Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának - jelentette be Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Brüsszelben szerdán.
Megtörten érkezett a Kecskeméti Törvényszék épületébe a kórházi kezelése során gyógyszermérgezést szenvedett Piukovics Mirkó, akinek kártérítési tárgyalása szerdán kezdődött el.
Az adóhatóság által gyakorolható méltányossági jogkör rendszer szinten a fizetési kedvezményi eljárásokban ölt testet. A beszélgetésben szakértőink ezen eljárások alapvető szabályairól és a gyakorlati tapasztalatokról folytatnak eszmecserét, pár olyan konkrét tanácsot is adva, melyek hasznosak lehetnek a hallgatóknak.
Jelentős terhet rónak a multik nyakába a magasabbak energiadíjak, alapanyag- és szállítási költségek, továbbá nagyobb forinterősödés esetén szűkülne a nemzetközi cégek béremelési mozgástere.
Bizony ám, az egykori dörzsölt csapatfőnöknek lánya is van. Leginkább azt lehet tudni Flavio Briatoréról, hogy második feleségétől, a nála 30 évvel fiatalabb, modell, Elisabetta Gregoracitól van egy fia, Nathan Falco, aki most 12 éves. Gregoraci előtt is előszeretettel járt modellekkel az üzletember, aki a Benetton ruházati cég igazgatója volt, maj
A vártnál erősebb második negyedéves gazdasági teljesítmény mellett 2022-re 5,3 százalékos, míg jövőre 0,4 százalékos GDP növekedést várnak a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői. A megemelkedett energia-, valamint élelmiszerárak miatt tovább nő az infláció, ugyanakkor az árkorlátozások fenntartása jelentős ársokkot előzött meg.
A képviselők fizetésemelésekor szakadt el a cérna, nem a rezsicsökkentés csökkentésekor – mondta Pénzes Ágnes, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára a Spirit FM Partvonal című műsorában. Elmondása szerint munka közben nem gondol a megélhetésére, este jut eszébe, amikor szülei kanapéján aludni készül.
Míg Nyugat-Európában pont a magas infláció miatt lemondhatnak a túlóráról a munkavállalók, addig Magyarországon pont a túlóra lehet a megoldás a drasztikus áremelkedésekre.
A színésznő a nyilvánosság előtt is gyakorta üzen tragikus hirtelenséggel elhunyt édesanyjának – nemrég az Instagramon révedt a múltba egy megható régi fotó megosztása által.
Vajon hogyan érinti, hogy újra divatba jött a 80-as évek? Hogy viselte annak idején a neki kitalált kedves, szőke „girl next door”-imázst? Mit érez, amikor a volt élettársát, a Neoton Família egykori menedzserét, Erdős Pétert bántják? Mennyi szabadságot kaptak az átkosban, amikor kapitalista országokba utazhattak? Milyen együtt zenélni a fiával? És
A betegségeknek az átlagosnál sokkalta jobban ellenálló szőlőfajták egy csoportja a direkttermő, avagy közvetlenül termő szőlő. Ezek oltatlanul, saját gyökerükön is olyan gyümölcsöt teremnek, melyek bármelyikőnknek ismerősek lehetnek. S bár a belőlük készült borok nem a legjobbak, nem érdemes lemondani a direkttermő szőlőinkről.
Bizonytalan ideig a Győri Audi ETO KC elleni szerdai összecsapás lesz a Praktiker-Vác női kézilabdacsapatának utolsó mérkőzése a Váci Sportcsarnokban, amely november 1-jén átmenetileg bezár.
Az infláció szeptemberben már meghaladta a bérek növekedési ütemét, az idei év egészét viszont még a reálbérek emelkedése jellemezheti. Jövőre azonban közel 4%-kal eshet vissza a reálbér a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szerint.
Az orosz főügyészség szerint a Meta közösségi oldalai nagymértékben befolyásolják a közvéleményt, maga a vállalat pedig alternatív valóságot hozott létre, amelyben gyűlöletet szított az oroszok ellen.
A romantikus tragédia valójában egy sci-fi lenne? Elképesztő teória látott napvilágot a filmmel kapcsolatban, amely teljesen új megvilágításba helyezi a főszereplő, Jack küldetését.
E heti riportalanyunk 14 éves kora óta dolgozik az Axiálnál. Ez az állandóság szinte kuriózumnak számít manapság, sok fiatal szerint ugyanis 4-5 évente váltani kell és új kihívásokat keresni. Szerinte viszont ugyanazon a helyen is meg lehet találni az újdonságokat és kihívásokat – csak élethosszig tanulni kell hozzá. Umenhoffer Péterrel Bárdos B. E
A Toyota Gazoo Racing és Jari-Matti Latvala is sokáig igyekezett titkolni a japán gyártó legújabb projektjét, melyben kifejlesztette első Rally2-es autóját. A finn Rallit.fi oldal jutott azon információk birtokába, melyek egy Rally2-es Toyota Yaris teszteléséről szólnak. Az üggyel kapcsolatban Jari-Matti Latvala korábban úgy nyilatkozott, hogy ér
A lakossági fogyasztást, az energia- vagy az ipari termelést kell korlátozni gázhiány esetén Európában? Szankcionálható-e világgazdasági hiány esetén egyszerre három fontos olajtermelő ország? Az OPEC csökkenti a kőolaj kitermelését beléphet-e Irán és Venezuela a világ olajpiacára? Ki tudja-e használni Oroszország a növekvő olajárat? Február 5- utá
Öt kilométert kell buszozniuk a kisiskolásoknak egy nógrádi faluból, mert az energiaválság miatt hétfőtől áthelyezik őket egy másik intézménybe. A nógrádkövesdi alsósok szülei értetlenül állnak a döntés előtt. Azt állítják, őket senki nem kérdezte meg, ráadásul az iskola a gyerekek szállítását sem vállalja. A 7-10 éves tanulóknak a menetrend szerin
Egy ötfutamos szombat után, vasárnap szélcsendben ért véget a Tf35-ös osztály 2022-es szezonja az olaszországi Scarlinóban. A bronzérmes örült a legjobban. Csütörtökön próbafutammal és két éles menettel vette kezdetét a program, ezekből a Realteam for Leman hope jött ki a legjobban, két győzelemmel. Számukra pénteken sem volt megállás, újabb két fu
Álmosan kezdték a csapatok a mérkőzést szerda délután, amikor a Siófok KC az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát fogadta a női kézilabda NB I negyedik fordulójában. A hazaiak az öltözőben ragadtak, első góljukra több, mint hét percet kellett várni, és a félidőre már hétgólos hátrányban voltak. A második játékrészben tovább nőtt a különbség, tízzel is
Érdemi, konkrét számokat is tartalmazó egyeztetést vár a jövő évi minimálbér-emelésről a Magyar Szakszervezeti Szövetség a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai ülésén.