Tényleges életfogytiglani büntetést kértek arra a férfire, aki vadállati módon késelte meg volt barátnőjét, majd sorsára hagyta a vérbe fagyott nőt. A támadás közben éppen korábbi gyilkossági kísérlete miatt volt feltételesen szabadlábon.
Egyre több beteg jelentkezik be koronavírusos tünetekkel a családorvosoknál. A láz és torokfájás mellett sok páciens számol be arról, hogy romlott a szaglás és az ízérzékelése, de tünetmentes betegekről is tudnak a háziorvosok - mondta Torzsa Péter családorvos, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének docense az InfoRádióban.
Emmanuel Macron francia államfő arra kérte kedden a franciákat, hogy legyenek elővigyázatosabbak a magánéletben is a koronavírus-járvány erősödése miatt, és tartsák be az egészségügyi előírásokat.
Gyakran a kiérkezési határidőket sem tudják tartani a mentők, annyira leterheli őket a mintavétel – számolt be róla a Világgazdaság. Megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta: a mai naptól tartalék gépjárművekkel erősítik a mintavételi kapacitást. Az infektológus szerint mobilsátrak telepítésével lehetne tehermentesíteni a mentős
A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.
A legtöbb férfi nem is gondolná, hogy egy nő igenis lehet elégedetlen a női szentélyével. Azon meg csak hüledeznek, hogy egyre nagyobb divat át is szabatni a kényes részeket. Meredek beszámolók következnek!
Az utasforgalom csökkenése miatt lezárja az üzemeltető a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján az utasforgalmi területek egy részét.
A belga hatóságok megpróbálták eltussolni Jozef Chovanec halálában játszott szerepüket – erről számolt be a közmédia brüsszeli és pozsonyi tudósítója az M1 aktuális csatornán kedd este.
A TikTok videomegosztó közösségi hálózat is csatlakozik az Európai Unió önkéntes, online terjesztett magatartási kódexéhez, amely a gyűlöletbeszéd felszámolását célozza - közölte az Európai Bizottság kedden Brüsszelben.
A liberálisok nem nyugszanak, mindig és minden lehetőséget megragadnak, ha Magyarország ellen áskálódhatnak Brüsszelben – írta az Alapjogokért Központ.
Hollywoodban a siker nem hullik csak úgy az ember ölébe. Rengeteg munka és kitartás kell ahhoz, hogy valaki be tudjon futni. Karrierjük elején ezek az A-listás színészek még reklámfilmeket is bevállaltak a siker érdekében. Az Éva magazin írása.