2020. április 6. hétfő

ápr. 6
20:39
Csökkent az új fertőzöttek, emelkedett a halottak száma Olaszországban (Képmás)
Március 30-a óta 90%-kal csökkent a kórházba szállított fertőzöttek száma.
ápr. 6
20:42
Palkovics László további részleteket közölt a gazdaságvédelmi akciótervről (ATV)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán osztotta meg a részleteket.
ápr. 6
20:48
Koronavírus - kiderült, melyik szabályokat tartják be a magyarok (Infostart)
Arra is rákérdeztek, melyik hivatalos és nem hivatalos információforrásnak hisznek az emberek.
ápr. 6
20:48
Ennyivel támogatja a magyar állam a bérköltségeket: itt a miniszteri bejelentés (Pénzcentrum)
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási...
ápr. 6
20:48
Felmérés: a válság után jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete (ATV)
A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik - erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
ápr. 6
20:51
Koronavírus, rengeteg ember fertőződött meg a fedélzeten (Ripost)
Legkevesebb nyolcvan ember megfertőződött az új típusú koronavírussal egy Uruguay partjainál veszteglő ausztrál óceánjáró fedélzetén.
ápr. 6
20:51
Óriási bajba kerültek a férfiak a gumióvszer miatt (Ripost)
Azok a férfiak, akik nem bízzák a véletlenre a védekezést, természetesnek veszik, hogy bármikor lekapják a kis csomagot a polcról. Csakhogy most olyan hírek röppentek fel, ami miatt hamarosan komoly probléma lesz az óvszerek körül...
ápr. 6
20:51
Gólyahír! Babát vár a Jóban Rosszban színésznője (Femcafe)
A 35 éves színésznő lubickol a boldogságban.
ápr. 6
20:51
Podcast: Orvos-Tóth Noémi a szorongás és pánikról (Glamour)
A járványról is beszélgettünk a klinikai szakpszichológussal
ápr. 6
20:51
Nemzetközi szövetséget kell építeni a jobboldalon – Thierry Baudet a Mandinernek (Képmás)
Szükség van a nemzeti kohézióra a joguralom és a képviseleti kormányzás működéséhez – mondja a Mandinernek Thierry Baudet holland politikus, a Fórum a Demokráciáért párt alapítója, aki Roger Scruton tanítványa, a határok védelmében írt kötete pedig magyarul is megjelent. Baudet szerint a konzervatívoknak meg kell szerettetniük az emberekkel a tökél
ápr. 6
20:51
Hétfőtől ingyenes a parkolás, sokkal több az autó, volt ahol még a tilosban is megálltak (SzMo)
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján elhangzott: az ingyenes parkolási lehetőség nem azt jelenti, hogy a közterekre hívják az embereket, a munkába járást és ügyintézést akarták ezzel segíteni.
ápr. 6
20:54
Elhunyt Radomir Antic (Sport365)
A Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid egykori edzője hosszú ideje súlyos betegséggel küzdött.
ápr. 6
20:57
Stefka István: Tehetetlenség és mértéktelen hatalomvágy (Tiszta Jövő)
Az ellenzék agyáig, úgy tűnik, nem jutott el, hogy világjárvány van.
ápr. 6
20:57
Az öccse mentette meg egy 8 éves leukémiás kisfiú életét Angliában (SzMo)
Nem vált be a kemoterápia és a sugárkezelés sem. A megoldás pedig végig a szomszéd szobában volt.
ápr. 6
21:00
Ennyivel támogatja a magyar állam a bérköltségeket: itt a miniszteri bejelentés (Pénzcentrum)
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási...
ápr. 6
21:00
Sarapova megadta a számát, bárki hívhatja a szépséget (Ripost)
A közösségi oldalán osztotta meg a telefonszámát a korábbi orosz teniszező.
ápr. 6
21:00
Ezért került karanténba egy négy emeletes lakótömb Magyarországon (Ripost)
Járványügyi megfigyelést rendelt el a Népegészségügyi Osztály a lépcsőházhoz tartozó 15 lakásban.
ápr. 6
21:00
Megvillantotta dús keblét edzés közben Vajna Timi (Ripost)
A dögös üzletasszony a szabad levegőn mozgott, és a szerelmét, Zoltánt is magával vitte edzeni.
