Szathmáry Eörs visszalépett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökjelöltségétől - közölte az MTA szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az elnökségre továbbra is pályázó Freund Tamás és Pléh Csaba vitáját zárt körben, várhatóan június 18-án tartják, a tisztújító közgyűlést július 6-ára tervezik.
Késő estébe nyúló parlamenti vitában tárgyalták a veszélyhelyzet visszavonásáról szóló kormányjavaslatot és az átmeneti rendelkezésekről a salátatörvényt a képviselők - a kormánypártok az ellenzéket “történelmi bűnnel”, a vírusnak drukkolással vádolták, előkerült a “Kun Bélázás” is. Az ellenzék pedig “felhatalmazás 2.0”-nak nevezte az új egészségü
Sziller Olivér, a MyConcept alapítója 11 év után hagyta ott a banki vezetői állását, hogy saját tanácsadócégbe kezdjen. A Makronómnak elárulta, mitől lesz sikeres egy startup vállalkozás és kitért arra is, hogy melyek a kezdő vállalkozók legnagyobb hibái. Sziller úgy látja, Magyarországon kiváló befektetői környezet alakult ki az elmúlt években.
Közös levélben tiltakozik az öt szakszervezeti konföderáció a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen. A beruházások állami támogatására vonatkozó uniós korlátozások feloldását sürgette a külgazdasági és külügyminiszter.
A bajnokságban ugyan a Mezőkövesd áll jobb helyen, de a Magyar Kupa döntője azt mutatta, most a Bp. Honvéd a jobb csapat. A kispestiek 2-1-re nyertek a Puskás Arénában a története során először kupadöntőt vívó borsodi csapat ellen.
Az ÖSTERREICH nevű osztrák napilap szerkesztőségének birtokába jutott az a kihallgatási jegyzőkönyv, amely a tavalyi Strache-botrány koronatanújának vallomását rögzíti.
Kárpátalja kis falujából a nemzet színházáig: Trill Zsolt útja a kisebbségi buroklétből a magyar világot jelentő deszkákig. A Jászai Mari-díjas színművészben nem volt harag a 2004-es népszavazáskor, de máig úgy érzi, határon túliként jobban meg kell dolgozzon az elismerésért. Nagyinterjúnk a trianoni centenáriumról, a gulágra elhurcolt nagyapáról é
Belgiumban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakaszában, június 8-tól újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek, és a határzárakat is feloldják június 15-től - jelentette be a belga kormány biztonsági tanácsa szerdán Brüsszelben.
A trianoni békediktátum századik évfordulóján a közmédia minden csatornája és online felülete megemlékezik a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról – közölte az MTVA sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
Korábbi értesülések alapján biztosra mondható, hogy a héten bemutatkozó, Toyota Hilux jelentősen megnövelt teljesítménnyel folytatja pályafutását. A birtokunkba került legfrissebb
Július 1-től forgalomba kerülnek az új alapanyagú 100 forintos érmék, a jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek – közölte szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.
A két és fél hónapos kijárási tilalomnak és összezártságnak meglett az eredménye Olaszországban. Az olasz sajtó szerint 30 százalékkal többen bontanák fel a házasságukat, mint a járvány kitörése előtt.