2022. október 17. hétfő

okt. 17
19:24
Ha nem tartod be ezeket a szabályokat, százezres bírságot kockáztatsz (Agroinform)
Az erdei gyűjtögetésnek feltételei vannak.
okt. 17
19:24
Az EU 500 millió euróval támogatja Ukrajna fegyvervásárlását (ATV)
Az Európai Unió külügyi tanácsa az Európai Békekeretből nyújtandó 500 millió euró támogatásról állapodott meg Ukrajna számra, hogy Kijev fegyvereket vásárolhasson védelmének biztosításához - közölte az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, a tagországok külügyminiszterinek egynapos tanácskozását követően hétfőn.
okt. 17
19:27
Orbán Viktor a nemzetközi konzervatív pártszövetség vezetőivel tárgyalt (Demokrata)
A vezetők arról tárgyaltak, hogy milyen stratégiák és együttműködési lehetőségek állnak a jobboldali, keresztény pártok rendelkezésére a jelenlegi helyzetben.
okt. 17
19:27
Tízezrek tüntettek Párizsban az elszabaduló infláció és a munkabérek elértéktelenedése miatt (rtl.hu)
A radikális baloldali Engedetlen Franciaország nevű párt menetéhez csatlakozott Annie Ernaux, friss Nobel-díjas írónő is. A tömegmegmozdulást a végén könnygázzal kellett feloszlatnia a rendőrségnek, a tiltakozás azonban kedden a szakszervezetek általános sztrájkjával folytatódik.
okt. 17
19:30
Lakott területre zuhant Oroszországban egy vadászbombázó (Infostart)
Egy több emeletes ház nagy része lángba borult a Szu-34-es üzemanyagától.
okt. 17
19:33
Vasvári Vivien kutyája holtan került elő két nappal azután, hogy elveszett (SzMo)
Az állatot két házzal odébb találták meg, az influenszer szerint valószínűleg sokkot kaphatott.
okt. 17
19:33
A megvesszőzött úriasszony (Magyar Hírlap)
Gröber százados bosszút állt egy asszonyon 1849. augusztus 23-án, Ruszkabánya központjában, egy katonai négyszög közepén.
okt. 17
19:33
Megadja Gábor: Tényleg Dobrev Klára akarja utcára hívni az embereket október 23-án? (Mandiner)
És mi a terve? Közénk lövetnek?
okt. 17
19:35
Nicola Sturgeon: Nem kell majd útlevél a skót–angol határon (Magyar Hírlap)
Skócia független országként visszalépne az EU-ba, és csatlakozna a schengeni övezethez.
okt. 17
19:36
Pokoli tűz Oroszországban: vadászgép csapódott egy lakóházba Ukrajna közelében – Videón a pillanat (Blikk)
Hatalmas füst gomolyogott és óriási tűz keletkezett a dél-oroszországi Jeszk városában, miután egy lakóépületre zuhant egy orosz vadászrepülő Ukrajna közelében hétfő este. A lakóépület öt emelete ég, a felső emeletek bedőltek, és közel 50 lakás sérült meg – közölte a The Guardian.
okt. 17
19:36
A MÁV is spórolásra készül - rövidebbek lesznek bizonyos vonatok az energiaárak miatt (ATV)
A nyolcszoros áramdrágulás miatt rövidebbek lesznek az elővárosi vonatok, ettől az intézkedéstől százmillió forint feletti megtakarítást vár a MÁV. Vitézy Dávid, közlekedési államtitkár híradónknak azt mondta: az intézkedés nem érinti a reggeli és a délutáni csúcsidőben közlekedő járatokat. Eközben egy szakértő arra emlékeztet, hogy a pálya-hibák e
okt. 17
19:37
Orbán Viktor a nemzetközi konzervatív pártszövetség vezetőivel tárgyalt (Magyar Hírlap)
Munkavacsora keretében vitatták meg az együttműködési lehetőségeket.
okt. 17
19:39
Varga Mihály: Tizenhét tárgyalás három nap alatt (Magyar Hírlap)
A magyar pénzügyminiszter a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vezetőivel tárgyalt.
okt. 17
19:39
Többszörösére nőttek a szociális és gyermekvédelmi kiadások (Demokrata)
Magyarország az idei költségvetésében 1140 milliárd forintot szán szociális és gyermekvédelmi kiadásokra.
okt. 17
19:39
Táncház, gyűjtés, hagyományőrzés – Mihó Attila prímás mesél a Mandinernek (Mandiner)
Volt, hogy rendőröknél jelentették fel a táncházát, volt, hogy különös kalandokba keveredett az erdélyi gyűjtés során – Mihó Attila prímás mesél a 21. századi népzenei hagyományőrzés világáról!
okt. 17
19:39
Rácsapott a pánikgombra Orbán minisztere, mert szerinte eláraszthatják Magyarországot az idegenek (Nyugati Fény)
Előkerült az ütőkártya.
okt. 17
19:39
Balogh Levente nagy értékű befektetéssel szállt be a fogászati termékek piacára (Üzletem)
Az élelmiszer- és kozmetikai ipart követően újabb területen kamatoztatja vezetői tudását Balogh Levente.
