Az aszályra, illetve a szomszédságunkban dúló háború miatt kialakult energiaválságra és gazdasági helyzetre tekintettel idén 1 milliárd, jövőre pedig várhatóan további 2-2,5 milliárd forint értékben nyújt tagdíjkedvezményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Borbás Marcsi élete nagyot változott az elmúlt időszakban: már nem főzőcskézik szimpla kedvtelésből, inkább a saját kertjében és a fonalgombolyító műhelyében tüsténkedik.
A szakértők az új és használt autók esetében is azt javasolják, hogy aki eladja az autóját, ne várjon az új gépjármű megvételével, a következő hetekben, hónapokban ugyanis még felfelé fognak menni az árak.
Hetvenhat olyan gyermek földi maradványaira bukkantak, akiknek szegycsontján keresztirányú vágás látható: valószínűleg felnyitották a mellkasukat, a szívüket pedig eltávolították.
Ami nemrég negatív rekord volt, az ma lélektani határ. Csütörtöki forintkalandok. Napon belül közel fél százalékot erősödött a forint az euróval szemben. Kisebb fordulatok után 412 alá bukott az árfolyam, de jártunk ma már 411,5 körüli szinteken is. A dollár a Portfolio késő délelőtti állapotjelentése szerint 420,8 forint, míg az angol font 472,2 f
Magyarországon a nők óránként átlagosan 17,2 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál, amely több mint két havi bérkülönbséget eredményez éves szinten.
Rekordközeli profitot termelt a Tesla az idei harmadik negyedévben, ám a várakozásoktól elmaradó bevétel jobban érdekelte a tőzsdéket. Elon Musk autógyára az önvezető technológiák megvalósításában sem áll jól. A Twitter-üzlet ugyanakkor tényleg megvalósulhat. Kijöttek a Tesla harmadik negyedéves számai: Elon Musk autógyártó vállalata jó időszakot z
Németország nem támogatja az importált földgáz árának európai uniós szintű hatósági korlátozását - jelentette ki Olaf Scholz kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Európa energiaválsággal küzd, az energiahiány, mely részben a háború miatt alakult ki, komoly dráguláshoz vezetett az élet minden területén. De egyelőre még van energia. Jó tudni azonban, már csak a felkészülés miatt is, milyen az, ha nincs áram. Akár csak pár napig. Sokan nem gondolnak bele, hogy az így kialakuló helyzet sokkal súlyosabb annál, mi
Csuti jó példát szeretne mutatni és nem titkolja, hogy pszichológus segítségével fejleszti magát. Mint mondta, a közelmúltban nagyon sok fájdalmas veszteség érte, ráadásul a gyermekeivel sem tölthet annyi időt, mint korábban, amikor még családként éltek.
Egy ilyen forgatókönyv ugyanis tragikus következményekkel járna, ezért Magyarország minden erre irányuló kezdeményezést visszautasít – mondta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A nehéz gazdasági helyzet miatt januártól felfüggeszti nyomtatott lapjainak a kiadását, valamint a lapterjesztést és lapkézbesítést az erdélyi Prima Press Kft.
A kifizetőt terhelő 13 százalékos ekho eltörlése után lényegesen többen választják ezt az adózási módot, ez pedig természetesen észrevehető a témával kapcsolatos problémák számának a növekedésében is. Cikkünkben egy konkrét példán keresztül néhány részletszabály gyakorlati alkalmazását nézzük meg.
Már eddig is fokozódó inflációval szembesültek az európai országok, de újabb lökést kaphatnak az árak - derül ki egy friss elemzéséből, amelyben a nyersanyag-, azon belül az olaj- és üzemanyagpiacok alakulását vizsgálták a szakértők. Magyarországon az üzemanyag-fogyasztás magához tért a járvány után, a jövőben további bővülés várható, ám ezt a növe
A szárazföldek és az óceánok szén-dioxid elnyelő képessége változó, ezért a fosszilis tüzelőanyagok általi kibocsátást kell drámai módon csökkenteni és nem a természetre bízni a probléma megoldását - hívta fel a figyelmet az Atommagkutó Intézet (ATOMKI) az ICOS (Integrált Szénmegfigyelő Rendszer) közleménye alapján.
A kínai vezetés e heti kongresszusa jelentős hatással lesz arra, hogy a gazdaság mely részei kapnak támogatást, vagy épp kerülnek nyomás alá - írja a CNBC.
Muszáj lesz kijönni a pénzből, a kockázatot innentől nem a magyar állam, hanem mi viseljük – mondta Szimicsku László a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.
A múltheti Amszterdamban megrendezett Bitcoin konferencia fő jellemzője az ismerkedés, felfedezés volt. Lehetőségünk nyílt a világ minden tájáról megismerni olyan