Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek a tulajdonosok napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.
4 000 törzsrészvényt vásárolt az Akko Invest igazgatótanácsának elnöke, 408 forintos átlagáron. A vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat szeptember 21 óta már a legjelentősebb magyar cégeket tömörítő BUX Index tagja.
A Bayern München sorozatban a 23. győzelmét aratta a csütörtöki, budapesti Európai Szuperkupa-mérkőzésen, ezzel a nagy labdarúgó-bajnokságok csapatait figyelembe véve új rekordot állított fel.
A tavaszi rekordhoz képest meredeken csökkent az elmúlt két hónapban a regisztrált álláskeresők száma a legfrissebb adatok szerint. Így a júniusi csúcshoz képest már 52 ezer álláskereső tűnt el a munkaerőpiac kínálati oldaláról. Persze, nem biztos, hogy minden esetben elhelyezkedés áll a háttérben.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület közgyűlése 2020. szeptember 24-én elfogadta az Egyesület 2019 évi beszámolóját. A fóti minikonferencián egyúttal bemutatták a szolgálat Élhető Jövő Parkját is, amely révén egy egyedülálló alternatív energiaforrásokat hasznosító kísérleti bázis jött létre, ahol tudományos kutatások folynak.
Michael Gayed, az ATAC Rotation Fund idén 50 százalékos profitot realizáló cégvezére figyelmeztet: az építési fa árfolyamának alakulása rossz dolgokat jelezhet előre a teljes részvénypiac tekintetében. A guru szerint bár nem érdemes elhamarkodott döntéseket hozni, de nem árthat csökkenteni a kockázatos befektetések arányát a portfóliónkban.
Kendőzetlen őszinteséggel, maró humorral, de profi hozzáértéssel kezdett hangos próféciába az Instagram-oldalán Dóri, aki a bőrproblémával küzdő laikusokat igyekszik felvértezni a tudomány és a profitorientált szépségipar csatájában. Nem véletlen, hogy a januári indulása óta már több mint 16 ezer követővel bír projektje, az Okosszépség.
A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására - közölte a cég.
A szívbetegek akut kezelésében élen járunk, de a hosszú távú túlélési arány így is meglehetősen alacsony, az akut szívinfarktust követően az egy éven belüli halálozás Magyarországon 19,6%, szemben az ausztráliai 7,3%-kal. Az
Tiszta vizet öntött a pohárba csapatával, a Racing Pointtal Sergio Perez azok után, hogy a mexikói csütörtökön azt mondta, az istálló egyes tagjai „elkezdtek titkolózni” előtte, tudván, hogy az idény végén távozik a gárdától.
Az ősz beköszönte kimondottan jó hír a kiskereskedelmi szektor vállalatainak Amerikában, az ünnepi szezon során ugyanis jellemzően többet tudnak értékesíteni a cégek, mint az év egyéb időszakaiban. A nagyobb vállalatok számos új, ideiglenes munkalehetőséget kínálnak az előttünk álló hónapokban.
Szabadstrandot alakít ki a III. kerületi önkormányzat a Római-parton, a csütörtöki Óbuda-Békásmegyer képviselő-testületi ülésének döntése értelmében - szúrta ki a 444.hu, az Óbudai Önkormányzat bejelentését.
Az Allianz elemzője, Mona Mahajan úgy gondolja, hogy a tőzsdei korrekció nehezén már túl vagyunk. Hiányzik a valódi félelem-faktor a Wall Streeten, és a választásokat megelőző bizonytalanság megakadályozhatja a nagyobb kilengéseket mindkét irányban. Továbbá vonzónak látja az ipari vállalatok részvényeit is a jelenlegi kilátások mellett.
A tavaszi rekordhoz képest meredeken csökkent az elmúlt két hónapban a regisztrált álláskeresők száma a legfrissebb adatok szerint. Mérséklődött az elbocsátási hullám is idehaza, az összesítés szerint azonban 11 éve nem volt ilyen rossz féléves időszak ebből a szempontból.
Énekes, zenés, táncos kamaraprodukciókkal, valamint Kálmándy Mihály és Sáfár Orsolya MaszkaBál áriaestjeivel folytatódik a hétvégén a Magyar Állami Operaház OperaLive közvetítéssorozata, amelyeket az Opera Facebook-oldalán közvetít.
Az akció ideje alatt 123 közösségi oldalon nyitott, hamisított, illetve illegális termékeket árusító felhasználói fiókot és 36 weboldalt azonosítottak.
Mintegy 90 fős leépítést jelentett be egy mai háttérbeszélgetésen a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH). A leépítésre a forgalom és a bevételek drasztikus visszaesése miatt volt szükség - hangsúlyozta Borosné Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy az érintetteknek a városvezetéssel együttműködve segítenek új munkahelyet
Szabadstrandot alakít ki a III. kerületi önkormányzat a Római-parton, a csütörtöki Óbuda-Békásmegyer képviselő-testületi ülésének döntése értelmében - szúrta ki a 444.hu, az Óbudai Önkormányzat bejelentését.
Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
A tulajdonképpeni születésnap szeptember 27-én, vasárnap esedékes, azonban már a pénteki napon felköszöntötték az állatot egy kis zsúr keretében, amelyen a gorillacsapat többi tagja is részt vett, és természetesen a születésnapi torta sem maradt el – fogalmazott az InfoRádiónak Hanga Zoltán állatkerti szóvivő.
A két pécsi nyílt meg elsőként a Nemzeti Laboratóriumok közül, egyikük Jakab Ferenc vezetésével virológiai területen tevékenykedik majd – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
Cégautó adó kalkulátor: a cégautó adó törvény megmondja, mennyi a cégautó adó 2020. Mutatjuk, mi a cégautó adó, a cégautó adó mit vált ki, és hogy a cégautó adó mikor kell fizetni! A céges autók használata mind a munkáltató