2021. április 8. csütörtök

ápr. 8
7:00
OTP elemzés (ProfitLine)
.
ápr. 8
7:00
Megvan, ki vette meg a Hosszú Katinkától lopott edzésterveket (ATV)
Fotó alapján be lehet azonosítani, ki vásárolta meg az edzéstervet. Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, melyik magyar tréner adta el Katinka szellemi termékét.
ápr. 8
7:00
Új sétány épül a Duna-parton (AQUA)
A Xx. kerületi Kis-Duna-parton összefüggő korzót alakítanak ki a Gubacsi hídtól a Vizes játszótérig, mintegy 500 méter hosszan. A Duna-sétány a tervek szerint szeptemberben készül el. A pesterzsébeti önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatának támogatásával újítja meg és nyitja egybe a jelenleg szétszabdalt, helyenként elhanyagolt Du
ápr. 8
7:00
Az amerikai száraz időjárás miatt drágul a búza (Agrofórum)
Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica pedig 1,1 százalékkal drágult. A szójabab mindeközben 0,8 százalékot vesztett értékéből. A repce kurzusa pedig 2,3 százalékkal hízott. Európában a repce korrigált a következő határidőre, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza értéke növekedett. A chicagói búza határidős ára szerdán növekedett, m
ápr. 8
7:06
Április 19-ig hosszabbította meg a kormány a közterületi maszkviselési kötelezettséget (Menedzsment Fórum)
Rendelet született róla, ahogy arról is, hogy továbbra sem nyithatnak ki a fitnesztermek, és hosszabbítottak még néhány további védelmi intézkedés hatályán is.
ápr. 8
7:06
Rákellenes nap: ezzel hívják fel a figyelmet a daganatos megbetegedésekre (Blikk)
Félórás mozgásra hívja az embereket a Magyar Rákellenes Liga a „Covid idején se álljunk meg!” elnevezésű kampány részeként április 10-én, szombaton.
ápr. 8
7:06
Indul a Google Pay, a hazai bankok közül elsőként a K&H-n;ál (ProfitLine)
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalomm
ápr. 8
7:06
Íme a legkisebb traktor a világon! Nézzük, mit tud! (Agroinform)
Ez a kistraktor gyümölcsösökben és faiskolákban használható.
ápr. 8
7:06
Több női és színesbőrű pilótát képezne a United Airlines (444.hu)
A következő tíz éven belül ötezer új pilótát képeznének ki, szeretnék, ha legalább a fele nő vagy színesbőrű lenne.
ápr. 8
7:12
Afrikában eddig csak 11 millió adag vakcinát adtak be, miközben a kontinens lakossága 1,3 milliárd fő (Privátbankár)
Mutatott rá a WHO.
ápr. 8
7:12
Bejelentésözönre készül a kormány - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A csütörtöki Kormányinfó a tervek szerint 10.30-kor kezdődik - Gulyás Gergellyel, Szentkirályi Alexandrával és velünk.
ápr. 8
7:12
Westend: fokozott biztonsággal és új tervekkel várják a vásárlókat (Márkamonitor)
Szerdától teljes nyitvatartással várja vásárlóit a Westend. Budapest központi plázája  közösségi tereiben, illetve az üzletekben is fokozott járványügyi előírásokkal garantálja a biztonságos vásárlást és a kikapcsolódást, és közelgő új terveikről is beszámoltak. A Westend nemcsak a hazai, de a nemzetközi biztonsági előírásoknak is eleget tesz. A sv
ápr. 8
7:12
Sylvester Stallone nem játszik a Creed III. című filmben (Igényesférfi.hu)
A rajongók sokáig reménykedtek benne, hogy a folytatásban is feltűnik majd a filmsztár.
ápr. 8
7:12
Törvény kötelezi a férfiakat, hogy fizessenek a terhességért (Promotions)
Az amerikai egyesült államokbeli Utah államban a biológiai apa köteles megfizetni az anya terhességgel és szüléssel kapcsolatos orvosi ellátásának költségeit.
ápr. 8
7:12
Mennyi ma a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek? (Bank360 blog)
Az életünkben bármikor bekövetkezhet olyan helyzet, amikor nagyobb összegre van szükségünk. Ha nem jöhet szóba a jelzáloghitel felvétele, ingatlan vagy idő hiányában, jó döntés lehet a személyi kölcsön.
ápr. 8
7:18
Ideiglenes szolidaritási adót fizettetne a gazdagokkal az IMF a koronavírus miatt (Menedzsment Fórum)
A vagyonos magánszemélyek és a válságban is jól teljesítő vállalatok így segíthetnének a bajba jutottakon, és növelhetnék a társadalmi kohéziót, véli a Nemzetközi Valutaalap.
ápr. 8
7:18
Határon billeg az OTP részvény - csúcstámadás, vagy lefordulás? (ProfitLine)
Iránykereséssel töltötte a tegnapi napot a magyar tőzsde, nem igazán találtunk kiurgó teljesítményt a blue chip részvények között.
