Igazán szavak sincsenek arra, milyen cinikus és tisztességtelen módon „rendezné” a rokkantnyugdíjasok ellátásáról megállapított alkotmányellenes helyzetet a kormány. Az érintettek vagy elfogadnak egyszeri 500 ezer forintot, vagy az évekig tartó további bizonytalanságot vállalják.
A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.
Nehéz helyzetbe kerül mexikói származású Acosta család. A szülőket illegális bevándorlásért ki akarják toloncolni, miközben az öt gyerek megpróbál talpon maradni. Az Ötösfogat – Az Acosta-család című népszerű amerikai sorozat premierje Húsvét szombatján lesz, az epizódok 20.00-tól láthatók (ismétlés: vasárnap 9.15-kor)
Húsvétkor is nyitva lesznek a kórházi oltópontok, a háziorvosok így ezekbe, valamint a kijelölt szakrendelőkbe is küldhetnek oltásra várókat a hosszú hétvégén - olvasható az elektronikus levélben, amelyet az országos oltási munkacsoport vezetője a budapesti háziorvosoknak írt.
Jellemzően korrigáltak az agrárpiaci árjegyzések a rövidebb hét utolsó kereskedési napján. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 2,4 százalékkal lett olcsóbb, igaz a repce árszintje 4,1 százalékkal lőtt ki. Európában egyértelmű volt a korrekciós trend, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza ár
Te is olyan helyzetben lévő szülő vagy, aki azt sem tudja, hova kapjon? Töltsd ki a kvízünket, és megtudod, mit kellene kívánnod a jótündértől, ha csak a te privát kívánságodat akarná teljesíteni. És végül is miért ne tenné ezt?!
Az ismeretlen eredetű locsolókölnik és parfümök a bőrpír és a viszketés mellett súlyos allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak.
Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pszichológiai és Pedagógiai Karának, azon belül a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének habilitált docense. Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész, valamint a The Trousers zenekar frontembere. Kedvelt kutatási területei a kreativitás és az egzisztenciális pszich
Tavaly év végét megelőzően nem is létezett még engedélyezett mRNS-oltás, de már ekkor úgy kellett elkezdeni megépíteni, berendezni a gyárat, hogy nem tudták, milyen Pfizer-vakcinát fognak készíteni. Bemutatjuk a Kalamazoo-i üzemet, a "járványfejlesztések" tanulságaival.
A NAV január elejétől terjesztette ki a magánszemélyek, az adószám nélküli szervezetek és külföldi partnerek részére kiállított számlákra is az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettséget.
Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben - mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.
Húsvétkor is nyitva lesznek a kórházi oltópontok, a háziorvosok így ezekbe, valamint a kijelölt szakrendelőkbe is küldhetnek oltásra várókat a hosszú hétvégén - olvasható az elektronikus levélben, amelyet az országos oltási munkacsoport vezetője a budapesti háziorvosoknak írt.
Váratlan fordulat: a Facebookon-jelentkezett be "Az ördög ügyvédje", az az ismeretlen valaki, akinek "neve" a 2019-es önkormányzati választásokkor került be a köztudatba. Akkor Borkai Zsoltról tett közzé pikáns felvételeket, most valami sokkal nagyobbra készül.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a szakmai szervezetekkel közösen mondott köszönetet a vírus elleni védekezésben résztvevőknek húsvét alkalmából - a videóban elhangzó reményteli, biztató szavakra most az egész világnak nagy szüksége van.
Rövid távon is sikeres szeretne lenni a MOL Fehérvár FC új vezetőedzője, Szabics Imre, aki szerint reálisan nyártól lehet olyan ütőképes csapatuk, amely konkurense lesz a Ferencvárosnak.
Hazai HR és IT szakértői körben egyre gyakrabban merül fel az igény a szervezet által alkalmazott HR informatikai megoldások továbbfejlesztése, vagy új rendszer bevezetése iránt, de kevés olyan információforrás van, ami hiteles támpontot ad egy HR IT rendszer kiválasztásakor felmerülő kérdések megválaszolásához.
Ismerjük fel környezetünkben a gyengén mérgező, valamint a ritkábban előforduló gyomnövényeket, amelyekkel nemcsak mi, de gyermekeink és a ház körül élő állatok is alkalmanként találkozhatnak!
Piros héjú új fajtákat vagy a legízesebb, magyar kajszicsemetét ültessük? Segítünk dönteni és eláruljuk azt is, hogy mire figyeljünk a facsemeték vásárlásakor.
Az 5G jelentősen átalakítja a mindennapokat, a döntéshozók jelentős összeget csoportosítanak az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre: az Európai Unió a következő hat évben összesen 1,8 milliárd eurót szán erre a területre, Magyarországon az 5G hosszú távon 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a gazdasághoz. Kelet-Közép Európa vezető egyetemi 5G K+F la
Az amerikai adóhivatal, az IRS tudomására juthatnak azok a személyes adatok, amit a Kraken felhasználói hagytak meg a tőzsdének. Az Igazságügyi Minisztérium adózási osztálya ugyanis egy kérelemmel fordult Kalifornia állam bírósága felé: azt szeretnék, ha a Payward Ventures – a…
A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában beszélt a jelenlegi járványhelyzetről, és azt is megemlítette, hogy már több mint 2,3 millió ember kapta meg az első oltást. A legújabb Facebook-videójában pedig összefoglalta, milyen húsvét vár ránk.
Charlie Manx Karácsonyországában nincsenek boldogtalan gyerekek: az örök hó és szórakozás birodalmában mindenkinek fülig ér a szája, azt csinál, amihez kedve van, és felnőttnek, Manxon kívül persze, legfeljebb apró darabokban van helye. Manx ártatlan lelkekre vadászó, kortalan lény, aki ezúttal emberére talál a Kölyök személyében. Kettőjük küzdelmé
Az A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre - mondta Rusvai Miklós virológus pénteken az M1 aktuális csatornán.
Hazai HR és IT szakértői körben egyre gyakrabban merül fel az igény a szervezet által alkalmazott HR informatikai megoldások továbbfejlesztése, vagy új rendszer bevezetése iránt, de kevés olyan információforrás van, ami hiteles támpontot ad egy HR IT rendszer kiválasztásakor felmerülő kérdések megválaszolásához. A Deloitte HR digitalizációs trendek
Ukrajnában tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, péntekre minden korábbinál több, csaknem húszezer új beteget jegyeztek fel, és már három egymást követő napon - újabb és újabb csúcsot döntve - regisztráltak négyszáz fölötti elhunytat.
A COVID-19 járvány gyorsan első számú prioritássá emelte az embert a vállalatok életében, így a HR vezetők munkája alaposan felértékelődött. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a HR kitörjön az „adminisztratív terület” minősítés alól, és értékteremtő funkcióként ismerjék el a cégvezetők, akiknek 60 százaléka még a második hullámban is ’munkaügyi rendsz
A fitneszguru azt tanácsolta a követőinek: „a maszkokat minden este tegyétek bele egy pohár lobogó, forró vízbe, és főzzétek ki, vagy akár a mikrosütő is alkalmas erre”.