos, hogy a koronavírus járvány következtében rég nem látott mértékű munkanélküliség alakul ki. Eltérő becslések szólnak az egyes szektorokat sújtó mértékről és a munkából kiesők összesített számáról. Emellett számos további tünet is sújtja majd a munkaerőpiacot a járvány elvonulása után – figyelmeztetnek a Work Force Hun
ápr. 10
4:42
A mezőgazdasági gépbemutató nem marad el (Agrofórum)
A Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow a koronavírus-járvány miatt kialakult sajnálatos vészhelyzet miatt most elmarad, 2021-ben lesz legközelebb. A magyar mezőgazdasági gépgyárak ennek ellenére be szeretnék mutatni termékeiket, amelyre egyelőre csak digitálisan van lehetőség. "Köszönjük Partnereinknek, hogy lehetővé teszik a hazai mezőgazdasági g
ápr. 10
5:33
Parragh László: jövő kedden lesz döntés a bértámogatásról, vannak még javaslataink (Menedzsment Fórum)
Az MKIK vasárnapra készíti el a javaslatait. Lapunknak azt is elmondta, hogy lehet, a 9200 milliárdos csomagon felül további gazdasági intézkedésekre lesz szükség a kormánytól.
ápr. 10
5:39
Korlátlan megfigyelési jogot kapott az Operatív Törzs? (Hírstart)
Az április 7-én a Magyar Közlönyben közzétett 93/2020. (IV. 6.) számú kormányrendelet feljogosítja az Operatív Törzset (OT), hogy bármely szervtől, jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől adatszolgáltatást kérjen. Ezzel az OT lényegében a hatályos adatvédelmi jogszabályokra tekintet nélkül korlátozás nélkül ismerhet meg
ápr. 10
5:42
Amerikában a mínuszok domináltak a gabonapiacon (Agrofórum)
A búza 0,2, a kukorica 0,5, a szójabab pedig minimális 0,03 százalékkal lett olcsóbb Chicagóban. Európában a malmi búza, a takarmánybúza és a repce is drágult, viszont a kukorica kurzusa csökkent.
ápr. 10
5:57
Már látszik, kik lesznek a törlesztési moratórium igazi nyertesei (Portfolio)
Nem a lakosság és nem is a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások vehetik igénybe a legnagyobb arányban a törlesztési moratóriumot. A Portfolio által megkérdezett nagybankok válaszai alapján az ő körükben ugyanis a legalacsonyabb a moratórium mellőzéséről nyilatkozók aránya. A bankok jelentős részénél a lakossági ügyfelek többsége valós
ápr. 10
6:06
Hiánycikk lett a maszkgyártás egyik alapanyaga is (Infostart)
A házi maszk készítés kiürítette a rövidáru boltok eddig nem túlzottan nagy keresletre méretezett készleteit, beszerezni pedig többnyire a Távol-Keletről lehet - az ismert nehézségek mellett. Egész Európában hiánycikk lett a kalapgumi is.
ápr. 10
6:18
Ha nincs munka, semmi sincs - ezt kapják a munkanélküliek a kormánytól (Privátbankár)
A munkanélküliek közel fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kap a kormánytól. Aki pedig kap, az is csak annyit, amennyiből nem lehet megélni.
ápr. 10
6:33
Itt az újabb amerikai jegybanki segítség a válságban (ProfitLine)
Összesen 2.300 milliárd dollárnyi hitelkeret formájában újabb igen komoly segítséget nyújt a Fed a koronavírus által megtépázott amerikai gazdaságnak.
ápr. 10
6:36
Elfogadták a koronavírus-válság enyhítésére szolgáló uniós mentőcsomagot (HVG)
Több mint 500 milliárd euró már rendelkezésre állhat, ám a legfontosabb kérdésben még mindig vita van az unió déli és északi országai között.
ápr. 10
6:39
Így kereskedhetsz az ünnepek alatt (Portfolio)
Zárva tart a magyar tőzsde április 10-én, és április 13-án is, emellett a fontosabb európai tőzsdéken az ünnepek alatt szintén nem lesz majd kereskedés. Az amerikai részvénypiacok pénteken zárva lesznek, míg hétfőn a tengerentúli tőzsdéken a megszokott menetrend szerint folytatódik a kereskedés.
