2021. június 10. csütörtök

jún. 10
14:12
Orbán: lesz népszavazás a Fudan Egyetemről, de csak ha már készen lesznek a tervek (SzMo)
A miniszterelnök úgy véli, hogy a közéleti vitához még nem áll rendelkezésre kellő információ, a vitához pedig tervek és adatok kellenek.
jún. 10
14:15
Íme a legújabb Toyota Land Cruiser (Autónavigátor)
Tavaly frissült a Land Cruiser (), most mégis itt az új generáció, hogy lehet ez? A felvetődő kérdés jogos, tavalyi
jún. 10
14:15
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE (Növekedés)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között újonnan létrejött megállapodás értelmében a felek vállalták a hazai agrárkutatási újdonságok minél hatékonyabb tudásátadását, valamint az agrárgazdasági tevékenységeket folytatók innovációra való igényének és hajlandóságának elősegítését.
jún. 10
14:18
Mangó, méz, kurkuma – Ezek a szuperélelmiszerek egészségre gyakorolt jótékony hatásai (Femcafe)
A szuperélelmiszerek jelentős mennyiségű tápanyagot és nagyon kevés kalóriát tartalmaznak. Rendkívül kedvező élettani hatásaik mellett betegségmegelőző, illetve gyógyító hatásukról sem szabad megfeledkezni, ezért érdemes minél több ilyen étellel színesíteni az étrendünket. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a szuperélelmiszer kifejezés inkább c
jún. 10
14:18
Végtelen: Mark Wahlberg most szamurájkarddal menti meg a világot (Promotions)
Mark Wahlberg legújabb sci-fije látványos ugyan, de ennél többet nem tud felmutatni.
jún. 10
14:21
Újabb látványossággal bővült a Városliget (Infostart)
Felavatták a Madárbarátok Tanösvényét, amelyet a Városligetben nemrég átadott Mőcsényi Mihály Botanikus Kert mellett alakítottak ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködésben, a Liget Budapest projekt keretében.
jún. 10
14:21
Európában egyre több ország enyhít, Japánban továbbra is aggódnak az olimpia miatt (Blikk)
Újabb enyhítések következtek Németországban és Franciaországban, Japánban pedig még mindig aggasztó az olimpia megtartása.
jún. 10
14:21
Története egyik legnagyobb forgalmú évére készül a GE veresegyházi gyára (Portfolio)
Története egyik legnagyobb forgalmát bonyolíthatja le a GE húszéves veresegyházi gyára idén és a következő évben, nagyrészt azért, mert a nyugati világ egyre több földgáztüzelésű csúcserőművet állít üzembe. A gázturbinák természetes úton fejlődnek afelé, hogy egyre több hidrogént tudjanak elégetni, ezért egyáltalán nem gondoljuk úgy, hogy alkalmazá
jún. 10
14:21
„Van a hülyeség, és van, amikor a hülyeség agresszióval párosul” – így reagált Macron a pofonra, amit kapott (ATV)
„Ne keverjük össze az erőszakot a demokráciával” - így kommentálta Emmanuel Macron francia elnök, hogy országjárása közben pofon vágta egy férfi. A támadást minden párt elítélte, Macron legnagyobb ellenfele, Marine Le Pen azt mondta: a fizikai agresszió semmilyen körülmények között sem elfogadható. AZ ATV Híradó összefoglalója.
jún. 10
14:24
Károly herceg nyilvánosan szólalt meg Lilibet születéséről (Joy)
Ötszörös nagypapa lett Ii. Erzsébet fia, Károly, és most nyilvánosan beszélt a legkisebb unokája születése óta először.
jún. 10
14:24
Enyedi András a Manna FM új ügyvezetője (Márkamonitor)
Új ügyvezető igazgatót nevezett ki a Manna Vision Media. A 98.6 Manna FM-et működtető cég Enyedi Andrást bízta meg a rádió vezetésével. A szakember több mint húsz éve médiavállalatok felsővezetője, legutóbb az IKO Holding vezetőjeként felelt a TV2 Csoport kábelportfóliójának felépítéséért és fejlesztéséért. Az új ügyvezető tervei között szerepel eg
jún. 10
14:24
Ingyenes informatikai kurzus indul nőknek (MMonline)
Magabiztos felhasználói és rendszeradminisztrátori tudást szerezhet az, aki részt vesz az INCO Academy – Work in Tech program keretében 2021 júliusában induló Hello IT! for Women kurzuson. Az INCO és hazai partnere, a szuperintenzív IT képzéseket nyújtó Green Fox Academy együttműködése keretében 300 magyar nő térítésmentesen emelheti magasabb szint
jún. 10
14:27
Visszatér a labdarúgó Bajnokok-Ligája és a Serie A a Sport Tv-re (Blikk)
Az új idénytől újra labdarúgó Bajnokok Ligája-meccseket és olasz bajnokikat közvetít a Sport TV, tudta meg az MTI.
