2021. június 10. csütörtök

jún. 10
19:21
„Nem nagyon vannak tisztában azzal, mit is jelent ez a betegség” - a melanóma veszélyeire figyelmeztetnek (ATV)
A melanóma a 30-as korosztályban a rákos megbetegedések között vezető haláloknak számít. Benkó Tamás filmrendező, illetve a STOP Melanoma és a Magyar Melanoma Alapítvány, egy filmmel összekötött iskolai foglalkozás-sorozatba kezdenek, mert meggyőződésük, hogy az esetek egy része megelőzhető.
jún. 10
19:21
Egy új korszak kezdete az atomenergetikában (Demokrata)
Életre kel, amiről a szakemberek évtizedek óta mindig jövő időben beszéltek: az üzemanyagciklus zárása.
jún. 10
19:21
Átlépi az ezer milliárd forintot a honvédelmi költségvetés (Növekedés)
Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Veszprémben, a nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.
jún. 10
19:21
Orbán Viktor is kap szja-visszatérítést - derült ki kérdésünkre a Kormányinfón - Friss hírek 2021. június 10. 19:10 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/10/4445/
jún. 10
19:27
A kormány kétmilliárd forinttal tudja emelni a költségvetésben a családi pótlékokra fordítható keretet (444.hu)
Ez már majdnem annyi, amennyit a Vadászati Világkiállítás kommunikációjára szántak.
jún. 10
19:30
Orbán Viktor Mészáros Lőrinc vagyongyarapodásáról: „Mindenki fizesse be az adót!” (SzMo)
A miniszterelnök szerint a kormánynak nincs köze a milliárdos kormányközeli vállalkozó gazdagodásához.
jún. 10
19:33
Nagy Viktor: a hét végére meg fogunk halni (Infostart)
Várta a férfi vízilabda-válogatott olimpiai felkészülésének kezdetét Nagy Viktor. A harmadik olimpiájára készülő kapus elmondta: a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva kell nyerni.
jún. 10
19:39
Ezekre az adózási szabálymódosításokra számíthatunk 2022-től (ProfitLine)
A magyar országgyűlés elfogadta az új, 2022-es adótervekre vonatkozó törvénytervezetet. A módosítások főként a személyi jövedelemadóval, az átalányadózással, a társasági adóval, valamint az áfával kapcsolatos új szabályozásokat foglalja magában, de tartalmazza a kriptoeszközökre vonatkozó kedvezőbb adózási szabályozást is. Összegyűjtöttük, hogy az
jún. 10
19:39
Önnek 1 új értesítése van: lopják a kocsiját (Autónavigátor)
Ismét egy újabb apró, ám annál hasznosabb újítással állt elő az autóipar, ami megkönnyítheti életünket. Az autóriasztó nem egy új
jún. 10
19:39
Kaszab Zoltán: Orbán Viktor családokat érintő bejelentése történelmi léptékű (Mandiner)
Élet, szabadság, stabilitás. Ezt adta nekünk, hogy a kormány jól döntött a vakcinákkal kapcsolatban.
jún. 10
19:39
Mit jelent az, hogy vulkánokkal bányásznak bitcoint? (Forbes)
Vulkánokra köti fel bitcoinbányáit El Salvador. De mit jelent ez? Miért különleges a geotermikus energia és miért jó, hogy a kis közép-amerikai országban lépten-nyomom vulkánokba botlunk? A világon elsőként a
jún. 10
19:42
Karácsony: „Lesz Tiborcz-adó és Mészáros-adó is” (SzMo)
A főpolgármester reagált arra, hogy a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc vagyona a koronavírus alatt is hatalmas mértékben nőtt.
jún. 10
19:42
Kitört a kommentháború Berki Krisztián egyik fotója alatt, sokan nagyon kiakadtak (Promotions)
A celeb egy elég megosztó képet tett ki az Instagram oldalára. Nektek mi a véleményetek erről?
jún. 10
19:45
Így emlékezett meg a királyi család Fülöp hercegről a századik születésnapján (ATV)
Csendes családi megemlékezésekkel telt Fülöp edinburghi herceg születésének századik évfordulója. A brit uralkodó férje április 9-én, alig több mint két hónappal csütörtöki születésnapja előtt hunyt el.
jún. 10
19:51
Egy helyen Orbán Viktor minden Kormányinfón tett legfontosabb bejelentése (Infostart)
Indul a 12 éven felüliek oltása; törlik a védettségi igazolását azoknak, akik nem veszik fel mindkét oltást; meghosszabbodik a hitelmoratórium, ha szeptemberig nincs egyezség; újabb nemzeti konzultáció indul; tíz nap rendkívüli szabadságot kapnak a járványügyi védekezés résztvevői; "térdelősdi" és pápalátogatás – ezeket a főbb témákat bontotta ki a
jún. 10
19:51
Az angol szurkolók is kifütyülték a BLM miatt letérdelő játékosokat (Mandiner)
Az angol szövetséggel együtt minden angol szurkolót arra kért az UEFA, hogy tanúsítsanak tiszteletet azok iránt a játékosok iránt, akik féltérdre ereszkednek a foci-Eb meccsei előtt – írja a Daily Mail.
