2022. október 11. kedd

okt. 11
21:30
Kifakadt Zalatnay Sarolta: Félek az októberi gázszámlától, megtanultam szerényen élni (Pénzcentrum)
Zalatnay Sarolta nem tudja, hogy hogyan fogja kifizetni a megemelkedett rezsiszámlákat, miután megtakarításokkal nem rendelkezik. Ráadásul a fűtést se csavarhatja le, hiszen, ha megfázik kiesik a bevétele, miután nem tud fellépni írta meg a Blikk.
okt. 11
21:30
Liftaknába zuhant kisautójával egy sofőr (hirado.hu)
Az autó fejjel lefelé landolt.
okt. 11
21:32
Milos Zeman: A visegrádi csoport bebizonyította müködőképességét (hirado.hu)
A lengyel államfő szerint az ukrajnai menekültek támogatására nem kaptak semmiféle segítséget az Európai Bizottságtól.
okt. 11
21:33
Sorozat készül Zámbó Jimmy életéről: a feleségét, Zámbó Editet alakító Schell Judit meglátogatta az özvegyet (Life)
A megtörtént eseményeken alapuló sorozatnak lesznek fikciós elemei is, de a fontos pontokon követi a valóságot, így a készítők Jimmy és Edit kapcsolatát is szeretnék hitelesen bemutatni.
okt. 11
21:36
Lékai-Kiss Ramóna: „Az én életem a kirakatban zajlik, mindig szubjektív, hogy éppen ki mit gondol a munkámról” (Blikk)
A novemberi GLAMOUR magazin címlapsztárja, Lékai-Kiss Ramóna színésznő, műsorvezető egy exkluzív interjúban mesélt a glamour.hu olvasóinak a szépségről, a külsőségekről és előítéletekről, az őt ért támadásokról. Azt is elárulta, mennyi kritikát kapott, miután kilépett a Barátok közt sorozatból és műsorvezetőként folytatta tovább a karrierjét.
okt. 11
21:36
Spanyolország a gázfogyasztás mérséklését szolgáló intézkedéscsomagot fogadott el (ATV)
A spanyol kormány a gázfogyasztás 13,5 százalékos mérséklését szolgáló intézkedéscsomagot fogadott el kedden a 2022 augusztusától 2023 márciusáig terjedő időszakra.
okt. 11
21:39
Egészséges újszülöttet találtak Budapesten (SzMo)
A Madarász utcai Gyermekkórház inkubátorában hagyták.
okt. 11
21:42
„Semmi baja nem volt” – Minden előjel nélkül lett öngyilkos egy 11 éves kislány (BorsOnline)
Édesanyja küzdött a kislány életéért, de sajnos nem tudott rajta segíteni. Családja nem érti, miért akarhatott a gyermek szándékosan véget vetni az életének.
okt. 11
21:42
Mark Zuckerberg bemutatta a Metaverzum legújabb kütyüjét: majdnem 700 ezer forintot kérnek az eszközért (Blikk)
Mark Zuckerberg egy fejlesztőknek tartott online eseményen bemutatta új VR-headsetjét, a Quest Prót.
okt. 11
21:42
Franciaország növelni kívánja katonai jelenlétét Kelet-Európában (HírTV)
A döntést a Nato keleti szárnyán kialakult helyzetre és az Ukrajnában zajló véres harcokra tekintettel hozták meg.
okt. 11
21:42
Kunetz Zsombor: nem lehet fenntartani a jelenlegi helyzetet, kódolva van a tragédia (Pénzcentrum)
Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő szerint kódolva van a magyar egészségügyben a tragédia. Az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, a Pénzcentrumnak adott interjúja után az ATV-nek adott interjújában bővebben is elmondta, hogy meglátása szerint már összeomlott az egészségügy, az egyetlen kiút pedig az, ha az eg
okt. 11
21:45
A kkv-k megerősítése fontos feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben (Demokrata)
Járóka Lívia a Nemzetközi Roma Vállalkozói és Vezetői Fórum keretében nyilatkozott.
okt. 11
21:48
Veszélyben a világ energiatermelése a klímaváltozás miatt (HírTV)
A hőhullámok és a szárazság csökkentik a talajvízszintet, gondokat okozva a vízenergia-termelésnek és a nukleáris erőművek hűtésének egyaránt.
