Anthony Wonke forgatott már filmet korunk egyik legnagyobb sportcsillagáról, Cristiano Ronaldóról, de nyomon követte az Utolsó Jedik rendezőjének konfliktusait is a Star Wars-univerzumban. Az Emmy- és többszörös BAFTA-díjas filmrendező ezúttal a Johnnie Walker születését vitte vászonra, amely alkotás már magyar felirattal is elérhető.
– Hazatért a másfél hetes ausztriai edzőtáborból az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott, amely péntek este (M4, 20) a Ciprus elleni felkészülési mérkőzéssel hangolódik a kontinenstornára. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese szerda délután repült haza Saalfeldenből, s csütörtökön már a találkozó helyszínén, a Szusza Ferenc S
Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták A feleségem története című filmet, írják a produkció sajtóközleményében. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel
Az Állami Számvevőszék újabb hat, modellváltással érintett felsőoktatási intézmény vagyongazdálkodását értékelte a 2017 és 2019 között időszakban, illetve a 2020-as fenntartóváltás időpontjáig. Megállapításuk szerint indokolt volt a modellváltás.
2019 októberében, a Fidesz szempontjából vesztes önkormányzati választás éjszakáján azt mondta Orbán Viktor, hogy Budapesten semmi olyan nem épül meg, amit a fővárosiak nem akarnak. Már akkor lehetett tudni, hogy mindez csak az ellenség megtévesztésére szolgál, és Orbán magasról tesz majd arra, amit akkor mondott. A miniszterelnök – nem először kor
Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Szeged – Komoly lépést tettek az aranyérem megszerzése felé a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdázói az NB I-ben, hiszen hazai pályán 31-28-ra verték a rivális Telekom Veszprémet a bajnoki döntő első mérkőzésén.
A végre melegedő nyári napokkal a programok is sűrűsödnek. Margó, Hamvas Béla, sárkányok vagy épp egy drogos agymenés? Mutatunk pár eseményt, amik közül érdemes válogatni.
Elvi egyezség jött létre arról, hogy októbertől életbe léphet az új hosszútávú magyar-orosz gázvásárlási megállapodás - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután a Szentpétervári Nemzetközi Fórum alkalmából találkozott Alekszej Millerre, a Gazprom vezérigazgatójával.
Vádat emelt a Főváros Főügyészség egy férfi ellen, aki hamis aláírásokkal érte el jelöltségét a 2018-as országgyűlési választáson – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Los Angeles – Megállíthatatlannak tűnik Luka Doncic az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában. A Dallas Mavericks szlovén klasszisa 42 pontot dobott a Los Angeles Clippers elleni legutóbbi mérkőzésen. A Mavericks idegenben 105-100-ra diadalmaskodott, és 3-2-re vezeti az egyik fél negyedik sikeréig tartó, első körös párharcot.
Több mint 1200 tonnát nyomott a veszélyes hulladék, amit tíz év után végül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szállíttatott el a kiskunhalasi veszélyeshulladék-telepről.
12 pontos kérdőívben kéri ki a budaiak véleményét Fürjes Balázs államtitkár és Pokorni Zoltán polgármester. Fürjes múlt héten jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP színeiben elindul a 3. számú választókerületben az országgyűlési mandátumért.
A világ talán legmodernebb védelmi rendszerével szereli fel a Honvédség a Lynxeket. Utána jártunk mitől különleges a StrikeShield. Brutális nagymacska lesz általa a Hiúzból.
Eltévedt lövedék repült át a szolnoki lőtérről a szomszédos strandra még péntek délután – erről a Magyar Narancs írt először. Az úszómesterek először a süvítésre, majd a becsapódás hangjára lettek…
De a szervezők szerint nem került veszélybe a jövő hónapban induló játékok rendezése, és az egyre több koronavírusos megbetegedés mellett sem opció, hogy újra elhalasszák az olimpiát.
A gazdaság újraindítását követően Magyarország visszatér a hiány- és adósságcsökkentő pályára, amely az elmúlt 10 évet is jellemezte - fogalmazott közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
Kína szó szerint súlyos árat fizethet a látványos gazdasági növekedésért és azért, mert mind többen megengedhetik maguknak a nyugati életmódot. A hatalmas ázsiai országban, amely nem is olyan rég még élelmiszerhiánnyal küzdött, ma már az elhízás okozza az egyik legkomolyabb problémát.
A jegybank szerint ha a bolygón mindenki úgy élne, mint a magyar háztartások, akkor kevesebb, mint fél év alatt elfogynának a Föld egy évre szánt erőforrásai.
A hagyományos, pirított újburgonya tökéletes köret a sültek és saláták mellé. Ám, ha egy kicsit másképp szeretnénk elkészíteni ezt a népszerű alapanyagot, akkor tekerjük baconbe, esetleg húzzuk nyársra, vagy csak egyszerűen irdaljuk be, ízlés szerint fűszerezzük, szórjuk meg reszelt sajttal és süssük ropogósra. De lássuk a recepteket!
Újabb görög úti célra indít Budapestről járatot a WizzAir, július 16-ától Kósz szigetére is közlekednek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen, ennek eléréshez a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó 167 400 forint) 30 százalékos emelésére lenne szükség - kéri a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ba
A csütörtökön ismertetett legújabb mérőszámok szerint csaknem negyedszázada nem mért ütemű élénkülésnek indult a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor – és vele együtt az egész brit gazdaság – aktivitása, mindenekelőtt a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének hatására.
Magyarországon az egy főre jutó évi 6,6 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátásából több tonna széndioxid is a háztartások tevékenysége folytán jut a légkörbe, ennek döntő része pedig a fűtő- és tüzelőanyagok elégetéséből származik. Napjaink egyik legjelentősebb problémája a klímaváltozás, érdemes tehát megvizsgálni mit tehetünk ökológiai lábnyomunk csök
Magyarországon minden negyedik terhesség végződik vetéléssel, miközben sok esetben nem lehet pontosan kideríteni, mi vezetett a magzatelhaláshoz. Az esetek fél százalékában immunológiai eredetű problémák állnak a vetélés mögött, például azért, mert a szülők immunrendszere nem illeszkedik egymáshoz, az anya szervezete kilöki partnere sejtjeit. Ugyan
Egy az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a viszketésről beszámoló személyek körében kétszer akkora az esélye egyes pszichiátriai megbetegedések jelenlétének, mint más bőrgyógyászati kórképben szenvedő betegek esetében.
Hogyan ismerhető fel az emlő adenosisa, illetve ennek egyik speciális típusa, az adenosis sclerotisans? Mi az a sugaras heg és a komplex szklerotizáló lézió? Melyik esetén milyen tünetek jelentkezhetnek? Milyen vizsgálatok szükségesek és milyen kezelés javasolt?
Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 133 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának legutóbbi ülésén hozott döntése szerint. A testület elvégezte egy salgótarjáni és egy szekszárdi rádiós frekvencia pályázati ajánlatainak alaki vizsgálatát, illetve
Ha láttál már élő koncertet, vagy legalábbis koncertfelvételt, akkor biztosan neked is feltűnt, hogy az énekesnők szinte mindig neccharisnyában lépnek a színpadra. Gondolkodtál már azon, hogy miért viselnek kivétel nélkül mindig neccharisnyát a különböző koncertszerelésük alatt? Utánajártunk.
A magyarországi McDonald's 800 millió forintot fordít arra, hogy kivonja a rendszeréből az egyszer használatos műanyagokat - közölte az étteremlánc az MTI-vel csütörtökön.