Hamilton csapatát súlyos pénzbírsággal sújtotta az FIA, miután a Szingapúri Nagydíjon újra elővették a hétszeres bajnokot a testékszereiért. Bár eleinte nem büntettek senkit az ügyben, végül a Mercedesen csattant az ostor. Az idei szabályváltoztatás értelmében biztonsági megfontolásból szigorított az FIA a pilóták viseletén, Lewis Hamilton azonban
Több mint kétezer orvos adta be a felmondását az elmúlt három napban Szlovákiában. A döntés hátterében az áll, hogy az orvosok szerint a kormány nem veszi figyelembe a követeléseiket, többek között a béremelési igényüket - szerepel az RTL Klub Híradóban.
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
Szeretne Ön is kitűnő minőségű komposztot készíteni a kertje, virágágyásai és a többi növénye számára? Egy saját (zöld hulladékból épített) kerti komposzthalom hatalmas értékkel bír, az ebből létrejövő kész komposzt ugyanis nagyszerűen táplálja a növényei termőföldjét. Feltöltheti vele a zöldségeskertjét, a virágágyását, a magaságyását és a kert eg
Már az is nagy visszhangot váltott ki a közönségből, hogy Iván Bence paralimpikon versenyezni fog a Dancing with the Starsban. Pásztory Dóri érintettként és a külföldi szériák érzékenyítő hatásait ismerve megírta, mit gondol erről.
A kínai vállalat nemrég hivatalosan is piacra dobta a Huawei Mate 50 Pro okostelefont, ami a napokban már a globális piacon is megjelent. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Úgy tűnik, hogy a Huawei nem hagyja, hogy teljesen elfelejtsék, amit az is bizonyít, hogy a hónap elején Kínában több csúcskategóriás okostelefont is bemutattak, a napokban pedig
Az intelligens otthon előre látja az igényeidet, és képessé tesz arra, hogy finomhangold a környezetedet. Az egészet összerakni nem olyan könnyű, de a megfelelő beállítások valódi kényelmet biztosítanak majd.
A Bereményi kalapja című filmben interjúk, új Cseh Tamás-klipek, filmrészletek és archív felvételek szerepelnek. A dalszövegírót, filmrendezőt és szépírót bemutató film néhány napja került Magyarországon a mozikba.
A Zetor traktorok a mai napig komoly hagyományokkal bírnak hazánkban. A Piactér apróhirdetései között egyaránt találunk új és használt Zetor traktormodelleket.
Borzadva nézhetjük, ahogy egyre kevesebbet ér a magyar fizetőeszköz. A dollárért már harmadával több forintot kell adni most, mint januárban. A helyzeten az sem segít, hogy – mint azt egy elemző megjegyezte – úgy tűnik: a jegybank kedden elhamarkodottan döntött.
Végre megérkezett a klasszikus szép őszi időjárás, amikor a legjobb a kirándulás. Aki csak teheti mozduljon ki, hiszen gyönyörű, napsütéses időnk lesz.
A régiós devizákhoz - cseh korona, lengyel zloty, román lej - képest a forint rosszabbul teljesített az idén, ez több tényezővel és a bizalmatlansággal magyarázható.
A stratégiai szempontból kulcsfontosságú Liman elvesztése után megalázó orosz vereségről beszélnek a szakértők. Egy orosz nukleáris támadás magukat az oroszokat is hátráltatná; nem ömlik tovább a gáz az Északi Áramlat 2-ből. A háromnaposra tervezett invázió 221. napja kezdődött el - összefoglaló.
Nem is gondolnánk, hogy a világ leghíresebb embereinek a neve valójában mennyire borzasztóan unalmas vagy éppen hasfogósan humoros tükörfordításban. Összegyűjtöttük azokat a jól ismert és közkedvelt hírességeket, akik ha tudnák, min nevetnek a magyarok, lehet nevet is változtatnának azon nyomban.
