A következő napokban is forróságra lehet számítani. Emellett a magasban a Szaharából sivatagi por érkezik az ország térségébe, amely le is ülepszik a tárgyakra „finom, fátyolos bevonat formájában" – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
Kedden csak két meccset játszottak. A D csoportban fejeződtek be a küzdelmek. A két négypontos csapat csatáját az angolok nyerték. A skótok viszont saját közönségük előtt véreztek el. Anglia az első, Horvátország a második helyen jutott tovább. A csehek négy pontjukkal ugyanúgy ott vannak a legjobb 16 között.
A húsz éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében a londoni Imperial College kutatói szerint, akik úgy vélik, hogy az ólmozott üzemanyagok öröksége ráül a világ legtöbb városára.
A Qatar Airways most minden felnőtt jegy mellé ingyen ad egy gyermek jegyet, ha a KIDS promóciós kódot beírjuk a keresés megkezdése előtt. A menetrendjét böngészve több olyan nyaralós úti…
Megugrott a világ acéltermelése májusban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (Humda) és a Magyar E-sport Szövetség (Hunesz), amelynek elsődleges célja a tehetséges versenyzők felkutatása és a szimulátorsport fejlesztése, valamint a fiatal célközönség megszólítása.
– Sok-sok barát és rajongó kísérte volna utolsó útjára Urbán Erika színésznőt, Kabos László özvegyét, ám hiába várták, hogy nyilvánoságra hozzák a temetés időpontját. Nem véletlen, hiszen a színésznő a végakaratában megjelölte, hogy kik lehetnek jelen, amikor végső nyughelyére kerül.
Az idei nyárról nem mondható el, hogy bővelkedne a rendezvényekben - részt vehetünk azonban egy olyan különleges fesztiválon, amilyenre korábban még soha nem volt példa. A hónapokon át tartó győri kaszinófesztivál szórakoztató programok sokaságával várja az érdeklődőket. Ráadásul aki időben érkezik, annak a kaszinó 10.000 Ft-ot ad, és ehhez hasonló
Sokan már a menstruációnk kezdetén kinevezünk a menstruációs alsóneműket. Ezek azok a kevésbé szép fehérneműk, amelyeket a menstruáció alatt viselünk, mert nem érdekel, hogy foltos lesz-e, vagy sem, mivel ezeket csak erre a célra használjuk. Amit mindannyian tudunk ezzel kapcsolatban az az, hogy vannak nemcsak erre a célra szánt bugyik, hanem olyan
Az ügyeleti díj alacsony mértékét sérelmezve felmondott a Zala Megyei Szent Rafael Kórház hét traumatológusa; az intézmény biztosítani fogja az osztály működését - közölte kedden a zalaegerszegi kórház az MTI-vel.
Andráshida – Hiába árasztotta el kedd délután napsütés és lengte be a nyári focitábor gyerekzsivaja az andráshidai sportpályát, a lobogó fekete zászló és a sok mécses elárulta, hétfőn este itt szörnyű tragédia történt.
Igazi orvosi csoda Bányai Gábor felépülésének története. A fideszes parlamenti képviselő hónapokig élet-halál között lebegett, míg végül egy küzdelmes harcban ugyan, de legyőzte a koronavírust.
Hamarosan új elszámolási rendet vezetnek be az újonnan telepített napelemekre Magyarországon, a részleteket ugyanakkor még mindig nem ismerjük teljesen. A közelgő határidő miatt hatalmas a pörgés a hazai piacon.
Kutatók hibás számításra hívják fel a figyelmet az elektromos autókkal kapcsolatban, mégsem olyan jelentős a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint gondolták.
Ritka, mondhatni történelmi értékű beszélgetés került napvilágra, amelyben 16 évvel ezelőtt Horn Gyula, immár exkormányfőként, meglehetős lazasággal válaszolgatott a budapesti Nemzetközi Sajtóegyesületben.
