2021. június 2. szerda

jún. 2
12:15
Drágult az olaj, egyből meg is ugrott az üzemanyagok ára (Agroinform)
Várhatóan az emelésnek lesz még folytatása.
jún. 2
12:15
Gy. Németh: szó sem lehet arról, hogy a kijelölt területen megépüljön a Fudan Egyetem (ATV)
A főpolgármester-helyettes az ATV Start című műsorában vázolta fel, hogy milyen felújítások következnek, illetve arról is beszélt, hogy a DK leszögezte, hogy a kijelölt területen nem épülhet meg a Fudan Egyetem.
jún. 2
12:15
Karácsony: Bízzunk benne, hogy az emberek hatalma erősebb, mint a hatalom emberei (444.hu)
Felavatták a Fudan Egyetem területének új utcanévtábláit.
jún. 2
12:15
A Tőzsdefelügyelet többször is figyelmeztette a Teslát, moderálják Elon Musk tweetjeit (Igényesférfi.hu)
Az SEC állítólag 2019-ben és 2020-ban is levelet írt a Teslának, rámutatva néhány tweetre, amelyet a korábbi megállapodásra való tekintettel a szervezet szerint az elektromos autógyártónak előzetesen ellenőriznie kellett volna.
jún. 2
12:15
Elutasították Jakab Péter fellebbezését, ki kell fizetnie a 9,6 milliós rekordbüntetést a ficsúrozásért (SzMo)
A Jobbik elnöke szerint színtisztán politikai döntés születik ügyében, hiszen a fideszes képviselőket nem büntették hasonló esetekben.
jún. 2
12:15
Érdekes videó került elő a Jobbik DK által is támogatott szentendrei jelöltjéről (Mandiner)
„Nem tudnék tükörbe nézni, ha összeállna a Jobbik a DK-val” – nyiltakozta korábban Pál Gábor.
jún. 2
12:15
Már 23 éves! Mutatjuk, hogy néz ki most Arnold Schwarzenegger eltitkolt fia - Film-zene-szórakozás 2021. június 02. 12:12 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/06/02/4373/
jún. 2
12:21
Koronavírus: 300 ezer adag AstraZenecát ad kölcsön Szlovéniának a magyar állam (Blikk)
A kormány a Szlovén Köztársasággal együtt döntött a koronavírus elleni vakcina kölcsönös biztosításáról, amelynek keretében Magyarország 300 ezer adag AstraZeneca-vakcinát ad kölcsön Szlovéniának.
jún. 2
12:21
Itt az ország, ami nagyot profitálhat az elektromosautó-forradalomból (Portfolio)
A Tesla közölte, hogy várhatóan évente több, mint 1 milliárd dollárt költ majd Ausztráliából származó akkumulátor-alapanyagokra.
jún. 2
12:21
Eric Carle így segített felkutatni egy ismeretlen nő macskáját (Könyves Magazin)
Bár a napokban elhunyt Eric Carle-t a legtöbben A telhetetlen hernyócska szerzőjeként azonosítják, valójában több mint hetven könyv fűződik a nevéhez. Az egyik Eric Carle-könyvhez kapcsolódó személyes történetét a napokban osztotta meg Lara B. Sharp író, ami a közösségi oldalakon rögtön virális lett.
jún. 2
12:21
Exatlon: Ezek voltak Palik László legjobb aranyköpései? (Promotions)
Idézzük fel Palik László legjobb aranyköpéseit és Gelencsér Timi legjobb pillanatait az Exatlon Hungary idei évadában!
jún. 2
12:21
Sára Balázst választották a Magyar Operatőrök Szövetségének élére (Mandiner)
Korábban Koltai Lajos is volt a szövetség elnöke.
jún. 2
12:21
Szorul a hurok: Meggondolta magát az EB, már az idén elzárnák Orbánék előtt a pénzcsapot (Nyugati Fény)
Nem várják ki a bírósági döntést.
jún. 2
12:23
„A kekeckedő rendben van” – Bohár Dániel a Mandinernek (Mandiner)
„Nem az a célom, hogy hülyét csináljak az ellenzéki politikusokból. Magukból csinálnak hülyét, én csak ott vagyok egy mikrofonnal és kamerával” – mondja Bohár Dániel. A riportert családi indíttatásáról, megosztó stílusáról és a Patriótáról is kérdeztük.
jún. 2
12:27
Ezt minden sörimádónak érdemes elolvasnia (Blikk)
25 magyar kisüzemi sörfőzde fogott össze, hogy június 5-én, a Nyitott Főzdék Napján egyszerre mutatkozzon be az érdeklődőknek. Pannonhalmán apátsági sörökkel, Budapesten többek között szakértői előadásokkal és fickósör kóstolóval, Ózdon „vak” sörteszttel várják a vendégeket a Nyitott Főzdék Napján.
jún. 2
12:27
Kemény üzenet Magyarországnak (ATV)
Keményen bírálja az Európai Parlament zöld frakciója a magyar pályázatot a helyreállítási alapra vonatkozóan, szerintük egész egyszerűen csapnivaló a beadvány.