Koncz Zsófia a ZalaZONE Járműipai Tesztpálya negyedik innovációs napján elmondta: Zalaegerszegen Európa legnagyobb és a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája épült meg. Az egyik legkiválóbb magyarországi kutatási infrastruktúrára pedig nagy szükség van ahhoz, hogy a világ élvonalába tartozó eredményeket lehessen elérni. Az ezúttal elsős
A Szingapúri Nagydíj napja van ma, ennek apropóján pedig felidézünk egy mondhatni legendás szingapúri, F1-es esetet. 12 éve, egészen pontosan 2010 szeptember 26-án történt, és bizonyára minden F1 rajongó emlékszik rá, vagy ha akkor még nem nézett Forma-1-et, akkor is biztosan látta már a jeleneteket. Az élen Fernando Alonso (Ferrari) és Sebastian V
Putyin pénteken arról beszélt, Liman régiója örökre Oroszországé marad, szombaton kiverték onnan az orosz sereget - a stratégiai fontosságú terület elvesztése nagy nehézségeket hozhat az oroszoknak. Egy friss elemzés szerint az orosz sereg képtelen lenne atomcsapás sújtotta területen tevékenykedni.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hunyán polgármestert és önkormányzati képviselőket, Dunaalmáson és Zebegényben településvezetőt, a főváros II. kerületében pedig önkormányzati képviselőt választanak.
Törley Katalin és Palya Tamás is azon pedagógusok közé tartozik, akiket pénteken elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert korábban polgári engedetlenségi akciókban vettek részt.
Összesen mintegy 1,5 millió euró értékű ékszer kollekció bemutatásával nyitotta meg első magyarországi hivatalos márkakereskedését a Fabergé, Európa leghíresebb aranyműves dinasztiája a Párisi udvarban.
Oroszország megtiltja a belépést az ország területére az Európai Unió tagállamaiban regisztrált közúti fuvarozóknak - jelentették be szombaton Moszkvában.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance hírek Minden idők legnagyobb forgalmú napját mérték hétfőn a legnagyobb kript
Verbális bántalmazás, érzelmi zsarolás, függővé tétel – bármi legyen is egy mérgező kapcsolat ismérve, önmagunkért érdemes meglépni – hogy kilépünk. Nők mesélik el a történetüket, a belesodródásukat egy ilyen kapcsolatba és a kilépés nehézségeit. A személyes történetek mellett Ladányi Klára klinikai szakpszichológust is megkérdeztük a témáról.
Az iskolában elfogyasztott ételek közül érdemes a tízórait, uzsonnát a szülőnek elkészítenie, és nem a gyerekre bízni a beszerzést az iskolai büféből. A helyes táplálkozási szokások kialakítása nagyrészt a szülő feladata, aminek egyik hatékony eszköze lehet a tudatos, változatos tízórai- és uzsonnakészítés.
Mióta Mirkóczki Ádám Eger polgármestere, szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne legyen hangos az országos sajtó a város ügyeivel. Testvérharc, ellenségeskedés és csőddel fenyegetés a hevesi megyeszékhelyen.
„Sokunknak az apja volt Don Quijote” – mondja Kemény István. A magát egyszer konzervatív anarchistának valló költővel és íróval az értelmiség mai szerepéről, a rendszerváltás óta eltelt időkről, a jövő ismeretlenségéről és az utolsó mohikánságról beszélgettünk nagyinterjúnkban.
A rendőrség könnygázzal kezdte lefújni a meccs után a pályára berohanó több ezer szurkolót, ekkor tört ki a pánik. Az emberek a kijárat felé kezdtek menekülni, és agyontaposták egymást.
Krisjanis Karins lett kormányfő pártja, az Új Egység nyerte a parlamenti választásokat Lettországban a szavazatok 18,9 százalékával - tájékoztatott a helyi választási bizottság vasárnap reggel, miután összesítette a szavazatok 95 százalékát.
A helyszínen mintegy 50 ezren követték végig a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertet. Az esemény során a hazai zenei élet legfelkapottabb előadói léptek színpadra, akik koncertjeikkel megtöltötték a Puskás Aréna Szoborparkot. A fellépéseket több száz rakéta, tűzijáték, görögtűz, szikraeső és lézer kísérte. A helyszínen értékesített szerencsejáték termé
Estére bekrepált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) külön erre a célra létrehozott, a népszámlálást lebonyolító online rendszere. Sokaknak ugyanis nem sikerült kitölteni a népszámlálási íveket — írja a telex.hu, amelyhez számos olvasói panasz érkezett a nap folyamán, hogy nem mindig működik megfelelően az oldal. A népszámlálás zöld számát felhív