jún. 10
19:57
Új Atlanti Chartát írt alá Joe Biden és Boris Johnson (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök új Atlanti Chartát írt alá; egy olyan egyezményt, amely nyolc területet azonosít, melyben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia együtt terveznek működni.
jún. 10
19:57
Jakab Péter bejelentette: az MSZP-s Komjáthi Imrével szemben a momentumos Szabó Szabolcs mellé állnak Csepelen (ATV)
A Momentumos Szabó Szabolcsot támogatja a Jobbik Csepelen és Soroksáron – jelentette be Facebook-oldalán a Jobbik elnöke.
jún. 10
19:57
Gyopáros Alpár: lezárulnak a Magyar falu program idei pályázat (Demokrata)
Idén 14 pályázatot hirdettek meg, többségében kistelepülési önkormányzatoknak.
jún. 10
20:03
Nem tud megegyezni a cseh parlament az uniós oltási igazolvány törvényesítéséről (Infostart)
A cseh egészségügyi minisztérium nem javasolja továbbá az AstraZeneca és a Johnson&Johnson gyárak koronavírus elleni vakcináinak használatát a 60 évnél fiatalabb korosztály esetében.
jún. 10
20:03
Újabb történelmi csúcson zártak az európai részvények (ProfitLine)
Újabb történelmi csúcson zártak az európai részvények csütörtökön, miután az Európai Központi Bank javította növekedési előrejelzését, és azt ígérte, hogy fenntartja rendkívül laza monetáris politikáját.
jún. 10
20:03
Kocsis Máté: Gréczy inkább markolássza a 2006-os lapokat (Mandiner)
Hazugságvonatra ült fel Gréczy és egy Föld S. Péter nevű régi kommunista propagandagyáros.
jún. 10
20:06
Varró Dániel: Versek (Hamu és Gyémánt)
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Varró Dániel verseit tolmácsoljuk. Limerickek  Lakott egy kisbaba Vácott,folyton a macskával játszott.Kapott egy plüsst:„Inkább ezt üs
jún. 10
20:09
Így áll a százmilliárdos új Duna-híd építése (Infostart)
Negyed órával gyorsabb lesz eljutni közúton Paksról Kalocsára.
jún. 10
20:09
Így köszöntötte Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökét (ATV)
„Shalom, Elnök úr!” – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök.
jún. 10
20:09
Parászka Boróka: Ki-ki elé járul ítéletért, milyen perspektívából ítéltetik meg (Mandiner)
Remélem sikerül ezt a letérdelni, nem letérdelni vitát kicsit megzavarnom ezzel a portréval.
jún. 10
20:12
Ennyien tervezik a magyarok közül, hogy újra közösségi eseményeket látogatnak a nyáron (Femcafe)
Idehaza rengetegen hiányolták a közösségi eseményeket a pandémia hónapjaiban. Szerencsére most lesz lehetőségük bepótolni az elvesztegetett időt.
jún. 10
20:15
Engedett Joe Biden: feloldott egy rakás iráni szankciót (Portfolio)
Joe Biden feloldott több mint egy tucat szankciót, melyet Irán politikai tisztségviselőire és energiavállalataira vetett fel ki az Egyesült Államok - írja a Wall Street Journal.
jún. 10
20:15
Eltűntek a mozgó trafipaxok a magyar utakról: mi történhetett? (Pénzcentrum)
Egyre többen tapasztalják, hogy a fixen telepített sebességmérőkön kívül, út menti autókból nem mérnek sebességet a rendőrök. Az okokat az ATV próbálta megtudni az ORFK-tól.
jún. 10
20:15
Orosz mintára indít homofób kampányt a kormány, az iskolákból kitilthatják a nem megfelelő szervezeteket (444.hu)
A kormánypártok új javaslatai értelmében tilos lenne 18 éven aluliaknak olyan reklámot mutatni, amely a homoszexualitást „jeleníti meg”.
jún. 10
20:17
Koronavírus: elindult a 12-15 évesek oltási regisztrációja Magyarországon (Portfolio)
Már a 12-15 éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra a kormány döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.
jún. 10
20:18
Jön a magyar dinnye – de mikor és mennyi? (Infostart)
Kedvező időjárás esetén július közepén kerülhet a magyar dinnye a piacokra – nyilatkozta a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete elnöke.
jún. 10
20:18
Hihetetlen, mit szúrt ki a Google Térkép a jéghegyek közt (Femcafe)
Sokak máris összeesküvés-elméleteket gyanítanak a dolog hátterében.
jún. 10
20:18
Marhaságokat írt a Sun a magyar himnuszról az Eb kapcsán (SzMo)
Még egy kicsit viccelődtek is a magyarok focitudásán. Azt mondjuk nem nehéz...
