Kiírták a pályázatot a váci Duna-híd tervezésére, ami új, 16 kilométeres úthálózatával a Szentendrei-szigeten keresztül kötné össze az M2-est és a 11-es utat - szúrta ki az erre vonatkozó közbeszerzési pályázatot a Telex.
Soltész Rezső, aki nemrég énekelte 76. születésnapját, hiánypótló feldolgozással jelentkezett a napokban. Ezekben a koronavírus-járta szomorú időkben tényleg kicsit érdemes már ránézni az élet jó oldalára is! Soltész Rezső ugyanis Eric Idle legendás számát dolgozta fel a Brian életéből.
Mintegy hatszáz ezer Sinopharm vakcinát lehet beadni a következő néhány napban, s ez lehetővé teszi, hogy meginduljon a tömeges oltás - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.
Az ember és a természet is hatalmas művészek, ám ha "összefognak", akkor elképesztő alkotások születhetnek. Összeszedtünk most 20 inspiráló és egyben bámulatos fotót, amelyek nem estek a Photoshop és a képszerkesztés áldozatául. Neked melyik a kedvenced?
Mivel most a Sinopharm-vakcina beadására lehet időpontot kérni, a terheseknek és betegeknek például nem ajánlják, az időponton pedig utólag nem lehet változtatni.
A munkáltató és a munkavállaló közös érdeke, hogy a pandémia ideje alatt az üzletmenet zavartalanul működjön, a munkáltató továbbra is foglalkoztassa a munkavállalót, aki ezért megkapja a munkabérét így ne legyenek tömeges leépítések és elbocsátások. De mit lehet tenni, ha egy munkavállaló nyíltan osztja meg nézeteit, miszerint a SARS-CoV-2 vírus n
A filmek nem csak kedvünkre, de alapjaiban társadalmunkra is óriási hatással tudnak lenni. Meghatároznak a környezetünkben mindent – képesek befolyásolni a divatot, a kapcsolatokat, azt, hogy mit eszünk és iszunk. Utóbbira tökéletes példaként szolgálnak egyes koktélok, melyek sikeressége annak köszönhető, hogy egy-egy filmben szerepeltek. Mutatunk
Március közepe óta már több millió magyar kapta meg a védettségi igazolványt. Ez azt igazolja, hogy valakit már vagy beoltottak a koronavírus ellen, vagy átesett a fertőzésen. Azok, akik már kaptak oltást, olyan igazolványt kapnak, aminek nincs érvényességi ideje, mivel nem tudni, hogy meddig véd a vírus ellen a vakcina. Ezzel szemben azok, akik át
A NAK Országos Elnökségének döntése értelmében a 2021. évi tagdíj-megállapítás két ütemben zajlik. Az árbevétel alapú tagdíjat fizető tagok közül az év első felében (2021. május 1. és június 15. között) a gazdálkodó szervezetek, az év második felében (várhatóan ősszel) pedig az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíj-megállapítására kerül majd sor
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben kéri Áder Jánostól, hogy köztársasági elnökként vesse latba befolyását, hogy a járvány jelenlegi szakaszában a teljes oktatás visszatérhessen a digitális munkavégzéshez. De Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak is levelet küldtek.
Ami előnyük az a hátrányuk is. Növekedésük korlátozott, ezért utcai közmű légvezetékek alá is ültethetők anélkül, hogy ágai hozzáérnének, károsítanák azokat.
A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt több mint egy éve élünk korlátozások között, ezért az intézkedések feloldásával költekezési lázra lehet számítani. A szolgáltatóiparban mindenki azon lesz, hogy visszacsalogassa a vendégeket, de mivel várhatóan hatalmas lesz a kommunikációs zaj, a hagyományos hirdetésekkel aligha lehet majd komoly sikert
Az MVM Energetika Zrt adásvételi szerződést írt alá az ÉMÁSZ Zrt-vel az ÉMÁSZ Hálózati Kft. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról – közölte az energetikai társaság.
Justin Bieber tudja, amikor a showbizniszről van szó, ismernie kell a közönségét. Valószínűleg éppen ezért énekelte el Lonely (Magányos) című dalát, amikor ellátogatott a börtönbe.
Mosómedve-kifutóra gyűjt a Budakeszi Vadaspark, ezért adományozásra kéri támogatóit. Emellett az idén is megrendezi a Fuss, Forest! Jótékonysági Futást, amellyel szintén a fejlesztést lehet támogatni - közölte pénteken az MTI-vel az intézmény.
Egy kutyus gazdájának lenni a világ legjobb dolga, főleg, amikor látjuk kedvencünkön, hogy teljes mértékben viszonozza szeretetünket. A legtöbb mosolyt ők csalják az arcunkra, imádunk minden percet velük tölteni. Kutyusunk is szereti kifejezni a szeretetét, és ő ezt e módon teszi meg:
Rose Appiah egy igazi kozmopolita. Ghánában született, Londonban nőtt fel, két csodás gyermek édesanyja, és egy budapesti kis ékszerdoboz büszke tulajdonosa is. Soha nem álmodott róla, hogy bőrápolási termékekkel fog foglalkozni az élet mégis úgy hozta. Rose ugyanis nem talált megoldást kisfia ekcémájára, így úgy döntött nagymamája régi afrikai gyó
Az elektromobilitás előretörése mellett a robbanómotoron alapuló hagyományos meghajtási technológiát is fejleszteni kell, és a Bosch legalább húsz évig hajt még végre beruházásokat ezen a területen - ismertették csütörtökön Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.
A megszokottnál pár héttel későbbre csúszott az Apple tavaszi termékbemutatója, van új iMac, frissült az iPad Pro és az Apple TV, illetve megérkezett az AirTag nyomkövető.
A napokban benyújtott törvénytervezet szerint május 15-től léphet hatályba az az új törvény, amely létrehozza a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartását.
Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában beszélt az őszre tervezett ellenzéki előválasztás részleteiről, illetve reagált Magyar György javaslatára is, hogy esetleg tartsák meg június-júliusban a voksolást.
A hálószobában azért nem mindegy, milyen színeket választasz, mert egyes árnyalatok befolyásolják a nyugodt alvást és pihenést. Ezekről lesz szó a következőkben.
Órát általában nem egy évre választ az ember, ez egy hosszútávú elköteleződés, épp ezért fontos, hogy megtaláljuk a számunkra tökéletes darabot - legyen az sportos vagy elegáns. Termékajánlónk keretében mutatunk néhány csodás változatot mindkét kategóriából.
Meg a You és a Cobra Kai következő évada is. A Vaják forgatása először a koronavírus-járvány miatti brit lezárások miatt állt le, később viszont újabb és újabb fertőzések miatt folyamatos leállásokkal küzdött a stáb. Nemrég viszont sikeresen befejezték végre a forgatást, így már csak az utómunka következik. Most kiderült, hogy az
A Toyota részesedést szerzett a hidrogén meghajtású vízi közlekedés fejlesztését zászlójára tűző EODev (Energy Observer Developments) nevű startup vállalatban, amely számára már eddig is a japán autógyártó szállította a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológiát. A Toyota és a francia st
Az OMV Petrom olajvállalat lesz a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező operátora abban az esetben, ha az amerikai ExxonMobil a Romgaz román állami gázvállalatnak adja el az 50 százalékos részesedését - jelentette be pénteken az OMV Petrom.