Az energiaválság és az éghajlatváltozás arra kényszeríti az európai intézményeket, hogy találjanak módot a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás és a szén-dioxid (CO2) kibocsátás csökkentésére.
A tömegesen felfüggesztett állami beruházások, az építési projektek számának csökkenése, a fizetési nehézségekkel küzdő megrendelők számának emelkedése félreérthetetlenül jelzik az építőipar lassulását. Az ágazatnak fel kell készülnie a helyzet kezelésére a Mapei Kft. szerint.
Bruttóban a béremelésektől, nettóban pedig még az szja-mentességtől is többet keresnek az idén az diákok, mint egy éve. A kettővel együtt már bőven lefőzik a nagyon magas inflációt is.
Kevés márkáról lehet olyan magabiztosan kijelenteni, hogy nem fogytak ki az ötletekből mint az MB&F. Maximilian Büsser és barátai most egy múltidézéssel rukkoltak elő. Még egy újrahasznosított, unalmas óradizájn? Ha…
Egyre többször hallom, hogy nem is annyira jó, ha az ágyban reggelizünk, mert van, aki kínnal éli meg ezt a „szeánszot”. Lustálkodásnak tartja, esetleg feszeng, ki ne boruljon a kávé, vagy régi idők rossz élményeit idézi fel benne a helyzet. Én azonban kifejezetten kedvelem ezeket az ágyban reggelizős, lusta hétvégéket. Mert ez jellemzően azt is je
Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrás
A lakossági fogyasztók és kormányrendeletben rögzített feltételek mellett a mikorvállalkozások támogatott áron jogosultak az áram- és gázfelhasználásra. Mi a helyzet akkor, ha valaki adószámos magánszemélyként lakást ad bérbe, ezért nem tartozik a lakossági kategóriába, de mivel nem jogi személy, így mikrovállalkozásnak sem minősül? Kis Gábor a Fin
Az energiaválság miatt jelentősen romlottak a kelet-közép-európai országok makrogazdasági kilátásai, ezért frissítette előrejelzését a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint a magyar gazdaság az idén még erős lehet, 2023-ban viszont csak jelképes növekedésre lesz képes, ami viszont ennél is rosszabb hír, hogy a költségvetési hiánycélt nem fogja tud
A szeptemberi hónap sem telt el úgy, hogy a Magyar Közút kezelésében lévő 291 kilométernyi gyorsforgalmi úton ne törték volna össze munkaterületeket védő energiaelnyelővel felszerelt munkagépeket az autósok.
A kínai vállalat legújabb okostelefonjáról néhány napja szivárgások érkeztek, amiből több minden ki is derült. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig az újdonságról. A kínai vállalat nagyon gyorsan fejlődik az okostelefon piacon, amit leginkább a 100.000 Ft környéki és az alatti okostelefonjainak köszönhet. A cég már Magyarországon is hivatalosan megvetet
A Scripps Research nevű kutatócsoport kimutatta, hogy egy neurológiai betegségek kezelésére szolgáló, az FDA (Food and Drug Administration) által már jóváhagyott terápiás szer egy változata az állatok esetében képes blokkolni a Covid-19 fertőzést.
2020 óta sok vállalkozás kényszerült elbocsátani a dolgozóit. Ugyanakkor a megugró infláció és hiteltörlesztések is egyre többeket vehetnek rá a munkahelyváltásra.
A hagyományos időpontban, október végén rendezik meg a Biograd Boat Show-t, ahol a szervezők újabb rekordokat döntögető eseményre számítanak. A 2022-es dél-horvátországi Biograd Boat Show szervezői az idén is telt házas kiállítást várnak, pláne, mivel jelenleg „több az eszkimó, mint a fóka”, azaz több a kiállítójelölt, mint amennyi elfér a területe
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Október 17-től indul a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival az RTL Klubon. A műsorvezető páros a kolumbiai dzsungel mélyén borzolja majd a celebek idegeit. Ismét celebet próbáló kihívásokkal várja a vadon a hírességeket, akik szembenézhetnek legnagyobb félelmükkel is, a legendás műsorvezető párossal, S
Amikor a nyári szezon java már „lefutott”, érdemes emlékeztetni magunkat, hogy az ősz a legjobb időszak arra, hogy előkészítsük a kerti ágyásokat a következő évre. A most elvégzett munka ugyanis lényegesen egyszerűbbé teszi a tavaszi idényt, ezért érdemes nekilátni.
Mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló pontokon is lehet már ügyeket intézni a kormányablakokban országszerte majdnem kétszáz helyszínen. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt (NISZ) közleménye szerint a Mesterséges Intelligencia Asszisztens pontokon könnyen, gyorsan, ügyintézői beavatkozás és sorban állás nélkü
A 3-as számú főúton, Gyöngyös és Hort között, 2022. október 2-án, hajnali 3 óra körül egy arra közlekedő személyautó elütött egy gyalogosan közlekedő férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. Kerülni Gyöngyöshalász irányába lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A két Acura közül a Meyer Shank Racing lett bajnok egy késői safety car és az ellenfelek hibája után. Blomqvist, Jarvis és Castroneves ezzel két idén jubileumi legendás versenyt nyertek meg. A 10-es Acura az elfékezett időmérős gumi miatt rögtön a boxutcában fejezte be az első kört, így ellenfelük, a 60-as autó csatázott a 02-es
Növekvő kockázatokról és ezek miatt növekvő aggodalmakról számoltak be a hazai pénzügyi vezetők abban a felmérésben, amelyet a PwC készített idén nyáron száz magyar pénzügyi vezető megkérdezésével. A részletekről Balogh Rolandot, a PwC Magyarország igazgatóját kérdeztük.
