Habár hatalmas hírként járta körbe a magyar sajtót a miniszterelnöki bejelentés a 200 ezer forintos minimálbérről, azért nincsen ebben akkora nagy csoda. Láttunk már hasonló mértékű ugrást a minimálbérben, és nem volt fejreállás. Ugyanakkor a jelen gazdasági környezet még inkább magában hordozza az inflációs veszélyt, így végül a cechet a háztartás
A szociális étkezést igénylők száma csak tavaly 14,5 ezerrel nőtt, átlépte a 200 ezres határt, a házi segítségnyújtást igénybe vevők is többen lettek, miközben a pandémia miatt intézményzár és létszámstop volt.A szociális szakemberek szerint az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott a pandémia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
A Carpathian Brigades Facebook bejegyzésben kéri a magyar szurkolók kemény magját, gondolják végig, kompatibilisek-e a tetoválásaik a helyi törvényekkel, és ne üljenek fel a magyar ultrák a németek provokációinak.
Szandál, magassarkú, papucs... a női cipőválaszték igazán széles, és akkor még a stílusokról nem is beszéltünk. Akárhogyis, a nyár a nagybetűs életről szól, amikor sokat vagy a szabadban, sok szabadtéri programot szervezel, így fontos, hogy kényelmes és stílusos lábbelit válassz. Akár egy esti sétáról, egy áttáncolt nyári éjszakáról vagy a legjobb
Májusban már a negyedik hónapja csökkent a forgalom a használt lakóingatlanok piacán az Egyesült Államokban az égető lakáshiány következtében, amelynek hatására rekordszintre emelkedtek az árak, ami viszont kiszorítja a potenciális vásárlók egy részét a piacról.
Szalay Balázs A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen a 2022-es világbajnokság első futama lesz. Az új megállapodás értelmében az FIA és az A.S.O. összehangolja a világbajnokságra vonatkozó technikai szabályozást, garantálva a következetességet. Az FI
Múzeumok éjszakája: szombaton már kora délutántól számos izgalmas programmal, köztük szabadtéri labirintussal, szabadulószobával, lovas műsorral, kincskereséssel várják a múzeumok a gyerekeket is.
A Microsoft hivatalosan is belépett a legelitebb klubba, azaz a 2 ezer milliárd dollárt meghaladó piaci értékkel rendelkező nagyvállalatok közé - a robbanásszerű emelkedéshez persze a globális pandémia is jócskán hozzájárult.
Az Európai Parlament ezentúl minden évben díjjal jutalmazza az uniós alapértékeket képviselő és védő kivételes újságírói munkát. A győztest a sajtó és a civil társadalom képviselőiből álló, független zsűri választja majd ki. A 20 ezer euróval járó díj ünnepélyes átadására október közepén, Daphne Caruana Galizia halálának évfordulóján kerül majd sor
A koronavírus miatti korlátozó intézkedések jelentős részének feloldása ugrásszerűen javította a német szolgáltató-szektor gazdasági aktivitását, és ez, illetve a feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexének (bmi) további emelkedése együtt oda vezetett, hogy váratlanul 10 éves csúcsra ugrott a német kompozit bmi. Ezzel párhuzamosan az ellátási lánc
Semmilyen és mindenféle – Meryl Streep maga az amerikai álom – korosztályoktól független, több generációs kedvenc. Születésnapján azt fejtegetjük, mi lehet emberöltőn átívelő varázsának titka.
A nyár beköszöntével előkerülnek a szekrények mélyéről a könnyed ruhák, rövidebb szoknyák, illetve sortok. Azért, hogy igazán komfortosan érezd magad a bőrödben, érdemes bevetned pár trükköt a feszesebb bőr érdekében. Mutatjuk, mit próbálj ki!
Feltörekvő íróknak nincs is jobb, mintha igazi nagyágyú ad nekik tanácsot - a napokban már írtunk arról, milyen szempontokat tartott szem előtt Umberto Eco írás közben, most pedig a LitHub írt arról, melyek voltak a 2006-ban elhunyt amerikai sci-fi író, Octavia E. Butler legjobb írói tanácsai.
Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.
Egy igen furcsa spirál alakú jelenséget figyeltek meg június 18-án a Csendes-óceán déli szigeteiről az égen. Nem fogod kitalálni mi okozta a döbbenetes jelenséget.