ápr. 6
21:03
Több mint 55 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma egy nap alatt világszerte (ATV)
Több mint 55 ezerrel nőtt az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek és több mint 3500-zal a halottak száma az elmúlt 24 órában világszerte: a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint hétfő este összesen 1 292 56-en fertőződtek meg, a halálesetek száma 70 798, a gyógyultaké pedig 271 013 volt, 18 ezerrel több, mint előző este.
ápr. 6
21:03
Parkokba is temethetik a halottakat New Yorkban (Képmás)
New Yorkban már nem tudnak elég temetést rendezni a sírkertekben.
ápr. 6
21:03
Steiner Attila: A szubszidiaritás reneszánsza: a tagállamok kulcsszerepe a koronavírus elleni európai küzdelemben (Tiszta Jövő)
Mint a válsághelyzetek általában, a jelenlegi járványhelyzet is rávilágít arra, hogy Európa ellenálló képességének alapját a tagállamok képezik.
ápr. 6
21:03
Már tavaly milliók fertőződhettek meg koronavírussal – állítja egy friss tanulmány (SzMo)
Könnyen lehet, hogy évek óta a tudósok szeme előtt mutálódott a vírus, csak senki nem vette észre.
ápr. 6
21:06
Megváltozhat a foglalkoztatás szerkezete (ProfitLine)
A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik - erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
ápr. 6
21:06
Koronavírus: Törökországban több mint 30 ezer fertőzött van (Portfolio)
Törökországban az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma hétfőn átlépte a 30 ezret - írta Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
ápr. 6
21:06
Tyson: Össze szerettem volna verni az ezüsthátú takonydobozt (Sport365)
Nemcsak a ringben volt egy őrült az egykori nehézsúlyú világbajnok.
ápr. 6
21:06
Reagált a számvevőszék az Orbán-csomagra: kijöhet a költségvetésből? (Pénzcentrum)
Az elmúlt években alkalmazott fegyelmezett költségvetési politika alapozza meg az eddig bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseket. Ennek köszönhetően az intézkedések döntő többsége központi átcsoportosításokkal megoldható. Az ÁSZ...
ápr. 6
21:08
Idén nagyot eshet a globális gazdaság a koronavírus miatt (Portfolio)
A német iparszövetség (BDI) hétfőn közölt előrejelzése szerint 0,5-3 százalékkal csökkenhet idén a világ hazai összterméke (GDP) a koronavírus hatásai miatt.
ápr. 6
21:09
Elámulsz, ha meglátod, milyen gömbölyű a várandós Tatár Csilla pocakja (Femcafe)
Hamarosan ismét anyai örömök elé néz a csinos műsorvezető.
ápr. 6
21:09
Így áll kézen egy szál bugyiban Mihalik Enikő (Promotions)
Továbbra is unatkoznak a sztárok a karanténban.
ápr. 6
21:12
Koronavírus: belobbantak Stockholm és Oslo migráns negyedei (Privátbankár)
A svéd- és norvég fővárosban a szomáliaiak felülreprezentáltsága a halottak között a zsúfolt szállásaiknak köszönhető, valamint alacsony szintű hozzáférésükhöz a járvánnyal kapcsolatos információkhoz. A többnyelvű felvilágosító kampány mindkét országban elkésett. Káncz Csaba jegyzete.
ápr. 6
21:12
Francia figyelmeztetés: "a nyomás nagyon nagy a kórházakon" (Infostart)
Franciaországban az előző napok csökkenő tendenciája után az elmúlt 24 órában ismét jelentősen emelkedett a koronavírus-fertőzés halottainak száma és elérte a 8911-et : kórházban 605-en vesztették életüket hétfőn az előző napi 357 után, az idősotthonokban pedig 228 áldozatot szedett a vírus, míg előző nap 161 volt az áldozatok száma.
ápr. 6
21:12
Nincs előrelépés az árháborúban, ma is zuhan az olaj (Portfolio)
Hétfő estére nyolc százalékkal lett olcsóbb az olaj miután továbbra sem tudni, hova vezethet az orosz-szaúdi árháború, egyelőre a megegyezés nagyon távolinak tűnik.
