2022. október 13. csütörtök

okt. 13
13:15
Még idén sor kerülhet a stratégiai olajkészletek visszatöltésére (Autószektor)
Emlékeztetett, hogy a kormány a hazai üzemanyagellátás biztosítása érdekében augusztusban 184 millió liter dízelolajat szabadított fel az ország stratégiai tartalékaiból. A felszabadított készlet a stratégiai gázolajkészlet 38 százaléka, a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj- és dízelkészletnek pedig együttesen a 24 százaléka. A hatályos szabály
okt. 13
13:15
Fotók: különleges leletek kerültek elő a József főhercegi palota újjáépítése során (Helló Magyar)
A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre. Fotók a cikkben!
okt. 13
13:15
Alonso egykori “kémjét” is leszerződtette az Aston Martin (Racing)
Újabb F1-es versenyzőt igazolt az  Aston Martin F1-es csapata. Nyugi, nem az történik, mint a Saubernél Monisha Kaltenborn idején, mikor több versenyzőnek is “eladtak” egy versenyzői ülést. A McLaren egykori versenyzője, Pedro de la Rosa csatlakozik a csapathoz, melynek 2023-as versenyzőpárosát Lance Stroll és Fernando Alonso alkotja majd. Utóbbiva
okt. 13
13:15
„Ó, jajj, újra itt” – mondta Károly király Liz Trussnak, amikor találkoztak (rtl.hu)
Először fogadta heti audiencián az új brit uralkodó a miniszterelnököt. Károly király nem volt túl lelkes.
okt. 13
13:17
Ütközetek az ukrán háború miatt a sportban is (Magyar Hírlap)
Nem játszhat a párizsi olimpián a francia kosárlabdázó, mert az orosz Zentibe igazolt.
okt. 13
13:18
Hogyan használjuk a karbonpiacot a fenntarthatósági elvárások teljesítéséhez? (Portfolio)
A karbonkvóták árfolyamának várható növekedése egyre nagyobb súllyal kényszeríti a legszennyezőbb iparági szereplőket szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére, azonban a gazdasági szereplők nagyobb részét kötelező érvénnyel nem érinti az uniós megfelelési kényszer. Ugyanakkor az önkéntes piacon ezeknek a vállalkozásoknak is van lehetőségük a karbonlá
okt. 13
13:21
Már lehet pályázni a Microsoft díjára (MMonline)
December 18-ig adhatják be pályázatukat az érdeklődő vállalatok a magyarországi jó gyakorlatokat díjazó HR Best verseny „Futureproof Organizations” kategóriájában.A Microsoft Magyarország által immár negyedik alkalommal meghirdetett díj célja, hogy a technológia és az ember kooperációját ötvöző jó gyakorlatokat megmutassák a szakmai nyilvánosságnak
okt. 13
13:21
Sokallod az inflációt? Akkor megjöttek a lakásárak! (Bank360 blog)
2015 óta másfélszeresükre nőttek a lakásárak. Az elmúlt egy évben még az elszálló inflációnál is jobban drágultak az új és használt lakások. Itt már 2022 első félévében is 20 százalék fölötti volt az áremelkedés.
okt. 13
13:21
Sikertelen Joe Biden háborús politikája (Demokrata)
Miközben megtörni látszik a háború kétpárti támogatottsága a tengerentúlon, Donald Trump a tűzszünet legnagyobb szószólójává lépett elő.
okt. 13
13:21
“Ez egy sóhivatal” - Így reagáltak a szakemberek a korrupciót felszámolók kinevezésére (Nyugati Fény)
Nem tartják komolynak a dolgot.
okt. 13
13:21
A szankciókról biztosan szó lesz (rtl.hu)
.
okt. 13
13:21
A Balatonon át akart Olaszországba evezni egy afgán férfi, mert azt hitte, Csehországban van (rtl.hu)
Örvényesnél kötött el egy csónakot a Németországban élő férfi.
okt. 13
13:24
Riadót fújtak a gyermekorvosok: a koronavírus-járvány után idén még erősebben tér vissza az influenza (Blikk)
Az elmúlt években a korlátozások, a kötelező maszkviselés miatt az influenzajárvány enyhébb volt, de idén az várható, hogy intenzívebben fog visszatérni - tudatta csütörtökön a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.
okt. 13
13:24
Azért tartanak életben egy soproni fiatalembert, hogy szerveivel segíthessenek (Infostart)
Egyelőre megmagyarázhatatlan tragédia történt a hűség városában, a tragikusan járt férfi édesanyja viszont nemes felajánlást tett.
okt. 13
13:24
Itt van a bejelentés: nagyot változik a napelemes pályázat (Agroinform)
A friss kormánydöntéseket ismertette Gulyás Gergely.
okt. 13
13:27
„Ez egy sóhivatal” – nem lepődtek meg a Transparency jelöltjei, hogy nem kerültek be a korrupcióellenes bizottságba (SzMo)
A Korrupcióellenes Munkacsoportot azért állítja fel a kormány, mert az Európai Bizottsággal kötött megállapodása szerint az uniós jogállamisági aggályokat el kell oszlatnia.
