Nem esik messze az alma a fájától, vagy a fa ragaszkodik annyira a terméséhez? Nem ritka a celeb anyukák között, hogy utódaikat is szeretnék a rivaldafény felé terelgetni.
A gazdaság gyorsan vissza tudta nyerni azt a növekedési képességét, amellyel a járvány előtt rendelkezett, idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán pénteken Budapesten.
A főpolgármestertől azért, mert olyan szerepben tüntette fel, amelyet nem neki szánt Gyurcsány Ferenc. Gyurcsánytól pedig azért, mert szellemesebb forgatókönyvíró, mint ő azt gondolta.
Országos médiakampányt indít a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy népszerűsítése érdekében az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közreműködésével.
Az elemző szerint a miniszterelnök-jelölt kereséséből a baloldalon rossz emlékeket idéző casting lett, amely végül vérfürdőbe, de legalább vezéráldozatba torkollt.
Az egymással összefogó budapesti üzletek könnyebben vészelték át a járványidőszakot és a harmadik hullámot követő hónapokat – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által létrehozott Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) 11 fővárosi bevásárlóutcáját vizsgáló szeptemberi kutatásból. A bezárások utáni újraindulást feltérképező felmérés sze
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/10/08/5464/
A vagyonbiztosítási károk több mint 80%-a, a gépjárműkárok több, mint 50%-a az online kárbejelentő felületen keresztül érkezik be az egyik hazai biztosítóhoz. A szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy az elektronikus megoldások térnyerése mellett bizonyos komplex esetekben továbbra is fontos a személyes jelenlét a pénzügyekben.
Patavédőktől a nagy teljesítményű számítógépekig: A Continental 150 éve – az átalakulás 150 éve. A sokszínűség, a nyitottság és az innováció a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatójának a mozgatórugója.
Nem szabad attól félniük a szülőknek, hogy természettudományos irányba tereljék a lányokat - mondja a Világsakkfesztivál főszervezője, ahol idén a sakk és az oktatás kapcsolata lesz az egyik fő téma.
Egyre inkább egy politikai krimihez hasonló történet kezd kirajzolódni annak a súlyos balesetnek a nyomán, amely szeptember második felében történt az M3-as autópályán.
Karácsony újabb esetlen piruettjének nincs más konzekvens megfejtése, mint a következő: igaza van a Fidesznek, tökéletesen alkalmatlan vagyok, ráadásul a szavamnak pont annyi a súlya, akár a lepkefingnak.
Örülnek és máris a Premier League bajnokságról álmodnak a Newcastle United drukkerei. Az angol futballklubot mesés összegért vette át egy szaúdi befektetői alap. A meggyilkolt szaúdi ellenzéki publicista, Dzsamal Hasogdzsi volt menyasszonya és mások is azonban a fejüket fogják.
Novemberben indul a szűrés a Google és a YouTube hirdetési rendszerében is. Tagadni azután is lehet majd bármit, de sokkal nehezebb lesz pénzt keresni vele.
A magyarországi jótékonyság helyzetéről készített külön kiadványt a Napi.hu A legjótékonyabb magyarok címmel. A kötetben ismert üzletemberek mellett a civil szféra képviselői is megszólalnak.
Október 1-én vette kezdetét a hatodik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
Életének 79. évében elhunyt Marosi Miklós Széchenyi-díjas építész, a hazai középülettervezés kiemelkedő alkotója, a magyarországi építészközélet meghatározó személyisége, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke - tudatta a köztesület pénteken az MTI-vel.
A Samsung Electronics részvényei több, mint 1%-ot emelkedtek a vállalat azon nyilatkozatára, hogy a harmadik negyedévben a működési eredmény elérheti a 13,26 milliárd dolláros szintet, ami 28%-kal több, mint tavaly.
A K&H sajtóbeszélgetésén Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője és Kaszab Attila a K&H nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettese mutatták be a biztosító digitalizációs elképzeléseit és azokat a fejlesztési irányokat, amelyek a jövő kihívásaira készítik fel a szervezetet. A beszélgetésből kiderült, hogy hogyan változtak az ügyféligények a digit
A Gardróbnapló e heti kiadásában a Szeretest blog egyik alapítóját, Gőbel-Szabó Szandrát kísérhetjük el, miközben megosztja velünk, hogy mit is visel a hétköznapokon. Kövesd Szandrát a saját Instagram oldalán is: https://www.instagram.com/szanszab/
Szombat este sorsdöntő világbajnoki selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott. Ha nem győzzük le Albániát, elszáll minden esély, de mi kell ahhoz, hogy Marco Rossi együttese sikeres legyen? Ezt próbálja megfejteni a MandinerSport négy korábbi szövetségi kapitány segítségével. Kérdéseink: Miben kell leginkább javulnia a magyar válogatottnak