okt. 17
19:41
Borrell: Az EU 500 millió euróval támogatja Ukrajna fegyvervásárlását (Magyar Hírlap)
Az Európai Békekeretből Ukrajnának nyújtott teljes uniós hozzájárulás ezzel 3,1 milliárd euróra emelkedik.
okt. 17
19:41
“Te utolsó erkölcstelen senki!” - Kegyetlenül kiosztotta Schiffer Andrást a HVG újságírója (Nyugati Fény)
Tóta W. Árpád "koszos árulónak" nevezte az ATV-ben agyonszerepeltetett megmondóembert.
okt. 17
19:42
Kifelé áramlott az arany az ETF-ekből (Privátbankár)
Szeptemberben 1615 dollár/uncia árfolyamon padlót fogott az arany a dollárral szemben, és noha onnan fordulni tudott a sárga nemesfém, az árfolyama még mindig nyomott a dollárral szemben. Az okokról Juhász Gergelyt, a fizikai nemesfém-kereskedelemmel foglalkozó Conclude Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
okt. 17
19:42
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zártak a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.
okt. 17
19:42
Megjelent a Starlink Iránban (Portfolio)
Iránban megjelentek a Starlink műholdas internetszolgáltatást lehetővé tévő első vevőkészülékek, a feketepiacon a berendezések darabját mintegy 840 ezer forintnak megfelelő összegért árulják - közölte hétfőn a Tejaratnews helyi hírportál.
okt. 17
19:48
Majkának igaza volt: tényleg történelmet írtak tegnap (Menedzsment Fórum)
Megérkezett az Ázsia Expressz legújabb évada a tévéképernyőkre, duplázott az X-Faktor. Mi pörgött a legjobban a 41. héten? Most kiderül.
okt. 17
19:48
Lakott területre zuhant le egy orosz harci repülőgép (ATV)
Lezuhant egy Szu-34-es orosz vadászbombázó hétfőn a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára - közölte a moszkvai védelmi minisztérium.
okt. 17
19:51
Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell a harcban életüket áldozókra (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket.
okt. 17
19:51
Videó: 23 kontaktlencse volt a nő szemüregében, mert elfelejtette kivenni őket (Helló Magyar)
Majdnem egy hónapig minden reggel új lencsét tett be, és minden este bennhagyta. Felkavaró videó arról, ahogy eltávolítja őket az orvos.
okt. 17
19:51
Már meg tudják különböztetni a drón- és a rakétatámadás hangját a Kijevben élők (rtl.hu)
Újabb robbanások rázták meg Kijevet hétfőn reggel reggel, ez egy héten belül a második támadás Ukrajna fővárosa ellen. Lakóházat is ért találat, legalább hárman meghaltak. Vitalij Klicsko polgármester szerint az áldozatok között van egy 6 hónapos terhes nő és férje is. Tompa Tibor több mint 40 éve él Ukrajnában. Azt mondja, Kijevnek ma már nincs ol
okt. 17
19:54
Búcsú Hagridtól – A szíve még a termeténél is nagyobb volt (Blikk)
A hatalmas, szegletes, mackós alakja a brit filmművészet egyik védjegye. Robbie Coltrane a nyolcvanas évek elején tűnt fel a képernyőn, és hamarosan a legismertebb és legfoglalkoztatottabb színészek egyike, és a Harry Potter-szériának köszönhetően mindenki Hagridja lett. 72 évesen ment el.
okt. 17
19:57
Majka végigfröccsözte a Sztárban Sztár leszek! élő showját (SzMo)
A rappernek az a furcsa, hogy ez egyáltalán kérdés.
okt. 17
19:57
Döbbenet: III. Károlynak fizetnie kell a lakhatásáért, nem is keveset (Promotions)
A sors fintora a királyi családokat sem kíméli.
okt. 17
19:57
Novák Katalin diákokkal tekintette meg a világraszóló magyarok tárlatát (Demokrata)
A kiállítás mintegy hatszáz magyar tudós, felfedező és géniusz munkásságát, találmányait mutatja be.
okt. 17
20:00
Nagyon rossz hír az autósoknak: brutálisan drágultak a téli gumik és felrakásuk (ATV)
Jelentősen drágultak a téli gumikis, van olyan szervíz, ahol akár 40 százalékkal is többe kerül, sőt a szerelés díja is jelentősen megnőtt. Egy közepes minőségű téli gumiszett felszerelve több mint 100 ezer forintba kerül.
okt. 17
20:00
Unod már, hogy folyton bepárásodik a tükör fürdés után? Kend be a felületet ezzel az anyaggal, és nincs több bosszankodás! (Femcafe)
Mutatunk egy olyan trükköt, ami megkönnyíti majd a reggeli készülődésed, és a párás tükör ellen is megnyerheted vele a harcot!
okt. 17
20:03
Elképesztő breaktánc-videó került elő III. Károlyról (SzMo)
Így még biztos nem láttad a brit királyt!
