A Red Bull csaaptfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a csapat hibája volt Szingapúrban, hogy Max Verstappen kénytelen volt feladni a pole pozícióra való törekvését. A Szingapúri Nagydíj kvalifikációjának Q3-as szakaszának végén Verstappen jó körön volt és versenyben volt a pole-ért, ami azonban végül Leclefc-é lett, a holland pedig csak a 8.
A Magyar Posta az elszálló energiaárak és az inflációra hivatkozva bejelentette, hogy október 8-tól 35 kisforgalmú postahivatalt fognak bezárni Budapesten, számolt be a Telex.
Eljutottunk oda, hogy politikai okból öt pedagógust kirúgtak egy budapesti gimnáziumból. Aki a polgári engedetlenség eszközével él, az természetesen tudatosan jogszabályt sért, s vállalja ennek következményeit. Az azonban, ami erre késztetetett igen sok pedagógust alapvetően politikai probléma, mint ahogy a büntetés aránytalan súlyossága is politik
Ebben az évben 145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről, köztük két erdélyi településről a fóti lovasterápiás versenyre - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a Pest megyei városban.
Legalább 174 ember vesztette életét egy indonéz elsőosztályú labdarúgó-mérkőzésen, a tragikus esemény már most minden idők második legnagyobb lelátói katasztrófája.
Előre kitervelten, csalással dőlt el az F1 első Szingapúri Nagydíja, és még ennyi idő elteltével is döbbenetes, hogy milyen enyhe következményekkel megúszták a főkolomposok. Visszatekintünk a hírhedt 2008-as ütközésbotrányra. Amikor a teljes Forma-1-es közvélemény azt találgatja, hogy valóban szabályt szegett-e a Red Bull, és, ha igen, milyen bünte
Horthy-emlékművet avatna Szegeden Mihálffy Béla, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. A város polgármestere, Botka László és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is kifejtette ellenérzését a dologgal kapcsolatban.
Harris kijelentése nagy port kavart a konzervatív körökben, többek között olyan személyek emelték fel a hangjukat, mint Elon Musk, a Tesla alapítója és tulajdonosa, vagy Florida kormányzójának kabinetje.
Túlnépesedés. Egy varázsszó, amitől kultúrától, iskolázottságtól és anyagi helyzettől függetlenül szinte mindenkinek hideg futkos a hátán – és ez évezredek óta így van. Önmagában a tény, hogy a Föld népessége hamarosan átlépi a 8 milliárdot, valójában nem több egy számnál a statisztikát tartalmazó táblázatban. Kihalásunk ugyanis nem csak ezen ténye
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bika az evéshez menekül, a Rák párja érzelemmentes, a Szűz csak a munkára koncentrál. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Koncertek, előadások, magyar gasztronómiai fesztivál, filmvetítés, 1956-ról szóló fotókiállítás és több más program is várja az érdeklődőket az októberben zajló Magyar Örökség Hónapja programsorozaton Kanadában. Ontario parlamentje április 7-én fogadta el a törvénytervezetet arról, hogy 2022-től minden október Hungarian Heritage Month, azaz a Magya
A hétvégi indonéziai, szurkolók okozta katasztrófa, amely már az eddigi ismeretek szerint is legalább 174 halálos áldozatot követelt, az egyik legsúlyosabb a labdarúgás történetében. De, sajnos, számos korábbi hasonló szörnyű példa akadt.
A migrén rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
Egyes bőrápolással kapcsolatos kifejezések azonnal felkeltik a beauty-rajongók érdeklődését, a „szendvics hidratálás” a legújabb trend, amire szintén felkaptuk a fejünket.
Vannak országok, amelyek az Oroszország elleni szankciók élharcosai. De bármit is tesznek a szakítás érdekében, az energiaellátásuk mindig egy másik országtól függött a múltban és függ majd a jövőben is. Németország történelmileg éppen ilyen.
Minden idők legfiatalabb rallyvilágbajnoka, Kalle Rovanpera még csak 22 éves, mégis elismerésre méltó pályafutás áll már mögötte. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokról. A WRC futamgyőztes Harry Rovanpera fia, Kalle Rovanpera a raliautó volánjánál nőtt fel, tehetségét édesapjától Harri Rovanperától örökölte, aki a 2001-es Svéd
Az személyi jellegű ráfordítások összege 2022 első félévében 14,612 milliárd forint volt a Magyar Nemzeti Banknál, 1,129 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
A Halálos iramban sorozat sztárja verhetetlen, és ezt mondhatja el magáról a franchise két másik fontos szereplője, Dwayne Johnson és Jason Statham is.
25%-kal kell csökkenteni az iskolák energiafelhasználását. Szombathely egyik iskolájában a szellőztetést is megtiltották. Vannak olyan szülők, akik hőfúvókat vinnének be az osztálytermekbe.
A Virginia Tech és a U.S. Geological Survey tudósai egy 80 láb átmérőjű elektromágnessel vizsgálták meg a Yellowstone Nemzeti Park felszín alatti területét, hogy többet tudjanak meg a vízrendszerről - áll a sajtóközleményben.
Német parlamenti képviselők érkeztek Tajvanra vasárnap, ez az első küldöttség az európai országból, amely a koronavírus-világjárvány 2019-es kezdete óta felkereste a szigetet - közölte a tajpeji külügyminisztérium.
Görög Zita nem sűrűn enged bepillantást a magánéletébe, nemrég azonban kivételt tett, és megmutatta, milyen csodaszép kamasszá cseperedett a lánya, Lotti.
A munkaerőhiány következtében ma már Magyarországon is egyre többen helyezkednek el az idősebb, ötven fölötti korosztály tagjai, azonban a sztereotípiák még továbbélnek, munkahelyet váltani a nyugdíj előtt továbbra sem egyszerű.
Azt hiszem, nem tanultunk meg jól választani. Nem vettük észre az igazi váteszeket, akik figyelmeztettek, vagy éppen okosan élni tanítani próbáltak, akik – bár az sokszor fáj – az igazat mondták el, s megjósolták a valót.
Günther Steiner tagadta, hogy máris aláírt volna egy 2023-as versenyzői szerződést a tapasztalt német pilótával, Nico Hülkenberggel. Miután a francia média arról számolt be, hogy Pierre Gasly jövőre az Alpine-hoz igazol, ami Nyck de Vries bejelentendő AlphaTauri szerződését is elősegít, németországi források azt állítják, hogy a Haas 2023-as szerző
A színművész a tanévkezdéssel új karrierbe vágott bele, ugyanis a Kőbányai Zenei Stúdióban kezdett tanítani. A szenvedély és a színpadi lét jobbá tétele a szándéka.