Szerdán az ország nagy részén újra változóan felhős égboltra kell számítani. Helyenként kisebb eső, futó zápor is előfordulhat. Az ország északi részein reggel havazás sem kizárható. A hideg hajnalt követően napközben mindössze 4 és 13 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála, délen és délnyugaton lesz a legmelegebb. Élénk, néhol
A rapper a közösségi oldalán közölte, hogy határozatlan időre eltűnik a színpadról. Ennek fényében jogosan merül fel a kérdés: mi lesz így a Majkával közös koncertekkel?
Az európai energiakrízis közepette vádolta meg a legnagyobb magyar vegyi üzem tulajdonosát az ügyészség, Bige Lászlóra többek között börtönt kért a vádhatóság. Az érintett most nyilatkozott.
Augusztusban - az előzetes adattal megegyező mértékben - 2,7%-kal csökkent az ipari teljesítmény az előző hónaphoz képest. A termelés volumene harmadik hónapja esik. A ma megjelent részletes adatok igazolják a sejtést: az ipari ágazatok zömében nincsenek jelentős problémák, ám a két legnagyobb súlyú területen (ezen belül is különösen a járműgyártás
Pár napja derült ki a cukrászok és vendéglátósok számára, hogy egy már szeptember 1-je óta érvényes miniszteri rendelet szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését és felszolgálását kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti. Ezt a szakma 90 százaléka betarthatatlannak tartotta.
A DK elnöke Facebook-posztban reagált Márki-Zay Péter 444-nek adott interjújára, amelyben azt állította, hogy Gyurcsány miatt nem vehetett részt a hatpárti egyeztetésen.
Az adósságplafon megemelése nélkül az USA gazdasága október 18-a után leállt volna, mivel az állam fizetésképtelenné vált volna. A helyi idő szerint kedd este hozott döntéssel jóváhagyott összeg csupán december 3-ig lesz elegendő a kiadások fedezésére.
A színésznő a Sztárban sztár leszek! zsűrijében ül, és sokszor kap kritikát extrém ruhája vagy sminkje miatt. Most többen azzal vádolták, hogy teljesen megváltozott az arca, és biztosan plasztikai műtétje volt.
Az ellenzéki előválasztás második fordulója kapcsán nyilvánult meg Ungváry Rudolf író is. Szerinte nem a győztes jelölté lesz a hatalom, hanem azé a párté, amelyik majd a legnagyobb frakciót adja. Hasonlóan érvelt korábban fia, Ungváry Krisztián történész is. Bod Péter Ákos közgazdász szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányfőt nem a nép,
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.
Tavaly Harag Anita nyerte el a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat (most csütörtökön pedig kiderül, hogy ki lesz a 2021-es nyertes), Valuska László pedig az idei nyári Margó-fesztiválon beszélgetett vele írásról, novellákról, irodalmi előképekről. A teljes beszélgetés most visszahallgatható! Nyitókép: Valuska Gábor
Az európai lakosság 75 százaléka él ma városokban és ez az arány várhatóan jelentősen tovább fog emelkedni, 2050-re elérheti akár a 84 százalékot is. A ZeroHedge weboldal beszámol egy előrejelzésről, melyet a Visual Capitalist munkatársa, Iman Ghosh készített az európai városok lélekszámának várható növekedésével kapcsolatban. Ghosh megvizsgálta, m
Bödőcs Tibor új könyvének Luigi King a főszereplője, aki fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak. A Mulat a Manézs megmutatja, milyen egy Cirkuszhazában élni. Olvass bele!
A hotelszakmával foglalkozó, októberben induló podcast – az azonos nevű európai iparági platform része – a vendéglátásban dolgozók történeteit meséli el. Az Accor a szakma minden szereplőjét bátorítja, hogy #HeartOfHospitality hashtaggel ossza meg történeteit. Az első évad interjúalanyai az iparág nemzetközi nagyágyúi és a jövő fiatal vezetői leszn
Több mint két hét áll még rendelkezésre arra, hogy az ügyfelek jelezzék, ha továbbra is a moratóriumban akarnak maradni. A törlesztést folytatók számára az előtörlesztés, a törlesztőrészlet emelés, illetve a hitelcsere lehetősége is rendelkezésre áll, ezzel el tudják kerülni, hogy a kölcsön futamideje számottevően kitolódjon.
Az Európai Unió két ügyben is elfogadta a kormány adóügyi érveit, így továbbra is visszaigényelhető az áfa fele a bérelt autóknál, és biztosított marad a tisztességes vállalkozások és költségvetés védelme a fizetésképtelen cégekkel szemben is – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Vegyes, ugyanakkor mérsékelt mozgások alakultak ki tegnap az amerikai tőzsdéken, végül azonban az eladók kerültek fölénybe és mindhárom vezető index mínuszban zárt. Ezek után felemás teljesítmények voltak láthatók az ázsiai tőzsdéken, miután a befektetők kivárhatnak a ma induló gyorsjelentési szezon előtt, amelyből világosabban látszani fog, hogy a
Továbbra is tart az energiaválság, a fontosabb energiaárak rendkívül nagy kilengések mentén mozognak, ráadásul érdemes megjegyezni, hogy sokkal magasabb bázisról történnek az elmozdulások, mint a mögöttünk álló években bármikor. Folyamatosan frissülő cikkünkben foglaljuk össze az energiapiac aktualitásait és az energiaárak árfolyamának alakulását.
Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész
Miközben számos szakma megítélése alig változott az elmúlt években, a koronavírus-járvány idején megerősödött az orvosok helyzete, így megelőzték a tudományos élet képviselőit, akik korábban a legelfogadottabbak voltak.
Mielőbb újra kell alkotni a rendeleti szabályokat az szja-visszatérítés kapcsán - hívta fel a figyelmet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete. Ehhez az MKOE 10 pontos javaslatot és egyeztetési kezdeményezést juttatott el a Pénzügyminisztériumhoz, de válasz nem érkezett.
Andrius Biceika, a Revolut Bank vezérigazgató-helyettese Banking Technology konferenciánk nyitóbeszélgetésében elmondta, hogy előbb utóbb a Revolut Bank Magyarországon is meg fog jelenni a személyi hitelekkel, hitelkártyákkal, azonban csak a helyi szabályozókkal egyetértésben tehetik ezt majd meg. A 33 milliárd dolláros neobank párbeszédet folytat