Hiába a Charisma huszáros hajrája, a végén a Team Aqua örülhetett, egy ponttal nyerve az osztály tizenegyedik világbajnokságát, megvédve címét. Az Rc44-es osztály éves programjának negyedik állomása volt az olaszországi Scarlinóban rendezett forduló, ami egyúttal világbajnokságként is funkcionált. Az első napon nem lehetett futamot rendezni, ám a m
A járványügyi helyzetben sok vállalkozás rákényszerült arra, hogy éljen a rugalmas foglalkoztatási lehetőségekkel, amelyek közül a legfontosabb a munkaidőkeret alkalmazása. Ezzel összefüggésben több olyan írás is megjelent a közelmúltban, melyek szerint egyes munkáltatók a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalókkal "visszafizettetik" a bérük
Valószínűleg még idén elindul a legnagyobb mainstream kripto tőzsde által fejlesztett NFT piactér. A Coinbase NFT Ethereum alapú tokenek kibocsátását és kereskedését fogja lehetővé tenni, később azonban más blokkláncokat is felvehet a kínálatába, derült ki az oldal tegnap közzétett bejegyzéséből.…
Mágikus szinthez, 200 ezermilliárd euróhoz ért a háztartások vagyona a világon, a koronavírus a megtakarítási ráta éles emelkedését hozta magával. A „kikényszerített megtakarításokról” szóló tavalyi évben azonban nem a részvények voltak a nagy nyertesei a visszafogott fogyasztásnak, pedig sokan ezt gondolhatják. A versenyt a bankbetétek nyerték, ne
Miközben egy év alatt hivatalosan 4,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, az Azénpénzem.hu által figyelt közel 20 termékek tartalmazó kosár több boltban is bő 13 százalékkal kerül most többe a tavalyinál. Az áruházláncok, online boltok közötti különbség ugyanilyen összevetésben mintegy 40 százalékos.
A globális fizetési szektorról adott ki rövid jelentést a McKinsey. A dokumentum a pénzügyi cégeket több módon is megviselő 2020-as év hatásait és az ebből fakadó trendeket ismerteti.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/13/5500/
Az 1953-as 6:3 óta először nem kapott ki Angliában a magyar labdarúgó-válogatott. Egyik szövetségi kapitány sem kommentálta, hogy a magyar szurkolók verekedtek a Wembley lelátóján.
Mérföldkő a magyarországi family office üzletág számára: elkészült az első olyan elemzés, amely a nyilvánosság számára is közérthető módon mutatja be a family office keretében történű együttműködést a bankok, alapkezelők, és a bizalmi vagyonkezelők között.
Hatalmas harcot vívott a konyhában a Séfek Séfe három csapata! Ördög Nóra hatalmas csavarának köszönhetően pedig teljes lett a káosz a főzés alatt! ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Krausz Gábor csapata lealáz mindenkit, fogynak az ellenfelek a konyhában ADÁSRÉSZLETEK A kékektől érkezett erősítés a feketékhez, el is mondta: Sz*r az étel Legyen harc: Viki sze
Megérkeztek a mínuszok az agrárpiacokra. Chicagóban a kukorica 2 százalékkal, a szójabab 2,4 százalékkal, a repce pedig 2,7 százalékkal lett olcsóbb. Kivételt jelentett a búza a maga enyhe, 0,3 százalékos áremelkedésével. Európában a repce és a kukorica zárta értékcsökkenéssel a napot, miközben a malmi búza és a takarmánybúza árszintje emelkedett.
A 4iG Nyrt. 75 százalékos és az Antenna Hungária Zrt 25 százalékos tulajdonában lévő Hungaro DigiTel Kft. (HDT) végleges szerződést kötött a tel-avivi tőzsdén jegyzett Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom), a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére – közölte a 4iG. A szerződés értelmében a 4iG közvetett módon, zártkörű tőkeemelés
A kezdetben magyar, később pedig magyar-német vállalatként működő Alutech Kft-t 1993-ban alapították Kállón. Később teljes egészében német tulajdonba került, végül 2005-ben vásárolta fel a holland Bons&Evers Holding, melynek égisze alatt működik a mai napig. A kállói üzemben kizárólag alumínium alkatrészek süllyesztékes kovácsolását és CNC forgácso
A harmonikus Nyilas-Vénusz-Vízöntő-Szaturnusz sugárzás megbízhatóságunk bizonyításával lehetővé teszi egy fontos érzelmi, szakmai, vagy üzleti kapcsolat szorosabbra fűzését. Biztosabb vagy magadban, és megvan minden, ami ahhoz, szükséges, hogy támogatókat keress, hogy bizakodással kezdj egy új barátságot, és hogy új érzelmi kapcsolatba is belevágj.