Bár a COVID-19 által fémjelzett 2020-as év óriási kihívások elé állította a kiskereskedőket, az FMCG termékek kereskedelme a lezárások alatt tudott profitálni, az EU 27 országában átlagosan 5,5 százalékos forgalomnövekedést értek el. Ezzel szemben az EU-ban a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelemben veszteségeket tapasztalhattak, az eladások 3 szá
A hazai lakáspiac egyik legfontosabb, félévente megjelenő kimutatásának elkészítéséért, az MNB Lakáspiaci Jelentésének szerkesztéséért felel többek között Winkler Sándor, az MNB vezető közgazdasági elemzője, aki tavaly a Portfolio Property Awardson elnyerte az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat. Az elemző eleinte a nem teljesítő hitelek hatásával fog
Ma reggel több, mint félmillió adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 27. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja az 5,5 millió adagot - írja közleményében a vakcinagyártó.
A hőség miatt ismét óránkénti 80 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét Hort-Csány-Füzesabony-Miskolc-Szerencs-Bodrogkeresztúr állomások között több szakaszon szerdán - közölte a Mávinform.
Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szabad- és munkanapok alvási időszakának eltérését értjük.
Gőzölgő aszfalt, tikkasztó nyári meleg, harmadfokú hőségriasztás. A levegő hőmérséklete tartósan 30-35 fok feletti, sőt ,holnapra tetőzik a forróság, amely elérheti akár a 40 fokot is.
A koronavírus-járvány lecsengése és az otthonteremtési kedvezmények hatására ugyan az év első felében fellendült az ingatlanpiac, ami az árakban is megmutatkozik, de mivel az emberek a tavalyinál is jobban kiéheztek a pihenésre, nyáron valószínűleg ismét beköszönt az uborkaszezon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint j
Véletlenül közzétette a brit védelmi minisztérium kormányzati csatornákon keresztül az SAS E-osztag egyes tagjainak névsorát. A „Növekedés” (Increment) néven is ismert alakulat tagjainak kiléte féltve őrzött titok volt.
A Magyarországon jelen lévő tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban az előző évihez képest 7,3%-kal, 5306 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát - tudjuk meg a GKI legfrissebb elemzéséből. A piac így 2007-hez képest 96%-kal bővült, azaz majdnem megkétszereződött.
A vállalatok közgyűlései és taggyűlései június 1-től ismét megtarthatók a tagok személyes részvételével, miután módosultak az erre vonatkozó szabályok - hívta fel a figyelmet az act Bán és Karika ügyvédi társulás az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Magyarországon jelen lévő tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban az előző évihez képest 7,3%-kal, 5306 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát - tudjuk meg a GKI legfrissebb elemzéséből. A piac így 2007-hez képest 96%-kal bővült, azaz majdnem megkétszereződött.
Elérkezett az idő, amikor a dedikált elektromos modellek bemutatója mellett a hagyományos típusok teljes villamosításáról is hírt adhatunk. A Volvo például most azt jelentette be, hogy a következő generációs XC60-at kizárólag (tisztán) elektromos változatban készíti el. A merész tervhez sikerült kompetens partnert találniuk.
Miként arról , szerdán a kőolaj drágulása következtében a hazai töltőállomásokra is 5-5 forintos üzemanyagár-emelés köszöntött be. A világpiaci tendenciákból
A hibrid munkavégzés elterjedésével a dokumentumkezelésben is felgyorsult a digitális átalakulás. A legtöbb munkahelyen vegyesen, papíralapon és digitálisan is kezelik a különböző dokumentumokat, a vállalkozások 11,5 százalékánál pedig csak papíralapú a teljes folyamat. A Canon Hungária Kft. online felméréséből megtudtuk a hazai dokumentumkezelési
A vízfogyasztás a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, ugyanis a lakosság túl sokat locsol. A korlátozást azért kellett bevezetni több településen is, mert jelentősen csökkent a víztároló medencék vízszintje.
A védettségi igazolvány beváltotta a hozzáfűzött reményeket, legalábbis a vidéki szállodák egyre erősebb forgalomról számolnak be. Budapesten viszont a foci-Eb meccsei ellenére egyszámjegyű a szállodák kapacitásainak kihasználtsága. A magyar kormány kétoldalú megállapodásai sem érezhetőek számottevően a fővárosi szállásadók számára. A hotel- és pan
Rakétatalálat ért egy kórházat szerdán a kelet-afganisztáni Kunár tartományban, a támadás következtében koronavírus és gyermekbénulás elleni vakcinák is megsemmisültek, hivatalos források a kormányellenes tálibokat gyanúsítják a támadás elkövetésével.
Glauber Contessoto február 5-én több mint 250 000 dollárt fektetett be a dogecoinba abban a hitben, hogy milliomos lesz - majd április 15-én ez meg is történt. Hétfőn azonban a piaci érték szerint vezető kriptovaluták - köztük a bitcoin, az ethereum és a dogecoin - zuhanásba kezdtek a kínai szigorításokról szóló híreket követően.