A magyarországi befektetők egyre optimistábbak, amit hűen tükröz a befektetési hajlandóság folyamatos növekedése – derül ki a Cbre kutatásából. Várhatóan az irodák piaca lesz a legerősebb az ingatlanszegmensben, de jelentősen megnőtt a kereslet az alternatív befektetési lehetőségekkel kapcsolatban. Az elkövetkező év legnagyobb kihívásai az eladók é
Megalapították, s már pályázni is lehet az “Év digitális faluja” díjra – közölte az Digitális Jólét Nonprofit Kft. A címre a digitális innovációkat alkalmazó – ötezernél kevesebb lakosú – települések pályázhatnak négy kategóriában: innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét,
A magyar válogatott az idei Európa-bajnokság egyik szenzációját szolgáltatta a világbajnoki címédő Franciaország elleni 1:1 arányú döntetlennel. A sorsolást elnézve a mieink a legdurvább halálcsoportba kerültek, és az erőviszonyok alapján nem hogy továbjutásra, de még pontszerzésre, sőt góllövésre is alig volt esélyünk. De evés közben jön meg az ét
A hatékonyabb aszeptikus feldolgozás iránti növekvő igény kielégítése érdekében az Alfa Laval kibővíti az Unique DV-ST UltraPure membránszelepek választékát. A vadonatúj termékcsalád vékonyabb működtetőelemekkel és optimalizált, könnyű öntött szelepházakkal rendelkezik, amelyekkel lehetőség nyílik a verhetetlenül gazdaságos működésre. A továbbfejle
A modern elektromos fűtés nagyban átalakította a fűtési rendszerek piacát. A mára már elavultnak számító gázkonvektorok helyett mind többen voksolnak az elektromos áram felhasználásával együtt járó előnyökre. De vajon meddig kell még várni az innovációk térnyerésére?
Tudta, hogy egy átlagos európai polgár évente 4,8 tonna hulladékot termel, melynek a jelentős része műanyagból készült csomagolóanyag? Hazánkban sem sokkal jobb a helyzet, Magyarországon csak műanyag csomagolásból 30,5 kg hulladék jut egy főre évente, és ennek csupán 27,5%-át dolgozzák fel újra.
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy az Indiában felfedezett delta variáns a legerősebb és leggyorsabban fertőző vírustörzs, így várhatóan ez lesz a leginkább domináns változat világszerte. A delta variánst eddig a világ 92 országában azonosították.
A panellakások már a járvány előtti szinten vannak az érdeklődéseket tekintve - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 100 ezer hirdetés alapján mérte fel a panellakások és a téglaépítésű társaik iránti keresletet és kínálatot, valamint a június közepén érvényes kínálati árakat.
A tervezetthez képest csaknem félmilliárd forinttal több lett 2020-ban a Lázár János kormánybiztos által felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtok árbevétele, de a profit is nagyobb lett a vártnál. Az állam által alaposan feltőkésített birtok a jövőben már alapítványi tulajdonban működhet.
Szerdán és csütörtökön még folytatódik a hőség, akár 39 fok is lehet az ország egyes részein. Pénteken viszont nyugat felől megérkezik a hideg levegő első hulláma, akkor záporok, zivatarok is mérséklik majd a nagy meleget.
A legismertebb skót whiskeymárka sétáló alakja jelen volt az elmúlt két évszázad legfontosabb eseményeinél és meghódította az egész világot. Johnnie Walker idén nyáron a magyar főváros utcáit “járja”; a szemfüles járókelők városszerte felfedezhetik az emberméretű installációkat, melyek megelevenítik az ikonikus márka évszázadokon átívelő, kalandos
Az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) már egy ideje együttműködik a Schneider Electric-kel, egy épületautomatizálásra és épületinformatikára fókuszáló kurzuson. Az Óbudai Egyetemen már a tavaly őszi félévben megjelent az „Automatizálás rendszerelemei” tárgy a kínálatban és az első hallgatók az év elején már le is
Új-Zélandon már a vezeték nélküli villamosenergia bevezetését tervezik – írja cikkében a Popular Mechanics. A kezdeményezés azt jelenti, hogy kábelmentesen áthidalva nagy távolságokat kerül az elektromos energia a felhasználókhoz. Az új-zélandi kormány és az Emrod nevű startup a gyakorlati megvalósítást tervezi. A bevezetés még várat magára, viszon
Az „50 Sustainability & Climate Leaders“ azokat a vezető vállalatokat tömöríti, akik stratégiájuk kialakítása során a klímavédelmet és fenntarthatóságot kiemelten kezelik.
Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válság előtti szinttől.
A hazai válogatott továbbjutási esélyei annak ellenére is megmaradtak, hogy Európa második, harmadik és ötödik legértékesebb csapatával kell megküzdenie. A francia, a német és a portugál tizenegy piaci értéke több mint tízszerese a magyarénak, Kylian Mbappé pedig eurókban kifejezve egymaga több mint kétszer annyit ér, mint a magyar keret együttesen