okt. 11
21:48
Cseh elnök: a visegrádi csoport bebizonyította müködőképességét (ATV)
A visegrádi csoport már bebizonyította működőképességét, többek között az illegális bevándorlás elleni küzdelemben is, legalább olyan fontos, ha nem fontosabb együttműködés, mint a Benelux-országoké, de jó lenne még Szlovéniával kibővíteni - jelentette ki Milos Zeman cseh elnök a V4-ek pozsonyi államfői találkozója után tartott közös sajtóértekezle
okt. 11
21:51
Fontos bejelentést tett az MVM: ez mindenkit érint (Life)
Akik egyszerre több számlát kapnak az MVM-től, a feltüntetett határidőn túl december 15-ig kamatmentesen halasztva is fizethetnek és részletfizetést is igényelhetnek - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.
okt. 11
21:54
Ukrán katonák térhettek haza egy újabb fogolycsere során (Blikk)
Egy újabb fogolycsere során 32 ukrán katona térhetett haza, emellett az orosz fél átadta Ukrajnának a harcokban elesett, izraeli állampolgárságú Dmitro Fialka holttestét – hozta nyilvánosságra kedden Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
okt. 11
21:54
Greta Thunberg: Ne kapcsolják le az atomerőműveket! (HírTV)
A svéd klímaaktivista szerint inkább azok működjenek tovább, minthogy visszakapcsolják a szénerőműveket.
okt. 11
21:54
Járóka Lívia: A kkv-k megerősítése fontos feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben (hirado.hu)
A roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerint Magyarország élen jár romaügyben az EU-ban.
okt. 11
21:54
NASA: A DART űrszonda sikeresen letérítette pályájáról az aszteroidát (hirado.hu)
Az igazgató szerint a NASA komolyan vehető védelmezője ennek a bolygónak.
okt. 11
21:57
Tűzifakereskedőket és -szállítókat ellenőrzött a Nébih Zala megyében: jó pár „ügyeskedő” horogra akadt (Üzletem)
Ismét közösen ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága, azonban – a jogkövető fakereskedőktől és a lakosságtól kapott pontos információknak köszönhetően – ezúttal sokkal célirányosabbak voltak a hatósági rajtaütések.
okt. 11
22:00
„Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin” – Orbán Viktor Berlinben fejtette ki, mit gondol az orosz–ukrán háborúról (Blikk)
Orbán Viktor, kormányfő a berlini hivatalos programja után, kedden délelőtt egy nyilvános pódiumbeszélgetésen vett részt a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával.
okt. 11
22:00
Itt a hivatalos dátum! Ekkor koronázzák királlyá III. Károlyt (Metropol)
III. Károly feleségét, Kamillát szintén megkoronázzák.
okt. 11
22:00
Bejelentették a tudósok: sikerrel járt a NASA bolygóvédelmi rendszere (Portfolio)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája sikeresen letérítette pályájáról azt az aszteroidát, amelynek szándékosan nekiütközött szeptember végén.
okt. 11
22:00
Semiképp ne fogyassza el ezt a terméket, ha vásárolt belőle (ATV)
Fagyasztott fasírtalapot hívott vissza a forgalmazó szalmonella miatt.
okt. 11
22:00
NASA: A DART űrszonda sikeresen letérítette pályájáról az aszteroidát (hirado.hu)
Az igazgató szerint a NASA komolyan vehető védelmezője ennek a bolygónak.
okt. 11
22:06
Az energiaválság vethet véget az óraátállítás tradíciójának? (Femcafe)
Van olyan európai ország, ahol az energiaspórolás miatt az óraátállítás megszüntetését tervezik.
okt. 11
22:09
Járóka Lívia: Az uniós roma stratégia megvalósításában Magyarország jól teljesít (Magyar Hírlap)
A kkv-k megerősítése fontos feladat, figyelmeztet a Fidesz képviselője.
okt. 11
22:09
A kkv-k megerősítése fontos feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben (Demokrata)
Járóka Lívia a Nemzetközi Roma Vállalkozói és Vezetői Fórum keretében nyilatkozott.
okt. 11
22:11
Meglepő vereséget szenvedett a Juventus Haifában (Magyar Hírlap)
Az olasz bajnok nem bírt a Maccabi védelmével.
okt. 11
22:12
A magyar gazdasági növekedés lehet a második leggyorsabb a feltörekvő európai térségben (ProfitLine)
Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
okt. 11
22:12
NASA: sikeresen letérítette pályájáról az aszteroidát a DART űrszonda (ATV)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája sikeresen letérítette pályájáról azt az aszteroidát, amelynek szándékosan nekiütközött szeptember végén.
okt. 11
22:15
Orbán Viktor: 12 százalékra ugorhat a munkanélküliség Magyarországon (SzMo)
Ez hatalmas emelkedés lenne a mostani 3 százalékhoz képest.
okt. 11
22:15
Ukrán katonák térhettek haza egy újabb fogolycsere keretében (Magyar Hírlap)
Légvédelmi rakétarendszert adott át Németország Ukrajnának.
