Budapesten havi nettó 317 ezer forint az átlagkereset, Szabolcsban ugyanez 176 ezer. Az összegeket ismertető Menedzsment Fórum szerint: az ország keleti felében nagyjából annyit keresnek az emberek átlagban, mint 10 évvel ezelőtt a fővárosban. A híradónknak nyilatkozó közgazdász szerint: a munkavállalóknak kellene megküzdeniük a magasabb bérekért.
Megvizsgálta az európai startup piacot az Idinvest Partners, majd ki is adta egy csinos tanulmányban, hogy mire jutott. Az európai fintech szektornak például nincs oka panaszra.
Hamarosan elindul az újabb nemzeti konzultáció, melyen 13 kérdésre válaszolhatnak a magyarok – jelentette be a Facebookon Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az első négy kérdést el is árulta.
Az amerikai kormányzat öt olyan céget választott ki, melyek a legesélyesebbek arra, hogy majd a koronavírus elleni vakcinát gyártsák – tudta meg a New York Times.
Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a soron következő nemzeti konzultációban, mert az több kérdést tartalmaz a koronavírus-járvány esetleges második hulláma elleni védekezésről - közölte szerdai Facebook-posztjában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A rendőrök megint megöltek egy fekete férfit intézkedés közben, ami példátlan tiltakozáshullámot indított el az országban. Videós összefoglaló az elmúlt hét eseményeiről.
Azzal, hogy megkaptuk azt az utasítást, hogy kezdhetünk visszatérni a normál kerékvágásba, a sebészre, a belgyógyászra, a kardiológusra van bízva, hogy kiket, milyen sorrendben vesz fel és operál meg - mondta az InfoRádióban az Uzsoki Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
A Bp. Honvéd nyerte a 2019–2020-as magyar labdarúgó-idény első serlegét, miután a Puskás Arénában 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet. Neszterov öngólja után Pekár egyenlített, majd a második játékrészben az első találatban is főszerepet játszó Kamber megszerezte a győztes gólt.
Az adatvédelmi jogok és kötelességek időkorlát nélküli, nem előrelátható felfüggesztése összeegyeztethetetlen az alapjogok és szabadságok lényegi tartalmával – érvel az Európai Adatvédelmi Testület.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (Emabit) eladja a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágát állomány-átruházás keretében - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a tőzsde honlapján szerdán.
A modern gazdaságtörténetben példátlan méreteket öltenek a koronavírus-járvány világgazdasági hatásainak enyhítését célzó költségvetési ösztönző programok, amelyeknek értéke már jelentősen meghaladja a globális pénzügyi válság idején alkalmazott élénkítő intézkedésekét - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett átfogó tanulmányában.
Az utóbbi hónapokban kialakult helyzet a családi vállalkozások digitalizációját is felgyorsította, azonban a változások, új eszközök és a gyors ütemben lezajló fejlesztések mind-mind támadási felületet jelentenek a kiberbűnözők
Olaszország újjászületése névvel nagyszabású reformprogram indítását jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök az ország belső és külső határnyitása napján, amelyet a koronavírus-járvány utáni újraindulás napjának nevezett szerda esti sajtótájékoztatóján, Rómában.
Az Egyesült Államok június 16-tól betiltja kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba - jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium szerdán.
Belgiumban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakaszában, június 8-tól újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek, és a határzárakat is feloldják június 15-től - jelentette be a belga kormány biztonsági tanácsa szerdán Brüsszelben.
Újabb meghatározó politikus hagyta el a Jobbikot: Mirkóczki Ádám kedden jelentette be távozását. A Jobbik alelnöke Híradónknak úgy fogalmazott: külső és belső folyamatok gerjesztették a történteket. Vona Gábor, aki 12 évig vezette a pártot, azt mondta: nem esik jól látnia mindazt, ami a Jobbikban zajlik.
Napvilágot látott egy érdekes lista, amin állítólag azok a telefonok láthatók melyekre érkezik az iOS 14 frissítés. Meg kell jegyezni vannak köztük elég régi darabok is. Még nem tudjuk biztosan, hogy az Apple fejlesztői konferenciája a WWDC ebben a hónapban hogyan is kerül megrendezésre. Bár ha a többiekből indulunk ki akkor valószínűleg online fog
Az intézkedést még ebben a hónapban felülvizsgálják, és a brit kormány nem zárja ki kétoldalú mentességi megállapodások kidolgozását a feltételeknek megfelelő országokkal.
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata megfilmesítette Horváth Jenő történész A Milleniumtól Trianonig című könyvének első két fejezetét, amely június 4-én, a társulat YouTube-csatonáján lesz látható.
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be szerdán Priti Patel brit belügyminiszter. Patel
Azt ígérték, hogy később kétoldalú alapon lehetséges mentességi megállapodások kidolgozása olyan országokkal, amelyek a brit kormány megítélése szerint járványügyi szempontból biztonságosak.
A kiegyensúlyozott táplálkozás létfontosságú idősebb korban is, ugyanakkor ebben az életszakaszban a szervezet működését egyre több betegség gyengítheti. Az életminőség és élethossz javítása, valamint a testi és szellemi jólét érdekében kiemelten fontos időskorban az alultápláltság szűrése, és felismerése esetén azonnal el kell kezdeni a helyes táp
Jair Bolsonaro brazil elnök egy tábornokot nevezett ki szerdán ügyvezető egészségügyi miniszternek, miután két korábbi tárcavezető lemondott a tisztségéről összekülönbözve az államfővel a koronavírus-járvány kezelését illetően - közölte a helyi sajtó szerdán.
Egy nemzetközi csillagász-csoport erősítette meg a Földhöz hasonló bolygó létezését, amely naprendszerünk legközelebbi csillaga, a Proxima Centauri körül forog.
Az Egyesült Államok június 16-tól betiltja kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba - jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium szerdán.
Az Országgyűlés elé terjesztette a kormány az iskolai erőszak megszüntetéséről és megelőzéséről szóló törvényjavaslatot, amely szükség esetén lehetőséget biztosít a gyors, erős, hatékony fellépésre az iskolai erőszakot elkövetők ellen - közölte Horváth László fideszes parlamenti képviselő szerdán sajtótájékoztatón.