jún. 10
14:27
A WHO figyelmezteti az európai turistákat a koronavírus miatt (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet csütörtökön arra buzdította az európaiakat, hogy felelősségteljesen utazzanak a nyáron, mert a kontinens még egyáltalán nem mentesült a koronavírus-veszély alól, hiába alacsonyak most az esetszámok - írja a Reuters.
jún. 10
14:27
Részleges napfogyatkozás (Demokrata)
.
jún. 10
14:27
Vidnyánszky Attila: A Nemzeti közönsége az óvatossággal együtt is visszatérni látszik (Mandiner)
Remélem, nem töri meg ezt a lelkesedést egy újabb őszi hullám. Interjú.
jún. 10
14:27
Dobrev Klára elmondja, hogyan fogja visszavenni a fideszes tolvajok lopott vagyonát (Nyugati Fény)
Valódi elszámoltatás jön, ha az "asszonyság" győz.
jún. 10
14:27
Hogyan utazhatunk nyáron turistaként a legnépszerűbb célországokba? (Forbes)
Már nyitnak az európai országok, de a vakcinaigazolvánnyal való utazás szabályai csak később lesznek egységesek. Összeszedtük, hogyan lehet a legnépszerűbb célországokba utazni. Az Európai Parlament e heti döntése érelmében július
jún. 10
14:29
A digitalizáció hozza el az építőipar forradalmát (Portfolio)
A digitalizáció középpontjában a hatékonyság növelése áll, melynek érdekében egyre több gép és eszköz áll rendelkezésre. Ahhoz, hogy a működésünket optimalizálni tudjuk rengeteg adatra és információra van szükség. Hogy hogyan támogatja mindezt az innováció és technológia, milyen megoldások teremthetik meg az adatalapú döntéshozatal alapjait, arról
jún. 10
14:29
Akit a Forbes keres: social media manager (Forbes)
A Forbes social media managert keres a szerkesztőségi csapatába.    Feladatok – a forbes.hu és a magazin organikus és fizetett közösségi médiás megjelenésének létrehozása és kezelése  – a közösségi médiában feltett
jún. 10
14:30
Bemutatták az ország első 5G-s ipari hálózatát a komáromi Foxconnál (autopro)
Fél éves tesztidőszak után élesben működik az ország első élő ipari 5G magánhálózata a Foxconn komáromi gyárában a Vodafone hálózatán az Ericsson eszközeivel - jelentették be az üzemben tartott sajtótájékoztatón.
jún. 10
14:33
Üzenet az Orbán-kormánynak: kemény fellépést kér az EP Brüsszeltől (Privátbankár)
Az Európai Parlament kifogásolja, hogy az Európai Bizottság még nem kezdte meg a jogállamisági mechanizmus alkalmazását. Az EP szerint egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy egyes tagállamok visszaélnek az uniós költségvetéssel, és közben a jogállamiság helyzete is romlik. Attól is tartanak, hogy a tagállamok nem a megfelelő célokra költik el
jún. 10
14:33
Először bulizott Dér Heni a szülése óta, nem is akárkivel (Blikk)
Túl van az első kiruccanáson Dér Heni a kisfia születése óta.
jún. 10
14:33
Minden probléma dacára átlagon felül válságálló az építőipar (ProfitLine)
A piaci nehézségek és a kiszámíthatatlanság ellenére átlag feletti az építőipar válságállósága az Opten által bevezetett új mutató szerint. Míg átlagosan a vállalkozások 22,4%-a kapott átlag feletti válságálló minősítést, addig az építőipari ágazatban 26,4% ez az arány. Azonban hátradőlni nem szabad, a bizonytalan környezet, valamint a felszín alat
jún. 10
14:33
5G-s ipari hálózatot mutattak be a Foxconn komáromi gyárában (Portfolio)
Fél éves tesztidőszak után élesben működik a Foxconn komáromi gyárában az 5G-s ipari magánhálózat a Vodafone hálózatán, az Ericsson eszközeivel - jelentették be csütörtökön az üzemben tartott sajtótájékoztatón.
