2021. június 3. csütörtök

jún. 3
9:15
ITM: Tilos lesz több egyszer használatos műanyag forgalmazása július elsejétől (Mandiner)
Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, online sajtótájékoztatón.
jún. 3
9:15
Ritka, a kihalás szélén álló maki született a Nyíregyházi Állatparkban (Promotions)
Vörös vari született a Nyíregyházi Állatparkban.
jún. 3
9:15
Egy norvég iskolában már a transzvesztitákról is tanulhatnak (Demokrata)
A programot Jens Martin Hartvedt Arvesen találta ki, aki maga is drag queen.
jún. 3
9:15
Képtelenség lenne újra elhalasztani a tokiói olimpiát (Demokrata)
Japán a járvány negyedik hullámában jár, az átoltottság pedig nagyon alacsony.
jún. 3
9:15
Ordító baromsággal vádolja a Jobbikot a Fidesz-propaganda (Nyugati Fény)
Párhuzamos univerzumok.
jún. 3
9:17
Dúró Dóra: Még ott is a DK-st támogatja a Jobbik, ahol momentumos mögé is állhatna (Mandiner)
Inkább az ex-kommunista, kormányon már leszerepelt őskövülettel köt alkut a Jobbik, pedig a választókra is bízhatná a döntést.
jún. 3
9:21
Koronavírus: megérkeztek a csütörtöki adatok (Piac és Profit)
Meghalt 18 beteg és 315 új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt.
jún. 3
9:21
Az édesanyját gyászoló Oszter Sándor: Most én is azzal szembesültem, hogy az idő lejár (Femcafe)
Rózsa Sándor hajdani megformálója mély gyászba burkolózik.
jún. 3
9:21
Készüljünk a betakarításra! (Mezőhír)
Fontos tudnivalók a betakarítás előtt.
jún. 3
9:21
Bereményi Géza, lakástörvény, Abascal, Japán és magyar agrárium – itt az új Mandiner! (Mandiner)
Mit jelentett Bereményi Géza számára a Cseh Tamással való barátság? Hogyan lépne fel a Fidesz a pedofilokkal szemben? Milyen együttműködés képzelhető el a spanyol jobboldali Vox és Orbán Viktor,  valamint a Fidesz között? Trianon, Amerika egy éve, Japán nehéz évei és veszélybe került nagyváradi magyar színjátszás – megjelent az új Mandiner!
jún. 3
9:21
Terjeszkedik a Lime, vidéken is indul e-roller szolgáltatás (Forbes)
Szeged után a balatoni városok jöhetnek.
jún. 3
9:23
Kínai közgazdász: egyes vállalatok felhalmozták a nyersanyagokat, míg mások hiánnyal küszködtek (Mandiner)
Erőteljes ütemben nőtt a kínai szolgáltatóipar teljesítménye májusban az élénk keresletnek köszönhetően, jóllehet a bővülés mértéke enyhült az előző hónaphoz képest – derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
jún. 3
9:27
Bejelentéseket tesz Gulyás Gergely - Kormányinfó percről percre (Infostart)
A csütörtöki után több online Kormányinfó már nem lesz, legközelebb jöhetnek az újságírók. Gulyás Gergely szerint "gyermekded, de legalább vicces" a Fudan egyetem tervezett helyszínein folyó utcaátnevezés. 524 ember halt meg a második oltása után Magyarországon.
jún. 3
9:27
Kormányinfó: Gulyás elárulta, hányan haltak meg a második oltás után (Blikk)
A szokásosnál korábban, reggel 9-kor jelenetezett Gulyás Gergely kancellárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfóval.
jún. 3
9:27
Kis lépés az EU-ban: országonként társaságiadó-információt tegyenek közzé a multik (Adózóna)
A Tanács portugál elnökségének képviselői ideiglenes politikai megállapodásra jutottak az Európai Parlament tárgyalócsoportjával a társaságiadó-információk egyes vállalkozások és fióktelepek általi közzétételéről szóló irányelvjavaslatról, közismert nevén az országonkénti nyilvános jelentéstételről szóló irányelvről, olvasható az EU Tanácsának közl
jún. 3
9:27
Gulyás Gergely: Közel vagyunk a társadalmi immunitástól, de nem állhatunk le az oltással (Portfolio)
A kormányinfo ma rendhagyó módon reggel 9-kor kezdődik, a Portfolio élőben tudósít róla.
jún. 3
9:27
Áprilisban az ID.4 vitte a prímet (autopro)
Európában a VW elektromos SUV-ja volt a legnépszerűbb akkumulátoros elektromos típus.