ápr. 8
7:18
A Skandináv lottó nyerőszámai a 14. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/14. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő heti (15.) várható főnyeremény 100 millió forint lesz.
ápr. 8
7:18
Mutatjuk, mennyi idő alatt alakul ki a védettség oltás után (ATV)
A gyártótól is függ az időtartam, amely alatt kialakulhat a védettség a koronavírus ellen.
ápr. 8
7:24
Adókivetésre ad tippeket az országoknak az IMF (Infostart)
A koronavírus alatt is jól - esetleg még jobban is - teljesítő vállalatoktól venne el pénzt.
ápr. 8
7:24
Kiadták a riasztást: erős zivatarok csapnak ma le az ország keleti részére, máshol a havazás sem kizárt (Blikk)
Továbbra sem tekinthető igazán tavasziasnak az időjárás, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pedig már-már azt is gondolhatnánk, hogy most lépünk át a télbe – ismét többfelé előfordulhat havazás, az ország keleti részére pedig riasztást is kiadtak.
ápr. 8
7:24
A kormány április 19-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedéseket (WebBeteg)
A kormány a magyar emberek egészségének védelmében, az Operatív Törzs javaslatára 2021. április 19-ig meghosszabbítja a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét.
ápr. 8
7:24
Nagy lehetőség a debreceni High Quality Support & Consult számára a BMW megjelenése (autopro)
Interjú Révész Rolanddal, a debreceni High Quality Support & Consult ügyvezetőjével.
ápr. 8
7:24
Ha eddig nem tűnt fel, mennyire gyönyörű nő Brooklyn Beckham menyasszonya, akkor látnod kell a következő képeket! (Joy)
Kétség sem férhet ahhoz, hogy Brooklyn Beckham aztán tud választani: menyasszonya, Nicole Peltz elképesztően szép a róla készült legfrissebb fotósorozaton.
ápr. 8
7:24
Nem Brüsszel védte meg az embereket, hanem a kormányok (Demokrata)
Az unió sem az előrejelzésben, sem a kezelésében nem tudott eredményeket felmutatni.
ápr. 8
7:30
Rusvai Miklós is csak fenntartásokkal javasolná az AstraZenecát (ATV)
A vakcina nagyon ritkán ugyan, de komoly mellékhatást okozhat: vérrögképződés és alacsony vérlemezkeszám, emiatt mondta el róla a virológus a véleményét.
ápr. 8
7:30
Stohl Andrásék bepótolták az elmaradt nászutat, meseszép szigeten romantikáztak (Femcafe)
A színész még tavaly kelt egybe 19 évvel fiatalabb feleségével, és a mézesheteket is az esküvő utánra tervezték, ám a világjárvány keresztülhúzta a számításaikat. Most azonban felkerekedtek, s eljutottak a földkerekség egyik legcsodálatosabb üdülőparadicsomába.
ápr. 8
7:30
Moszkva nem tervezi, hogy beavatkozik Ukrajnában (Demokrata)
Figyelmesen nyomon követjük a helyzet alakulását – mondta az orosz biztonsági tanács titkára.
ápr. 8
7:39
Vakcinatartalékolók és rohamoltók - így áll a vakcinamatek (Infostart)
A statisztikák szerint Nagy-Britannia kivételével egész Európa rosszul teljesít a lakosság beoltásában, egyes mutatók tekintetében azonban Magyarország helyi számai imponálóak. A gyártók közül az EU-ban a Pfizer a bajnok, az AstraZeneca rémesen elmaradt.
ápr. 8
7:39
A Huawei elégedett a tavalyi eredményével (Mínuszos)
Több mint 3,8 százalékkal növelte globális árbevételét a Huawei Technologies 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat auditált teljes árbevétele a tavalyi évben 136,7 milliárd dollár lett, nettó nyeresége pedig elérte a 9,9 milliárd dollárt, ami 3,2 százalékkal magasabb az előző évinél. “Az elmúlt évben a viszontagságok ellenére stabilan
ápr. 8
7:39
Valószínűtlen a kormányalakítás Bulgáriában (Demokrata)
Bojko Boriszov elmondta: kész támogatni Trifonovot a kormányalakítás érdekében.
ápr. 8
7:39
Frissítette épületfelügyeleti szoftverét a Siemens (newtechnology.hu)
Közvetlen felhőelérést, biztonságos kliens alkalmazást ad a helytől-időtől független trendkövetéshez és eseménykezeléshez a Siemens Desigo CC platformjának V5.0 verziója, amely immár az elektromos autók töltőállomásait is kezeli. Az épületautomatizálás korszakát magunk mögött hagyva napjainkban az okos, önvezérlő épületek korába lépünk, amelyek int
ápr. 8
7:41
Elfogadták az „idegen ügynökök” választási részvételének szabályozását (Demokrata)
Oroszországban szeptemberben választják újra a szövetségi parlament alsóházát.