jún. 10
14:33
Hadházy Ákos: A miniszterelnök fél (Mandiner)
Orbán magára gondolt, amikor azt mondta, hogy meg kell magunkat védeni.
jún. 10
14:35
Rendkívüli összeget von el az egyetemektől a kormány (Portfolio)
155 milliárd forintot vett el a magyar egyetemekről a kormány; a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékába csoportosították „visszarendezés” címszóval a személyi juttatásokra, dologi kiadásokra, beruházásokra, felújításokra jutó összeget – jelent meg a Magyar Közlönyben.
jún. 10
14:36
Valóban távol tartja az orvost napi egy alma? (Hamu és Gyémánt)
Minden nap egy alma az orvost távol tartja ─ szól a mondás. Mutatjuk, mennyi az igazságtartalma.
jún. 10
14:39
A Költségvetési Tanács a kritikák ellenére rábólintott a 2022-es büdzsére (Menedzsment Fórum)
A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz indítványozott módosítások a tervezett pénzforgalmi hiányt és az államadósságot nem érintik, így a Költségvetési Tanács (KT) megadta előzetes hozzájárulását a zárószavazáshoz csütörtökön.
jún. 10
14:39
Holnap összeülnek a nagyhatalmak - Több nagy bejelentés is várható (Portfolio)
Holnap kezdődik G7-csúcs a világ legfejlettebb ipari hatalmainak részvételével, amelynek fő témája a koronavírus-járvány, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve a gazdasági együttműködés lehetőségei lesznek. Szinte biztosan felmerülnek majd geopolitikát érintő kérdések is, főleg Kína és Oroszország vonatkozásában. A találkozó előtt az Eg
jún. 10
14:39
Nézd meg a Syngenta újdonságait! (Agroinform)
A gazdálkodók Hajdúböszörményben a Szer-Show-n megismerhették a Syngetnta legújabb szántóföldi innovációit.
jún. 10
14:39
Hajmeresztő dolgot művelt egy autós az M7-esnél (ATV)
Az autós, aki valószínűleg eltévesztette az irányt, igyekezett korrigálni a hibáját, eközben azonban halmozta a szabálytalanságokat.
jún. 10
14:39
A saját fiával váltaná ki a hadifoglyokat az örmény miniszterelnök (444.hu)
Több mint száz örmény katona raboskodik Azerbajdzsánban, egyetlen fiúért mindet hazahoznák.
jún. 10
14:39
Palkovics: a kormány mindent megtesz a közúti fuvarozói ágazat megvédéséért (Autószektor)
Palkovics László miniszter csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) egyeztetett az IRU elnökével az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokról. Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában. Tov
jún. 10
14:42
Most már hivatalos: Visszatér az összes kedvenc férfiszereplőnk is az új Szex és New York sorozatban (Glamour)
Óriási nagy izgalom és érdeklődés övezi a hamarosan visszatérő Szex és New York sorozatot, a limitált szériát, amit természetesen ezúttal is az HBO gyárt és az And Just Like That... címet kapta.
jún. 10
14:42
Egy hazai fejlesztésű app segít kiigazodni a mobiltarifákban (MMonline)
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A válaszadók szerint ennek elsősorban a díjcsomagok átláthatatlansága az oka (35 százalék), de az ügyintézés nehézkessége is a hátráltató tényezők között szerepel (22 százalék). Ennek eredmény
jún. 10
14:45
Végre! Hamarosan nézők előtt tér vissza az Mtv Video Music Awards (Blikk)
Szeptember 12-én ismét nézők előtt rendezik meg az MTV Video Music Awards-t! A zene és a videoklip-művészet legnagyobb alakjait ünneplő díjátadó tavaly, a járványügyi helyzet miatt sajnos az online térbe kényszerült, ám idén újra a megszokott formájában és körítéssel láthatjuk; sztárok hadával és látványos élő produkciókkal. Ráadásul a rendezvény e
jún. 10
14:45
Az ivóvizünk egyelőre nincs veszélyben, de folyóinkban már ott van a mikroműanyag (Alternatív Energia)
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki csapvíz helyett kizárólag palackozott termékeket iszik.
