Amint arra hétfőn is felhívtuk a figyelmet, a friss inflációs statisztikák mai bejelentése lesz a hét legfontosabb gazdasági eseménye, amire valószínűleg nagyobb elmozdulással reagálnak a piacok. Aki figyeli a 14:30-as közzétételt, annak két főbb számal kell tisztában lennie, az éves (year on year) és a mag (core) számokkal. Mind a kettő azt mutatj
Bár egyre sötétebb felhők gyülekeznek, és egyre több elemző prognosztizál gazdasági visszaesést Magyarországon is, egyelőre nem következett be negatív fordulat a munkaerőpiacon. „Bár szóltak hírek arról nemrégiben, hogy csökkent az online álláshirdetések száma, azonban e mögött nem feltétlenül trendforduló áll, hanem inkább az lehetett az oka, ho
„Elindulsz úgy, hogy itt maradni minden” – olvasható Szöllősi Mátyás legújabb, Szabad című verseskötetének hátsó borítóján. A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekin
Elrendelte a bíróság a diáktársa megkéselésével gyanúsított középiskolás letartóztatását, és annak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való végrehajtását. A döntés ellen a Bertold védelmével megbízott sztárügyvéd, Zamecsnik Tamás fellebbezett. A 18 éves kamasz mellett a tárgyaláson nem voltak ott a szülei, ők az épület előtt egy au
Tudjuk, hogy ez szinte vesztes háború, de mégis: ti hogyan küzdötök az állatszőrhegyek ellen? És mi a legbizarrabb hely, ahol macska/kutyaszőrt találtatok?
Augusztusban a félvezetők globális értékesítése minimálisan, 0,1 százalékkal, 47,4 milliárd dollárra nőtt a tavaly augusztusi 47,3 milliárd dollárhoz képest. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA közleménye szerint júliushoz képest az eladások 3,4 százalékkal csökkentek. A félvezető-eladások globális növekedése megtorpant, és
A vállalat a tavalyi évhez hasonlóan idén októberben is megrendezi a Jócselekedetek Hónapját, mely során a munkavállalók számos önkéntes projekthez csatlakozhatnak. Az Audi Hungaria munkatársai nem csak szabadidejükben végzett önkéntes munkájukkal járulnak hozzá a kezdeményezéshez, hanem a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közö
Elrendelte a bíróság a diáktársa megkéselésével gyanúsított középiskolás letartóztatását, és annak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való végrehajtását. A döntés ellen a Bertold védelmével megbízott sztárügyvéd, Zamecsnik Tamás fellebbezett. A 18 éves kamasz mellett a tárgyaláson nem voltak ott a szülei, ők az épület előtt egy au
2022 első felében már nagyon jó statisztikát hoznak a megújulók: 230 millió tonna széndioxid-kibocsátást előztünk meg a használatukkal globálisan. A londoni székhelyű Ember think tank elemzése szerint igencsak jól állnak a megújulók az idei évben: még csak az év első felén vagyunk túl (ami a statisztikákat illeti, persze), és máris 230 millió tonna
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) megőrizte abszolút pozícióját, és javította relatív helyét a világ egyik legelismertebb globális felsőoktatási rangsorán, a Times Higher Education World University Ranking 2023-as rangsorán.
Váradi József szerint mostanra gyakorlatilag megszűntek a járattörlések, a késések is mérséklődtek, de kérdésre válaszolva arra is kitért, nincs személyes felelőssége a Malév összeomlásában.
A visegrádi csoport (V4) országainak együttműködése eddig sikeres volt, ezért folytatódni fog. Az ukrajnai háború kapcsán eltér a lengyel és a magyar álláspont, de a két ország érdekei közösek - jelentette ki Mateusz Morawiecki szerda este a lengyel közszolgálati rádióban.
Nógrádkövesd alsós diákjának a szomszéd településre kell iskolába járniuk egészen a fűtési szezon végéig. A polgármester levelet írt az illetékes tankerületnek, ám nem kapott tőlük választ.
A Fed döntéshozóinak is meglepetést okozott az infláció alakulása, ezért arra számítanak, hogy a korábban vártnál tovább maradhatnak érvényben a magas kamatszintek – derül ki az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből. A jegybankárok 75 bázispontos kamatemelésről döntöttek és kiemelték a beszélgetésben, hogy az infláció elsősorban az a
"Ezeknek a hiányoknak semmi köze az (ukrajnai) háborúhoz, de semmi. Két vállalaton belüli szociális konfliktusokról van szó, ezek pedig az Esso-ExxonMobil és TotalEnergies, amelyek jelentős profitot könyveltek el, mert kedvező a kontextus, és rengeteget osztottak ki a részvényeseiknek. A tárgyalások már folyamatban vannak (a szakszervezetekkel)" -
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A házigazda DVTK az izraeli Ramla után szerdán a török Botast is legyőzte a női kosárlabda Euroliga miskolci selejtezőtornáján, ezzel története során először feljutott a főtáblára.
Továbbra sincs döntés Mick Schumacher Forma-1-es jövőjéről, főnöke, Günther Steiner viszont azt mondja, a német pilóta a „hazai pálya” előnyét élvezi a többi jelölttel szemben.
Szeged gazdasági alpolgármestere a város energiaspórolási terveiről beszélt a Szeged TV műsorában, mint kiderült, a tervek szerrint idén még minden intézmény működik, lesz karácsonyi vásár és díszkivilágítás is, de jövőre a kulturális és sportintézmények legalább egy hónapig zárva lesznek, az óvodák és a bölcsődék téli szünete igazodik az általános
Ma kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál a Nemzeti Táncszínházban. Azt már megmutattuk, milyen külföldi és magyar szerzőkkel találkozhattok, és milyen gyerekprogramokra érdemes elmenni. Most még további kihagyhatatlan programokat ajánlunk, koncertekkel, irodalmi sétával, zenés felolvasószínházzal és inspiráló beszélgetésekkel. Az eseményeket a bemuta