A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására.
Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (Ifrs) alapján készült jelentésében.
Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy még hiányosak az adatok az újonnan megvásárolt koronavírus-tesztekről, a fenntartott kórházi részlegek pedig lassan megtelnek. A szakértő továbbá azt sem tartotta jó ötletnek, hogy nézők előtt rendezték meg a csütörtöki Szuperkupa-mérkőzést.
Pozitív koronavírusteszt miatt leállítják az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsorának, az Éjjel-nappal Budapest forgatását. Pozitív COVID-teszt miatt határozatlan időre leáll az Éjjel-nappal Budapest című sorozat forgatása.
Nem először fordult elő, hogy egy be nem mutatott csúcsmobil prototípusát lencsevégre kapták valahol. Általában a Huawei telefonok szoktak áldozatul esni ennek, nem úszta meg a Mate 40 Pro sem. Bár nem hivatalos forrásból, de a Huawei Mate 40 Pro dizájnja már ismert. Talán ezért tűnt fel egy szemfülesnek, hogy valaki pont ilyen készüléket használ
Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen pénteken, Budapesten.
Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen.
Lionel Messi ismét élesen kritizálta az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőségét azok után, hogy korábbi csatártársa, Luis Suárez az Atlético Madridba szerződött.
Klasszikus zöld színeiben vesz majd részt a Forma-1-es világbajnokságon is az Aston Martin 2021-től, a főszponzor BWT pink árnyalata is megjelenik azonban majd az autókon.
A hét első felében az ország nagy részén még tovább száradtak a talajok, ami jelentősen megnehezítette az őszi kalászosok vetése előtti talaj előkészítést és a repce korai fejlődését, erősödését is. A folytatásban azonban változik időjárásunk jellege, pénteken nyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani, melyek szombatr
Paul W.S. Anderson enyhén szólva se nyűgözte le a rajongókat az utóbbi években megjelent Resident Evil filmekkel, a jövő évben érkező Monster Hunterhez azonban hatalmas remények fűződnek. A rendező és Milla Jovovich már számos alkalommal dolgozott már együtt, a “páros” pedig ismét összeállt egy új projekt erejéig. Javában zajlanak ugyanis a Monster
Az MNB csütörtöki csendes kamatemelése mérsékelt forinterősödést váltott ki ma reggelig: 362-ig jutott a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, azóta 362-364 között szokatlanul széles sávban hirtelen irányváltások mellett mozog az árfolyam. Az, hogy nincs igazi lendület a forintban ma sem, összefügghet azzal, hogy újra fokozottan borongós az európ
Azt kérik az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kapjanak teljes összegű táppénzt azok az egészségügyi dolgozók, akik munkájuk közben fertőződnek meg a koronavírussal.
Nincs elég intenzíves szakápoló, ez a legnagyobb probléma a koronavírus-járványban – mondta az Inforádiónak Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos. Ráadásul egy szakápoló legfeljebb két instabil beteggel tud foglalkozni.
A járvány első hulláma alatt rengeteg dolgozó kényszerült home officeba - sokan azóta sem tértek vissza az irodákba, mások ősszel ismét távmunkából dolgoznak, vagy nagy eséllyel hamarosan onnan fognak. Amíg tavasszal megelégedtek
Késeléses támadás volt pénteken a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztősége közelében, Párizsban, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt 12 embert (nagyrészt a lap munkatársait), illetve további 11-et – számolt be a Euronews.