Gyerekként szemüvegesnek lenni nem feltétlenül könnyű, de még mindig sokkal jobb, mint rosszul látni. Persze ez Tóth Flórát sem vigasztalta, amikor tiniként kiderült a rövidlátása. Saját élményei megosztása mellett egy szemész szakembert is megkérdezett a gyerekeket érintő látásproblémákról.
Állami gondozott volt, roma, saját édesanyja mellett másik két család is lemondott róla. Gyerekkorában szíjjal „nevelték" fegyelemre. Az ilyen múlt 90 százalékkal növeli az elkallódás esélyét a statisztikák szerint, Zsiga Melinda mégis a maradék tízbe tartozik. Súlyos traumáiból a kick-box segítségével kászálódott ki, és meg sem állt a világbajnoki
Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán.
Az orosz tartalékos állomány hivatalos adatok szerint 25 millió fő, de reálisabb létszám a 300 ezer. Felkészítésük nagy ütemben zajlik, előzetesen kapott tájékoztatás szerint csak háttérszerepet kapnak, éles harcban nem kell részt venniük. A behívottak azonnali kétmillió forintos juttatást kaptak. Amerikában is többszázezeres tartalékos állomány va
A két rivális szurkolótábor összeverekedett, mire a rendőrök könnygázt vetettek be. A nézők pánikba esve próbáltak menekülni, és sokakat agyontapostak.
Komolyan érdeklődik a Honda, hogy a teljes kapacitással visszatérjenek a Forma-1-be. A japán gyártó 2021 végén szállt ki hivatalosan a száguldó cirkuszból, a motorjaikat pedig a Red Bull saját termékként, Red Bull Powertrain néven viszi tovább. Sokáig úgy tűnt, hogy a Red Bull az új motorszabályokra összeállhat a német gyáróriással, a Porscheval. V
Március végére halasztja romániai belföldi, valamint a budapesti járatai indítását az újonnan alapított román AirConnect légitársaság - közölte a Profit.ro portál a társaság közlésére hivatkozva.
Hiánypótló, két-, három-, illetve négyalkalmas, az aktuális trendeket feldolgozó képzéseket kínál közép- és felsővezetőknek a Budapest Corvinus Egyetem a Seed Executive Schoollal közösen az őszi félévben.
Most olyan időszakban vagyunk, amely meg kell erősítsen minket – mondja a műsorvezető. Interjú az értelmiségi nyünnyögésről, örök értékekről és arról, hogyan keveredhetünk ki a válságból.
Nehéz időszak köszönt a cukrászdákra hamarosan. Nem elég, hogy itt az ősz, hamarosan zárnak a teraszok, kevesebben térnek be egy gombóc fagylaltra, az energia- és az alapanyagárak drasztikus emelkedése kritikus helyzetbe sodorta a vendéglátóhelyeket. Sok vállalkozás keresi most a megoldást a spórolásra, azonban a legtöbben így sem kerülhetik el az
Felülvizsgálta a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését a napokban az ING Bank. Virovácz Péter, a bank vezető közgazdásza ebben azt írja: Magyarország egyre közelebb kerül a recesszióhoz, miközben az infláció további emelkedésére kell felkészülni. A két legnagyobb, magyar gazdaságot övező kihívás pedig az EU-val kötendő megállapodás és az energi
A Portfolio több olvasója is e-mailes megkeresést kapott, amikben gyakoribb áramszüneteket jelez előre működési területén az E.ON Csoporhoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft.
Az olasz Eni nevű olajvállalat szombati közlése szerint nem kapják meg a Gazpromtól az október 1-jéére kért gázmennyiséget. Az orosz vállalat közölte, hogy nem lehetséges a gázszállítás Ausztrián keresztül, ezért a tarvisiói belépési ponton keresztül történő orosz gázszállítások ezen a napon nullára csökkennek.
A koppenhágai zseni, René Redzepi és csapata nem tud lenyugodni, a nyárias, zöldségekre épülő menüjüket utolsó napjaiban sikerült megkóstolni, és felülírt minden eddigit, amit a nyárról gondoltam. Nem számítottam már nagy meglepetésekre, ez már a sokadik alkalom volt, hogy nomás zöldségszezont kóstolok, ráadásul őszre már eleve azt tervezték, hogy
Újra elnök lesz a börtönt megjárt, baloldali Lula, vagy egy utolsó hajrában fel tud jönni Bolsonaro? Korrupció, választási csalás, egyház- és keresztényüldözés – csupán néhány címszó, amely jól bemutatja a felfokozott politikai hangulatot a dél-amerikai óriásországban: vasárnap parlamenti és elnökválasztást tartanak Brazíliában.