ápr. 10
6:42
A Pesti úti idősotthonból mindenkit elszállítnak, aki koronavírus-fertőzött (Biztosító Magazin)
Minden koronavírus-fertőzött embert kórházba szállítanak a Pesti úti idősek otthonából - közölte az országos tisztifőorvos csütörtök délután az Mti-vel, hozzáfűzve: emellett folyamatosak a további járványügyi intézkedések.
ápr. 10
6:57
Megszületett a megállapodás a koronavírus elleni gigacsomagról (Portfolio)
Jelentős, 500 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagról állapodtak meg az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére csütörtök késő este.
ápr. 10
7:03
Itt az újabb jóslat arra vonatkozóan, mikor indulhat újra az amerikai gazdaság (Portfolio)
Májusra jósolta az amerikai gazdaság újraindítását Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjújában.
ápr. 10
7:03
Az amerikai pénzügyminiszter májusra jósolja az amerikai gazdaság újraindítását (Hírstart)
Májusra jósolta az amerikai gazdaság újraindítását Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjújában. A tárcavezető úgy fogalmazott: abban a pillanatban, amikor Donald Trump amerikai elnök úgy ítéli meg, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormányzat készen áll elősegíteni a vállalatok és a dolgozók újbó
ápr. 10
7:05
Koronavírus: 1190 fertőzött, újabb 11 halott (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1190 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg. Ezzel 77 főre emelkedett az elhunytak száma. 112 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzöt
ápr. 10
7:06
Ez fájni fog a nyugdíjasoknak: durván drágább nekik most a bevásárlás (Pénzcentrum)
Rengeteg tényező befolyásolja azt, hogyan drágul egyes élelmiszerek ára a szezonális hatástól kezdve az infláción át a sertéspestisig - a márciusi árakra pedig már a koronavírus járvány is megtette a hatását. Mindebből az egyszeri...
ápr. 10
7:07
Koronavírus: 1190 fertőzött, 11 új beteg Magyarországon (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1190 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg. Ezzel 77 főre emelkedett az elhunytak száma. 112 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzöt
ápr. 10
7:12
1190 beazonosított fertőzött, 11 újabb halott és 112 gyógyult péntek reggel Magyarországon (Biztosító Magazin)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1190 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg. Ezzel 77 főre emelkedett az elhunytak száma.
ápr. 10
7:18
Ekkorát még nem ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon (Privátbankár)
Megugrott az igazolt fertőzöttek száma, már 1190 az esetszám - a Pesti úti idősek otthonában már 151 igazolt esetnél tartanak, itt 7 fő hunyt el, országosan pedig 77 főre emelkedett a halálozási adat.
ápr. 10
7:18
500 milliárd eurós mentőcsomagról döntött az EU (444)
Az eurokötvényekről ugyanakkor nem született megállapodás.
ápr. 10
7:18
Meteorológia: Pénteken erős Uv-sugárzás várható, már csak emiatt is #MaradjOtthon (Biztosító Magazin)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat is otthonmaradásra szólít fel, mivel pénteken erős Uv-sugárzás várható.
ápr. 10
7:21
Megállíthatatlanul terjed a koronavírus a világban - De sorra hozzák a fontos intézkedéseket a feltartóztatására (Portfolio)
1,6 millió fölé nőtt a koronavírussal fertőzöttek, közel 96 ezerre emelkedett a vírusban elhunytak száma a világon, míg közel 355 ezren meggyógyultak meg a betegségből. Magyarországon 1190 fertőzöttet tartanak számon, az elmúlt 24 órában tizenegyen hunytak el a vírus okozta betegségben. Közben jelentős, 500 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsom
ápr. 10
7:33
Megváltoztak a felhasználói szokások a Simple app esetében is (ProfitLine)
Az elmúlt időszak gyökeresen változtatta meg fogyasztói szokásainkat. Kevesebbet utazunk tömegközlekedéssel és egyre többen fedezzük fel az online ügyintézés adta lehetőségeket. Ezt támasztja alá az is, hogy folyamatosan emelkedik az új regisztrálók száma a Simple alkalmazásban. Az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest az appon keresztüli QR-kódos
ápr. 10
7:33
Ma 10 órakor tájékoztat az operatív törzs (Portfolio)
Ma délelőtt 10 órakor tarja a rendszeres napi tájékoztatóját az operatív törzs, az online eseményről most is élőben tudósítunk.
