2021. október 18. hétfő

okt. 18
13:39
Ezt a hetet sem ússzuk meg, folytatódik a benzinhorror (Portfolio)
Szerdán ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 5 forinttal emelkedik, míg a gázolaj literenkénti átlagára 7 forinttal nő. Ez új csúcsot fog jelenteni mindkét üzemanyagtípus számára, és ha az eddigi trendet nézzük, akkor könnyen elképzelhető a hét második felében a benzin ára is átlépi a
okt. 18
13:39
Annyira elegük van a magyaroknak a járványból, hogy lassan kevesebben mosnak kezet, mint előtte (Pénzcentrum)
Egyre biztosabbak a magyarok az újabb megbetegedési hullámban, mégsem óvatosabbak a mindennapokban. A koronavírus ellen beoltott körülbelül 5,8 millió felnőttkorú magyar állampolgár fele május óta nem kapott újabb oltást, azaz számukra hamarosan letelik a legtöbb országban elfogadott, 6 hónap hosszúságú elméleti védettségi idő.
okt. 18
13:39
Ufók vették át az ideiglenes irányítást amerikai nukleáris rakéták fölött (Promotions)
A szolgálatban lévő százados szerint ez egyértelmű üzenet volt az emberiség számára.
okt. 18
13:39
Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat (MMonline)
Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató – Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? – Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt megelőző beszélgetés, hanem könyve, a The Infiniate Game is. – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatek
okt. 18
13:39
Kövér László Bosznia-Hercegovinába látogatott (Demokrata)
Magyarország kiemelten fontosnak tartja az Európai Unió bővítésének folytatását – mondta a házelnök.
okt. 18
13:39
Peking tagadja a hiperszonikus rakétával végzett kísérletről szóló sajtóértesülést (Növekedés)
Tagadta a kínai külügyminisztérium hétfőn a Financial Times értesülését, miszerint augusztusban hiperszonikus hadászati rakétát teszteltek.
okt. 18
13:42
Agyrém a benzinkutakon! (Agroinform)
Nekünk már nincs jobb szavunk az üzemanyagok drágulására. Neked? A benzin átlagára is közelít az 500 forinthoz.
okt. 18
13:42
Ez az ősz legelegánsabb ruhája - ilyen sikkes változatokat még soha nem láttunk belőle (Femcafe)
Mindenki ilyen ruhát akar októberben - mi pedig ezen nem is csodálkozunk, mert a sztárok és a trendiktáló stylistok is odáig vannak érte! Mutatjuk belőle a legszexisebb darabokat a hazai kínálatból, melyeknek tényleg senki sem tud ellenállni...
okt. 18
13:42
Szijjártó: Csúfos kudarccal végződött Ukrajna hazug kommunikációs kampánya (Mandiner)
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is világossá tette, hogy Magyarországnak joga volt az orosz gázszerződés megkötésére.
okt. 18
13:42
“Először legyen többségünk a Parlamentben, aztán választunk kormányfőt” - Gyurcsány üzent az előválasztás után (Nyugati Fény)
Szerinte nem kell szégyellni az eredményt.
okt. 18
13:45
Elektronikai cikket és utazást is vásárolnak már részletre bankkártyával az Erste Bank ügyfelei (Növekedés)
Az Erste Bank hitelkártyával vagy folyószámla-hitelkerettel rendelkező ügyfelei elsősorban olyan nagy értékű termékeket és szolgáltatásokat vásárolnak részletre bankkártyájukkal, amelyeknél az áruhitel eddig is megszokott volt, ugyanakkor már az olyan mindennapi esetekben is igénybe veszik a Mastercard Részletfizetést, mint amilyen egy havi nagybev
okt. 18
13:48
Horn Gábor szerint optimista hozzáállás, de nem lehetetlen, hogy Márki-Zay kétharmaddal nyerjen jövőre (ATV)
Megháromszorozta a második fordulóban szavazóinak számát Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az elemzők szerint rengeteg új szavazót tudott mozgósítani. Horn Gábor úgy látja, a legnagyobb zavar nem az ellenzék „vesztes” oldalán van most, hanem a Fidesznél.
