Pénzbírsággal fogják büntetni Romániában azt, aki azért küld el egy anyát egy nyilvános helyről, mert gyermeket szoptat - az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén nagy többséggel elfogadta a bukaresti képviselőház, egyetlen tartózkodás mellett.
- Visszatér a munka világába Voksán Virág. A kétgyermekes édesanya régóta nem állt a DJ pult mögé, ám idén nyáron már több bulin is ő szolgáltatja majd a zenét. A lemezlovas fia, Beni már két és féléves, kislánya, Vivi pedig egy éve született meg, eddig hozzájuk igazított minden programot Virág.
Bahreinben a Pfizer-BioNTech vakcinát ajánlják harmadik oltásként koronavírus ellen azoknak, akik két Sinopharm oltást kaptak, elmúltak ötvenévesek vagy túlsúlyosak, esetleg legyengült az immunrendszerük - adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
Ha nagy vitába, netán vérre menő veszekedésbe keveredtél kedveseddel, barátnőddel vagy valamelyik családtagoddal, tedd fel magadnak ezt a két kérdést – a tudomány mai állása szerint ez az egyszerű módszer ugyanis minden vitát megold!
A fővárosi bérszövetséget alkotó szakszervezetek képviselői, valamint a fővárosi önkormányzat nevében Karácsony Gergely főpolgármester aláírták a 2021–2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást – közölte a fővárosi önkormányzat és a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A fővárosi bérszövetséget alkotó szakszervezetek képviselői, valamint a fővárosi önkormányzat nevében Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön aláírták a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást – közölte a fővárosi önkormányzat és a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Minden idők egyik legnagyobb menyasszonytáncát hozhatta össze osztrák külügyminiszterként Karin Kneissl, aki nemcsak meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt az esküvőjére három évvel ezelőtt, hanem kézen fogva táncolt is vele. A nászajándék most érkezett meg egy zsíros állás formájában: az egykori miniszter az orosz állami olajcég, a Rosznyeft igaz
Az ingatlan adásvétel legnagyobb és egyben legfontosabb költsége az ingatlan vételára, azonban számos olyan egyéb, direkt és indirekt költség is felmerül, amivel gyakran nem számolnak a vevők és így az sem merül fel, hogy ezeket a kiadásokat kis körültekintéssel, ha elkerülni nem is, de csökkenteni mindenképpen lehetne. Az OTP Ingatlanpont szakértő
Ősznél lényegesen később lesz Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint az Európai Bíróság döntése a magyar-lengyel keresetről az uniós jogállamisági mechanizmus ügyében.
A szuperszonikus légiközlekedés visszatérése elérhető közelségbe került a United Airlines szerint is. Az évtized végén akár a hangsebesség kétszeresével is repülhetnek a United Airlines utasai, ugyanis a társaság előjegyeztetett 15
A magyar védettségi igazolvány digitális verziója június 15-től tartalmazni fogja minden oltás típusát és időpontját, és alkalmas lesz az uniós zöld kártya kiváltására – jelentette be Gulyás Gergely. A miniszter arról is beszélt, hogy minden oltóanyagból többlet van. A DK viszont azt szeretné, ha jelentkezhetnének Pfizer-oltásra azok, akiknek a kín
Az Spf vitathatatlanul a legfontosabb lépése a bőrápolásnak - nyáron legalábbis biztosan. A legjobb változat megtalálása ugyanakkor fejtörést okozhat, mert nem mindegy, hogy az egyes bőrtípusokhoz milyen textúrát választunk. Termékajánlónk segít, hogy beszerezhesd a neked valót.
Egyre több helyen ütik fel a fejüket a nyári szezon kedvenc darabjai, köztük a szebbnél szebb fürdőruhák és bikini szettek. Ugyan a fast fashion csalogató lehet, de ennél sokkal izgalmasabb egy magyar tervező fürdőruha kollekciója, ami tele van sztorikkal.
Extrovertált és introvertált személyiség – két külön világ legalábbis szeretünk rájuk így tekinteni. Holott a valóság – mint oly sok esetben – nem ennyire fekete-fehér. Itt a Beszélnünk kell! e heti adása az extrovertált és introvertált személyiségtípusokról, és arról, hogy mit kezdünk egymással.
Tintahalbébiket küld csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal (Nasa) a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), amelyeknek fontos szerepe lesz az űrutazás hatásainak vizsgálatában.
Talán a lapunknak nyilatkozó vidéki hölgy lehet az első, aki az AstraZeneca első oltása után Pfizert kaphat. Bár Magyarországon még nincs erre protokoll, vannak már országok, ahol második oltásként mRNS-vakcinát kapnak az állampolgárok.
A Bizottság megbízható és biztonságos európai digitális személyazonosítási rendszer bevezetését javasolja - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében.
Rémálomnak érezte az első napokat, miután kiderült, hogy az indiai versenyen pozitív lett a doppingmintája, a szabotázs ténye is sokkolta, de végül felmentették, lőhetett már az Európa-bajnokságon, ott pedig nagy csatában megvédte címét a sportlövő.
A gyerekek számától tenné függővé a nyugdíj korhatárát és annak összegét egy most megjelent javaslat. Banyár József, a Corvinus Egyetem docense szerint a mostani rendszer nem fenntartható. A Kormányinfón Gulyás Gergelyt azt mondta, a kormány nem tárgyalta a konkrét javaslatot, de szerinte megfontolandó. Az ATV Híradójának riportja.
A fővárosi bérszövetséget alkotó szakszervezetek képviselői, valamint Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön aláírták a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást.
A világ első, eddigi legnagyobb, teljesen átlátszó aljú és oldalú, a lebegés élményét nyújtó medencéjét a CNN helikopterről kapta lencsevégre. A lebegő, átlátszó medence 2 luxuslakásoknak otthont adó épületet köt…
Tervezett infrastruktúra karbantartás miatt szombaton 18.00 órától nem lesz elérhető a központi e-ügyintézési portál, a magyarorszag.hu – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Többek között ezeket a témaköröket hozta felszínre az idei Marketing Summit három programalkotó eseménye, amelyen összesen hat iparág közel 40 szakember
Online számlázóprogramra váltott a kéziszámlások többsége és nagy igény van a többletfunkciókra is – ez derült ki az NRC kutatóintézet által készített reprezentatív felmérésből, amely a hazai kkv-k és egyéni vállalkozók számlázási szokásait vizsgálta a Számlázz.hu megbízásából. Az ugrásszerű változás hátterében főként a 2021. január 1-jével életbe
A COVID sok tekintetben átalakította a fogyasztói szokásokat és a vállalatok körében felerősítette a transzformáció igényét. Ma már tudjuk, hogy az agilis megközelítés nemcsak a startupok és az IT cégek kiváltsága, hanem sikeresen alkalmazható nagyvállalati környezetben is. Az agilitás hozzájárul az üzleti eredmények javulásához, növeli az ügyfél-
Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökének bőven kijutott a tragédiákból élete során: első felesége és kislánya után legidősebb fiát is elveszítette.
A NIF Zrt. beruházásában 2018 tavaszán kezdődtek meg az M8-as autóút 2x1 sávos, 28,9 km-es szakaszának munkálatai. A mai napon átadták az osztrák határhoz közelebbi szakaszt.