ápr. 10
7:36
Eltűntek a munkások, elfogyott a pénz – a járvány miatt elakadtak állami projektek is (G7)
A közbeszerzéseknél is elég jól lekövethető, hogyan vágta haza a koronavírus a gazdaság egyes szegmenseit. Van, ahol munkás nincs, máshol a szállítmányok akadtak el.
ápr. 10
7:39
Megváltoztak a felhasználói szokások a Simple app esetében is (Hírstart)
Az elmúlt időszak gyökeresen változtatta meg fogyasztói szokásainkat. Kevesebbet utazunk tömegközlekedéssel és egyre többen fedezzük fel az online ügyintézés adta lehetőségeket. Ezt támasztja alá az is, hogy folyamatosan emelkedik az új regisztrálók száma a Simple alkalmazásban. Az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest az appon keresztüli QR-kódos
ápr. 10
7:42
Itt az uniós mentőcsomag: nem mindenkinek fog tetszeni a döntés (Pénzcentrum)
Csütörtökön éjfél előtt, sokadik nekifutásra elfogadták az euróövezeti pénzügyminiszterek a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére összeállított, 500 milliárd eurót meghaladó uniós mentőcsomag részleteit....
ápr. 10
7:54
Hogyan lesz nyugdíja a katás vállalkozóknak? (Piac és Profit)
Szinte még a csapból is az folyik, hogy milyen negatív változások érik a jövőben a katás vállalkozókat. Habár egyelőre kevés a konkrétum - a tervezetet csak az év második felében kezdik el részletesen kidolgozni -, mégis gyülekeznek a sötét fellegek a katások feje fölött. Ráadásul sokan nem tudják, de a későbbi állami nyugdíj szempontjából a katáso
ápr. 10
7:57
Koronavírus itthon: újabb 11 beteg halt meg (Hírstart)
Egy nap alatt 210-zel ugrott meg a fertőzöttek száma Magyarországon.
ápr. 10
8:00
Mit nyújt a cégeknek az MNB új szuperhitele, az NHP Hajrá? (HVG)
Az Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá néven felturbózott Növekedési Hitelprogramja kibővült igénybevételi lehetőséggel és meghosszabbított futamidővel lesz elérhető 2020. április 20-át követően. Az MNB a bankoknak nyújtott 4 százalékos kamattámogatással koronázta meg a programot, aminek köszönhetően az eddig köztudatban lévő fix 2,5 százalékos kamatszin
ápr. 10
8:00
Kijárási korlátozás: éjszaka kijött a rendelet, változás jöhet a piacokon (Privátbankár)
Kevesebb mint 1 órával a húsvéti hétvége kezdete előtt jelent meg a rendelet, ami a polgármestereknek lehetővé teszi, hogy további korlátozásokat léptessenek életbe az ünnep idejére. Budapesten lezárják a legnépszerűbb zöld területeket. A polgármesterek mostantól maguk határozhatnak arról, mikor leht nyitva a piac és mikor látogathatják a 65 év fel
ápr. 10
8:09
Koronavírus: Orbán Viktor még nem látja a fényt az alagút végén (Portfolio)
Lassítottuk a járványt, így időt nyertünk, de ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy elkerülhetjük a tömeges megbetegedéseket, arra kell készülnünk, hogy ez meg fog történni – mondta el ma reggel Orbán Viktor az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozva. A gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy az optimista forgatókönyve szerint Mag
ápr. 10
8:09
Ekkorát még nem ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon (Hírstart)
Megugrott az igazolt fertőzöttek száma, már 1190 az esetszám - a Pesti úti idősek otthonában már 151 igazolt esetnél tartanak, itt 7 fő hunyt el, országosan pedig 77 főre emelkedett a halálozási adat.
ápr. 10
8:12
1190-re ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon, 77-en elhunytak (Menedzsment Fórum)
Megugrott az igazolt fertőzöttek száma, már 1190 az esetszám - a Pesti úti idősek otthonában már 151 igazolt esetnél tartanak, itt 7 fő hunyt el, országosan pedig 77 főre emelkedett a halálozási adat.

Keresés