okt. 18
13:48
Lőrincz Tamás: Beválasztottak a Nemzetközi Birkózó Szövetség sportolói bizottságába (Mandiner)
Az olimpiai bajnok birkozó képviseli harcostársai érdekeit.
okt. 18
13:50
Akár a héten aktiválhatja a bizottság a jogállamisági mechanizmust (Mandiner)
Didier Reynders igazságügyi biztos erről a Bloomberg hírügynökségnek beszélt.
okt. 18
13:51
Munkahelyi feszkó? Van megoldás! (Piac és Profit)
A járvány után is megmaradni látszó home office vagy hibrid munkavégzés nemcsak új lehetőségeket, hanem új problémákat is hozott a kollégák közötti kapcsolatokban. A fizikai együttlét hiánya akár még növelheti is a munkahelyi konfliktusokat. A folyton konfrontálódó részlegeket és kollégákat azonban nem reménytelen kibékíteni.
okt. 18
13:51
Munkahelyi balesetek: egy fontos szereplőre kevés figyelem jut (Infostart)
A szakszervezeteknek ma már nincs joguk a munkavédelmi előírásokat ellenőrizni Magyarországon. Munkavédelmi képviselőket kötelező választani húsz fő fölött, de sok helyen ez nem történik meg, pedig általuk nemcsak a balesetek száma, hanem a munkaadó felelőssége is csökken.
okt. 18
13:54
Minden, amit tudni szeretnél az adóvisszatérítésről (Blikk)
Az adóhivatal teljes gőzzel ráállt a jövő februárban esedékes adóvisszatérítéssel kapcsolatos tudnivalók széles körű terjesztésére.
okt. 18
13:57
Brutális, milyen tél vár ránk idén: a meteorológusok zord képet festenek (Háziállat)
Az elkövetkező három nap még igazi indián nyárral kecsegtet, utána azonban kemény faggyal és havazással tör ránk a tél.
okt. 18
13:57
Feloldották a világ leghosszabb karanténját (444.hu)
Melbourne-ben több ideig volt elrendelve lezárás, mint bárhol máshol a világon. Nagyon magas az átoltottság, így most enyhítettek a szigorú szabályokon.
okt. 18
13:57
Feloldják a koronavírus miatti eddigi leghosszabb karantént Melbourne-ben (SzMo)
Az ausztrál nagyvárosban 262 napja tartottak a szigorú korlátozások.
okt. 18
13:57
KSH: A munkanélküliségi ráta országosan 4,5-ről 4,1%-ra csökkent (Növekedés)
A KSH Fókuszban a megyék című kiadványa negyedévente jelenik meg azzal a céllal, hogy bemutassa, mi jellemzi Budapest és a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetét a legfrissebb adatok szerint. Most megjelent legújabb, 2021 I. félévéről szóló kiadványban térképeken és több száz interaktív grafikonon keresztül követhető nyomon többek között az, hogya
okt. 18
13:59
Romániában közel kétezer koronavírusos ember várja, hogy kórházba kerülhessen (444.hu)
300 ember van, akinek intenzív kezelésre lenne szüksége, de nem jut nekik ágy.
okt. 18
14:00
Kourtney Kardashian és Travis Barker eljegyezték egymást - Összegyűjtöttük a legédesebb pillanataikat (Glamour)
Október 17-én Travis Barker megkérte Kourtney Kardashian kezét egy csodás tengerparti helyszínen.
okt. 18
14:00
A síparadicsom nem Mészárosék terepe, megvált osztrák szállodáitól az Opus (Forbes)
Mészáros Lőrinc birodalma két síparadicsomi szállóval lett csekélyebb.