A talajok tápanyagtartalmának megőrzésében fontos szerepe van a biomasszának, amit a mezőgazdasági területekről származó hulladékok és maradványanyagok felhasználásakor szem előtt kell tartani – jelentette ki Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában. Fotó: Getty Images
Egy új törvény hamarosan lehetővé fogja tenni az amerikai adóhivatalnak, hogy már egy 600 dolláros (200 000 forintos) banki tranzakció alapján is vizsgálatot indíthasson valaki ellen. Ez az Egyesült Államokban nagyjából két heti minimálbérnek felel meg. A pénzügyminiszter szerint az…
Tisza Kata író, interkulturális pszichológiai szakértő és öregedéskutató szoros kapcsolatot ápol az idővel: a hivatása is minden egyes nap emlékezteti őt a percek szüntelen múlására. Mégis pozitívan, példaértékűen gondolkodik az öregedésről, a témával kapcsolatos nézeteit pedig velünk is megosztotta.
Minél magasabb a frusztráció egy társadalomban, annál magasabb a szexizmus, a rasszizmus és az ageizmus megjelenése is, és a magyar társadalom nagyon frusztrált - mondja friss, Egyedül, A szerethető öregedés felé című könyve kapcsán Tisza Kata. Interjú az öregedéskutatásról.
A vodkával egyeseknek rossz, másoknak kellemes élményei vannak. Van, akiknek mindkettő. Az élmény az esetek többségében az ital eredeti célra szánt felhasználásához köthető. Az viszont jó hír azok számára, akik nincsenek oda az ízéért, hogy a vodkát nem csak meginni lehet. A vodka meglepően sok oldalú ital. A Vince Magazin gyűjtötte össze,
Az unortodox illiberalizmusban überliberális módon egyéni döntés, hogy igazolt fertőzött szoros kontaktjaként kedvünk szottyan-e karanténba vonulni, vagy hogy a koronás osztályba járó, még nem oltható gyereket engedjük-e zárt térben bandázni a beoltott, de gyengélkedő nagyszülőkkel.
A miniszterelnök nyáron létrehozott egy magántőkealapot külföldi termőföldek megszerzésére, de erről más kormányokat nem értesített, a most érkezett szlovák kritikákra válaszul pedig inkább leállította a projektjét.
A magyar válogatott szövetéségi kapitánya, Marco Rossi és angol kollégája, Gareth Southgate sem kívánta kommentálni a magyar szurkolók lelátói verekedését.
Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány okozta helyreállítást támogató NextGenerationEU nevű programja keretében kötvényeket bocsátott ki 12 milliárd euró értében, a kötvényekből befolyó összegek környezetkímélő, illetve a zöld átállást segítő kezdeményezések céljait szolgálják majd - közölte az uniós bizottság kedden.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 6 forinttal, míg a gázolajé 8 forinttal emelkedett. Ezzel mindkét üzemanyagtípus ára új történelmi rekordot döntött, de a gázolaj ráadásul átlépte az 500 forintos szintet is.
Az angolok szövetségi kapitánya szerint tanítványai nem játszottak olyan jól, mint Budapesten, könnyen eladták a labdát, és kicsit megszeppenve futballoztak, ami kifejezetten szokatlan volt számára.
Jól ismert tény, hogy Németországban az autópályarendszer olyan szakaszokat is tartalmaz, amelyeken nincs sebességkorlátozás. Ezeken jellemzően kisebb a forgalom, és több lehetőség van arra, hogy a sofőrök száguldjanak autóikkal. Ez a híres közlekedésbiztonsági intézkedés a német autópályákat turisztikai attrakcióvá tette. Vettel az Auto Motor un
Hivatalosan is kezdetét vette a 2022-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató Budapest Central European Fashion Week, amely egy teljes héten át várja programokkal a divat iránt érdeklődő nagyközönséget fővárosunk különböző pontjain. Az október 16-17. között, a Bálna Budapest épületében megvalósuló catwalk show-k mellett izgalmas side eventek és egy m
Az egészségügyi rendszer elérte a kapacitásának korlátait, miközben az oltásellenesek tábora különösen erős. Hajmeresztő legendák keringenek az oltással kapcsolatban, a hatóságokba vetett bizalom kirívóan alacsony.
„A napokban ünnepeltük az újjáépített Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulóját, a közeljövőben újabb három határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodást szentesíthet az Országgyűlés” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette: két közúti Ipoly- és egy kerékpáro
Hőgyeim és urrraim, ez itt Közép-Európa leghatalmasabb, leghihetetlenebb, legvarázslatosabb cirkusza! Csak tessék, tessék, fáradjanak beljebb, világszenzáció!
Lesodródott az útról, és a szántáson állt meg egy személyautó a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura térségében, az Abádszalók felé vezető 3216-os út 31-es kilométerénél. Az abádszalóki önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. Nem sokkal korábban áro