Több, a vállalkozókat érintő változás tervez a kormány jövő évre, ám az adózás mértékét illetően még mindig vitában áll a kormány, a munkáltatók és az érdekvédők.
Fontos lépést jelentett be szerdán a Masterplast, aminek köszönhetően a legnagyobb eredménytermelési potenciállal rendelkező német leányvállalatának immár egyedüli tulajdonosa lesz és fontos nyugat-európai piacokhoz is hozzáférhet a jövőben. Az ügylet kapcsán Tibor Dávidot, a Masterplast elnökét kérdeztük a tranzakció várható hatásairól, az iparági
November elején megkezdhetik az Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a Fehér Ház egészségügyi szakemberei.
A világnak több mint felére kell csökkentenie a szén-, olaj- és gázkitermelést a következő évtizedben, hogy megmaradjon az esélye annak, hogy a globális felmelegedés ne érje el a veszélyes szintet.
87 éves korában elhunyt a világhírű amerikai-magyar pszichológus, a flow elmélet megalkotója – közölték a hírt a kutató hivatalos Facebook oldalán. „Nem volt egyetlen kiemelkedő pillanat, a család és a
A világ legnagyobb műanyagipari termelőinek és fogyasztóinak rangsorát továbbra is a kínai-amerikai-német hármas vezeti, alattuk azonban több ország is gyorsan utat tör magának.
A 95 esztendős brit királynőt az év idős személyének akarta választani egy magazin, ő azonban szellemes, mégis őszinte érveléssel utasította vissza a kitüntetést.
Kandech Evelyne édesapja nem tud ott lenni szeretett lánya temetésén. A gyászoló férfi elárulta, hogy lánya még előle is titkolta betegségét, ő pedig teljesen összetört a tragédia óta, szinte képtelen aludni.
Eddig hozzávetőleg egymilliárd adag, koronavírus elleni vakcinát használtak fel az európai régióban - közölte szerdán este Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója Koppenhágában. "Ez nagyszerű teljesítmény" - méltatta az oltakozási erőfeszítéseket Kluge.
„Egy olyan világban élünk, ahol a tálibok nagyban jelen vannak a Twitteren, de a kedvenc amerikai elnökötöket elhallgattatták. Ez elfogadhatatlan” – mondta Donald Trump.
Már hét éve bevonták egy intenzív programba, amelynek célja a radikalizálódott fiatalok „átnevelése” volt. Az ügyét azonban lezárták. Sajtójelentések szerint a fiatalember képviselőt akart ölni és véletlenszerűen választhatta ki áldozatát
„Ezek vagyunk mi, akiknek szeme előtt az ökológiai katasztrófa árnyékában is egy új autó vagy a trendibb mobiltelefon lebeg. Fogalmunk sincs, hogy mit jelent egy csepp víz a sivatagban. A biodiverzitásnak búcsút intve hamarosan mi is egy dűne tetején találjuk magunkat, egyedüli férgekként a Föld nevű homokozóban.” Elmeséljük, hogy sikerült az ősz e
Bővíti magyarországi tevékenységét a Sameday csomagszállító cég, már az egész országban nyújt szolgáltatást a partnereinek. A vállalat szeptemberben megnyitotta magyarországi elosztóközpontját is. A cég az eMag és az Extreme Digital partnereként csaknem egy éve jelen van Magyarországon, és több hónapja kiszolgálja az eMag Marketplace kereskedőit is
A francia búzaszállítmányok az Európai Unión kívüli célországokba csökkentek szeptemberben az erős augusztust követően - mutatták a Refinitiv elemzőcég adatai.
Több információt is megosztott a magyar koronavírus-gyógyszerről Kacskovics Imre az InfoRádióban: az immunológus többek között startidőponttal szolgált és elmondta, hogy kik kaphatják majd a gyógyszert, ha forgalomba kerül.
Jelentős átrendeződés várható a hazai futárcégek piacán: a Sameday csomagszállító cég – amely itthon a régió legnagyobb csomagkézbesítő hálózatának, az Easybox automatáknak köszönheti ismertségét – bővíti magyarországi tevékenységét. A tizennégy éves tapasztalattal rendelkező cég, amely kilencszeresére növelte forgalmát az elmúlt három évben, mosta
Több tényező együttes hatásának tudható be, hogy komoly energiaellátási gondok mutatkoznak az Európai Unióban. A klímaváltozás lassítása érdekében több tagállamban folyamatban van a szén és a lignit kivezetése az energiatermelésből, illetve, legalább nyolc tagállamban zajlik az atomerőművek leállítása. Így nincs alternatívája a földgáznak, nincs m
A DK-s alpolgármester indoklás nélkül utasította el, hogy a művelődési házat e célra kibéreljék, a baloldali koalíció pedig a témában beadott előterjesztés tárgyalása előtt egyszerűen kiment a képviselő-testületi ülésről, és nem is tértek vissza.
Sasgáti Rita nemrégiben egy adománygyűjtő kampány keretében körbebiciklizte a Balatont – ez önmagában is tiszteletre méltó teljesítmény. Ráadásul mindezt fél tüdővel csinálta végig: tizenegy éve esett át életmentő műtéten az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. Nekik szerette volna a jótékonysági tekeréssel megköszönni, hogy második esélyt ka
Elbocsájtották egy mexikói kisváros teljes rendőrségi állományát, mert a gyanú szerint kapcsolatban álltak a szervezett bűnözéssel - közölte szerdán a La Jornada című helyi lap.
Az ukrán gazdaságok 52 millió tonna gabonát takarítottak be eddig a vetésterület csaknem 73 százalékáról, a termés átlagosan 4,48 tonna hektáronként - közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
Csúcsközelben az amerikai részvényindexek, alapvetően az európai tőzsdéken is jó a hangulat, a bitcoin történelmi csúcson, mi ronthatja el a hangulatot? Például az Evergrande, most újra erre figyelnek világszerte a befektetők, a rossz hír most az, hogy a súlyosan eladósodott kínai ingatlanfejlesztő nem tudta értékesíteni leányvállalatát, vagyis nem
A fideszes kommunikáció két vonalat követ, mióta Márki-Zay megnyerte az előválasztás: az egyik, hogy ő is Gyurcsány embere, a másik pedig, hogy valójában baloldali. Az erről szóló tartalmakra pedig már néhány nap alatt milliókat költöttek.