Szerintük a kinevezésük antidemokratikus eszközökkel történt, így tehát nem szeretnének velük tárgyalni, vagyis a szerdai egyeztetésen sem fognak részt venni az egyetem hallgatói önkormányzatának képviselői.
Stratégiai partnerségre lépett a Mol csoport a svájci Meraxis kereskedelmi cégcsoporttal, ennek keretében a két cég magas minőségű, újrahasznosított alapú poliolefin műanyagkeverék fejlesztésébe és gyártásába, majd globális terjesztésébe kezd - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
Nagy eladási hullám söpört végig a tőzsdéken a múlt hét második felében, csütörtökön az amerikai tőzsdék mellett az olaj, az arany, az ezüst és a bitcoin is esésbe kapcsolt. Úgy tűnik, hogy a mai nap is hasonlóan alakul, az amerikai piacnyitás előtt lejjebb került a klasszikus menekülőeszközök árfolyama, mely a nyitás után tovább folytatódott.
Marco Rossi optimista, de azt is látja, miben kell javulnia a válogatottnak. Biztató előjelek és figyelmeztető hibák a közelgő bolgár-magyar Európa-bajnoki pótselejtező előtt.
A pedofil és más szexuális bűncselekmények büntetésének szigorítását, az elkövetők kémiai kasztrálásának bevezetését javasolta a Jobbik két politikusa.
Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve újakat hozzon létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén hétfőn a Bács-Kiskun megyei Foktőn.
Már 27 256 723 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 891 308, a gyógyultaké pedig 18 251 538 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem keddi összesítése szerint.
A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.
November elsejéig el kell hagyniuk az ott próbáló zenekaroknak a Városliget szomszédságában, a Dürer Kerttel egy telken lévő Keleti Blokkot – értesült a Telex –, ami azt valószínűsíti, hogy az egykori ELTE-ingatlanon 2008 óta működő Dürer Kertnek is már csak hónapjai vannak hátra – írják.
Száraz, egyre melegebb levegő érkezik fölénk, emiatt szerdán sok napsütésre számíthatunk csapadék nélkül, délután 25, 29 fok közötti hőmérséklettel. A következő napokban tovább melegszik az idő, a csúcshőmérséklet többfelé elérheti, sőt meg is haladhatja a 30 fokot.
Újabb videón tűnt fel a kisebb dél-koreai gyártó hamarosan érkező és egyben igen egyedinek is mondható mobilja az LG Wing. Már hetek óta folyamatosan érkeznek az információk az LG jövő héten debütáló mobiljáról a Wing-ről. A készülék mint tudjuk két képernyővel fog rendelkezni és ezeket meglehetősen merész kialakításban pakolta egymásra az LG. Össz
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a nyáron felmérést végzett a hazai vállalkozások körében a katát érintő vátozások hatásaival kapcsolatban. A több mint hatezer válasz alapján egyértelmű, nagyon sokakat fog hátrányosan érni az új szabályozás. Nagy Elek, a BKIK elnöke teljes mértékben egyetért a jogalkotó céljával, a bújtatott munkaválla
Egyik pillanatról a másikra omlott összea turizmus: nem csak a külföldi, de a belföldi utazások nagy része is megszűnt a tavaszi korlátozások alkalmával. A legfrissebb adatok szerint azonban összeszedte magát a szektor, és még reménykedhetnek
Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több száz ezer embernek adták be, és senki közülük nem fertőződött meg utána – adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.
A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.
Megmutatta belülről új otthonukat L.L. Junior, ahová hamarosan születendő gyermeküket várják. A minden igényt kielégítő házban saját stúdiója is lesz a rappernek.
Nyugtalanítónak nevezte a koronavírus-járvány csehországi alakulását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prágai irodája. Andrej Babis kormányfő élesen bírálta és visszautasította a WHO nyilatkozatát.
A koronavírus-járvány itthoni második hullámának augusztus végi berobbanásával az elvégzett tesztek napi száma közel egyharmaddal ugrott a tavaszi csúcs fölé és az elvégzett tesztek sorozatban ötödik napja 5% feletti pozitív eredményt hoznak, ami a WHO-nál már az egyik fontos küszöbérték átlépését jelenti – derül ki a Portfolio vizsgálataiból. Az e
Játék közben esett le egy férfi ujjáról az ékszer, de a család hiába kereste, nem találták meg. Egy fémkereső segítségével került vissza a gyűrű a tulajdonosához.
A gyermekek fejlődése születésüktől kezdődően összetett folyamat, amely részben a mozgásfejlődésből (ezen belül is a nagy- és a finom mozgások fejlődéséből), a nyelvi, a kognitív (gondolkodásmódbeli) és a pszichoszociális fejlődésből áll.
Jelentős eséseket láthattunk a múlt héten az amerikai tőzsdéken, a ma is kitartó rossz hangulatot a technológiai szektor papírjainak esése határozza meg. Ezekben a bizonytalan időkben is kimondottan derűlátó a Goldman Sachs részvénypiaci stratégája - a szakember 10 pontban foglalta össze, hogy miért folytatódhat a részvénypiaci emelkedés az előttün
Az orosz külügyminisztérium bekérette a moszkvai német nagykövetet, hogy tisztázza Berlin állítását, miszerint Alekszej Navalnij ellenzéki politikust megmérgezték - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
A koronavírus-járvány elmúlt hetekben látott magyarországi felfutása már egyértelműen észrevehető Európa koronavírus-kockázati térképén. Budapest és Pest megye a legmagasabb kockázati besorolásban van a mérés szerint. Ez is még inkább arra figyelmeztethet mindenkit, hogy a jelenleg érvényben lévő járványügyi előírásokat felelősen be kell tartanunk.
Lezárják a ferihegyi terminál egy részét a zuhanó utasforgalom miatt. Közben nem kell túl sok autót kerülgetnie annak az autóval érkezőnek Ferihegyen és környékén, aki ezekben a napokban repül Budapestről. Ha nem is annyi, mint a nagy áprilisi leállás idején, de rengeteg szabad hely várja. A terminálokhoz közel egyeduralkodó Budapest Airport (BA) s