A Dallas Mavericks legjobb játékosa, Luka Doncic is kevés volt. Az NBA rájátszásnak negyeddöntőjében a Los Angeles Clippers 126-111-re nyerte a mindent eldöntő hetedik meccset, ezzel bejutott az elődöntőbe. Doncic így is hihetetlen mérföldkőhöz ért.
A Fiat véglegesen elköteleződött a villanyhajtás mellett. Mostantól számított kilenc éven belül teljes mértékben átállnak az akkumulátoros autókra. A teljes átállás céldátuma 2030, a belsőégésű motorok kivezetése viszont már korábban, 2025-től elkezdődik. A jelenlegi palettán büszkén feszít a Fiat 500 elektromos változata – de mint tudjuk, a népsze
Sébastien Ogier révén megszerezte első győzelmét a Toyota Szardínián. Ráadsául kettős győzelmet, a második helyre ugyanis Elfyn Evans is behozott egy Yaris WRC-t (46 másodperc lemaradással), a Hyundai-nak meg kellett elégednie egy harmadik hellyel Thierry Neuville révén. Ogier már a harmadik futamgyőzelmét szerezte idén, Monte Carlo és Horvátország
Az ügyfélélmény tudatos fejlesztése az egyik legfontosabb lépés, amelyre a karantén után újrainduló gazdaság szereplőinek figyelmet kell fordítani – állapította meg Magyarország első ügyfélélmény-érettség kutatása, mely példátlan szakmai összefogással született meg. Miközben itthon a cégek mindössze harmada mondható tudatosnak az ügyfélélmény építé
Kilencven gyógyszer vagy gyógyszerjelölt fejt ki olyan antivirális hatást, amelyet érdemes a koronavírussal szemben kipróbálni: ezek közül négy gyógyszer és kilenc gyógyszerjelölt nagyon esélyes arra, hogy hatékonyan működjön a vírussal szemben.
Csatlakozott a Díjnet rendszeréhez az Nhkv Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (Nhkv Zrt.), így megközelítőleg 3,1 millió ügyfele számára júniustól elérhető az elektronikus számla (e-számla) szolgáltatás.
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nő.
Kvízjátékot indít a labdarúgó Európa-bajnokság idején a Pénziránytű Alapítvány a Tipper.io oldalon. A legjobb csapatok a magyar labdarúgó-válogatott által aláírt hivatalos mérkőzés labdát kapják meg.
Hongkongban a hétköznapi dolgok is meglehetősen drágák. Az ingatlanpiacon számunkra elképzelhetetlen nagyságú összegek mozognak. Több száz millió forintot érhet akár egyetlen parkolóhely is. És valaki tényleg kifizetett 1,3 millió dollárt egy egyetlen autó leállítására szolgáló térdarabkáért.
A német kormányszóvivő a Frankfurter Allgemeine újságnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: fontos, hogy Ukrajna továbbra is tranzitország maradjon az Északi Áramlat 2 után is. Vlagyimir Putyin elnök szerint ez attól függ, hogy a volt szovjet köztársaság "jóindulatot" mutat Moszkva felé.
A Ferencváros címvédőként a második helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Varga Zsolt vezetőedző együttese a belgrádi nyolcas döntő fináléjában 9–6-ra kikapott az olasz Pro Reccótól.
Hazánkban tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt. A 2020. évi 257 ezer mozielőadás közel fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben. A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 szá
A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti - 2019-es, 2020. januári - adatokhoz képest a vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza, az arányok régiónként változnak - mondta Nyárasdi Zsolt, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) elnöke az MTI-nek.
Az európai tőzsdéken nehezen indul a hét, Budapesten az OTP emelkedése viszi újabb csúcsra az indexet. A Tesla visszamondott egy tervezett modellt, a kínai hatóságok pedig állítólag egy “kínai Elon Musk” megjelenésétől tartva zárták el a kriptodeviza-influenszerek médiahozzáféréseit. Lehet, hogy a bitcoin fogja fellendíteni a napelem-üzletágat?
Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az első negyedévben: 7,1 százalékkal haladta meg az előző évit, elérte az 360 milliárd forintot, a tavalyi 336 milliárd forint után – ismertette Pandurics Anett, a Mabisz elnöke a mai online sajtótájékoztatón.
A naperőművek súlya a villamosenergia termelésen belül áprilisban 8 százalék volt, a magas naperőművi termelés időszaka alatt április elején Magyarország exportálni is tudott villamosenergiát - tette közzé elemzésében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) hétfőn.
Gépkocsi-adásvétel miatt veszett össze egy férfi négy másikkal Budapesten vasárnap kora este a VI. kerületi Eötvös utcában, a vitából lökdösődés lett, majd egyikük egy gáz- és riasztófegyverrel leadott egy lövést - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya az MTI megkeresésére hétfőn.
A biztosítók díjbevételei az idei első negyedévben 360 milliárd forintra emelkedtek. Az életbiztosítási piac több mint 10 százalékkal, a nem-élet ág 4,9 százalékkal nőtt. Az utasbiztosítási szegmens teljes díjbevételében ugyanakkor 66 százalékos visszaesés látható – derült ki a MABISZ sajtótájékoztatóján. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítá
A színésznő édesapja, Tony Curtis magyar kivándorlók gyermekeként született. Jamie Lee Curtis egy forgatás miatt érkezett Magyarországra, ősei szülőföldjére. További részletek a cikkben.
Emelkedéssel fejezték be a múlt hét utolsó kereskedési napját az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq. Jól teljesítettek a technológiai részvények, ami részben a mérséklődő kötvényhozamoknak volt köszönhető. Ez arra utal, hogy a befektetők egyelőre kevésbé aggódnak az inflációs hatások miatt. Az ázsiai piacokon vegye
A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti - 2019-es, 2020. januári - adatokhoz képest a vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza, az arányok régiónként változnak - mondta Nyárasdi Zsolt, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) elnöke.