okt. 11
22:15
Orbán a tűzszünetről és Trumpról beszélt Berlinben, a közönség tapsviharban tört ki (Mandiner)
Orbán Viktor kedden részt vett egy berlini kerekasztal-beszélgetésen, ahol több olyan kijelentést is tett, amit a közönség nagy tapssal ismert el.
okt. 11
22:18
Megtorpanni látszik az építőipar növekedése: jelentős visszaesésre számítanak a szakértők (Pénzcentrum)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetkezetek (ÉVOSZ) szerint az építőipar elmúlt években megszokott növekedésének jövőre várhatóan vége lesz: az előrejelzések szerint 2023-ban és 2024-ben ez jócskán le fog lassulni és mindössze 4,5 százalék körül várható az idén.
okt. 11
22:18
Kerekasztal-beszélgetés a metaverzumban, Magyarországon először! (ATV)
Megtartották az első „figital”, azaz a fizikai és a digitális világban egyaránt zajló kerekasztal-beszélgetést az Internet Hungary konferencián, amelyet bárki követhetett egy online streamen keresztül.
okt. 11
22:21
Bartus László: Orbán megvédte az orosz népirtást, a tömeggyilkosságokat és a háborús bűnösöket (Mandiner)
Orbán közönséges módon hazudik, elferdíti a tényeket, meghamisítja a valóságot és egy népirtó, tömeggyilkos országot és annak véreskezű vezetőjét védelmezi.
okt. 11
22:24
V4-es csúcs: Igazságos békét szorgalmaztak, a búcsúzó Zeman Szlovéniát is felvenné (ATV)
Igazságos béke kell - jelentette ki a pozsonyi V4-es elnöki csúcson a házigazda Caputová az orosz-ukrán háború kapcsán. Novák Katalin azt hangsúlyozta, hogy a V4 együttműködés “él és virágzik”. Duda lengyel elnök “szörnyűségesnek” nevezte az orosz rakétatámadást civil ukrán célpontok ellen, amelyet elítéltek. A V4-ek “nem üres doboz” - fogalmazott
okt. 11
22:27
Perintfalvi Rita: Tibi atya, az alkoholizmusból soha nem lesz forradalom! – Molnár Áron védelmében (Mandiner)
De erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak Molnár Áron védelmében, ahogy annak idején muszáj volt megszólalnom Homonnay Gergely védelmében is!
okt. 11
22:30
Elhunyt a Szépség és a szörnyeteg elragadó hősnője (hirado.hu)
Az Oscar-díjra jelölt brit színésznő és énekesnő 96 évet élt.
okt. 11
22:30
Horribilis büntetést kapott a verseny manipulálása miatt a Stewart-Haas Racing (USAracing)
Az idei szezon eddigi legsúlyosabb büntetését mérte a Nascar a Stewart-Haas Racingre. A csapat 41-es...
okt. 11
22:33
Meghalt Angela Lansbury, a Gyilkos sorok sztárja (SzMo)
A színésznő öt nap múlva lett volna 97 éves.
okt. 11
22:33
Várvédő magyar vitézek és török hódítók az MVM Dome-ban (Magyar Hírlap)
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes gigaprodukciója.
okt. 11
22:33
Bayer Zsolt: Ilyen nincs… (Mandiner)
Afrika után ideje felszólítani az inuitokat is. Elmebetegek.
okt. 11
22:33
Horribilis büntetést kapott a verseny manipulálása miatt a Stewart-Haas Racing (Racing)
Az idei szezon eddigi legsúlyosabb büntetését mérte a Nascar a Stewart-Haas Racingre. A csapat 41-es...
okt. 11
22:42
Stratégiai megállapodást írt alá a román és a georgiai elnök (ProfitLine)
Stratégiai partnerségi nyilatkozatot írt alá kedden Klaus Iohannis román és Szalome Zurabisvili georgiai elnök Bukarestben abból az alkalomból, hogy a két ország most ünnepli a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulóját.
okt. 11
22:48
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (hirado.hu)
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 11
22:48
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (hirado.hu)
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 11
22:51
Tesztelték, hogy meg tudnák-e menteni a Földet: sikeresen eltérített egy aszteroidát a NASA (SzMo)
A kísérlet jobban sikerült a vártnál is, a NASA szerint bármikor meg tudják menteni a bolygót.
okt. 11
22:51
Halálra ítéltek egy kakassal kiegészült pulykahordát, mert rátámadtak egy kanadai férfira (SzMo)
A férfi a teste több részén is megsérült, többek között a csípője is eltört két helyen.

Keresés