ápr. 8
7:45
Felpörgette a vírus a bankok és az ügyfelek digitális átállását (Menedzsment Fórum)
Kevesebb mint egy év alatt költözött át szinte minden fontosabb lakossági banki folyamat az online térbe. Mostanra közel az összes bank kínál online számlanyitást, a nagyobbaknál pedig kölcsönt is vehetünk fel, mobilon és netbankon keresztül pedig az összes fontosabb folyamatot magunk is el tudjuk végezni, bankfióki segítség nélkül. A Bank360 össze
ápr. 8
7:45
"Kisokos" arról, mit kell tenni a koronavírus-oltás felvétele előtt (Infostart)
Lehet-e enni, inni, kell-e éhgyomorra menni, mi a helyzet az állandó gyógyszerekkel és bizonyos hatóanyagokkal?
ápr. 8
7:45
Fogadkozik a Fed: nem emelnek kamatot, amíg nem lesz látható a kilábalás (Portfolio)
Egészen addig fenntartja a jelenlegi laza monetáris politikáját a Fed, amíg nem látják teljesnek a gazdaság kilábalását – olvasható az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében. A döntéshozók egyelőre fogadkoznak, hogy nem az előrejelzésekre, hanem a konkrét adatokra fognak hagyatkozni.
ápr. 8
7:45
Pestszentlőrinc polgármestere Szijjártónak: inkább nekünk adjon vakcinát, ne a cseheknek (ATV)
Szaniszló Sándor levelet írt a külügyminiszternek, mert szerinte az 1 millió oltásra váró magyart kellene ellátni a vakcinával, mert úgy véli, itthon sokkal rosszabb a helyzet, mint minden más, velünk összevethető országban.
ápr. 8
7:45
Hétvégén jön a felmelegedés, de addig éppen elfagy minden (Háziállat)
Továbbra is nagy területen fog fagyni reggelente, de hétvégén ismét visszatér az igazi tavaszi idő.
ápr. 8
7:45
Pénteken nyit a magyarok egyik kedvenc áruháza, kitalálod melyik? (Promotions)
Sokak kedvence, a svéd lakberendezési áruház pénteken és szombaton, fokozatosan újranyit - derül ki az IKEA honlapjáról.
ápr. 8
7:45
Több női és színesbőrű pilótát képezne a United Airlines (Demokrata)
„A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét.”
ápr. 8
7:45
Most érdemes Ausztriára figyelni (Növekedés)
A vakcinázás terén le vannak maradva, a járványt mégis jól kezelték.
ápr. 8
7:45
Teljesülhet Orbán Viktor álma április 13-áról - Friss hírek 2021. április 08. 07:37 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/08/3857/
ápr. 8
7:47
Erre senki sem számított: Több helyre figyelmeztetést adtak ki hózápor miatt (Háziállat)
Ilyen időjárás várható csütörtökön.
ápr. 8
7:51
Európai Gyógyszerügynökség: lehetséges az összefüggés a vérrögképződéses esetek és az AstraZeneca vakcinája között (WebBeteg)
A vizsgálatok szerint lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
ápr. 8
7:51
Idén akár 4,5 százalékos is lehet a GDP-növekedés (ProfitLine)
Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki: a kutatóintézet a járványügyi korlátozások oldásából adódó második félévi élénkülésnek köszönhetően a bruttó hazai termék (GDP) élénk, 4,5 százalékos emelkedésével számol szerdán kiadott legfrissebb konjunktúrajelentésében, szemben a decemberben előrejelzett 3,5 százalékkal.
ápr. 8
7:51
Halálfélelem gyötörte a koronavírusos Zsidró Tamást: Lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam (Femcafe)
Az 57 éves mesterfodrász is elkapta a koronavírust, s tíz napon át ádáz harcot vívott a kórral. A híresség azt mondja, a poklok poklát járta meg ezen időszak alatt, s azt sem tagadja, hogy voltak pillanatok, amikor már a legrosszabbra számított.
ápr. 8
7:51
Elérzékenyültek a sztárok a Barátok közt utolsó forgatási napján (SzMo)
Leforgatták a végtelennek hitt sorozat utolsó részét is, a Rózsa bisztróban nehezen bírták a színészek könnyek nélkül.
ápr. 8
7:51
ENSZ: biztosítani kell a menekültek beoltását is (Demokrata)
A menekültek nagyjából 85 százaléka fejlődő országokban él, ami megnehezíti beoltásukat.
ápr. 8
7:57
Az Észak-Dunántúlon, majd Budapesten is havazni kezdett reggel 7 órakor (Háziállat)
A Dunántúl északi felén többfelé havazni kezdett a hajnali órákban, a fagypont körüli hőmérsékletben a hó megmarad.
ápr. 8
7:57
Mexikó történelmének legnagyobb egészségügyi válságát éli (Demokrata)
A társadalombiztosítási rendszer mintegy 33 millió mexikóit (a lakosság 26 százalékát) zárja ki.

Keresés