Elkezdődtek az október 23-i ünnepségek országszerte. Budapesten szokás szerint zászlófelvonással indult a nap. És jó szokás szerint megszólaltak a vezető politikusok is. Képekben mutatjuk a nap első felének történéseit!
A volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Donald Tusk az egyetlen pártelnökjelölt a fő lengyel ellenzéki tömörülés, a Polgári Platform (PO) szombati tisztújító szavazásán.
Spanyolországban visszautalják az embereknek az első járványhullám idején, a korlátozások megszegéséért kiszabott bírságokat - számolt be a spanyol sajtó az ügyben felállított tárcaközi munkacsoport döntéséről szombaton.
A volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Donald Tusk az egyetlen pártelnökjelölt a fő lengyel ellenzéki tömörülés, a Polgári Platform (PO) szombati tisztújító szavazásán.
Ma a reggeli órákban hasonló látvány fogadta az internetezőket az oldalt felkeresve, mint pénteken. A portál működése a délután második felére úgy tűnik, helyreállt.
Romániában látványosan megugrott az oltási hajlandóság, amióta az államfő újabb járványügyi korlátozásokat jelentett be az oltatlanok számára, és pénteken már rekordot döntött az egy nap alatt újonnan beoltottak száma.
Bármilyen hivatalos ügyben járjunk el, az ügyintézés alapfeltétele, hogy azonosítani tudjuk magunkat, amely a legtöbb esetben a személyi igazolvány és a hozzá tartozó lakcímkártya bemutatásával történik. Ezekből az igazolványokból nyerhető ki többek között a személyi igazolvány száma és a személyi azonosító szám is, ami NEM ugyanaz az azonosító!
Nukleáris rakétatöltetek felbocsátására is alkalmas volt az a '80-as években épített katonai támaszpont, ami a NATO legnagyobb ilyen jellegű létesítménye
Az elkövetők már korábban megegyeztek abban, hogy megölik a 86 éves nőt, ezért rendszeresen ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adtak neki, amelyektől az áldozat csütörtökön meghalt.
A Netflix egyik legnépszerűbb sorozata jelenleg a You, ami folyamatosan megdönti saját nézettségi rekordjait is. Ha még nem nézted végig, akkor készülj fel, mert nem egy átlagos sorozat, hanem valószínűleg a legdurvább sztori, amit életedben láttál. Hogy miért? Mert a főszereplő egy pszichopata.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/10/23/5585/
A DK elnöke szerint 2006 őszén a pesti utcán randevúzott a jogos állampolgári felháborodás, az önmagáért való erőszak és a szervezett államcsíny kísérlet.
Európai Uniós irányelvek átültetése miatt 2022. január elsejével drasztikusan átalakul a fogyasztói adásvételi szerződésekre irányadó hazai szabályozás, ami minden vállalkozást, amelynek közvetlenül, vagy közvetetten „köze” van a fogyasztókhoz, érint. Érdemes elkezdeni a felkészülést, és nem csak a fogyasztóval közvetlenül szerződő, eladó fél, vagy
Közel 500 éve építették, hogy egy katona szerzetes, a Rózsák Atyja végső nyughelye legyen. Közös kulturális örökségünk Törökországgal, ami Gül Babának a dervisnek állít emléket, akiről a Rózsadombot is elnevezték. Az épület története viharos, számtalan háborút túlélt, és Buda, illetve Budapest összes ostromát átvészelte. Ez a műemlék a Gül Baba tür
Azt hisszük, mindent tudunk a hercegnéről, hiszen talán nincs még egy olyan ember, akiről ennyit írt volna a sajtó, akire ekkora figyelem hárul volna életében és életén túl. Mégis tartogatott izgalmakat a gardróbjának megmaradt darabjait bemutató Her Fashion Story című kiállítást Londonban.
Körbefotóztuk az új budapesti Formlabs irodát az Andrássy úton. A mérnökirodát egy-másfél év alatt teljes értékű fejlesztési központtá növelnék, nemzetközi csapatot toboroznak.
Lipcse aktívan szeretne dolgozni a közúti közlekedés környezetbarátabbá tételén. Mindenekelőtt a taxikat, az ingajáratokat és más közlekedési szolgáltatókat ösztönzik arra, hogy villamosított járművekre támaszkodjanak. A fotó csak illusztráció. Forrás: Leipzig Taxi A személyszállítási törvény jogalapja alapján a Közrendészeti Hivatal és a Közleked
A csed és gyed után ismertetjük a gyermekgondozást segítő ellátás hasznos tudnivalóit. Mutatjuk, a gyes mikortól jár 2021-ben, kiknek, milyen esetben és meddig.
Váratlan esemény történt csütörtökön a washingtoni magyar nagykövetség október 23-i ünnepi fogadásán, a magyar kormány delegáltja, Dancs Ferenc helyettes külügyi államtitkár ugyanis váratlan támadást intézett a vendéglátó ország ellen.
Október 23-án szombaton hosszú idő óta először ismét Békemenetet szervezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).
Ha valaki napelemeket emleget, valószínűleg mindenkinek a házakra szerelhető lakossági megoldások, esetleg a nagy szolárparkok jutnak eszünkbe. Pedig egy magyar vállalkozásnak már 2015-ben kipattant a fejéből, hogy lehetne ezt másképp is csinálni.
"Úgy tűnik, minden tény és bizonyíték ellenére az ügyészség az agresszorokat védi, s ez egyetlen dolgot bizonyít, mégpedig azt, hogy Románia nem jogállam"
Azt írták: reggel mikrobusz ütközött egy autóval, a balesetben egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek. A helyszínelés véget ért, zavartalanul halad a forgalom. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik vezető tagjával Szíria északnyugati részében - közölte pénteken az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnoksága (Centcom).