okt. 18
14:03
Virtuális kávégépet is bevetnek munkahelyi konfliktusok megoldására (Menedzsment Fórum)
A járvány után is megmaradni látszó home office vagy hibrid munkavégzés nemcsak új lehetőségeket, hanem új problémákat is hozott a kollégák közötti kapcsolatokban. A fizikai együttlét hiánya akár még növelheti is a munkahelyi konfliktusokat. A folyton konfrontálódó részlegeket és kollégákat azonban nem reménytelen kibékíteni.
okt. 18
14:03
Gázvásárlás: az EU kiállt Magyarország mellett Ukrajnával szemben (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter közölte: csúfos kudarccal végződött Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs kampánya.
okt. 18
14:03
Vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták a védettségi kötelezettség ellen tiltakozókat Triesztben (SzMo)
A tüntetők sokáig blokád alatt tartották a város egyik kikötőjének áruforgalmi csomópontját.
okt. 18
14:03
Széki Kriszti és Violet Summers is észveszejtő bikiniben szexizik a követőknek (Promotions)
Görög Zita meg pont a melltartót akarja magáról letépni.
okt. 18
14:03
CIO Podcast #24: Személyes történelmünk a virtuális térben (Bitport)
A CIO klub hangos kiadásának rendhagyó adásában egy rendhagyó, személyes múltunk feltárását is segítő digitalizációs projektet mutat be dr. Cseh Gergő Bengegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója.
okt. 18
14:03
Így változtatta meg a járvány a vidéki ingatlanpiacot (MMonline)
Szeptemberben közel 12 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták. A járványügyi helyzet miatt ugyanis a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, ezért kertkapcsolatos házakat keresnek új otthonuknak. A kiköltözési hullám nem csak Budap
okt. 18
14:09
Tudta? Ebben az üzletben országszerte elfogadják melegétel vásárláshoz a Széchenyi Pihenő-kártyát (Blikk)
Mostantól országszerte, valamennyi SPAR to Go egységében és az összes, üzleten belül működő melegétel és grillpultjánál megvásárolt élelmiszer kifizetéséhez elfogadja a vállalat az OTP SZÉP-kártyát.
okt. 18
14:09
SZJA-visszatérítés 2022: minden, amit a várandós kismamáknak tudniuk kell az adóvisszatérítésről (Pénzcentrum)
Még mindig sok a homályos kérdés a 2022-es évi SZJA-visszatérítés körül azután is, hogy a részletek megjelentek a Magyar Közlönyben. A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy a várandósok milyen feltételek mellett, hogyan juthatnak jövőre a visszatérítéshez.
okt. 18
14:12
Varga Izabella megmutatta gyönyörű lányát - Anna kész nővé cseperedett (Femcafe)
Egyértelmű, hogy az ifjú Anna a közkedvelt színésznőtől örökölte szépségét. Anya és lánya remekül mutatnak együtt.
okt. 18
14:12
Tízezer európait toborozna Zuckerberg az etikusan felépített VR-világához (Forbes)
Teszthetett Zuckerbergnek a Ready Player One című Spielberg-film, ráfeküdne a virtuális univerzum kiépítésére. Nem lehet véletlen, hogy Zuckerberg a vadkapitalista USA helyett a jobban leszabályozott európai piacot választaná a metaverzum bölcsőjének
okt. 18
14:15
Alig túl Tokión máris fellobbant a következő olimpia lángja Athénban (Infostart)
Télen már jön is a pekingi viaskodás.
okt. 18
14:15
A Steam bannolta az Nft játékokat, az Epic Games nyitott marad (Kripto Akadémia)
Nem lehet többé olyan játékokat megjelentetni a világ legnagyobb PC videójáték platformján, ami blokklánc technológiát használ, NFT kereskedési lehetőségeket rejt, vagy kriptopénzeket használ. Ez derült ki a Valve stúdió „Mi az amit nem publikálhatsz a Steam-en” című listából. A szabálylista…
okt. 18
14:15
Dezső András: A rendszerváltás után a titkosszolgálatok maradtak (Könyves Magazin)
Dezső András a Maffiózók mackónadrágban és a kokain útját itthon feltáró Magyar kóla (itt beleolvashatsz) után egy új területre, a titkosszolgálatok világába vezeti az olvasót. A Fedősztori kapcsán Valuska László beszélgetett vele az őszi Margón magyar hírszerzésről, beszervezésről, amerikai, orosz és kínai példákról, és persze az olyan közelmúltbe
okt. 18
14:15
Távozik a Népszava főszerkesztője, helyét a korábbi főszerkesztő veszi át (SzMo)
A leköszönő Friss Róbert 50 évet töltött az újságírói pályán, most nyugdíjba vonul.
