Az Izlandra utazók június 15-étől megtehetik, hogy koronavírus-tesztet csináltatnak ott, vagy ha nem, akkor továbbra is 14 napra karanténba kell vonulniuk - közölte a reykjavíki kormány.
A sok millió értékőrző magyarnak köszönhetően most erősebb nemzet vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban.
Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná - derül ki a K&H biztos jövő
Letelepedési engedélyt, később állampolgárságot kaphatnak a hongkongiak a kínai nemzetbiztonsági törvény érvényesítése esetén – mondta a brit kormányfő.
Szijjártó Péter a program nyomán a következő hónapokban megvalósuló 377 milliárd forintnyi beruházást egy kisebb csodaként értékelte, mert - mint mondta - a jelenlegi világgazdasági körülmények között nagyon kevés olyan nemzetgazdaság van, ahol hasonló összértékű fejlesztésekkel számolhatnak a következő hónapokban.
A koronavírus-járvány miatt kialakult turbulens tőzsdei környezetben csendes volt az IPO szezon az év eddigi részében, néhány biotech céget leszámítva nem sokan mertek ilyen körülmények között elsődleges részvénykibocsátással próbálkozni, hiszen a magas volatilitás könnyen eltorzíthatja a frissen tőzsdére lépő cég értékeltségét.
Az Egyesült Államok jelenleg a 45. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül listáján, amely a világ sajtószabadságát méri fel. Magyarország idén a 89. helyet szerezte meg.
A német kormány június 15-től visszavonja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unió (EU) valamennyi tagországára kiadott utazási figyelmeztetését - jelentette be Heiko Maas külügyminiszter.
Romániában áprilisban 4,8 százalékra, két és fél éve a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet
A Mi Hazánk Mozgalom közleményében arról írt, „üdvözli, hogy tíz év után felébredt a kormány és iskolarendőrség bevezetéséről döntött”, úgy gondolják ugyanis, „erre szükség van a diákok és a tanárok biztonsága érdekében.” A mozgalom szerint a probléma méretét jelzi az is, hogy félezer iskoláról van szó.
A területi és lélekszámbeli veszteségeken túl máig ható gazdasági következményei is vannak az 1920-as trianoni békediktátumnak. A szerződés aláírásának közelgő századik évfordulója kapcsán Ablonczy Balázs történész, a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport vezetője volt az Aréna vendége.
Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében családja körében - tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A járvány terjedésének visszaszorítása után kinyithattak a szakrendelések, ezzel - bár szigorúbb feltételek mellett, de - lehetőség nyílt a kórházi munka folytatására, és a nem akut beavatkozások elvégzésére is. Azonban a bő két
Csütörtöktől minden határellenőrzést megszüntetnek 7 szomszédos ország irányába az osztrákok. Olaszország kivétel, mert ott még magas a napi esetszám. Az osztrák külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján azt jelentette
Az online pénztárgéppel rendelkező kereskedőknek 2021-től kötelező lesz elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítaniuk – áll a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A döntés mintegy 60 ezer vállalkozást érint, ahol most még csak készpénzzel lehet fizetni.
A húsvét utáni fagyok megtizedelték a görögdinnye ültetvényeket, de a gazdák újraültettek, és így már van ok a bizakodásra a dinnyetermést illetően - mondta Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Fél éves halasztást javasol az elektronikus kereskedelmi áfa jogszabálymódosító csomag bevezetésére az Európai Bizottság. Ez alapján az új szabályozás 2021. január 1. helyett csak 2021. július 1-jétől lesz hatályos annak érdekében, hogy a tagállamoknak és a webshopoknak elég idejük legyen a felkészülésre. A halasztási javaslatot még az Európai Parl
A brazil államokhoz folyik be a Petrobras brazil olajvállalat által egy korrupciós ügy lezárása érdekében fizetett összeg jelentős része, amelyet több helyi kormány az amazóniai esőerdők védelmére fordít - írta a Reuters hírügynökség szerdán.
A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékeztek szlovákiai magyarok részvételével a pozsonyi várban, Igor Matovič szlovák kormányfő meghívására. Az évforduló kapcsán szervezett találkozóra politikusok, civilek alkotta száz fős vendégsereg volt hivatalos. Szlovákiában ezidáig egyetlen kormányfő sem kezdeményezett hasonló találkozót
A Demokratikus Koalíció közleményében arról írt: „míg a válság alatt a magyaroknak, a munkájukat frissen elvesztetteknek, a családoknak és a nyugdíjasoknak semmi nem jutott, addig Orbán Viktor kedvenc oligarchája, Mészáros Lőrinc 600 milliárd forint közpénzzel lett gazdagabb.”
Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt Másodfokú (narancs) riasztást adott ki Baranya megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére.
Tartós nagy-britanniai letelepedést és később akár brit állampolgárságot is kaphatna több millió erre jogosult hongkongi, ha Kína érvényesíti a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt - írta szerdán megjelent cikkében Boris Johnson brit miniszterelnök.
Ezek az apróságok kőkeményen beleszólnak a mindennapjainkba, mi több különböző betegségeket is előidézhetnek. Te milyen alvási pozíciót szoktál választani?