jún. 10
20:21
Mészáros Lőrinc megelőzte Csányit. Ők a legvagyonosabb magyarok (Adózóna)
A 100 Leggazdagabb magyar listáját már nem az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hanem Mészáros Lőrinc vezeti. Kettejük becsült vagyona között 35 milliárd forint a különbség – írja a hvg.hu.
jún. 10
20:21
Fél évvel meghosszabbítják a táppénzjogosultságát azoknak, akik a járvány miatt nem kaptak gyógykezelést (ATV)
Fél évvel meghosszabbodik a táppénzjogosultsága azoknak, akik a járvány miatt nem kaphatták meg a gyógyulásukhoz szükséges kezelést - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben az MTI-vel csütörtökön.
jún. 10
20:24
Tolvai Reni: „én vagyok a csicska, a másik meg csak szórakozni akar” (Promotions)
Az énekesnő elárult pár titkot hamarosan érkező, legújabb daláról, amelyet Rácz Gergővel közösen énekel.
jún. 10
20:30
A hangyák világa annyira más, mintha az űrből csöppentek volna ide - mondja a magyar kutató (SzMo)
Csősz Sándor könyvet is írt róluk Földi idegenek címmel. Azt is elárulja, hogy a rovarírtó helyett hogyan lehet igazán hatásosan védekezni ellenük.
jún. 10
20:33
Az EP két hét haladékot adott az Európai Bizottságnak, mielőtt perbe fogná (Infostart)
Egyelőre csak az EP házelnököt kötelezték arra több mint kétharmados többséggel, hogy „érje el” a bizottságnál a tavaly véglegesített új jogállamisági jogszabály alkalmazási leírásának két héten belül történő beterjesztését. Ellenkező esetben az Európai Bíróság elé viszik a brüsszeli testületet.
jún. 10
20:33
Hova megyünk nyáron? (Demokrata)
Vegye vállára az összes gondját, baját, aztán tegye le ezeket tóban, folyóban úszva, hegyet járva, erdőben sétálva. Töltse fel magát annyi jósággal és szeretettel, amennyivel csak tudja.
jún. 10
20:39
Hiába a pandémia: már a lengyelek is megrohanták a Balatont (Pénzcentrum)
A legtöbb lengyel a Balatonhoz és Kelet-Magyarországra utazik2020-ban Lengyelország a harmadik legfontosabb küldőpiacunk volt, köszönhetően többek között annak is, hogy a V4 országokból az év második felében is könnyebb volt a beutazás. A lengyelek elsősorban a vidéki Magyarországot kedvelik, különösen a Balatont és a keleti országrészt, ahol átlag
jún. 10
20:39
Megvan, hol folytatja karrierjét a Honvédség volt parancsnoka (Portfolio)
Katari nagykövet lesz Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség volt parancsnoka – értesült a HVG.
jún. 10
20:39
Fekete-Győr kitart Hadházy mellett és élesen bírálja Karácsonyt és az ellenzéki pártokat (ATV)
A Momentum-elnök számára „érthetetlen”, hogy a Jobbik, a DK és Karácsony Gergely is Tóth Csabát, nem pedig Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson.
jún. 10
20:45
Ezermilliárdos költségvetéssel vág neki a nagy toborzásnak a honvédség (Infostart)
Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz – közölte a honvédelmi miniszter Veszprémben, a nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.
jún. 10
20:45
Dobrev Klára: csak az akarjon kormányozni, akinek nem remeg meg a keze (ATV)
Jó reggelt Orbán Viktor – így reagált Orbán Viktor SZJA-visszatérítésről szóló bejelentésére Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
jún. 10
20:45
Barack Obama „autoriternek” nevezte Lengyelországot és Magyarországot (Mandiner)
A CNN-nek adott interjújában Barack Obama volt amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia milyen gyorsan válhat autoritarizmussá, példaként Lengyelországot és Magyarországot hozva fel.
jún. 10
20:51
A pandémia bizonyos területeket lelassított, de nem a technológiát: 2030-ra itt a 6G (Mandiner)
Éppen csak, hogy az 5G mobilhálózat beépült a köztudatba, megvívva elfogadottságát, a fejlesztések itt nem állnak meg. A technológiai óriások már dolgoznak az újgenerációs, vezeték nélküli távközlési technológián, a 6G-n. A szakemberek az évtized végére ígérik a hatodik generációs szabvány megjelenését, mely a tervek szerint lényegesen gyorsabb les
jún. 10
20:57
Kiderült, játszhat-e ellenünk Karim Benzema (Infostart)
Valószínűleg a francia válogatott első Eb-meccsén is bevethető lesz a francia támadó.
jún. 10
20:57
Már lehet regisztrálni az oltásra a 12-15 éveseket (ATV)
Már a 12-15 éveseket is lehet regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra a kormány döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.
jún. 10
21:03
Szerbiában újabb járványhullám várható (ProfitLine)
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, és súlyossága csak attól függ, addig hányan oltatják be magukat, és a vírus mely variánsa erősödik fel - jelentette ki Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) csütörtökön.

Keresés