Tóth Laura a múltban a modell és műsorvezetői szakmában elért sikereiről volt ismert. Az utóbbi években nagy fába vágta a fejszéjét, és mint belsőépítész kamatoztatta kifinomult ízlését. Munkája során sokszor találkozott azzal a problémával, hogy hiányzott a tökéletes lakberendezéshez egy-két, az ő ízlésének megfelelő tárgy, így most egy profi csap
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Háy János gondolatait olvashatjuk el. 1.A múlt elmúlt, a jövő még nem érkezett, leszen innen és volton túl, a föld fölött, s az ég al
Az Egyesült Államok arról biztosított mindenkit, hogy 2014-ben felhagyott a szövetségesei elleni kémkedéssel, miután Oslo tiltakozott az ilyen bánásmód miatt – közölte csütörtökön Erna Solberg norvég miniszterelnök.
Taylor Swift rajongói örülhetnek, hiszen az énekesnő nyilvános eseményeken is csak nagyon ritkán jelenik meg, most viszont az év egyik legjobban várt filmjében kapott szerepet.
9,6 millió forintot kell fizetnie a Jobbik elnökének, aki 'ficsúroknak' nevezte a kormánypárti képviselőket, ha ilyen ütemben halad a gyűjtés, hamarosan a teljes összeg összejöhet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/03/4386/
Görögország tengerparti területeit már évtizedek óta intenzív urbanizáció és népességnövekedés jellemzi, emellett pedig a különböző természeti jelenségek és a tengerszint emelkedése is számos kockázatot jelent a partmenti területek számára.
A Giro d'Italia kerékpáros körversenyt három napig vezető magyar sportoló már a tokiói olimpiára készül, és közben próbálja feldolgozni az olaszországi élményeit, de a sikereit egyelőre inkább sokként éli meg.
Csaknem 2 fokkal hűvösebb volt a tavasz a szokásosnál; "fagyos" és "havas" nap is több volt az átlagnál - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Legmagasabb áron, 220 millió forintért Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus aukcióján. Ezzel a festőművész Csontváry Kosztka Tivadar, Munkácsy Mihály és Tihanyi Lajos mellett bekerült a 200 millió forint feletti leütési értéket elért magyar festőművészek közé. Újabb alkotóval bő
A gyanú szerint több mint hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizettek be egy bűnszervezet irányítói, akik vagyonvédelmi cégek láncolatát hozták létre. Az ügyészség indítványozta letartóztatásukat – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A OnePlus minden évben kiad egy olyan készüléket, ami az adott csúcsmobiljának egy olcsósított változata. Ez idén ismét változhat. A tavalyi évben a szokásoktól eltérően nem indította el a OnePlus 8T Pro modellt a kínai cég. Ez meglepő lépést volt a vállalat részéről, hiszen 2019-ben két Pro modell is érkezett a felhasználók számára. Úgy tűnik,
Magyarország elkötelezett támogatója a kelet-közép-európai országok gazdasági érdekeit összehangoló Három Tenger Kezdeményezésnek, ugyanakkor ezen együttműködésnek nem kell senki ellen irányulnia - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a formátum virtuálisan megrendezett parlamenti fórumán.
Közel hat hét eltelte után friss adatokat közölt a kormány a védőoltások beadása utáni megbetegedésekről és halálozásokról. A táblázattal több gond van, de ha az egyes vakcinák hatásosságát nem egymással hasonlítjuk össze, hanem idősorosan a saját adataikkal, akkor érdekes trend bontakozik ki előttünk.
A Thyng alkalmazása lehetővé teszi, hogy fotók és 3D objektumok hozzáadásával létrehozzuk a saját kibővített valóságunkat. Az applikáció készítői bejelentették legfrissebb újdonságukat. Nyilvánosságra hoztak, és mindenki számára hozzáférhetővé tettek egy 3D modellt, egy koronavírus által súlyosan károsodott tüdőről. Céljuk, hogy elősegítsék a beteg
Közel hat hét eltelte után friss adatokat közölt a kormány a védőoltások beadása utáni megbetegedésekről és halálozásokról. A táblázattal több gond van, de ha az egyes vakcinák hatásosságát nem egymással hasonlítjuk össze, hanem idősorosan a saját adataikkal, akkor érdekes trend bontakozik ki előttünk.
