2021. október 6. szerda

okt. 6
12:18
Akár halált is okozhat az egyik autó légzsákja – visszahívják az érintett modelleket (Promotions)
A Volvo a közelmúltban csak jó híreket közölt, most érkezett egy rossz.
okt. 6
12:18
Kiemelten fontos szerep jut az erdőgazdaságnak az agráriumon belül (Demokrata)
Az ágazat fejlesztésére 2016 óta 160 milliárd forint értékben nyújtott támogatást az agrártárca.
okt. 6
12:18
Mi már berúgtuk az ajtót – Jeszenszky Zsolt a Mandinernek (Mandiner)
Be kell vetni minden fronton a harci eszközöket, ahol a másik is beveti – véli Jeszenszky Zsolt, a Politikai Hobbista nevű televízióműsor főszereplője. A tévés személyiség az interjúban szót ejt az alt-rightról, a woke-mozgalomról, érvel a Pesti TV létjogosultsága mellett, és ekézi az ellenzéki előválasztást.
okt. 6
12:20
Visszatér a nagyhatalmi versengés kora – Bruno Maçães a Mandinernek (Mandiner)
Amerika elfordul a meggyengült Nyugattól, Afganisztán Kína karjaiba sétál, Oroszország pedig Putyin után sem fog mást irányt venni – vallja Bruno Maçães. A világ egyik legismertebb geopolitikai elemzőjét kérdeztük a jelen és a jövő globális kérdéseiről.
okt. 6
12:21
Polt Péter: csökkent a korrupciós ügyek száma (Infostart)
Az ügyészség a világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően hatékonyan működött – állapította meg az Országgyűlésnek benyújtott, az ügyészi szervezet 2020-as munkájáról szóló éves beszámolójában a legfőbb ügyész.
okt. 6
12:21
A kocsmából rohantak ki újraéleszteni egy idős férfit, megmentették az életét (SzMo)
A két férfinek köszönhetően a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.
okt. 6
12:30
Simicskó István: Október 6. az egyik legnagyobb nemzeti traumánk (Demokrata)
„A magyarság története igen gazdag nemcsak sikerekben, hanem kudarcokban is.”
okt. 6
12:30
Miért rúgták ki Pintér Attilát és Giovanni Constantinót? (Mandiner)
E hét elejéig szunnyadó parázs volt az NB I, de hétfőn kitört a vulkán, két klubnál is vezetőedzőt váltottak. De vajon mi áll a távozások hátterében? Ennek próbáltunk utánajárni…
okt. 6
12:30
Kiderült, mit hallgatott el az MTI Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról (Nyugati Fény)
Megint sikerült hitelesen beszámolnia az állami hírügynökségnek.
okt. 6
12:32
A friss Závecz-kutatás szerint Dobrev tarol, és már Karácsony a legelutasítottabb (Nyugati Fény)
Sokat ártott magának az elmúlt napok tragikomédiájával.
okt. 6
12:33
Vadászati világkiállítás: már majdnem 1 millió látogató (Blikk)
Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt – közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel szerdán.
okt. 6
12:33
Akár napokig tartó áramkimaradások is jöhetnek, ha nem átgondolt tervek alapján történik a klímacélok megvalósítása (Portfolio)
Magyarország szerint a 2050-ig megvalósítani tervezett uniós klímasemlegességi célok mellett a lakossági energiaárak mérséklését és az energiaellátás biztonságának kérdését is szem előtt kell tartani - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár
okt. 6
12:33
Hétfő reggel leálltak pesti Combinók – kiderült, miért (ATV)
Szerda hajnalban a budapesti combinós járművezetők egymás után kezdték el azt tapasztalni, hogy járművük homokszóró hibát jelez, ezért egyik a másik után állt vissza a remízbe. A Combinók csakhamar szinte a teljes 4-6-os vonalról eltűntek, a BKK villamospótló buszokkal szervezte meg az utasok szállítását. A Telex most megtudta, mi történt.
okt. 6
12:33
Az iPhone egykori tervezőjével dolgozik a Ferrari (autopro)
A korábban telefonokat tervező dizájner cégével lépett partnerségre az olasz sportautó-gyártó.
okt. 6
12:33
Elájulsz, ha megtudod, mennyi pénzt keresett Timothée Chalamet az elmúlt évek alatt (Joy)
Az tuti, hogy valamit nagyon tud ez a srác!
okt. 6
12:33
A Kiscsillag több stábtagja is koronavírusos, lemondták két koncertjüket (SzMo)
Erdélyi turnéjuk után fertőződtek meg.