ápr. 6
21:12
Fotók: az egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér díszvilágítást kapott a Puskás Aréna (ATV)
A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér fénnyel világították ki a Puskás Ferenc Stadiont:
ápr. 6
21:14
Franciaország: újra többen haltak meg a koronavírusban (Portfolio)
Franciaországban az előző napok csökkenő tendenciája után az elmúlt 24 órában ismét jelentősen emelkedett a koronavírus-fertőzés halottainak száma és elérte a 8911-et: kórházban 605-en vesztették életüket hétfőn az előző napi 357 után, az idősotthonokban pedig 228 áldozatot szedett a vírus, míg előző nap 161 volt az áldozatok száma.
ápr. 6
21:15
Karácsony Gergely szerint az ingyenes parkolás miatt főként olyanok ültek autóba, akik eddig otthon maradtak (Alternatív Energia)
A főpolgármester a forgalmi adatok alapján állítja, hogy a miniszterelnök bejelentésének másnapján érdemben nőtt a közúti forgalom az elmúlt hetekhez képest.
ápr. 6
21:21
Fürjes Balázs: Az ingyenes parkolás bevált (Tiszta Jövő)
Aki mást mond: téved vagy füllent.
ápr. 6
21:24
28 nappal később: mi legyen a karantén után? (Menedzsment Fórum)
Egyértelmű volt már az elejétől, hogy a karantén maximum pár hétig tartható fenn Európa országaiban, különben teljesen szétesünk mind gazdaságilag, mind társadalmilag.
ápr. 6
21:24
Meghalt a legenda, aki történelmet írt Spanyolországban (Infostart)
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt a szerb Radomir Antic, aki az FC Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője is volt.
ápr. 6
21:24
Koronavírus: 1,2 millió dolláros segélyt küld az USA Ukrajnának (Portfolio)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, és köszönetet mondott neki azért, hogy az Egyesült Államok 1,2 millió dollár értékű humanitárius segélyt különített el Ukrajna részére a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - közölte hétfőn az ukrán államfő hivatala a Twitteren.
ápr. 6
21:24
Válságkezelő alapjövedelmet vezetnek be az I. kerületben (ATV)
Az I. kerület polgármestere, V. Naszályi Márta hétfőn kerületi intézkedéscsomagot jelentett be a koronavírus-járvány, illetve a hatásai miatt.
ápr. 6
21:27
Koronavírus: Intenzívre került Boris Johnson (ATV)
A Sky News arról ír, hogy az intenzív osztályra került Boris Johnson. A brit miniszterelnöknek tíz napja lett pozitív a koronavírustesztje, vasárnap pedig kórházba szállították.
ápr. 6
21:27
Jelentősen emelkedett a koronavírus franciaországi áldozatainak száma (Képmás)
Azonban úgy tűnik, a járvány stabilizálódott, csökken az új súlyos betegek száma.
ápr. 6
21:27
Dr. Nagy Ákos: Meddig tart a fogorvos felelőssége? (Tiszta Jövő)
Mi az igazság a magyarországi fogorvosi ellátás helyzetével kapcsolatban?
ápr. 6
21:27
„A politikai szándék fölülírja a józan megfontolást” - Karácsony Gergely az ingyenes parkolásról (SzMo)
A főpolgármester rossz ötletnek tartja a díjmentes parkolást, ebben nagyjából az operatív törzs is egyetért vele.
ápr. 6
21:33
Lassult a járvány a franciáknál (Könyves Magazin)
Eddig 8 078-an vesztették életüket az országban.
ápr. 6
21:36
Intenzívre került Boris Johnson (Infostart)
A brit miniszterelnök állapota rosszabbodott, ezért intenzív ápolásra szorul.
ápr. 6
21:36
Újabb koronavírusos esetek az úszóknál (Infostart)
Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapat és a szakmai stáb tagjain elvégzett koronavírus-tesztek közül körülbelül 15 lett pozitív.
ápr. 6
21:36
Te a lista melyik végén szerepelsz? A legjobb gazdik, csillagjegyek szerint rangsorolva (Joy)
Ha van valamilyen házikedvenced, biztos, hogy rengeteg boldog pillanatban van részed. Elég csak arra gondolnod, mennyire cuki, selymes és vicces a kutyád, cicád, nyuszid, vagy hörcsögöd.
ápr. 6
21:36
Csehország fokozatosan lazítja a szigorításokat (ProfitLine)
Fokozatosan lazítani kívánja koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott korlátozó intézkedéseket a cseh kormány.
ápr. 6
21:36
Mérkőzés nélkül menesztették a szövetségi kapitányt (Sport365)
Ivan Jovanovicnak nem volt lehetősége a bizonyításra.

Keresés