okt. 17
20:03
Összeomlás: Orosz lakóépületbe csapódott egy orosz vadászgép (Nyugati Fény)
Eltévesztették a célpontot.
okt. 17
20:03
Apró termete, rövid lába ellenére a corgi gyors és fürge, és ha kell, ezt be is tudja bizonyítani (rtl.hu)
Portelken rendezték meg a 8. Corgi Olimpiát, ahol 110 résztvevő mérte össze tudását 5 különböző versenyszámban. A corgik többek között kipróbálhatták magukat akadálypályán, mindenevő versenyen, de összemérték kinézetüket és IQ-jukat is.
okt. 17
20:06
November elejéig jelentkezhetnek jártassági vizsgálatokra az állategészségügyi laboratóriumok (Adózóna)
Magyarországon a laboratóriumok működésének, akkreditációjának alapvető feltétele, hogy részt vegyenek az általuk végzett vizsgálati területeken elérhető jártassági vizsgálatokon. Ezt a lehetőséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) meghatározott program szerint biztosítja az állategészségügyi vizsgálatokat végző laboratóriumok szá
okt. 17
20:06
Magyarországra jön az egyik legnagyobb kínai autómárka (Portfolio)
Az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely és az izraeli érdekeltségű Grand Automotive Central Europe november 4-én írják alá Budapesten a közös disztribúciós megállapodásukat – írja a hvg.hu.
okt. 17
20:09
Nagyot erősödött a forint (Magyar Hírlap)
Hétfő estére 411,80 Ft-ért adtak egy eurót.
okt. 17
20:09
Hetedszerre is Gurmai Zitát választotta elnökének az Európai Szocialisták Nőszervezete (Mandiner)
Óriási sorozat.
okt. 17
20:09
Molnár Martin ötödik hellyel nyitott a ROK Junior kategóriában (Racing)
Különleges feladatra vállalkozott Molnár Martin, aki az elmúlt héten sikeresen, egy második helyezéssel búcsúzott az OK Junior kategóriától. A felnőtt OK premierjéig azonban van három hét, így rajthoz állt a Trofeo ROK Cupon, ahol teljesen új környezetben kellett bizonyítania. A HUMDA Academy versenyzőjének ez olyan jól sikerült, hogy a 75 fős mező
okt. 17
20:11
Lakott területre zuhant egy orosz harci repülőgép Oroszországban (Magyar Hírlap)
A gép két pilótája sikeresen katapultált.
okt. 17
20:12
Az MNB 1201,200 milliárd forint betétet fogadott el hétfői gyorstenderén (ProfitLine)
Az MNB hétfői betéti gyorstenderén 1201,200 milliárd forint betétet ajánlottak fel a bankok 18,0 százalékos kamatra, és a jegybank a teljes összeget befogadta - közölte a jegybank a honlapján.
okt. 17
20:15
Szoros verseny az RTL Klub és a TV2 között (MMonline)
Főműsoridőben a kereskedelmi célcsoportoknál az RTL Klub, az esti sávban a teljes lakosságnál, továbbá teljes napon mindhárom fontos célcsoportnál a TV2 ért el jobb eredményt. A hét legnézettebb műsorának a Sztárban sztár leszek bizonyult és nagyon erősen kezdett az Ázsia Expressz. Az elmúlt héten az RTL Klub főműsoridőben és teljes napon is nagyjá
okt. 17
20:15
Nascar: Helyszíni videók mutatják, mekkora brutalitással támadt Wallace Larsonra (Racing)
Életveszélyesen és messzemenőkig sportszerűtlenül viselkededett Bubba Wallace a Nascar Cup vasárnapi, Las Vegas-i fordulóján. A...
okt. 17
20:18
Fontos rezsihatáridő jár le kedd éjfélkor: aki lemarad, az könnyen ráfizethet (Pénzcentrum)
A veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátás kedd éjfélig igényelhető az MVM Next üzleti ügyfeleknek szóló honlapján - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn.
okt. 17
20:18
Nascar: Helyszíni videók mutatják, mekkora brutalitással támadt Wallace Larsonra (USAracing)
Életveszélyesen és messzemenőkig sportszerűtlenül viselkededett Bubba Wallace a Nascar Cup vasárnapi, Las Vegas-i fordulóján. A...
okt. 17
20:21
Feloszlatta magát a képviselő-testület Jászberényben (SzMo)
A feloszlatást a DK-n kívül a Fidesz-frakció, a jobbikos polgármester és a mögötte álló ellenzéki szövetség is támogatta.
okt. 17
20:21
Egyelőre mégsem zárnak be a német atomerőművek (Növekedés)
Mind a három, még működő németországi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítják 2023 tavaszáig - döntött Olaf Scholz kancellár.
okt. 17
20:21
Három ismert ember gyerekéért vagy unokájáért is izgulhatunk majd az X-Faktorban (rtl.hu)
Felállva tapsoltak az olasz testvérek produkciója után a mentorok, Erika végül mégis hazaküldte őket. Nagyon meglepő és igazán merész döntéseket hoztak, amelyeket a versenyzők is alig akartak elhinni elsőre.

Keresés