okt. 6
12:33
Nitrogénművek: lépni kell a gázár miatt kialakult helyzetben (Agrofórum)
A Nitrogénművek is támogatja az Európai Műtrágyagyártók Szövetségének azt a felhívását, mellyel az Európai Bizottsághoz és a tagállamok hatóságaihoz fordulnak a műtrágyapiacon kialakult kritikus állapot azonnali kezelésével kapcsolatban.
okt. 6
12:35
Napi cuki: görög teknősökkel gyarapodott a debreceni állatkert (Blikk)
Újabb népszerű faj háza tájáról szolgálhat örömhírrel a debreceni állatkert, miután az elmúlt hetekben összesen hat egészséges utóddal gyarapodtak görög teknőseik.
okt. 6
12:36
Orbán Viktor 11 éves kormányzását méltatta a volt amerikai nagykövet (Demokrata)
„Orbán Viktor előtt az ország nyolc évig nyögte a szocialista kormányok rossz vezetését.”
okt. 6
12:36
Karikó Katalin a kémiai Nobelt sem kapta meg (Mandiner)
Molekuláris kutatásokért egy német és egy amerikai tudós kapja a díjat.
okt. 6
12:39
Lagarde továbbra is átmenetinek tartja az infláció emelkedését (ProfitLine)
Christine Lagarde, az EKB elnöke továbbra is átmenetinek tartja az infláció emelkedését.
okt. 6
12:39
68 milliárdból takaríthatja négy évig az állami létesítményeket a takarítás Mészáros Lőrince (444.hu)
A B+N Referencia Zrt. rendre nyeri a közbeszerzéseket.
okt. 6
12:39
Nem szavazta meg a Fidesz a párkapcsolati erőszak áldozatairól szóló állásfoglalást (444.hu)
A tartózkodást azzal magyarázták, hogy ők támogatják a célt, de nem szavazzák meg.
okt. 6
12:39
Nem Karikó Kataliné az idei kémiai Nobel-díj: egy német és egy amerikai tudós kapta (SzMo)
Molekuláris kutatásaikért Benjamin List német és David MacMillan amerikai tudós kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 6
12:42
Molekuláris kutatásokért ketten kapják a kémiai Nobel-díjat (Demokrata)
Benjamin List német és David MacMillan amerikai tudós kapja az idei kémiai Nobel-díjat.
okt. 6
12:42
Az elmúlt időszakban csökkentek az euró bevezetésének előnyei (Növekedés)
Az elsietett eurócsatlakozás minimum növekedési áldozattal, de akár stabilitási kockázatokkal is járhat. Akkor érdemes komolyan foglalkozni az euró bevezetésével, ha az egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson számolva eléri az eurózóna átlagának 85-90 százalékát. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Hitelintézeti Szemle online kerekasztal-beszé
okt. 6
12:42
Polt Péter: Csökkent a korrupció, az OLAF-fal kiváló az együttműködés (Nyugati Fény)
Ma sem maradtunk humor nélkül.
okt. 6
12:45
Végkielégítés: mikor jár a munkavállalónak, mikor nem? (Adózóna)
Végkielégítés munkáltatói felmondás esetén sem jár mindig. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a felek szabadon megállapodhatnak a végkielégítésnek megfelelő összeg megfizetésében, de a jogosultság nem automatikus. A végkielégítéssel összefüggésben számos sajátos szabályt találunk a törvényben, így például a keresőképtel
okt. 6
12:45
Állami vállalatokat adna el a japán kormány, hogy ezzel segítse a katasztrófák károsultjait (Portfolio)
A japán kormány még októberben mintegy 27 százaléknyi részesedést ad el a japán posta holdingból, a befolyó összeget az idén földrengés és cunami sújtotta térségek helyreállítási munkálatainak finanszírozására költi.
okt. 6
12:45
Hihetetlen! Kettő halszörny akadt horogra egymás után (Agroinform)
Két darab 100 kiló feletti harcsát fogtak rövid időn belül a szerencsés pecások.
okt. 6
12:48
Rétvári Bence: Nagy kockázatot vállal, aki a magyar függetlenséget védi (Demokrata)
„Batthyány Lajos minden jogszabályt betartott, koholt vádak alapján mégis kivégezték.”
okt. 6
12:48
Orbán Viktor tizenegy éves kormányzását méltatta a volt amerikai nagykövet (Demokrata)
„Orbán Viktor előtt az ország nyolc évig nyögte a szocialista kormányok rossz vezetését.”
okt. 6
12:51
Kiderült: ezért állt le reggel az összes Combino Budapesten (Blikk)
Délutánra visszaállhat a forgalom a 4-es 6-os vonalán.
okt. 6
12:51
A YouTube törölte R. Kelly csatornáit, miután elítélték (Infostart)
A popsztár akár élete végéig börtönben maradhat.
