2021. június 10. csütörtök

jún. 10
8:54
Hivatalosan is új óceánja lett a Földnek (SzMo)
A Föld ötödik óceánja a Déli-óceán, ami az Antarktiszt körülvevő víztömeget jelöli.
jún. 10
8:54
Felmérték a magyar kávézókat (MMonline)
Vigyáznak a vendégek egészségére, de összességében kevés kreatív ötlettel javítják az vásárlói élményt a magyar kávézókban – derült ki az ügyfélkiszolgálás piacán 20 éve jelen lévő ClientFirst Consulting országos kutatásából. Az összesen több mint 126 helyszínen végzett próbavásárlás alapján az eredmények rámutattak, hogy a kávézók döntő többségébe
jún. 10
8:57
Katonai járművek lepik el az utakat (Infostart)
Több autópályát is érint a menetoszlop, fokozott figyelmet kérnek az autósoktól.
jún. 10
8:57
Churchill és Roosevelt nyomdokain: történelmi megállapodás született a britek és az amerikaiak között (Blikk)
A nyolc évtizede aláírt, hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök – közölte csütörtökön Johnson hivatala.
jún. 10
8:57
Egész nyárra lezárják az M0-ás Duna-hídját (Autószektor)
A közlemény szerint az M5-ös autópálya felé vezető hídon a terelés kiépítését már szombaton megkezdik; itt június közepétől augusztus végéig mindkét irányban két sávon haladhat majd a forgalom. Június 16-án reggel lezárják a Deák Ferenc híd M1-es autópálya felé vezető északi hídját, és forgalombiztonsági okokból a halásztelki csomópont északi oldal
jún. 10
9:00
Mészáros vagyona már mindenkiét veri (Azenpenzem)
Immár Mészáros Lőrinc vezeti a magyarországi milliárdosokat felsoroló listát. Egy évtizednyi vezetés után Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a második helyre került – derül ki a ma megjelent A 100 leggazdagabb 2021 című kiadványból. Az idei listára hét új szereplő került fel.
jún. 10
9:03
Itt a leggazdagabb magyarok legújabb listája (Infostart)
A válság ellenére tovább nőtt a 100 leggazdagabb magyar vagyona - derül ki A 100 leggazdagabb 2021 című kiadványból.
jún. 10
9:03
Minden nőt megkapott Koncz Gábor, egyet kivéve (Blikk)
Bár a szülei eredetileg papnak szánták, Koncz Gábor mégsem tudta magának elképzelni ezt a pályát, hiszen a színjátszás mellett a női szívek meghódítása a másik nagy tehetsége.
jún. 10
9:03
A Fidesz európai parlamenti képviselője megszólalt az Eu-s védettségi igazolványról (Blikk)
Ha bármit tehetünk, hogy minél hamarabb véget vethessünk a koronavírus-járványnak, illetve visszaadjuk az emberek mozgási szabadságát, akkor tegyük, és ha az EU vakcinaigazolványa ehhez hozzájárul, akkor legyen az is! – indokolta a Fidesz európai parlamenti képviselője a CNN-nek adott nyilatkozatában, miért szavazta meg az EU védettségi igazolványá
jún. 10
9:03
Iránykereséssel indulhat a nap a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a nap a Budapesti Értéktőzsdén - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában csütörtökön.
jún. 10
9:03
Visszaszorulóban a járvány a világon, de még nem dőlhetünk hátra (Portfolio)
327 ezer új fertőzöttet azonosítottak tegnap a világon, ezzel továbbra is visszaszorulóban van globálisan a járvány. A globális átoltottság viszont továbbra is lassan nő, ezért minden bizonnyal messze vagyunk még attól, hogy véget érjen a járvány. A fejlettebb országok megkezdték a vakcinák küldését a fejlődő térségekbe, de még ezzel együtt is évek
jún. 10
9:03
Utazások újraindítása: újabb fontos ügyekben dönthetnek a G7 csúcson (Forbes)
Biden és Johnson tárgyalásaival folytatódik a csúcs. Új Atlanti Chartáról állapodna meg a két világhatalom, ami komoly kihatással lenne a gazdasági életre. Csütörtökön amerikai-brit kétoldalú tárgyalással folytatódnak az Egyesült Királyságban
jún. 10
9:05
Visszarántották a forintot a kormányzati és jegybanki nyilatkozatokra (Portfolio)
Visszaerősödött szerdán a forint az euróval szemben miután az MNB és a kormány részéről is többen megszólaltak, a jegybank alelnöke kamatemelési ciklust jelentett be júniustól. A korábbi 345 körüli mélyponttól azért még távol vagyunk, de a jelek szerint a 350-től egyelőre megmenekült a magyar deviza.
jún. 10
9:06
Kiderült, egészen pontosan mennyi pénzt kaphatnak vissza a gyereket nevelő keresők (Pénzcentrum)
Orbán Viktor a napokban javaslatot fog tenni arra a kormánynak, hogy ha 2021-ben a magyar GDP-növekedés eléri az 5,5 százalékot, akkor az átlagkereset mértékéig, a gyermeket nevelő családoknak visszaadják 2022 elején a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.
