Ismét hűvös, hideg levegő árasztotta el térségünket, és marad még egy ideig az északnyugati áramlás térségünkben. A csípősebb éjszakákat követően a nappali csúcsértékek is elmaradnak az ilyenkor szokásostól, még a jövő hét elején is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A nagyobbik kormánypárt egyúttal leszögezte: a járványból a vakcina jelenti a kiutat. Magyarország az élen jár az Európai Unióban lakosságarányosan az átoltottság tekintetében.
Alig több, mint egy hónapja mutatkozott be a világ első, magyar tervezésű, gyártású és fejlesztésű intelligens vitorlásruhája, máris besöpörte a Red Dot Termékdizájn 2021 díjat, az egyik legnívósabb nemzetközi dizájn- és formatervezési elismerést. A rangos díjjal a termék kiváló minőségét, az innovációt, az egyedülálló megjelenését és funkcionalitá
Ő lesz a film producere és egyik főszereplője is. Sportolókról fog szólni, akik a csapatuk tulajdonosait próbálják megrövidíteni. A Lionsgate bejelentette, hogy 50 Cent lesz a főszereplője és producere a Free Agents című filmnek, amit leginkább sport heist akció thrillerként írtak le. A történet egy csapatnyi focijátékosról fog szólni, akik
A török állami média a magyar miniszterelnököt tartja az egyik legveszélyesebb nacionalista bajkeverőnek a Balkánon. Törökország önmagát tekinti a boszniai muszlimok védhatalmának. Káncz Csaba jegyzete.
Amint megjelennek a vonatkozó rendeletek, a Budapest Film mozijai (a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán, a Kino Cafe és a Corvin) ismét elindítják műsorrendi vetítéseiket.
Különleges termékkínálat, az online vásárlás során jellemző frusztrációk kiiktatása és mindezek mellett emberközpontú magatartás – röviden így lehetne leírni a cseh gyökerű Kifli.hu mibenlétét. Az online élelmiszerbolt 2019 legvégén nyitotta meg a „kapuit” a magyar vásárlók előtt, Makkay János tavaly nyáron vett át az ügyvezetői feladatokat.
Az olimpiai bajnok pólós a sportági szövetség utánpótlás-bizottságának elnökeként úgy látja, a magyar vízilabdának csak hasznos lehet a kialakult versengés.
Újabb posztot osztott meg a Virológia Pécs Facebook-oldalán Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára, miután az Európai Gyógyszerügynökség közzétette az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatos legfrissebb állásfoglalását.
A kormány egy salátatörvényben privatizálná az állami vagyon egy részét. Erre egy új intézményt, az úgynevezett Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot hoznának létre. Az ellenzék tiltakozik. Közleményükben azt írják, hogy az Orbán-kormány mindent vinne, ami az állami vagyonból még mozdítható. A Magyar Nemzeti Bank volt alel
Áttörést jelentő, 77 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a tesztek korai szakaszában egy malária elleni új vakcina – közölte az Oxfordi Egyetem fejlesztést végző kutatócsoportja.
Balogh Samu kritizálta a kormány új tervezetét, ami alapján Budapest nem szólhatna bele abba, hogy a területén milyen magas épületeket húznak fel. A várostervező szerint ez élhetetlenné tenné a fővárost.
Különleges termékkínálat, az online vásárlás során jellemző frusztrációk kiiktatása és mindezek mellett emberközpontú magatartás – röviden így lehetne leírni a cseh gyökerű Kifli.hu mibenlétét. Az online élelmiszerbolt 2019 legvégén nyitotta meg a „kapuit” a magyar vásárlók előtt, Makkay János tavaly nyáron vett át az ügyvezetői feladatokat.
2021-ben virágkorát éli a csomagküldési szolgáltatás. A webkereskedelemben és a marketplace-jellegű használt termékek piacán elképesztő méreteket öltött a csomagfeladás. Nem árt tisztában lenni a jelenleg kurrens árakkal.
12 család kilakoltatását szeretnék megakadályozni Hajdúhadházon – ezzel keresték meg az érintettek az ATV Híradó szerkesztőségét. A stáb a helyszínen megtudta, hogy olyan bérlőkről van szó, akiknek lejár a szerződése. Mivel rossz állapotú ingatlanokban laknak, ezeket az önkormányzat fel szeretné újítani. A város jegyzője azt mondta, hogy segítenek
2003. július 14-én távozott el a Kossuth-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, akinek életműve a felnőtteknek is szól. Április 23-án pedig 95 éves lenne Janikovszky Éva.