okt. 13
13:27
Gulyás Gergely: Eddig nem látott mértékű pedagógus-béremelésre van szükség (Mandiner)
Pedagógus-béremelés, energia, uniós tárgyalások – Kövesse velünk a csütörtöki Kormányinfót!
okt. 13
13:27
Magyar edtech cég talált ki tananyagot a klímaváltozás oktatására (Forbes)
A Global Warning egy innovatív alkotópedagógiai tananyag, amely nemcsak a klímaváltozást teszi érthetőbbé, de segít az azzal kapcsolatos hamis és igaz hírek közötti eligazodásban is.
okt. 13
13:27
A globális lakosság 60%-ának gőze nincs, mi az a bitcoin (BitcoinBázis)
A bitcoin és a kriptovaluták iránt világszerte rengetegen érdeklődnek, a globális lakosság 60%-ának mégis gőze nincs, mi az a bitcoin.
okt. 13
13:30
Bejelentés - 20,8 százalékos emelés jön január 1-jén a pedagógusoknak, ha lesz EU-s megállapodás (Infostart)
Három lépésben már 2025-re felzárkóztatják a pedagógusbért uniós segítséggel a diplomás átlagbér 80 százalékára. Az újonnan napelemet telepítőknek a kötelező betáplálás felfüggesztődik - hangzott el a Kormányinfón.
okt. 13
13:30
Megette a tőzsde a magyarok nyugdíját? (Portfolio)
Az utóbbi időszak gazdasági folyamatai látszódnak a nyugdíjpénztári hozamokon is, szinte mindegyik mínuszban van – egyebek mellett erről beszélt Árgyelán Ágnes, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzője a Portfolio Checklist szerdai adásában.
okt. 13
13:30
Szakértő: Súlyos lehet az idei influenzajárvány (ATV)
Egyre többen fordulnak orvoshoz a vírus jellemző tüneteivel.
okt. 13
13:30
„Ezredfordulós generációként egyszerre akarunk mindent, és ez elrugaszkodott, demoralizáló és kimerítő” (Glamour)
Az #életcél és a #szeretemamunkám hashtagek korában és a YouTube és Instagram milliomosok generációjának tagjaiként mindannyian gyors és nagy sikerre vágyunk. Kate Leaver, az angol Glamour szerzője szerint épp itt az ideje a vágyainkat reálisan értékelni, és visszaszállni a földre. Kate alaposan végiggondolja pszichológus szakértő segítségével, hog
okt. 13
13:33
Megszólalt egy tankerületi vezető, szerinte „a megfélemlítő, törvénytelen módszerek nem segítenek” (SzMo)
Azt is megkérdezték Hajnissné Anda Évától, hogy biztonságban érzi-e magát.
okt. 13
13:33
Zelenszkij: Európának támogatnia kell a légvédelmi rendszer megerősítését (Demokrata)
Zelenszkij megkérte Európát, hogy támogassa az ukrajnai légvédelmi rendszer megerősítését.
okt. 13
13:33
Kormányinfó – Eddig nem látott pedagógusbér-emelés jön (Demokrata)
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tájékoztatóját itt követhetik élőben. Videó a cikkben.
okt. 13
13:33
Scholz: Putyin „keresztes háborút” folytat a liberális demokrácia ellen (Mandiner)
„Ez az, amiért Ukrajnának győznie kell” – fejtette ki a német kancellár.
okt. 13
13:33
DK: Az Orbán-kormány rubelre váltotta Magyarország függetlenségét (Nyugati Fény)
Szijjártó országunk eladósításáért ment Moszkvába, mondta az árnyék-külügyminiszter.
okt. 13
13:33
Rekordbírságot kapott az Instagram, mert nem vette elég komolyan a GDPR-t (Üzletem)
Fiatalkorú felhasználók adatvédelmi jogait sértette meg Európában a Meta-csoporthoz tartozó Instagram, amiért a GDPR hatályba lépése óta a második legmagasabb bírságot szabták ki rá.
okt. 13
13:33
Semmi különös, csak megint meghalt rejtélyes körülmények között egy Putyinhoz közeli orosz milliomos (rtl.hu)
Ezúttal a covid a hivatalos magyarázat.
okt. 13
13:35
Balásy Zsolt: A forint felettébb furcsa állapota (Mandiner)
Jelen pillanatban minden a forint erősödésének irányába konstellál.
okt. 13
13:35
Egyre nagyobb a baj: Újabb város jelentette be, hogy bezárásokra kényszerül a rezsinövelés miatt (Nyugati Fény)
Mozit, múzeumot, könyvtárat, uszodát is bezárnak Szegeden.
okt. 13
13:36
Gulyás Gergely bejelentette: hatalmas változás jön a napelemeknél! (Portfolio)
Szerdán ülést tartott a kormány, a fő téma az energiaválság, annak következményei és kezelése voltak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön 13 órakor tart ezekről sajtótájékoztatót. A legfontosabb bejelentés, hogy az újonnan telepítendő napelemek esetében a kormány felfüggeszti a megtermelt energia betáplálásának lehetőség
okt. 13
13:37
Lopott csónakkal akart a Balatonról Olaszországba evezni egy Németországban élő afgán férfi (Mandiner)
Mindeközben abban a hiszemben volt, hogy Csehországban tartózkodik.