jún. 3
9:27
Döbbenetes dolgot műveltek a legnagyobb cégek (MMonline)
Rekordszintre, 31,7 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ száz vezető, tőzsdén jegyzett cégének piaci tőkeértéke a március végével záródott egy évben – derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből. Egy év alatt a száz vezető cég piaci tőkeértéke 48 százalékkal nőtt, a vizsgált száz cégből 99-nek nőtt a piaci tőkeértéke, egyedül a China Mobile ese
jún. 3
9:27
Bruck Gábor: Mindhárman meg tudják verni Orbánt (Mandiner)
Gyurcsány egy political animal, aki szerintem ma már többet hoz, mint visz. Interjú.
jún. 3
9:29
Meghalt 18 beteg, 315-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Mandiner)
Eddig 5 227 318 embert oltottak be, közülük 3 732 252-en már a második adag vakcinát is megkapták.
jún. 3
9:31
Kormányinfó: A járvány harmadik hullámát sikeresen letörtük (Mandiner)
Minden oltóanyagból többlet van, bárki, bármelyik oltóanyaggal beoltathatja magát három napon belül – jelentette be Gulyás Gergely csütörtökön.
jún. 3
9:33
ITM: 3 milliárd forint a diákok nyári foglalkoztatására (Infostart)
A diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.
jún. 3
9:33
Gyengén indították a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 3
9:33
Kormányközi megállapodások nélkül nehéz lesz elkerülni az építőipari anyagárak robbanását (Portfolio)
Az építőipari anyagár-emelkedés globális jelenség, így kormányközi megállapodások nélkül aligha lehet azt országos szinten orvosolni - nyilatkozta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az ATV Start című műsorában. A helyzet akkor oldódna meg, ha árubőséget lehetne teremteni a világon, és ha új, alternatív beszerzési
jún. 3
9:33
Külföldi ügynöknek minősítették az orosz ellenzéki hírportált (Demokrata)
Az érintett, külföldről finanszírozott vállalkozások fokozott hatósági ellenőrzés alatt állnak.
jún. 3
9:33
Júliustól várható a használtautó-import élénkülése (Növekedés)
A használt autók behozatala egyelőre 6 százalékkal van a tavalyi szint alatt, Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója júliustól számít a használt autóimport élénkülésére.
jún. 3
9:35
12 év után távozik a hatalomból az ember, aki megreformálta Izraelt (Portfolio)
Egy meghatározó korszak ért véget tegnap Izraelben. Több mint 12 évnyi folyamatos kormányzás után távozik a tisztségéből Benjámin Netanjahu, az ország miniszterelnöke. Netanjahu évtizedeken át meghatározó alakja volt az izraeli politikának. A nagy taktikus hírében álló politikus nevéhez kötik többek között azt, hogy az utóbbi években Izrael jelentő
jún. 3
9:39
Gulyás Gergely: Közel vagyunk a társadalmi immunitáshoz, de nem állhatunk le az oltással (Portfolio)
A kormányinfo ma rendhagyó módon reggel 9-kor kezdődik, a Portfolio élőben tudósít róla.
jún. 3
9:39
Gulyás: a magyar oltási igazolvány meg fog felelni az uniós zöldkártya követelményeinek (ATV)
A miniszter szerint közel vagyunk a társadalmi immunitáshoz. A magyar oltási igazolvány digitális formája tartalmazni fogja az oltás típusát, így az megfelel az uniós követelményeknek.
jún. 3
9:39
Párizsban hat százalékkal csökkent a kukorica árszintje (Agrofórum)
Vegyes hangulatban telt a szerdai kereskedési nap az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 0,9 százalékot, a kukorica pedig 2 százalékot vesztett értékéből. A repce ezzel szemben 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal drágult. Európában a repce árszintje emelkedett, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza mínusszal zárta a napot.
jún. 3
9:39
Palesztin terroristák pénzelésével vádolják a holland külügyminisztert (Demokrata)
Miniszteri munkája során az adófizetők pénzéből támogatott homályos palesztin ügyeket.
jún. 3
9:39
Hárommilliárd forintos támogatással ösztönzi a kormány a diákok nyári foglalkoztatását (Mandiner)
2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium
jún. 3
9:45
Egyre nagyobb cégek szállnak be a duális képzésbe (Agroinform)
Tevékenységük közös fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). A megállapodás célja, hogy az Egyetem még inkább gyakorlatorientált alap- és mesterképzést biztosítson hallgatóinak, melyhez a Magyar Közút többek között gyakorlati képzési és ösztöndíj-lehe
jún. 3
9:45
Óriási hír jött A mi kis falunkról, több százezer rajongónak leesett az álla (Promotions)
Az RTL Klub olyan hírt közölt A mi kis falunkról, amire senki sem számított.
jún. 3
9:51
Határozott igen az olimpiarendezés mellett (Infostart)
A tavalyról idénre áttett tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke kizárta a játékok újabb halasztásának, illetve törlésének a lehetőségét.
