Tegnap a forint féléves mélypontra gyengült az euróval szemben, de a jelek szerint ez sem fogta meg, a ma reggeli kereskedésben tovább gyengült. Nem magyar specifikus a történet, a régiós devizák is gyengülnek.
Kiemelkedően magas, 210 milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány 1700 vállalkozás részére - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.
87 éves korában elhunyt a világhírű amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológiai koncepciójának megalkotója. A hírt a családja jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán.
Tavasszal új sorozatunk indult a Civil Rádióban, amiben arra vállalkoztunk, hogy havonta 10-12 percben összefoglaljuk, hogy szerintünk mi volt a hónap legfontosabb irodalmi témája, a hónap könyve és a beszélgetés végén még egy adaptációt is ajánlunk.
A világon 242 005 468 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 921 419 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Tisztán kőolajszármazék-alapú erőforrások mellett növények felhasználásával részben helyettesíthetők a műanyagok, ami nagyban hozzájárulhat a fenntartható fejlődéshez. Ezt a területet kutatja dr. Lendvai László, a győri Széchenyi István Egyetem adjunktusa, aki elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-ösztöndíját.
A szolgáltatás megszűnéséről a Telekom SMS-ben, előre értesíti a MOL Mobile ügyfeleket, akik az értékesítési ponton az új szerződés aláírásával egy időben új SIM-et is kapnak, valamint meglévő egyenlegüket is átvezetik, vagyis a váltás nem jár a korábbi feltöltés elvesztésével - írja az Infostart.
Az elismerést maga Vilmos herceg alapította tavaly, a célja pedig az ember okozta természeti károk begyógyítása, a következő tíz év alatt. Az idei díjazottak között több érdekes agrár-ötlet is akadt.
Kiemelkedően magas, 210 milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány 1700 vállalkozás részére - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Koppány Levente korábban már megnyerte a rangos verseny közép-európai elődöntőjét, így jövő héten is ő bizonyíthat Milánóban, amikor eldől, ki nyeri a megmérettetést.
Iparági források szerint a SsangYongot 260 millió dollárért vásárolják meg. A tulajdonosváltáshoz az autógyártónak bírósági engedélyre lesz szüksége, mert a konszern jelenleg csődeljárás alatt áll. Így a tranzakció csak november végén zárulhat le. A SsangYong jelenleg a Mahindra & Mahindra indiai ipari konglomerátum tulajdonában van, amely 2010-ben
A nyáron meghirdetett első új GINOP-pályázat teljes 200 milliárd forintos keretének odaítéléséről döntött a kormány, sőt valójában 210 milliárdos támogatási keretet ítéltek meg 1700 nyertes vállalkozásnak – jelentette be csütörtök reggeli Facebook-videójában Varga Mihály.
„Túl vagyok egy-két hangszálgyulladáson, de ki merem jelenteni, hogy életemben nem fájt így a torkom” – írta a rapper, akinek innen is jobbulást kívánunk.
Az elmúlt 24 órában 2361 új fertőzöttet azonosítottak, és életét veszítette 20 beteg a koronavírussal összefüggésben. A kórházban ápoltak száma 1105 fő, közülük 155-en vannak lélegeztetőgépen. A napi új fertőzöttek száma a múlt hét csütörtöki adathoz képest duplázódott, a kórházi ápoltak száma pedig 50%-kal nőtt. Látványosan romlik Magyarországon i
Az EKB egyre erőteljesebb hangvételben kéri azt bankoktól, hogy több száz extra munkavállalóval és több milliárd eurónyi extra tőkével szereljék fel a Brexitet követő operációjukat a kontinentális Európán – számol be a hírről a Financial Times.
Egy igazán szeles nap elé nézünk, sokfelé viharossá fokozódik a délnyugati légmozgás, mellyel igen meleg levegő tódul be hazánkba, egyes helyeken a 23, 24 fokot is elérheti a hőmérséklet, emellett pedig főleg a nap második felében beborul az ég, és csapadék is várható. Grafika: met.hu Délelőtt többnyire napos, fátyolfelhős lesz az ég, északkeleten
A hatalom igyekezett fellépni a Hír TV-vel szemben 2006-ban, a tévéostromot közvetítő Császár Attilát még szabadságvesztés is fenyegette egy kreált ügy miatt.
Nyolcvanhét éves korában, szerdán elhunyt Csíkszentmihályi Mihály magyar-amerikai Széchenyi-díjas és Prima Primissima díjas pszichológus, az MTA külső tagja, a flow-elmélet atyja - tudatta a pszichológus családja a Facebookon.
A kínai ingatlanfejlesztő-óriás Evergrande-nál kitolták egy kötvény visszafizetési határidejét, jelentette ma egy pénzügyi szolgáltató. Mielőtt azonban hátradőlhettek és fújhattak volna egyet a befektetők, érkezett egy kimondottan rossz hír is a vállalat háza tájáról: bár már a célegyenesben volt és úgy tűnt, hogy akadály nélkül végbemehet a tranza
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 10 óra után Kormányinfón számol be a hétközi kormányülésen elhangzottakról.