Július 5-ig, immár hetedik alkalommal lehet pályázni a Magyar Marketing Szövetség elismerésére, a Városmarketing Díjra. Települési és megyei önkormányzatok, térségek, társulások, szakmai és civil szervezetek, vállalkozások határon belül és határon túl egyaránt elnyerhetik az elismerést a városuk, településük, illetve térségük érdekében 2020. márciu
A kereskedelmi hatóságok nyilvántartásai alapján 2020-ban és 2021 eddig eltelt időszakában a vendéglátóhelyek tizede már bejelentette tevékenységének beszüntetését. És akkor még ott vannak, akik ezt nem tették meg. Terasza, kerthelyisége pedig ráadásul nincs minden vendéglátóhelynél.
Hosszú éveken át heti rendszerességgel mentorálta unokáját, Vilmos cambridge-i herceget II. Erzsébet királynő, hogy felkészítse a trónörököst arra, milyen kötelezettségek járnak majd azzal, ha a jövőben a fejére kerül a korona.
Március óta több millió magyar kapta meg a védettségi igazolványt, amelyet a védőoltás után vagy azután kaphat meg valaki, miután átesett a koronavíruson.
Vizsgálat indult egy görögországi idősotthonban történt halálesetek körülményeinek felderítésére, miután egy ott elhunyt idős férfi lánya beperelte az intézményt annak a gyanúja miatt, hogy nem megfelelően bánnak az ott élő idős emberekkel - közölte a rendőrség pénteken.
Hétvégétől indul a hop on hop off hajójárat a Dunakanyarban. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Mahart idén is elindítja körjáratát a Dunakanyarban. Április 24-én kezdődik a hop on hop off járat szezonja és októberig közlekednek a hajók – írta a turizmusonline.hu. címlapkép: kemma.hu
Javult a helyzet összességében, ám még van tér a fejlődésre a magyarországi otthonokban: sok ugyanis az öreg, jelentős energiafogyasztású gép. Tavalyelőtt 10-ből 4 gép volt 8 évnél idősebb. Az otthon töltött több idő és a nagyobb igénybevétel miatt most sok helyen húsba vágó kérdés lehet az otthoni géppark újítása, mivel esélyes, hogy egy–egy ottho
A kétezer lelkes Tolna megyei Bogyiszlón a járvány harmadik hulláma olyan súlyos helyzetet teremtett, hogy a megyében gócpontként emlegetik a települést. Az idén már tíz ember vesztette életét, és nagyon sokan fertőződtek meg. A falu háziorvosa ugyanakkor azt mondta, hogy a számok már javulnak.
A lengyel Luma Automation (LA) csoport vásárolta meg a precíziós fémmegmunkálással és autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó Iron-Tech Zrt.-t – közölte az akvizíció lengyel résztvevője pénteken az MTI-vel.
Este tíz helyett tizenegykor kezdődik a kijárási tilalom, a teraszon fél tízig lehetnek majd nyitva – jelent meg a kormányrendelet hivatalosan a Magyar Közlönyben.
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek és két hónapja az első alkalommal a heti eredményük is negatív lett.
Emberek halnak meg szerte a világon, mert nincsenek beoltva a Covid-19 betegség ellen, nem tesztelik, és nem kezelik őket - jelentette ki pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki aggodalmát fejezte ki az indiai fertőzöttek növekvő száma miatt.
A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa a Semmelweis Egyetem két kutatóorvosával közösen. A modell a gyomorfekélyt, gyomorrákot és más betegségeket okozó fertőzés és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolatát vizsgálja. A kutatás eredményei a r
A koronavírus-járvány legsúlyosabb pillanatait éli át Peru, ahol jelenleg átlagosan ötpercenként halnak bele a fertőzésbe. A dél-amerikai országban annak ellenére lazítottak a megelőző intézkedéseken, hogy a vírus brazil variánsa miatt a járvány gyorsabban terjed.
Pénteken Angela Merkelt is meghallgatta a parlamenti vizsgálóbizottság a Wirecard-botrányban. A cég a német techszektor sikertörténete volt, meghamisított könyveléssel. Több milliárd eurónyi kárt hagytak maguk mögött, és a pénzügyi rendszer teljes reformja jöhet miattuk az országban.