okt. 6
12:51
Gyűlnek a fellegek Európában: kellemetlen meglepetést hozott az augusztus (Portfolio)
A vártnál jóval gyengébben alakult a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben augusztusban, amikor is a fogyasztók visszafogták az élelmiszerekre, alkoholra és dohányárura fordított kiadásaikat. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben
okt. 6
12:51
Miért robbannak fel a csillagok? (ATV)
70 évvel ezelőtti képet ismertünk eddig a csillagokról, így nem meglepő az a felfedezés, hogy "hirtelen" több mint 800 csillag eltűnt - mondta Kiss László csillagász a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.
okt. 6
12:51
Camila Cabello az első nemzetközi Glamour digitális címlapon (Glamour)
Korábban ilyen nagyszabású nemzetközi összefogás még nem volt a GLAMOUR magazin életében, a különböző országok GLAMOUR kiadásai közös online eseménnyel jelentkeznek, amit egy digitális címlappal ünneplünk meg szerte a világon.
okt. 6
12:54
Most épp a származási ország elve áll nyerőre a techcégek megregulázásában (Bitport)
Még mindig megy a kötélhúzás, hogy lehet-e uniós szinten szabályozni a digitális szolgáltatásokat nyújtó Big Tech cégeket.
okt. 6
12:54
Fidesz: A baloldal ismét elszabadítaná a rezsiárakat (Demokrata)
A magyar családokat most védi a rezsicsökkentés – hangsúlyozta Böröcz László.
okt. 6
12:54
Hont András: Megjött a Závecz nevű villamos (Mandiner)
Karácsony Gergely esetleges kudarca után ebben az országban több főszerkesztőnek le kéne mondania.
okt. 6
12:57
Kiderült, mennyi a pályakezdők bérigénye (Piac és Profit)
A pandémia nyomán a pályakezdők átlagos nettó bérigényének növekedése stagnál az előző évekhez képest – derült ki egy friss kutatásból. Eszerint idén átlagosan nettó 248 800 forintot szeretnének kézhez kapni az iskolapadból kilépve. A legmagasabb fizetést az orvosi és mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a szakmunkás és pedagógiai végzettséggel várják
okt. 6
12:57
Pár órán belül két körözött férfira is lecsaptak a tolnai zsaruk: összesen kilenc elfogatóparancs volt ellenük (Blikk)
Néhány órán belül két faddi férfit fogtak el a tolnai rendőrök. A két férfi ellen összesen kilenc elfogatóparancs volt érvényben.
okt. 6
12:59
Varga Mihály bejelentette: több egészségügyi fejlesztés is elindul (Piac és Profit)
Magyarországon 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán, a Facebook oldalára feltett videóban.
okt. 6
13:00
Mi történt? Fluor Tomi vérig sértette Szabó Zsófit (Promotions)
Fluor Tomi már vissza se köszön Zsófinak, és ez nagyon rosszul esik neki.
okt. 6
13:00
Áder János: Az eszmék tovább élnek örökségünk megőrzésében (Demokrata)
Az államfő Komáromban, a felújított Csillagerődben mondott beszédet az aradi vértanúk emléknapján.
okt. 6
13:00
Bürokrácia csökkentéssel a kártevők ellen (Agrárágazat)
Az éghajlatváltozással, a kártevőkkel szemben ellenállóbb növények termesztése válik lehetővé a mezőgazdaságban.
okt. 6
13:03
Hiteltörlesztés vagy megtakarítás lehet az szja-visszatérítésből (Infostart)
A jövő év eleji családi szja-visszatérítés a becslések szerint 600 milliárd forintba kerül a költségvetésnek, a banki szakértő szerint a háztartások óvatosak lesznek, és elsősorban a tartozásaik rendezésére fordítják majd a plusz pénzt.
okt. 6
13:03
Sok az új fertőzött Ukrajnában (HírTV)
Ismét 12 ezer fölött mozognak a napi esetszámok Ukrajnában.
okt. 6
13:03
Britney és Madonna csókja is Nft-ben végezte (Kripto Akadémia)
Hiába, ha egy buli beindul, akkor nincs megállás, úgy tűnik már szinte semmi sem kerülheti el az eneftésedés sorsát. Pixeles punkok, szépen megrajzolt majmok, koalák, oroszlánok, egyebek, majd jöttek az extrémebb példák, mint például nagy(obb) jelentőségű újságcikkek, lassan ha nem válik NFT-vé…
okt. 6
13:03
Eluralkodott a depresszió Kulka Jánoson: „Két személyiség él bennem” (Femcafe)
Kulka János arról beszélt, hogyan telnek most a napjai. Azt mondja, máshogy állnak hozzá az emberek, mint a sztrókja előtt.

Keresés