jún. 3
9:51
Gulyás Gergely: a magyar oltási igazolvány kiválthatja az EU-sat is (Pénzcentrum)
Mit, miért tesz a kormány? - tájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő
jún. 3
9:51
Összefogott Bill Gates és Warren Buffett, így zöldítenék ki Amerikát (Portfolio)
A két milliárdos üzletember érdekeltségi körébe tartozó cégek az amerikai Wyomingban hoznának létre egy fejlett atomerőművet, amely az új típusú Natrium technológiára épülne. A projekt célja, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátást az államban, amely Amerika legnagyobb széntermelője.
jún. 3
9:51
Dobrev Klára elmondta, mik azok, amik erőt adnak neki (ATV)
Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint csak az lehet jó politikus, aki az ideje minél nagyobb részét az emberek között tölti, és csak az kormányozhat jól, aki személyesen tapasztalja meg a magyar emberek problémáit. Ezért tegnap országjárásra indult, és azt ígéri: „az őszi ellenzéki előválasztásig egy percre sem fog megállni”.
jún. 3
9:51
Gulyás: A magyar védettségi igazolvány digitális változata kiváltja az uniós zöldkártyát (SzMo)
A hazai igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, ezzel meg fog felelni az uniós szabályoknak a kormány szerint.
jún. 3
9:51
ITM: Életutakra ad lehetőséget a megújult szakképzés (Mandiner)
A megújult magyar szakképzési rendszer előremutató, többen jelentkeznek szakképzésre, mint gimnáziumba – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
jún. 3
9:51
Kormányinfó: Gulyás elárulta, melyik vakcina után hányan betegedtek és haltak meg eddig (Nyugati Fény)
Véglegesen letörtük a harmadik hullámot.
jún. 3
9:53
Így alakul át Újbuda közlekedése az új szuperkórház környékén (Portfolio)
Januárban írta ki a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) a Dél-budai Centrumkórház közlekedésfejlesztésére vonatkozó közbeszerzést, most pedig az is kiderült, hogy a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. nyerte el a tervezésre kiírt pályázatot - írja a Magyarépítők.hu. A komplexum tervpályázatát az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András nyerte.
jún. 3
9:57
Megszólalt a Magyarországra megérkezett új banki támadó: "ha nem fizetsz, te leszel a termék" (Portfolio)
Financial & Corporate IT konferenciánk első programpontjában élőben jelentkezett be a Magyarországon is jelen lévő ZEN nevű fintech, és egyben a globális piacokon jelen lévő G2A alapítója, Dawid Rozek.
jún. 3
9:57
Az oltás típusa és az időpontja is bekerül hamarosan a védettségi igazolvány digitális változatába (444.hu)
Az újságírók pedig visszatérhetnek a Kormányinfóra a jövő héttől.
jún. 3
9:57
Gulyás Gergely: 524 ember halt meg a második oltás után Magyarországon (SzMo)
A csütörtöki kormányinfón oltásokra lebontva is közölték, hányan betegedtek meg és hunytak el a második dózis után.
jún. 3
9:57
Külön ügynökséggel küzdenek a külföldi álhírek ellen (MMonline)
Franciaország nemzeti ügynökséget tervez létrehozni az olyan külföldi álhírek kiszűrésére, amelyeknek célja az állam destabilizálása. A tervek szerint idén szeptemberben jön létre a hatvan főt foglalkoztató iroda, ami mindenki számára elérhető forrásokat fog vizsgálni. A digitális befolyás ellen küzdő ügynökség nem az igazság helyreállításán kíván
jún. 3
9:57
Júliusra teszi a használtautó-import élénkülését a JóAutók.hu vezérigazgatója (Mandiner)
A használt autók behozatala egyelőre 6 százalékkal van a tavalyi szint alatt, Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója júliustól számít a használt autóimport élénkülésére.
jún. 3
10:03
Orvostól orvosig jár Trokán Péter és marékszámra szedi a gyógyszereket, hogy felépüljön (Blikk)
Még mindig nem tudni, maradt-e szövődmény durva betegsége után.
jún. 3
10:03
Elbukta Magyarország a jogállamisági eljárás megindításának módja miatt indított pert (Portfolio)
Az Európai Bíróság „elutasítja Magyarország azon keresetét, amelyet az Unió alapértékei e tagállam általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására irányuló eljárást megindító parlamenti állásfoglalással szemben terjesztett elő. A Parlament az ezen állásfoglalás elfogadásakor leadott szavazatok számlálása során jogosan hagyta figyelm
jún. 3
10:03
Magyarország ellen ítéltek, érvényes a Sargentini-jelentés (Demokrata)
Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága.

Keresés