Csaknem egy évtizede nem látott lépésre szánta el magát a Magyar Nemzeti Bank: megemelte a jegybanki alapkamatot. Ez persze nem volt váratlan, a 0,3 százalékpontos szigorítás bejelentése után mégis gyengült a forint. Vajon miért? És minek a hatására kezdett alig egy órával később őrült erősödésbe? S mi lesz a hatása a kamatemelésnek a hitelekre, a
Lehetséges túlélőket keresnek a romok alatt Miamiban, ahol leomlott egy 12 szintes lakóépület egy része csütörtök hajnalban. Eddig négy áldozatról tudni, de 150-nél is több embert még eltűntként tartanak nyilván. Az ATV Híradó összefoglalója.
Vissza nem térítendő milliárdokat oszt ki a kormány magáncégeknek szállodaépítésekre, de a nagyvonalú közbeszerzési törvény miatt sok esetben a szerencsés nyertesnek még közbeszerzési eljárást sem kell kiírnia, így házon belül intézhető, hogy hova vándorolnak a pénzek.
A 69 esztendős színész 1989-ben öltötte magára először a köpenyes igazságosztó jelmezét, most pedig igazi nosztalgiabombát fog robbantani azáltal, hogy ismét eljátssza ikonikus szerepét.
Mindenki ismeri és szereti a Versace táskáit, cipőit, parfümjeit és ruháit, de kevesen ismerik az ikonikus és egyben tragikus divatbirodalom történetét. Ennek apropóján összegyűjtöttünk 5+1 érdekes tényt a Versacéról!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/25/4569/
A gyermekeknél születés után a pénisz előbőre többnyire nem hátrahúzható, ezért ezt az állapotot veleszületett fitymaszűkületként jelöli a nemzetközi irodalom.
Hatalmas a kereslet a ventilátorok iránt, a tavaly értékesített mennyiség tízszerese fogyott eddig júniusban, és ezzel együtt több napi értékesítési rekord is megdőlt a MediaMarkt áruházaiban.
A becslések szerint 2021-ben a hazai lakosság többsége inkább a belföldi utazás mellett voksol ezen a nyáron. Azok közül, akik külföldre utaznak, a legnépszerűbb célpont idén is Horvátország és Görögország lesz, ezt követi Szlovénia, illetve Ausztria. A korábbi „normál” évhez képest idén mintegy 40-60 százalékos visszaesésre lehet számítani, bár a
Annyira nagy a hőség hatására a kereslet a ventilátorok és a mobilklímák iránt, hogy esetenként hiány alakulhat ki. Minden nap több ezer darab hűtőberendezés érkezik, így a hétvégén is – nyugtat a MediaMarkt.
Nem is tudnánk jobban hangoztatni, hogy mennyire fontos az újrahasznosítás manapság. Egy szingapúri művész a McDondald's-os étele elfogyasztás után egészen érdekes ötlettel állt elő.
A fitneszguru szerint „a holokauszt túlélése után a zsidóknak egyrészt módosultak a DNS-ei, tehát sokkal inkább híznak, hogy ezt a dolgot túléljék, kettő pedig sokkal inkább esznek boldogan, mert van mit”.
„Az előzmények ismeretében immár nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mindent, amire a papíron, ceruzán, rejtvényen, telefonon, töltőn, fülhallgatón, pótfülhallgatón, kék tornacipőn és kapucnis pulcsin kívül a családi nyaraláshoz (szerintem) szükség van, azt én lapátolom be a bőröndökbe. Mikor ezzel végeztem, a férjem kikocog az autómobilhoz, és akkurát
Bár ezt egyik fél sem ismerné el hivatalosan, ám a balliberális pártokhoz közel álló, kormánykritikus lapok és internetes felületek pár héttel ezelőtti szalagcímei helyettük is árulkodóak.
Mit is ünnepeltek? A döntetlent? Nem, sokkal többet. Azt, hogy a magyar büszkeség, a magyar elszántság, a magyarok egymás iránti szeretete csodát tett.
A kormányban úgy vélekednek, hogy a miniszterelnök nem az Európai Uniót, hanem a “brüsszeli birodalmat” bírálja. Úgy látják továbbá: a szlovén EU-s elnökség erősítheti is Orbán Viktort, aki szlovén szövetségese társaságában, uniós zászlók előtt beszélhet az EU jövőjéről - mondták kormányközeli források arra a felvetésünkre, hogy a kampányban az EU-
Az eddigi információk alapján 2021. június 25-én 16 óra 30 perc körül a 24-es számú főúton Egerbakta és Sirok között szalagkorlátnak ütközött egy motorkerékpáros férfi, melynek következtében a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Kerülni Egerszalók, illetve Szarvaskő irányába érdemes. Kérj
Bár a Szafari-rali 2002-ben szerepelt utoljára a világbajnokság programjában, mégis igazi legendának számít az autóversenyzés világában. Régebben hihetetlenül hosszú szakaszokból állt ez a verseny, amely ráadásul nem lezárt közutakon zajlott, most viszont már a többi WRC-fordulóhoz hasonlóan ezt is a forgalom elől elzárt utakon rendezik meg, és a
Az amerikai szövetségi kormány megadta az engedélyt, hogy a Virgin Galactic utasokat szállíthasson az űrbe Új-Mexikóból. A vállalat hosszú évekig dolgozott azon, hogy fizető utasokat szállíthasson rövid kirándulásokra az űrbe.
Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál, a kőből faragott lövedék teljesen ép maradt, a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gyarapítja majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Egyre több helyen alakult ki heves zivatar! A következő órákban főként a déli országrészben és nyugaton kell heves zivatarokra készülni! Estétől északnyugat kivételével bárhol lehet zivatarra számítani, akár rendszer formájában is. Jelenleg Szombathelynél illetve Pécs -Szolnok vonalán alakultak ki szupercellák, heves zivatarok! Kalocsánál pedig tor