jún. 10
9:06
18 év után hazatért az utolsó magyar katona is Afganisztánból (SzMo)
Az utolsó váltás kilenc katonája kedd este érkezett meg a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra.
jún. 10
9:06
Takács Kata kapta idén a Psota Irén-díjat (Hamu és Gyémánt)
2021-ben a Budaörsi Latinovits Színház Jászai Mari- és Déryné-díjas színművésznője, Takács Katalin kapta a Psota Irén-díjat.
jún. 10
9:09
Ilyen lesz Novák Katalin operatív törzse: megvan a feladat, mindenkit érint (Blikk)
Meg kell teremteni a feltételeit a közösségi élet mielőbbi újraindításának – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jún. 10
9:09
Elektromos autóbuszok érkezhetnek a Volánbuszhoz (Alternatív Energia)
A Volánbusz a korábban megpályázott 60 elektromos autóbusz után újabb 40 beszerzésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz Program keretében - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
jún. 10
9:09
Koronavírus Magyarországon: itt vannak a csütörtöki adatok (Portfolio)
Az elmúlt egy napban 206 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, elhunyt 7 ember – derül ki a csütörtök reggeli hivatalos beszámolóból. Ezzel tovább enyhül a járvány, folyamatosan enyhül a nyomás az egészségügyi rendszeren is.
jún. 10
9:09
Karácsony élesen szólt vissza Hollik Istvánnak (ATV)
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója nemrég háborodott fel, hogy a budapesti dugók miatt lassan gyorsabb lesz gyalogolni, mint autóba ülni a belvárosban.
jún. 10
9:09
Létrejön egy egész Budapestet átszelő buszfolyosó (Mandiner)
A főpolgármester kabinetfőnöke azt ajánlja, hogy aki csak teheti, az ne próbáljon autóval közlekedni a belvárosban, vagy vegye igénybe a közösségi közlekedést, menjen kerékpárral.
jún. 10
9:11
A ráckevei trafikrabló állítja: álmában, agya elektromos hullámain keresztül kérte el a cigit az eladótól (Blikk)
A megszokottnál is szürreálisabb esetről közöltek részleteket a ráckevei rendőrök.
jún. 10
9:15
Friss adat: hét halott, 206 új fertőzött (Infostart)
Ötszáz alá csökkent a kórházban ápoltak száma.
jún. 10
9:15
Több mint ezer embert tartóztattak le kriptovalutás pénzmosás gyanújával Kínában (Portfolio)
Több mint ezer embert tartóztattak le Kínában, akik gyaníthatóan kriptovalutákat használtak telefonos és internetes átverések során kicsalt összegek pénzmosására. Az ország az elmúlt hetekben keményen fellépett az alternatív fizetőeszközök ellen, a mostani lépés pedig tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.
jún. 10
9:15
Bepöccent a gazda: rakodóval tette arrébb a rossz helyen parkoló Bmw-t (Agroinform)
A farmja bejáratában parkolt a turista.
jún. 10
9:15
Ismét kétszáz felett az új fertőzöttek száma (ATV)
a beoltottak száma 5 311 475 fő, 4 112 876 fő már a második oltását is megkapta. 206 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 591 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 7 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 896 főre emelkedett.
jún. 10
9:15
Továbbra is alacsony az új fertőzöttek és elhunytak száma (Demokrata)
Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát.
jún. 10
9:15
Geszti Péter: Most be kell tárazni a jövőbe! (Növekedés)
Szobafogságra ítélt minket a természet, de a nyitást követően nem lehet a régi, zsigeri megszokások szerint működni, változtatni kell a gondolkodásmódunkon. A nyertesek azok a vállalkozók lehetnek, akik sok munkával és tanulással készülnek az újrakezdésre, vagy valami új, szokatlan elindítására - fogalmazott Geszti Péter.
jún. 10
9:15
Karácsony Gergely: Fidesznek megint nem sikerült az igazmondás (Mandiner)
A fékezhetetlen agyvelejű Hollik István a minap azon háborgott, hogy a belvárosban, csúcsidőben, pár száz métert gyorsabban lehet megtenni gyalog, mint autóval.
jún. 10
9:17
Remek teljesítmény a GameStoptól, folytatódhat a szárnyalás? (Portfolio)
A GameStop értékesítésből származó bevételei 25 százalékkal nőttek az első pénzügyi negyedévben, a videojáték-kiskereskedő komoly átalakulásokat tervez eszközölni az előttünk álló hónapokban. A vállalat tegnap tette közzé első negyedéves jelentését, illetve azt is bejelentették, hogy az Amazon egy korábbi vezetőségi tagját, Matt Furlongot nevezték
jún. 10
9:17
Történelmi pillanat: új Atlanti Charta aláírására készül az Egyesült Államok és Nagy-Britannia (Mandiner)
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök – közölte csütörtökön Johnson hivatala.