jún. 2
12:27
Olaszországban építhet gigagyárat a Stellantis (autopro)
A gyártó már tárgyalásokat folytat az olasz kormánnyal, ami akár pénzügyileg is támogathatja az akkumulátorgyár építését.
jún. 2
12:27
Jennifer Lopez és Ben Affleck tényleg egy párt alkot, legalábbis egy fotó eléggé ezt bizonyítja (Joy)
Ezt már tényleg felesleges lenne letagadni.
jún. 2
12:33
Már nem kérdés, talpra ugrott a német autóipar (Infostart)
Három éves csúcson van a biznisz, még ha óvatoskodnak is a kilátások megfogalmazásával.
jún. 2
12:33
Ez a kocsi fogja megszégyeníteni a nagy autómárkákat (Autónavigátor)
Debütált a Rimac C_Two gyártásérett verziója, ami immár a Nevera nevet viseli, a Horvátország tengerpartjánál a vizet hirtelen, rövid időre
jún. 2
12:33
Karácsony Gergely hazugságspirálban (Demokrata)
Az Origo szerint Karácsony Gergely vagy arról hazudott, hogy kivel beszélt, vagy arról hazudik most, hogy mikor vett igénybe tolmácsot.
jún. 2
12:39
12 millió forinttal támogatja a koronavírusban elhunyt szülők árváit a Richter (Menedzsment Fórum)
Az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel a Regőczi István Alapítványnak.
jún. 2
12:39
Vége? Jakab Péter a Facebook-oldalán tett bejelentést: ítéletet mondtak felette (Blikk)
Véget ért Jakab Péter meghallgatása az országgyűlés mentelmi bizottsága előtt. A bizottságnak arról kellett döntenie, egyetértenek-e Kövér László döntésével, amellyel 9,6 millió forintra büntette Jakab Pétert, mert az ficsúroknak nevezte a kormánypárti politikusokat.
jún. 2
12:39
Egyedi felállásban folytatódik a magyar pop-rock banda pályafutása: így tér vissza a Dirty Slippers (Blikk)
Egyedi felállásban folytatja tovább pályafutását a Dirty Slippers. A Gyulán alakult pop-rock zenekarhoz egy díjnyertes női dobos is csatlakozik.
jún. 2
12:39
Beindult a német autóipar (ProfitLine)
Közel három éve nem ment annyira jól a német autóipari vállalatok üzlete, mint most májusban, a kilátásaikat azonban némileg aggályosnak tartják a cégvezetők az ifo gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése szerint.
jún. 2
12:39
Itt a legfrissebb térkép! - Ennyibe kerülnek a lakások Budapesten és az ország más részein (Portfolio)
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép jelenlegi számában a szokott tematikát követve, a 2020-as forgalmi adatok alapján vizsgálták meg, hogy egy év alatt különböző területi vetületekben, illetve jogállásonként és ingatlantípusonként hogyan változtak az árak és melyek az aktuálisan kialakult árszintek. Bár árakban is csökkenést várhattunk a pandémia hatás
jún. 2
12:39
Civil jelöltet támogat a Jobbik Üllőn és környékén (ATV)
"Péter egy igazi szabadságharcos, aki megalkuvás nélkül küzd a jogszerűségért, az átláthatóságért és nem tűri el a mutyit" - mutatta be Pest megye 7-es számú választókerületének Jobbik által is támogatott jelöltjét Jakab Péter Facebook oldalán.
jún. 2
12:39
Az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak a közvagyon alapítványokba való átjátszása miatt (444.hu)
A fideszes többség április végén döntött az ezermilliárdos közvagyon átadásáról. A hat ellenzéki párt ezt a döntést támadja meg az Ab előtt.
jún. 2
12:39
Megint rárepültek ezekre a hitelekre a magyarok: egyre több pénzt vennének fel (Pénzcentrum)
A koronavírus harmadik hullámának elején megoszlott a szakértők véleménye a gazdasági válság mélysége és hossza kapcsán, mégis a következő időszakra több elemzés is fellendülést jósol. A gazdaság beindulására vonatkozó várakozásokat igazolják a Cofidis Hitel Monitor kutatás friss eredményei: a magyar lakosság hitelfelvételi szándéka a tavalyi vissz
jún. 2
12:39
Több százezer kölcsönvakcinával segítjük a szlovén oltási kampányt (Demokrata)
Videó! Érdekünk, hogy a szomszédaink gyorsan tudjanak oltani – mondta Szijjártó Péter Szlovéniában.
jún. 2
12:45
Döcögve halad a Copa America megmentési hadművelete (Infostart)
Kolumbia és Argentína helyett Brazília ugorna be a napokon belül induló torna rendezőjeként, de ez nem olyan egyszerű.
jún. 2
12:45
Csapdás orvvadászt fogtak a rendőrök Miskolcon (Agroinform)
Orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 68 éves helyi férfival szemben.
