Megnyitotta kapuit a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság egyik hivatalos szurkolói zónája a Városligeti Műjégpályán, ahol 31 napon át várják a sportág kedvelőit és a kikapcsolódni
A közegészségügyi rendszer következetes, hosszú távú finanszírozása nélkül az Egyesült Államok nem áll készen egy esetleges újabb járványra – mondta pénteken a The Hill című amerikai hírportálnak adott nyilatkozatában Anne Schuchat, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatóhelyettese.
Egy konténerrendelésnek több oka is lehet. Alapvetően persze a sittszállítás a fő ok, de ezenkívül még számos egyéb esetben is kiváló választás ez a szolgáltatás. Ennek nézünk most kicsit utána ebben a cikkben. Te miért rendelnél konténert Zuglóba?
Gyorsított eljárásban vizsgálja az Európai Unió Bírósága, hogy összeegyeztethető-e az EU-joggal a közösségi források jogállamisági feltételekhez kötése. Ezt a testület pénteken jelentette be. Azt is közölte, hogy a tárgyalás időpontját október 11-12-re tűzte ki.
Különleges és több szempontból hiánypótló történelmi leletre talált rá két szegedi történész, Kasza Péter és Petneházi Gábor az olaszországi Trentóban.
A Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki, melyben figyelmeztettek: amerikai, lengyel és magyar harcjárművek szállítása miatt korlátozásokra kell számtani a következő napokban.
Róma–Baku – Először rendezik meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot egy vagy két konkrét házigazda ország nélkül, a viadal során 11 város látja vendégül a résztvevő válogatottakat kontinens szerte. Az új lebonyolítás persze az eddigieknél jóval több utazással jár a csapatok nagy része számára, a Blikk megnézte, melyik együttesre vár a legtöbb repülőgép
A pánikbetegség napjainkban sokakat érint. Milyen tünetei vannak? Hogyan kezelhető? Miért sorolják a félelmetes pszichés zavarok közé? Mi a különbség a pánikbetegség és a pánikroham között? Mutatjuk a válaszokat.
A Lupin első évada január 8-án érkezett meg a Netflixre, melyet hatalmas felhajtás övezett, a premiert követő négy hétben több mint 70 millió háztartásban néztek bele a francia sorozatba. A széria egy olyan férfiről szól, aki Arsene Lupin kalandjain nőtt fel, és egész életében az úri betörő nyomdokaiban haladt. A széria öt hónap várakozás után tért
Li Mengyi és Bóza Roland harcoltak A Konyhafőnök 2021-es döntőjében, a hetekig tartó kemény versenyben végül Roland győzött, megnyerve ezzel a 10 milliós pénznyereményt.
Tegnap jelentette be az Alteo, hogy a korábbi Budapesti 6MW-os akkumulátoros tároló mellett, egy új 5MW-os tároló kiépítését kezdi meg még ebben a hónapban, a Kazincbarcikai fűtőerőmű területén.
A társházigazda olasz labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte a török csapatot a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság pénteki, római nyitómérkőzésén.
A digitalizáció térhódításával jelentős igény mutatkozik a magánszemélyek részéről arra, hogy otthonuk kényelméből vehessenek részt különféle online rendezvényeken, előadásokon, képzéseken.
Olaszország hazai pályán 3-0-ra legyőzte Törökországot a 16. Európa-bajnokság nyitómeccsén. Az olaszok végig fölényben játszottak, öngóllal szereztek vezetést, de teljesen megérdemelten nyerték a nyitómeccset.
Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken bejelentette, hogy az brit-svéd AstraZeneca gyógyszervállalat koronavírus-elleni oltóanyag mellékhatásként kapilláris szivárgási szindrómát okozhat, ezért nem javasolja használatát azok számára, akiknél a jelenség már korábban is fellépett.
Fotó: police.hu A fokozott ellenőrzés kiterjed az M0 autóútra, az M1, M2, M3, M4, M5, M6, M7 autópályákra, az autópályák mentén kialakított pihenőhelyekre, továbbá Budapest, Gárdony, Agárd és Telki települések közigazgatási területére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A zeller jól ismert gyógy- és fűszernövényünk, amelyet már a görögök is előszeretettel fogyasztottak. Kiváló vízhajtó tulajdonsága mellett, ízletessé teszi ételeinket.
Fidelidade – Companhia de Seguros, S.A. (Fidelidade) az egyik piacvezető portugál biztosító, ingatlan befektetési ágazatán keresztül - a Fidelidade Property útján - megszerezte a Budapesten található BC 140 elnevezésű több bérlős irodaházat (BC 140) a világ egyik vezető vagyonkezelője, a DWS által kezelt alaptól.
Előzetes őrizetbe helyezte pénteken egy rigai bíróság Janis Adamsonst, a lett parlament kémkedéssel gyanúsított képviselőjét, akit előző nap fosztott meg a Saeima a mentelmi jogától.
Az EU korábban még úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy az amerikai gyógyszergyár képes lesz teljesíteni a szerződésben vállaltakat. Álláspontja azután változott meg, hogy az európai gyógyszerfelügyelet (EMA) pénteken bejelentette, hogy az esetleges szennyezés miatt nem használják fel az egyesült államokbeli gyárból Európába szállított védőoltásokat
A következő másfél éves újraindítási periódusban mintegy 2600 milliárd forint áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Szolnokon.
A szellemi honvédelem fontosságáról beszélt az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szellemi honvédőket díjazó ünnepségén.
A nyitómérkőzés egyértelmű esélyese Olaszország volt, kiváltképpen, hogy hazai pályán, a római Olimpiai Stadionban, közel 18 ezer néző előtt fogadta riválisát, amelytől története során még egyszer sem szenvedett vereséget. Ezúttal sem.
A hivatalos tájékoztatás szerint Krikaljovot az új orosz űrállomás (Orosz Orbitális Szolgálati Állomás, ROSZSZ) előzetes tervének előkészítésével összefüggésben bocsátották el. Feladatát Alekszandr Blosenko vette át, aki a cégen belül eddig a fejlesztési és tudományos programok felelőse volt - írja az MTI. A lap úgy értesült, a vállalat vezetésének
A kelet-közép-európai régióban Magyarország kifejezetten úttörő szerepet játszik az elektromos autók térnyerésében, fontos piacnak számít, ezt bizonyítják a Mini és a BMW hazai eladásai is - közölte Salgó András a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, amikor pénteken bemutatták a Mini márka teljesen megújult változatait.
A magyar HR-szakma óriási technológiai változáson ment keresztül az elmúlt 1,5 évben. A megváltozott toborzási rendszerek és álláskeresési szokások, a megújult elvárások és a vállalati toborzási verseny kiéleződése, a vírushelyzet miatt folyamatosan változó munkaerő piaci áramlások digitális átállásra kényszerítették a piaci szereplőket. Az Intersp