okt. 13
13:39
A hét, amikor Elon Musk beletenyerelt a háborúba (Mandiner)
Az olcsón műholdas internetet adó Starlink eddig kielégítette Ukrajna kommunikáció-éhségét, Musk legendás rendszere azonban egyszercsak „rendetlenkedni” kezdett. Éppen akkor, amikor a SpaceX-vezér kérdőjeleket kezdett írni a Twitterre az orosz-ukrán háborúval és Tajvannal kapcsolatban. Van az a pénz?
okt. 13
13:39
Ha lesz megegyezés, megemelik a pedagógusok bérét (rtl.hu)
.
okt. 13
13:42
Van, ami Zelenszkijnek is tetszik (Menedzsment Fórum)
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűléséhez intézett csütörtöki beszédében megkérte Európát, hogy támogassa az ukrajnai légvédelmi rendszer megerősítését. Nagyon tetszett neki, hogy a fórum terrorista államnak nyilvánította Oroszországot.
okt. 13
13:42
Figyelem: változik a vonatok és a buszok közlekedése (Infostart)
A szombati munkanap-áthelyezés miatt módosul a vonatok, a HÉV-ek és a buszok közlekedése.
okt. 13
13:42
Magyarország és az Uniós pénzek - mi ez a decemberi haladék valójában? (ProfitLine)
Az európai nagyköveti tanács kéthavi haladéka Magyarország számára semmilyen változást nem jelet az eredetileg kommunikált menetrendhez képest.
okt. 13
13:42
Gulyás Gergely rendkívüli bejelentése: beszántják a napelemes betáplálást, csak szigetüzemű rendszert lehet telepíteni (Pénzcentrum)
Jövőre 21 százalékkal, utána 25-tel, 2025-ben pedig 30 százalékkal kell megemelni a pedagógusok bérét - hangzott el a csütörtöki kormányinfón. Gulyás Gergely azt is mondta, hogy alapjaiban megváltozik a napelemek engedélyeztetési rendszere.
okt. 13
13:42
Gulyás: jelentős béremelést kapnak a pedagógusok (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány legfrissebb döntéseiről számolnak be.
okt. 13
13:45
Xavi minden eddiginél keményebben bírálta a Barcelonát (Igényesférfi.hu)
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Barcelona 3-3-as döntetlent játszott az Internazionale ellen hazai pályán, így még Lewandowski hosszabbításban szerzett fejesével együtt is messzire kerültek a továbbjutástól.
okt. 13
13:45
Kormányinfó: Emelné a pedagógusok bérét a kormány januártól, de csak ha sikeresek az uniós tárgyalások (SzMo)
21 százalékot emelnének januártól, és később majd még többet.
okt. 13
13:45
Shane Tusup lehet erre a celebre készül lecsapni Szabó Zsófi után (Promotions)
Nem VV Virág lesz az, akivel állítólag valamikor csókolózott.
okt. 13
13:45
Jelentős frissítést kapott a 10 éves Surface-család (Bitport)
A Microsoft érintőképernyőre épülő hardverei közül a Surface Laptop, Pro és Studio verziókhoz is érkezett vérfrissítés a jubileumra időzítve.
okt. 13
13:45
Ismét indul a Coca-Cola ingyenes bartender képzése (MMonline)
Ma a magyarországi vendéglátóipar egyik legkomolyabb kihívása az elérhető szakképzett munkaerő hiánya. A Coca-Cola HBC Magyarország a világjárvány kezdete óta keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel segítséget nyújthat a koronavírus és most már a háború okozta gazdasági válság által is sújtott vendéglátóipari szakmának. A vállalat a Bacardi Mojit
okt. 13
13:45
Soha nem látott pedagógusbéremelés jön (Magyar Hírlap)
Gulyás Gergely: Fél évig biztosított Magyarország gázellátása.
okt. 13
13:45
Kontra: Biden azért udvarolt a szaúdi hercegnek, hogy megússza a választási kudarcot (Mandiner)
Na, így bízzuk a biztonságukat a világ csendőrére.
okt. 13
13:45
Két asszony, hét gyerek és a kommunista láger szabadsága – Visky András új regényét ajánljuk (egy.hu)
Milyen lehetett az 1950-es évek romániai kommunizmusa? Milyen, amikor az ember hétéves koráig nem ismeri az apját, hiszen ő éppen hét éve börtönben van? Milyen lehet egy édesanyának hét gyermekével évekig barakkokban élni rideg romániai kényszermunkatáborokban? Visky András mindezt pontosan tudja, hiszen beleszületett ebbe a történetbe. Most megjel
okt. 13
13:45
NATO-parancsnok: az elmúlt 100 év legnagyobb orosz vereségéből forradalom lehet (Helló Magyar)
Forradalom söpörheti el Putyint ha folytatódnak az orosz vereségek, de vajon megvárja-e ezt az orosz vezér vagy rátenyerel a piros gombra?

Keresés