jún. 10
9:18
Szétröhögöd magad a Cyberpunk 2077 fejlesztőinek saját bugparádéján (Promotions)
Bár a Cyberpunk 2077 diraktora szerint ők nem találkoztak bugokkal, ehhez képest felbukkant egy bugparádés videó, amit ők dobtak össze.
jún. 10
9:21
Újra kell indítani a közösségi életet (Demokrata)
Novák Katalin vezetésével feláll a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs állandó tagokkal és meghívottakkal.
jún. 10
9:21
Nincs B-terv: „elviselhetetlen” a vetőmag-csávázás helyzete (Mezőhír)
Nemcsak a repcére hat negatívan a csávázószerek szigorú szabályozása: több betegség, kisebb termés fenyeget.
jún. 10
9:21
Már 78 millió forint értékű élelmiszerrel támogatja a Lidl a Heim Pál Gyermekkórházat (Mandiner)
A Lidl Magyarország meghosszabbította az együttműködést és a korábbi havi 5 millió forintról havi 6,5 millióra emeli a Heim Pál Gyermekkórháznak biztosított támogatás értékét.
jún. 10
9:21
A marihuána-üzlet is befűtött a klímaválságnak (Forbes)
Az amerikai szövetségi szabályok miatt nem fenntartható a növény termesztése. Miután sorra legalizálják tagállami szinten az Egyesült Államokban a cannabis személyes illetve gyógyászati felhasználását, őrült tempóban nőnek ki a földből
jún. 10
9:24
Blake Lively gyászol: elvesztette az egyik legfontosabb férfit az életében (Joy)
Szerencsére családja erőt ad neki.
jún. 10
9:24
Együtt kampányol a MOB és a Pöttyös (MMonline)
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pöttyös közösen indította útnak IGAZI BÜSZKESÉGEK címmel országos szurkolói programját. Az együttműködés célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a 2021-es tokiói olimpiára készülő magyar sportolókat, továbbá összekovácsolja a rajongótábort, bíztassa és támogassa a versenyzőket a felkészülés utolsó hónapjaiban. „
jún. 10
9:27
Novák Katalin: mi így vészeltük át ezt a nagyon nehéz évet (Infostart)
Meg kell teremteni a feltételeit a közösségi élet mielőbbi újraindításának - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
jún. 10
9:27
Kilenc új kormányrendelet jelent meg (Adózóna)
Tegnap a 107. számú Magyar Közlönyben kilenc új – köztük adószabályokat is módosító – kormányrendelet jelent meg.
jún. 10
9:27
Koronavírus - 206 új fertőzött, elhunyt 7 beteg (WebBeteg)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 311 475 fő, 4 112 876 fő már a második oltását is megkapta.
jún. 10
9:27
Nagyot rántottak a bitcoinon, a tőzsdék az irányt keresik (Portfolio)
Vegyes zárást láttunk tegnap az amerikai tőzsdéken, a technológiai szektor volt felülteljesítő, amelyet támogatott, hogy csökkent a 10 éves amerikai államkötvény hozama. Ázsiában ezt követően mérsékelten emelkedtek a tőzsdék, viszont az európai piacokon nem alakult ki határozott irány a nyitást követően. Mindeközben a kriptopiacon a tegnapi komoly
jún. 10
9:27
Kánikula lehet a jövő héten, de előtte még jön egy hidegfront (Háziállat)
Készülhetünk a 30 fok feletti hőmérsékletre.
jún. 10
9:27
Hidvéghi Balázs: Kritikusan állunk az európai oltási stratégiához (Demokrata)
Egy vakcinának nincs világnézete, nincs nemzetisége, csak hatékonysága van – mondta a politikus.
jún. 10
9:27
Covid: Újra 200 felett az új fertőzöttek száma (Növekedés)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma elérte a 5 311 475 főt, továbbra is tartjuk a második helyet az uniós oltási ranglistán.
jún. 10
9:27
Sárosdi: Hülye, rasszista, arrogáns focidrukkerek (Mandiner)
A színésznő szégyenkezik külföldön, amikor kimondja, hogy magyar.
jún. 10
9:30
Hamarosan karbonsemlegessé válik a Daimler portugál gyára (autopro)
A jövő évtől már szén-dioxid kibocsátása nélkül készülhetnek a Fuso teherautók Portugáliában.
jún. 10
9:30
Te melyik párt látod a legboldogabbnak? Válaszod lerántja a leplet kapcsolatodról (Femcafe)
Hallottál már valaha a haptikus észlelésről? Nézzük, hogy te vajon felismered-e a valódi bensőséges kapcsolatokat.
jún. 10
9:30
Koronavírus: 7 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, 500 alatt a kórházban lévők száma (SzMo)
A csütörtök reggeli adatok szerint 57 beteg van lélegeztetőgépen. Egy nap alatt 206 új fertőzöttet azonosítottak.
jún. 10
9:33
Enyhén emelkedett a Covid-fertőzöttek és a halottak száma (Menedzsment Fórum)
Ugyanakkor a beoltottaké is, már közel 5 millió 312 ezren szereztek védettséget a világjárvánnyal szemben.

Keresés