Közel hat hét eltelte után friss adatokat közölt a kormány a védőoltások beadása utáni megbetegedésekről és halálozásokról. A táblázattal több gond is van, de ha az egyes vakcinák hatásosságát nem egymással hasonlítjuk össze, hanem idősorosan a saját adataikkal, akkor érdekes trend bontakozik ki előttünk.
Az Európai Bizottság javaslatot tett egy megbízható és biztonságos digitális személyazonosság létrehozására az európai állampolgárok, lakosok és vállalkozások számára - közölte Margrethe Vestager, az Európai Bizottság digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnöke csütörtökön.
Ez elmúlt néhány hónap az NFT-k szárnyalásáról szólt. Mi is beszámoltunk róla, hogy iszonyú árakon kelt el egy-egy virtuális műtárgy vagy gyűjthető kártya és egyéb virtuális javak. Mostanra viszont óriási mértékben kiszáradt az NFT piac: az eddigi adásvételek értékben és…
Kihullik a hajam tőle - mondogatjuk gyakran, ha úgy érezzük, megoldhatatlan és bosszantó feladattal állunk szemben, amibe aztán akár bele is őszülhetünk. Vajon van-e valóságalapja a felsorolt kifejezéseknek, és a túlzott mértékű stressznek valóban hajunk látja kárát?
Tovább bővíti magyarországi gyártókapacitását a Xylem, a társaság Abonyban hoz létre új telephelyet. A fejlesztés eredményeként közel 20-féle termék gyártása indul meg, és 80 embert vesznek fel.
Várhatóan májusban érhetjük el az inflációs csúcsot az éven belül, ebben a hónapban akár 5,5 százalékos is lehet az árdrágulás mértéke. A megugró infláció a valutaárfolyamra és a hitelkamatokra is hatást gyakorol a banki szakértő szerint, 350 alatti euróra ne rendezkedjünk be hosszú távra.
A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: Orbán Viktor korábban megígérte, hogy a fővárosban nem történik semmi a budapestiek akaratával szemben, de ennek épp az ellenkezője látszik például a Városliget esetében. Tüttő Kata hangsúlyozta: továbbra sem értik, miért akar a kormány kínai hitelt felvenni, miközben az uniós hitelre nemet mondanak.
A Biden-adminisztráció fel fogja függeszteni az Alaszka sarkvidéki nemzeti parkjának (ANWR) egy részére vonatkozó olajkutatási engedélyeket, amelyeket Donald Trump elnökségének utolsó napjaiban értékesítettek.
A hűvös tavasz ellenére is szépen növekedtek a palánták Bolvári Csaba zsámboki biogazdaságában. Nem véletlen, hiszen a termelő az évek során rendkívül sok tapasztalatra és tudásra tett szert, amikkel tökéletesíteni tudta palántanevelési technológiáját.
Megérkezett a Művirágok karneválja első felvonása. Rimóczi Zsola, a zenekar frontembere elárulta: 'Az eddigi legszínesebb lemezünk mind zeneileg, mind pedig hangulatában. Soha nem foglalkoztunk még ennyit egy album megírásával'.
Joe Biden amerikai elnök ismertette az amerikai vakcinaelosztó kezdeményezés első szakaszának részleteit: 19 millió adag, koronavírus elleni vakcinát kap a Covax nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés, hatmillió adagot pedig az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei – jelentett be a Fehér Ház csütörtökön.
Evakuálták az Air France egyik, N’Djamenából Párizsba tartó repülőgépét a Charles de Gaulle repülőtéren való leszálláskor egy feltételezett bomba miatt – írta meg sa Liner.hu.
Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, online sajtótájékoztatón.
Esetleges fémszennyeződés miatt a Lidl visszahívja a 115 grammos kiszerelésű, Reinert márkájú, Brumi mortadella elnevezésű terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.