okt. 18
14:18
Megható, mit tett a férfi, akit a debreceni Katar-Portugália meccsen élesztettek újra (Blikk)
Közösen ültetett fát életének megmentőivel az a szurkoló, akit Debrecenben, a Katar–Portugália meccsen kellett újraéleszteni.
okt. 18
14:18
A Daalarna új menyasszonyi ruhák garantálják, hogy hercegnőnek fogod érezni magad a nagy napon (Glamour)
Újra szabadok vagyunk. A pandémia előtt el sem tudtuk képzelni, mennyire lehet örülni annak, ami korábban olyan magától értetődő volt, mint a levegő. Bár nem tudjuk, hogy meddig tart ez az idilli állapot, próbáljuk kiélvezni minden pillanatát, és örülni annak, ami hosszú várakozás után végre megadatott. Nem aggódunk a múlton és jövőn, a jelenben él
okt. 18
14:18
Juszt László: A közös cél: egy simlis, saját zsebre játszó rezsim és tagjainak kisöprése (Mandiner)
És ezt a célt nem szabad szem elől téveszteni!
okt. 18
14:18
Millió forintos bónusszal tesz be a brit Amazon az így is akadozó ellátásnak (Forbes)
Karácsonyi ajándék gyanánt akár 1,3 millió forintnak megfelelő font is ütheti az új Amazon-alkalmazottak markát az Egyesült Királyságban. A kis cégek ennek biztosan nem örülnek.
okt. 18
14:20
Így értékeli az előválasztás végeredményét Gyurcsány Ferenc -videó (Blikk)
A DK első embere szerint nincs miért szégyenkezniük.
okt. 18
14:20
Szelfibajnokok – Olimpikonokkal fotózkodott Orbán Viktor (Mandiner)
Olimpikonok és paralimpikonok vendégeskedtek a Karmelita kolostorban.
okt. 18
14:21
Visszahódította a kupát az Országgyűlés válogatottja (Piac és Profit)
A Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottja megszakította a Magyar Újságírók Válogatott három évig tartott győzelmi sorozatát a vasárnapi megrendezett Csúcs Kupa kispályás labdarúgó tornán.
okt. 18
14:21
Hogy mi? Emberi csontokkal kereskedik egy férfi - ennyit kér értük (Blikk)
A kereskedő egy teljesen új piacot hozott létre.
okt. 18
14:21
Drasztikus áremelés! 500 forint közelében a benzin átlagára, a gázolaj is tovább drágul (Adózóna)
Megközelíti a benzin átlagára a szerdai újabb üzemanyagár-emelést követően a literenkénti 500 forintos lélektani határt, 496 forintra drágul – írja a holtankoljak.hu.
okt. 18
14:21
Szijjártó: Ukrajna hazug kommunikációs hecckampányt folytatott ellenünk, de kudarcot vallottak (ATV)
A külügyminiszter szerint csúfos kudarcot vallott Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs hecckampánya, ugyanis – mint fogalmazott – az Európai Unió világossá tette, hogy Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodását Oroszországgal.
okt. 18
14:21
A Squid Game szereplője fiatalon modellkedett, a képeit pedig látnod kell (Joy)
Ráismernél az előkerült képek alapján?
okt. 18
14:21
44 év után még mindig kísért egy tiltott abortuszban meghalt nő szelleme Texasban (SzMo)
Ismét fellángolt a terhesség-megszakítás jogát követelő mozgalom az Egyesült Államokban.

Keresés