jún. 10
14:45
Christine Lagarde: Túl korai lenne a szigorítás (Portfolio)
Ma délelőtt ülésezett az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, és a döntés után szokásos módon 13:45-kor tették közzé a kamatdöntésről szóló közleményt. Eszerint nem változtak a kamatok az eurózónában. Az eszközvásárlási programokat illetően sem történt semmilyen változás. Christine Lagarde EKB-elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre tú
jún. 10
14:47
Durván elszálltak az árak Amerikában! Nagyon nehéz helyzetben a Fed (Portfolio)
Az áprilisi 4,2%-ról 5%-ra emelkedett az infláció az USA-ban májusban, ez meghaladja a 4,7%-os várakozást. A maginfláció is magasabb lett a vártnál, így nehéz helyzetben lehet jövő szerdán a Fed kamatdöntő ülése után.
jún. 10
14:51
Már lépett is az eMAG a GVH-bírság után (Infostart)
A cég megkezdte a Gazdasági Versenyhivatal által előírt kedvezménykuponok kiküldését az érintett fogyasztóknak.
jún. 10
14:51
Orbán Viktor ismertette az új nemzeti konzultáció tartalmát (Infostart)
A miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón jelentette be a koronavírus-járványt követő konzultációt, témáiról is szólt.
jún. 10
14:51
Sportlövő-botrány: Megszólalt Sidi Péter ügyvédje, ezt mondja a klasszis olimpiai szereplése kapcsán (Blikk)
– Bukhatja a nyári tokiói olimpiát a Péni István doppingügye nyomán kirobbant sportlövő-botrány miatt a világ- és Európa-bajnok Sidi Péter. Bár a sportoló fellebbezést nyújtott be a hazai szövetségnél az eltiltása miatt, de az ügyvédje sem lát sok esélyt arra, hogy a versenyző ott legyen Japánban.
jún. 10
14:51
Lélegzetelállító kép készült a mai részleges napfogyatkozásról (ATV)
Részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető ma Magyarországról. A jelenséget szabad szemmel nem lehetett észrevenni, de naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel jól meg lehetett figyelni. Komka Péter, az MTI fotósa pedig egy lenyűgöző képet is készített a nem mindennapi jelentségről.
jún. 10
14:54
A Corvinus válaszolt Karácsony Gergely nyelvvizsga-ügyében a Magyar Nemzetnek (SzMo)
Megküldték az akkori foglalkoztatási szabályzatot, amely szerint a tanársegédnek legalább egy C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű államilag elismert oklevéllel kellett rendelkeznie.
jún. 10
14:54
Szakítást és sok szexet is hozhat a mai gyűrűs napfogyatkozás (SzMo)
A Magyarországról részlegesen látható jelenség hatással lesz az emberek lelkiállapotára.
jún. 10
14:57
Tapodtat se mozdult az irányadó eurókamat (Privátbankár)
Az EKB ma sem piszkálta.
jún. 10
14:57
Hamarosan rengeteg magyar kaphat kupont (Piac és Profit)
Az eMAG a GVH-nak tett vállalását teljesíti.
jún. 10
14:57
Joe Biden belekeveredett a brit–EU kolbászvitába (Infostart)
Az amerikai elnök büszke ír gyökereire, és jelezte Londonnak: az északír kereskedelem ügyét úgy kell megoldani, hogy ne fenyegesse az ír sziget békéjét.
jún. 10
14:57
Hoppá! Így bukott le Ganxsta Zolee: tetoválásai árulták el a „salsa királyát” (Blikk)
Egy rejtélyes, tetovált dalos pacsirta táncművészeket is megszégyenítő mozgás kíséretében énekelt a Comedy Central heti feladványában. Az elmúlt napokban lázasan találgatták a humorcsatorna rajongói, hogy vajon ezen a héten ki énekelhette a Family Guy főcímdalát a zacskó rejtekében? Végül utánozhatatlan hangja mellett főleg tetoválásai árulták el a

Keresés