jún. 2
12:45
Szakad a hó a Kárpátokban (Mandiner)
A viharos idő előreláthatólag péntekig tart majd a hegyekben, ezért a helyi hatóságok arra kérik a túrázókat, ne menjenek 1600 méter fölé.
jún. 2
12:47
Júliustól tilos lesz a fültisztító pálcika és a szívószál (Mandiner)
Július 1-től tilos lesz forgalomba hozni bizonyos egyszer használatos műanyag termékeket.
jún. 2
12:51
Megint mélyrepülésben a török líra, fordult a forint is (Privátbankár)
Enyhe optimizmus van az európai tőzsdéken, a BUX is emelkedni tud, ezúttal főleg a Mol miatt. A török lírát megint történelmi gödörbe küldte az elnök, a forint is gyengül a tegnapi csúcshoz képest. Kellemes meglepetést okozott a Zoom Video, Elon Musk pedig újra rángatja az egyik kriptodevizát.
jún. 2
12:51
Nem adja fel az ellenzék: az AB-hez fordul a közvagyon alapítványokba szervezése miatt (ATV)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály megsemmisítését kérve.
jún. 2
12:51
Drámai volt a drágulás magyarországon : erre a lakosság nagy része nem volt felkészülve (Pénzcentrum)
A Magyar Cetelem Bank szerda délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be 14200 ember részvételével készült 2021-es körképéről, melyben 15 országban vizsgálta az európaiak érintésmentes világhoz fűződő viszonyát. A kutatás tanulsága szerint a megkérdezett magyarok 93 százaléka tapasztalta az általános drágulást. Hiába tervezte ezért többségük, ho
jún. 2
12:51
87 éves korában elhunyt a Batman és a Knight Rider sztárja (Femcafe)
Robert Hogan, a közismert sorozatszínész tüdőgyulladásos szövődmények miatt veszítette életét.
jún. 2
12:51
Újranyit az ikonikus Gellért Szálló, mai nevén Danubius Hotel Gellért (Spabook)
Budapest egyik jelképe, a Gellért Szálló néven közismertté vált, mára a Danubius Hotels kötelékébe tartozó Danubius Hotel Gellért 2021. június 14-től újra megnyitja szobáit a vendégek előtt. A szálloda megnyitásához…
jún. 2
12:51
Újabb mandátumot kapott a Magyar Nemzeti Bank az Országgyűléstől (Növekedés)
Az Országgyűlés döntése nyomán a környezeti fenntarthatóság előmozdítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényben rögzített céljai közé került - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
jún. 2
12:57
Így reagálnak a kkv-k a kata szigorításra (Piac és Profit)
Közel minden tizedik kkv-t érint megrendelői oldalról a katás adózás idén életbe lépett szigorítása. A cégek túlnyomó többsége ezért a 3 millió forintos éves megbízási díj eléréséig tervez szerződést kötni katás vállalkozóval, illetve más adózási forma választását javasolja számukra – derül ki a K&H kkv-k körében végzett kutatásából.
jún. 2
12:57
Oltóanyagot ad "kölcsön" Magyarország Szlovéniának (Infostart)
Szijjártó Péter szerint van elég itthon, délnyugati szomszédunknál viszont nem árt felgyorsítani a kampányt.
jún. 2
12:57
Zimány Linda rájött, hogy miért nincs párja (Promotions)
Zimány Linda végre megértette élete legnagyobb rejtélyét.
jún. 2
12:57
A túlsúlyos techcégekre utazna az uniós szabályozás (Bitport)
Árbevétel és cégérték alapján minősítenék "kapuőrnek" az Európában működő platformszolgáltatókat.0
jún. 2
12:57
Új mandátumot kapott az MNB az Országgyűléstől (Növekedés)
Az Országgyűlés döntése nyomán a környezeti fenntarthatóság előmozdítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényben rögzített céljai közé került - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
jún. 2
12:57
Napelempark juhokkal: bármilyen földre mehet (Mezőhír)
Szolárpark földvédelmi járulék-mentesen.
jún. 2
12:57
Negyvenről több mint 200-ra nőtt a turul madár populációja (Agrárágazat)
Az élővilág sokszínűségének megóvása közös feladatunk.
jún. 2
12:57
Itt a rendelet, júliustól tilos a műanyag szívószál, evőeszköz és még jó pár tárgy (Forbes)
Eltűnnek az uzsonnás tasakok és a hungarocell edények.
jún. 2
13:03
Tom Hardy bevallotta: kipróbálta már férfival is (Blikk)
A hollywoodi szívtipró, Tom Hardy bevallotta, fiatalon sokat kísérletezett a homoszexualitással.
jún. 2
13:03
Jó helyen, megfelelő időben: egy mentőtiszt hallgató és egy szabadnapos rendőr voltak a Nyíregyházáról induló vonat hősei (Blikk)
Nem sokkal az indulás után lett rosszul egy férfi egy Nyíregyházáról induló InterCity vonaton. A kalauz rögtön értesítette a mentőket, majd végigszaladt a vonaton, hogy egészségügyi dolgozót keressen.

Keresés